https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Harcos Katalin: Vissza se nézz!

    Még néha visszajár az emlék
    és velem vagy olykor Kedvesem
    csalóka álmaimban, s lennék
    veled vágyón és szerelmesen…

    Olyankor érzem a fájdalmat,
    amit a véglegesség jelent…
    elzárkózásodat, és a szánalmat,
    amit adni tudnál szerelem helyett.

    Vissza se nézz! Enyém az emlék.
    Menj és élj! Szeretni úgyse tudsz!
    A tiedhez hasonló elmék
    pályáján úgyis csak visszajutsz…

    Nem hozzám, -ne hidd, hogy ezt remélem-
    csak pályád ismétli majd önmagát.
    Érzések nélküli életedben
    jön majd, ki helyettem visszavág.

    Egyszer téged is elér –tudom-
    a mindent elsöprő szerelem,
    és akkor merenghetsz majd a múlton,
    ha más játszik veled, mint te velem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: A tavaszi sugár…

    A tavaszi sugár aranyburokba fonta
    A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
    Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,
    Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

    A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
    A park-őrző, borús csillámú rácsvasak
    Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
    Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

    Egy lány jött az úton, virággal, sok virággal,
    Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
    Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
    Eltűnt. Szívem zenélt. Merengve álltam ott.

    Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
    Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
    Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
    Mint mélyen csillogó, nektár-ízű elegy.

    Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
    Kitágul… rezg, s ha kinyúlik a kéz,
    A Nap arany almáját a tenyeredben érzed…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli

    Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
    üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
    szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
    megannyi dús, tündöklő ékszerét.
    Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
    és elgurul, akár a brilliáns.
    A pompa ez, részvéttelen, derült,
    magába-forduló tökéletesség.
    Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
    aranykezükkel intenek nekem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Vándor vagyok

    Az este éhes, elnyeli a fákat,
    A házakat, az utcát, a teret.
    Mint örömöt, ha elviszi a bánat,
    Rossz szándékot a lelkiismeret.

    A Hold pihen, nincs kedve felébredni,
    Az égre szór pár vaksi csillagot.
    Feje alatt felhőkből puha párna,
    Bezárkózik, nem nyit ablakot.

    Nekem sincs kedvem így maradni ébren,
    Vándor vagyok, hát itt is van helyem!

    • Egy tollpihe, ki utazik a széllel,
      Mindenhol otthon, – mégis idegen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Alkonyati zsoltár

    Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja,
    ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?

    Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat,
    fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.

    Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom,
    fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.

    Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged,
    rabbá mégsem igázlak, ha ölellek.
    Csak védlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Fejfámra…

    Szegény magyar volt,
    Költő volt, senki,
    Nem tudott élni,
    Csak énekelni.

    Nem volt rossz, sem jó,
    Csak ember, fáradt,
    Várt, várt és nem lelt
    Soha csodákat.

    Mély szürkeségben
    Színeket látott,
    Magyar volt, költő:
    Átkozott, áldott!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Wass Albert: Nagypénteki sirató

    Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
    messzi út porából köpönyeget veszünk…
    Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
    Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.

    Véreim! Véreim! Országútak népe!
    Sokszázéves Nagypénteknek
    soha sem lesz vége?
    Egyik napon Tamás vagyunk,
    másik napon Júdás vagyunk,
    kakasszónál Péter vagyunk.
    Átokverte, szerencsétlen
    nagypéntekes nemzet vagyunk.

    Golgotáról Golgotára
    hurcoljuk a keresztfákat.
    mindég kettőt, soh’se hármat.
    Egyet felállítunk jobbról,
    egyet felállítunk balról,
    s amiként a világ halad:
    egyszer jobbról, egyszer balról
    fölhúzzuk rá a latrokat.
    Kurucokat, labancokat,
    közülünk a legjobbakat,
    mindég csak a legjobbakat.

    Majd, ahogy az idő telik,
    mint ki dolgát jól végezte:
    Nagypéntektől Nagypéntekig
    térdelünk a kereszt alatt
    húsvéti csodára lesve.
    Egyszer a jobbszélső alatt,
    másszor a balszélső alatt,
    éppen csak hogy a középső,
    az igazi, üres marad.

    Nincsen is keresztfánk közbül,
    nem térdel ott senki, senki.
    A mi magyar Nagypéntekünk
    évszázadok sora óta
    évszázadok sora óta
    ezért nem tud Húsvét lenni.

    Így lettünk országút népe,
    idegen föld csavargója,
    pásztortalan jószág-féle.
    Tamással hitetlenkedő,
    kakasszóra péterkedő,
    júdáscsókkal kereskedő.
    Soha-soha békességgel
    Krisztus-Úrban szövetkező.

    Te kerülsz föl? Bujdosom én.
    Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
    Egynek közülünk az útja
    mindég kivisz idegenbe.

    Bizony, jól mondja a nóta,
    hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
    messzi nagy útakra megyünk.
    Messzi nagy útak porából
    bizony, köpönyeget veszünk.

    S ebben a nagy köpönyegben,
    sok-sok súlyos köpönyegben
    bizony pajtás, mondom Néked:
    rendre, rendre mind elveszünk.

    (Bajorerdő, 1947)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Rám szakadt az este

    Ablakomba szürke este könyökölt.
    Úgy osont el a Nap szinte titokban,
    egyik pillanatban még fent tündökölt,
    majd itt ültem már, sápadt alkonyatban.
    Borúsan bólogató barna ágak
    kukkantanak be az álmos üvegen.
    Bent a szekrények ásítozva állnak,
    s falhoz dőlve merengnek rég üresen.
    A szőnyeg kusza árnnyal takarózik.
    Bársonyos testén néhány furcsa rajzolat…
    Lámpáért nyúlnék, de nem akaródzik
    még elűzni az ákombákomokat.
    Puha csend van. Halkan zümmög a gépem.
    Mint macska, dorombolóan hízeleg.
    Míg rám szakad az este, egyre nézem
    képernyőjén a rőt-arany képeket.
    Ülök a fakó, bús fénytelenségben.
    A billentyűket, lásd, vakon keresem.
    Szavak gyűlnek…oly idegennek érzem,
    hogy közben a színes fotókat lesem.
    Mint az este, úgy szakadt rám a magány.
    Az izzó képekről átsüt valami:
    szerelmet, érzelmet idéz valahány…
    S én mit érzek? Nem tudom megvallani…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Mosoly

    A selyem,
    Mit selyemgubóról fejtenek le fénylőn, lágyan,
    Nem olyan selymes mint az arcod.

    Az ének,
    Mit trillázó pacsirta zeng bele a tavaszba,
    Nem olyan édes mint a hangod.

    A napfény,
    Mi nyári reggelen szikrázik végig a mezőkön,
    A mosolyodnak halovány árnya,

    S a könnycsepp,
    Mi végig harmatozza,
    Az egek tiszta zokogása.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Köszönöm

    Perceim áradók
    és fénylők, mint a víz;
    elfogadom a jót,
    vele a rosszat is.

    Megköszönöm a vad
    hajnalt, a lágy delet,
    Megköszönöm a szád,
    s két tündöklő szemed.

    Mindig csak így legyen,
    hintsék be csókjaid
    megszegett életem
    elfolyó napjait.

    A teled telem,
    a nyarad nyaram
    és boldog leszek,
    ha mindig így marad.

    Mosolyod sugarát
    ha már nem ihatom,
    találjak újra Rád,
    egy másik csillagon.

    Forrás: Lélektől lélekig