Kategória: Szerzők

  • Illyés Gyula: Feledni, feledni

    Feledni, feledni, feledni,
    simítsd homlokom, enyhe szellő,
    gyógyítsd megszenvedett szemem lágy
    vonulásoddal, puha felhő –

    feledni mindent, elfeledni,
    kiheverni, mint betegséget, –
    oldódjatok föl, múljatok el,
    oh, hegedjetek be, emlékek.

    Fejem fordítom, fülem zárom,
    oh, hol a bölcs, a tudós hol van,
    ki feledtetni tudná vélem,
    mit keservesen megtanultam?

    A hasztalan harcot feledni,
    oh, feledtetni kudarcunkat,
    hol a történész, ki homályba
    borítaná megint a múltat?

    Hol az új hajós, ki útjáról
    elmélyült szemmel hazatérve
    szigeteket, egész világot
    merítene a feledésbe?

    Népeket, fajtákat feledni,
    várost vágyok feledni, falvat,
    csúcsokat, hol bukásaim most
    gúnyoló visszhangként lapulnak.

    Törlődjetek el, messze tájak,
    melyeken ifjan átsiettem,
    merülj el, hívó, büszke bércek
    hona, szép ifjúság köröttem.

    Feledni, múlni, ellobogni
    arcom perzselő szégyenében,
    dajkáló vidék, küldj egy álmot,
    erre taníts meg, szülőföldem.

    Feledni, ahogy láncot szaggatsz,
    oh, vakon, tétován, tudatlan,
    beh biztosabban léptem én itt,
    amikor hajdan elindultam.

    Feledni, ahogy égő házból
    fulladva kifutsz a szabadba,
    míg mögötted kő kőre omlik
    porosan, füstösen, ropogva.

    Lobogj el, életem, kínozz meg,
    sziszegve, tanuljak meg élni,
    várni és állni, amidőn már
    nem marad semmink sem remélni.

    Nem az én földem ez a föld már,
    csodálkozom, hogy lefelé leng
    a lomb az ágról, s hogy hökkenve
    a nap nem fordul vissza ottfent.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Gyönyörű, gyönyörű

    Hátam mögött – szívem is hallja –
    törik az őszi fű;
    te jössz, tudom. Miről? A lépted
    nesze is gyönyörű.

    Gyönyörű lesz, ha megjelensz;
    már csak egy pillanat.
    Gyönyörű rögtön a világ,
    mihelyt része vagy.

    Fásult volt, borús a szívem,
    szomorú, keserű.
    Ha benne vagy, a szívem is
    ragyogó, gyönyörű!

    Ködös őszi táj ez a szív,
    de ha nap besüt,
    üveges lombja fölragyog,
    tündöklik mindenütt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Kaszáscsillag

    Kora este a padon
    Ülök, künn a Bástyán,
    Tűnődöm a csillagok
    Néma fordulásán;
    Kaszáscsillag, az öreg,
    A nyugati szélen
    Éppen nyugszik: eleget
    Ragyogott a télen.

    Hányszor néztem akkor őt
    Fájó órák éjén,
    Virrasztott a téli ég
    Kopár meredélyén,
    Égett nagy fényjelekkel,
    Csuda-rejtelemmel,
    Ő, az örök Orion,
    A vén Égi Ember.

    Biztatgatott, csüggedőt,
    Hű, szigorú fénye:
    Ne félj öcsém, istennek
    Kisebb teremtménye!
    Fény vagy te is, lobogj hát,
    Melegíts és égess,
    Hinned kell, hogy a világ
    Teveled is ékes! –

    Téli csillag, csillagom,
    Tavasz akar lenni,
    Kamasz-fények villogják:
    A mi tüzünk semmi;
    Furcsa, vad reflektoruk
    Vén fényünkbe lobban,
    Öreg csillag, Orion,
    Hát lenyugszunk mostan?

    Csillagapám, fénysubás
    Öreg égi pásztor,
    Vagy tán dac az, amit most,
    Búcsúzva, példázol?
    Így a bölcsebb? – letűnni
    Büszke, bús kudarccal
    S száz év múlva kelni majd
    Örökfényű arccal?

    Ülök este a padon
    Idekünn a Bástyán,
    Tűnődöm a csillagok
    Néma fordulásán;
    Kaszáscsillag, az öreg,
    A nyugati szélen
    Leáldozott. Méla csönd
    Éje maradt vélem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula: Húsvét

    Fakadnak már a virágok,
    Kiderül az ég,
    És a föld most készül ülni
    Drága ünnepét.
    Szíveinkben, mint a földön,
    Ma öröm legyen,
    Feltámadt az isten-ember
    Győzedelmesen!

    Aki tudja, mint töré fel
    Sírját a dicső;
    Aki látja, hogy a földön
    Minden újra nő:
    Gondoljon feltámadásra,
    Mely örök leszen…
    Feltámadt az isten-ember
    Győzedelmesen!

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Lelkes Miklós: Húsvéti hold

    Húsvéti hold, gyermekes álmú hit,
    ha faág fehér sziromrímeit
    árnyakra szórja, s fentről csillagok
    ígérgetnek piros pillanatot!

    Gyermekszívvel sokkalta szebb a szép,
    s mikor szétugrál fény-manócskanép
    a kelő napról visszatündököl
    egy hímestojást dajkáló tükör.

    Gyermekálom-hit régen elhagyott.
    Húsvét-holdamon felnőtt bánatok,
    s nem hozza már nyulacskák lábnyomát
    fürdető szélben felfrissült világ.

    Ám olykor mégis egykor-ég emel
    az alkonyomon túli tájba fel,
    hol Messzeség kíváncsi gyermeke:
    szívekbe látó Tavaszhold-mese.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szendrey Júlia: Bölcső mellett

    Mondják: iszonytató vihar dúl,
    Mennydörgés, villám odakinn,
    Hogy a felhők, mint sötét árnyak,
    Nyargalnak a szél szárnyain…
    Csöndes szobám egyik zugában
    Én egy kis bölcsőt ringatok,
    Szívem májusnak verőfénye,
    Viharról én mit sem tudok!

    Mondják: két ellenséges tábor
    Egymással véres harcra kelt,
    S nem hallani mást a világon,
    Mint csatazajt, fegyverzörejt…
    Csöndes szobám egyik zugában
    Én egy kis bölcsőt ringatok,
    Szívem a béke olajága,
    Csatákról én mit sem tudok!

    Mondják: gyűlölség és gonoszság
    S bűnök tanyája ez a föld,
    Hogy szerelem, barátság álarc,
    Mit az önzés magára ölt…
    Csöndes szobám egyik zugában
    Én egy kis bölcsőt ringatok,
    Szívem a szeretet oltára,
    Gyűlölségről mit sem tudok!

    Szentély e hely, sarut leoldva
    Lépek csak által küszöbén,
    S e bölcső mellett, mint oltárnál,
    Szent áhítattal állok én:
    Feledve minden e világon,
    Míg e kis bölcsőt ringatom,
    Míg égi dalként gyermekemnek
    Halk pihegését hallgatom.

    1860

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Szendrey Júlia: Öregségem

    Alig várom öregségem!
    Könnyű nekem várni;
    Ha elmondom, hogy mi okból,
    Ki tudná csodálni?

    Ez az én kis szőke fiam
    Fog engem ápolni,
    S öregségem napjaiban
    Rólam gondoskodni.

    „Ne félj, anyám – így szól hozzám –,
    Hogyha megöregszel,
    Úgy viselem majd gondodat,
    Tudom, megelégszel.

    Ott a meleg kályha mellett
    Puha, lágy karszék áll,
    Ott üldögélsz, s én zsámolyon
    Mindig lábaidnál.

    Nem is kell, hogy magad fáraszd
    Beszéddel, intéssel,
    Megtanulom arcvonásid
    Olvasni szívemmel.

    Az lesz nekem az örömem,
    Ha téged szolgállak,
    S megelőzvén vágyaidat,
    Mosolyogni látlak.

    Kis asztalka lesz melletted,
    Megrakva mindennel,
    Amit szeretsz; cukrocskákkal,
    Virággal, könyvekkel.

    S ha kisüt a tavaszi nap
    Éltető sugára,
    Karon fogva kivezetlek
    Üdítő sétára.

    Vagy ha járni nem lesz kedved,
    Szép kocsit hozatok,
    Abba okos, szóra hajtó
    Lovakat fogatok.

    Kedves öreg tagjaidat
    Takarom köpenybe,
    S nehogy meghűtsd, lábaidat
    Jó meleg cipőkbe.

    Csak úgy szép lassú lépésben
    A lovakat hajtom,
    Hogy a kocsi dörögése
    Világért se rázzon.

    S hazaérve, szép csendesen
    Karomba ölellek,
    S hogy kipihenhessed magad,
    Ágyadba fektetlek.

    S ott térdelve ágyad mellett
    Csókolgatom kezed,
    És őrködve álmod felett,
    Várom ébredésed!”

    Őszüljetek, hajszálaim,
    Őszüljetek hamar,
    Testem, lelkem öregedni,
    Öregedni akar.

    Mennyország lesz öregségem
    Fiam hajlékában,
    Édes szunnyadás halálom
    Ölelő karjában.

    1860

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Arany János: Az alkotmányos sarjadék

    „Jobb dolgunk volt a Bach korában!”
    Kiáltja száz ifjú torok.
    És rájok áll is e dolog:
    „Hajh! a boldog gyermekszobában!”

    1869

    Forrás: Vers mindenkinek

    i

  • Tompa Mihály: Síremlék

    Pihenj, fiam! Nem áll ugyan
    Kevély márvány álmad felett;
    De bús anyád, fájdalmival,
    Sírodnak élő szobra lett.

    Szívemre írva fel neved
    A vesztés gyászbetűivel;
    A vándornak, ki alszik itt?
    Sírkő helyett én mondom el!

    És elvirasztva napjaim:
    Veled majd együtt pihenek;
    Hol nincs gyermektelen szüle,
    Hol nincs árván maradt gyerek!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Kölcsey Ferenc: Alkonyi dal

    Nyögve kél az esti szellet,
    Balzsamillat szárnyain,
    Csolnakom száll a part mellett
    Csörgő víznek habjain.

    Csillag s hold a víz tükrében,
    Zöld erdő partja mentében,
    Bokrain száz rózsa leng,
    Philomela köztök zeng.

    Csattogó bájhangozatja
    Mint ezüsthab ömledez,
    Lelkem minden gondolatja
    Lágy érzésbe sűlyedez.

    Szívem habzik, mint az ének,
    S cseppje hő szemem könnyének
    Vízen, parton, erdőn túl
    Ismeretlen tárgyért húll.

    Ég, ó, sátorod pompáján
    Merre vonz a messzeség?
    Leng egy csillag nyúgot táján,
    Mely ott rózsaszínben ég.

    Csillaga a Szerelemnek!
    Habja mért dagad keblemnek?
    Hozzád mért gyújt ily erő?
    Idvesség tán tőled jő?

    Cseke, 1825. május

    Forrás: Vers mindenkinek