Kategória: Szerzők

  • Lesznai Anna: Ezer lelkemről

    Jaj, én sokféle lelkem, kik belém szorulva zsibongtok,
    ezer útra húztok és szomjaztok ezer vizet.
    Mindenik vágyamat féltve, ha végül fáradtan levetném,
    felsír az egyik lelkem: „Ne vesd el, ne vesd el; ne még.”

    Ezer csáppal falánkan környékezlek, ezer élet,
    s csapódik egyszerre ezer csorbító csapás le rám.
    – Jó azoknak, kik csak sírnak, s megalszik lelkük a könnyben,
    s nem csiklandja szívük sírván is csábos csalóka gyönyör.

    Jó nékik, kik örömbe halnak széthulló szirmos ajakkal,
    s nem éber bennök semmi, ha tárul a csók.
    De ezer lelkem virraszt s váltogatva egymást,
    nem hágy elhalni engem s betelni az élet ölén.

    …Szeretőm nem lehet: kéjben ős testvérség íze fakad fel,
    s szerelmes borzongást hintve hull rám a testvéri ajk.
    Gyermekem embernyi pajtás, vetélkedő kedv kél közöttünk,
    s kit sújtanom kéne, mert bántott: azt sután sejtem fiamnak.

    Ezer lelkem enyémnek fájlalja mindenek őszét,
    ezer vajúdás kínja tép bennem véres sebet.
    Őrült gyökerem reszket és meztelenre meredve,
    lihegve gyűjti magába nedvedet, ezer hazám.

    Ezer libbenő ágam (mert enyém mindenik menny is),
    sok mohó mennynek adózva, kifosztja öngyökerét.
    Jaj nékem, ezer lelkem, ezer darabra téptek!
    Pozdorjaként hullok szerte, nincs törzsöm, nincs sorsom nekem.

    Sírván kiáltok utánad, Lelkek Marokszedője,
    fogd össze ezer kalászom, hogy békélt kéve legyek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Légy ostoba

    Légy ostoba. Ne félj. A szép szabadság
    csak ostobaság. Eszméink között
    rabon ugrálunk, mint az üldözött
    majom, ki tépi ketrecének rácsát.

    Légy ostoba. A jóság és a béke
    csak ostobaság. Ami rend lehet,
    majd így ülepszik le szíved felett,
    mint medrében a folyó söpredéke.

    Légy ostoba. Hogy megszólnak, ne reszkess,
    bár nem győzhetsz, nem is lehetsz te vesztes.
    Légy oly ostoba, mint majd a halál.

    Nem lehet soha nem igaz szavad –
    jó leszel, erős, békés és szabad
    vendég múlt s jövő asztalainál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Hazatérés

    mert nem mindegy hogy milyen úton jöttél
    máshová nem mehetsz
    csak ahol életre kelnek újra
    a holt diófák kopár dombok hegyek
    ahol másokért indulhatsz újra
    ahol közösség a szerelem
    az árvák elfulladó hangját
    vak kutak közt nem felejtheted
    csak azzal élhetsz aki utadon járt
    aki ugyanúgy összerándul veled
    egy elhagyatott sóhajtásért
    akinek nem vigasz a szerelem
    de közös munka a konok csönd ellen
    amivel körülkerítik maguk a kisemmizettek
    azt a kenyeret kettétörtük
    amivel a szegénység megünnepelt
    azt a szőlőt együtt ettük
    amivel a szükség megkínált
    nem lehetsz hűtlen önmagadhoz
    a szerelem is rádkiált
    azokért élj akik küldtek
    azzal aki értük él
    terítse mindnyájunkra
    Mária-kendőjét az ég

    én ahhoz vagyok hű aki a tájhoz
    aki felnőttként felnevelt
    aki társam lehet a gondban
    virrasztásban nemcsak ünnepen
    aki rákérdez a gondra örömre
    hogy megosszuk ami közös
    aki megtart tisztának hűnek
    ember az emberek között

    én csak a te utadon járhatok
    megfagyott iszapban szélben fák között
    napraforgók hadirendjében
    kiinni a szerelmes folyót
    szívünkön át az égre terelni
    a gyalogúton mezítláb menni
    virágok vére szívünkön áramlik át
    veled lehetek csak páros madár

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó T. Anna: A reformkori nők

    A férfinak hazája volt,
    a nőnek otthona,
    a férfié a parlament,
    a nőé a szoba,
    hová a fáradt férfifő
    mint révbe, visszatért,
    hol békét, ártatlan derűt
    és megnyugvást remélt.

    De olvastak az ifjú nők
    és szólt a zongora,
    hömpölygött, mint az áradat,
    reform, romantika,
    és szabadság és szerelem
    úgy összetartozott,
    mint a választott férfival
    szerelmes asszonyok.

    A csitrik függönyök mögül
    lesték Vasvári Pált,
    a Szendrey-lány megszökött,
    lapokban publikált,
    rokonát, Wesselényijét
    imádta Polika,
    és Angliában agitált
    Pulszky Terézia –

    a március felpezsdített
    szűk otthont, tág hazát,
    s a reménység a lelkeket
    mint bor hatotta át.

    Csatába ment a katona
    a nagy eszmék után,
    vele maradt a szerelem,
    hátramaradt a lány –
    dörgés, villámlás: ágyú, kard,
    esőz a honfivér
    – s amelyik nő nem menekül,
    mit is tehetne? Vár.

    Az asszonyé a vakremény,
    a férfié a tett –
    de férfié lesz a remény
    és asszonyé a tett:
    mert leng a fekete-piros,
    a gyász, vér zászlaja,
    Világosnál lement a nap,
    s tán nem kel fel soha –

    veszve szabadság, szerelem,
    és harcos ifjai –
    a tiprott földből a remény
    hogy sarjadhatna ki?

    Ablaknál áll a feleség,
    ajtóban az anya:
    és elesettet, bujdosót
    mind visszavár – haza.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Önkarikatúra

    Hárman vagyunk, ha egymagam vagyok.
    A háromságomat ki érti meg?

    Egyikünk bölcs, mint a kő,
    és éppoly rideg, hideg.

    Másikunk nyárspolgár és langyos-meleg,
    akár a szörp a nyári napon.

    Harmadikunk dilinós kicsit,
    és költő is és gyerek nagyon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Valaki…

    Mit szeretek?… Ezt sokszor kérdem magamtól.
    A kék eget?… A múló napokat?…
    Egy arcot?… Egy mosolyt… Vagy tán a régi,
    szívembe visszacsengő dalokat?…

    Mit szeretek oly nagyon, hogy tíz körmöm
    ennyire az élet húsába vágom?!…
    …Én úgy hiszem, hogy azt a Valakit,
    aki lehettem volna e világon…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bede Anna: Sikerek titka

    Az előretörésem titka
    csak ennyi:
    nincs hová visszamenni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Őri István: Álomtakaró

    Álmaidból szőj puha takarót,
    s terítsd magadra,
    mert kint hideg van.

    Sződd nagyra,
    hogy nekem is jusson belőle,
    mert én is fázom.

    Sződd még nagyobbra,
    hogy mindenkit betakarhass vele,
    mert hideg a világ és idegen.

    Énekeld el az álmaidat,
    és táncolj hozzá.
    Dalod legyen melegem, táncod erőm.

    Serény kezekkel öltsd a szálakat,
    készítsd el hamar, mert fázom,
    siess, hogy minden a helyére kerüljön,
    mielőtt lemegy a fény.

    Énekelj nekem,
    suttogva, tündéréneket,
    hogy gyönyörű álmunk legyen,
    míg csendben alszunk,
    s feledjük a fagy-sötét éveket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Harminc év

    Nem vagyok kész? vagy összedőltem?
    A szeretet s a gyűlölet,
    melynek száz keze épített,
    alszik vagy meg is halt köröttem.

    Ki javítja meg, ami gyenge?
    Talán nincs is rajtam födél,
    hisz túl sok az eső s a tél
    nagyon is bejár életembe.

    Sötétben nézem magamat:
    valami mindig törik-omlik.
    Tégla? üres dísz? – nem tudom,

    de tanulságnak megmarad,
    hogy az épülő ház s a rom
    egymáshoz mennyire hasonlít.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Mióta elmentél

    Mióta elmentél, itt hűvösebb
    a sajtár, a tej, a balta nyele,
    puffanva hull a hasított fa le
    s dermed fehéren, ahogy leesett.

    A tompa földön öltözik a szél,
    kapkod s kezei meg-megállanak,
    leejti kebléről az ágakat,
    dühödten hull a törékeny levél.

    Ó, azt hittem már, lágy völgyben vagyok,
    két melled óv meg észak s dél felől,
    a hajnal nyílik hajam fürtjiből
    s a talpamon az alkonyat ragyog!…

    Soványan ülök, nézem, hogy virítsz,
    világ, kóró virágja, messziség.
    Kék szirmaidban elhamvad az ég.
    A nagy szürkület lassan elborít.

    1928. szeptember 13.

    Forrás: Lélektől lélekig