https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Heltai Jenő: Menjünk a paphoz…

    Elég soká szerettük egymást,
    Elég soká gyötört a láng,
    Az irigyek s a jó barátok
    Ujjal mutatnak már reánk,
    Elég soká epedtem érted,
    Szálljon szivedbe irgalom,
    Hallgasd meg esdő unszolásom:
    Menjünk a paphoz, angyalom!

    Ki ezt a verset írja hozzád,
    Míg két szemében könny fakad,
    Igaz, csak egy szegény poéta,
    De hát te sem vagy gazdagabb,
    Padlás-szobám nagyon szegényes,
    De nálad sincs külön szalon…
    Tűzd ezt a rózsát szöghajadba,
    Menjünk a paphoz, angyalom!

    Valószinű, hogy éhezünk majd,
    S ha jő a tél, nem lesz tüzünk,
    De akkor csókjainkból élünk
    S ha fagyni fog, ölelkezünk.
    Amig telik cérnára, tűre
    És tinta lesz az asztalon –
    Nem csüggedünk a küzdelemben.
    Menjünk a paphoz, angyalom!

    Ha háztetőnkre száll a gólya
    És kis fiucskát hoz nekünk,
    Nem, nem cserélünk tíz királlyal
    És minden Krőzust megvetünk.
    Szivemből ekkor fog fakadni
    Legszebb, legédesebb dalom, –
    Vedd föl fehér muszlin-ruhádat,
    Menjünk a paphoz, angyalom!

    Ha életünk már télbe hajlik
    S homályba vont az alkonyat,
    Ifjan marad mindig szerelmünk,
    Bár ifjuságunk elfonnyadt.
    Együtt fogunk pihenni ott is,
    Hol ránk borul a sírhalom,
    Fond gömbölyű karod karomba,
    Menjünk a paphoz, angyalom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Ments meg Uram!

    A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
    A meddőségtől, lanyhaságtól,
    A naptalan és esőtelen égtől:
    Ments meg Uram a szürkeségtől!

    Édes az ifjak méntás koszorúja,
    Fehér öregek aranyos borúja,
    Virága van tavasznak, télnek:
    Ne engedj Uram koravénnek!

    Csak attól ments meg, keresők Barátja,
    Hogy ne nézzek se előre, se hátra.
    Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,
    Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!

    Ne hagyj Uram megülepednem,
    Sem eszmében, sem kényelemben.
    Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
    S nem vágyni többre kis mái magamnál.

    Ha jönni talál olyan óra,
    Hogy megzökkenne vágyam mutatója,
    Kezem kezedben ha kezdene hűlni,
    Más örömén ha nem tudnék örülni,

    Ha elapadna könnyem a más bűnén,
    A minden mozgást érezni ha szűnném,
    Az a nap Uram hadd legyen a végső:
    Szabadíts meg a szürkeségtől!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Károlyi Amy: Oda kell adni, ami van

    Mindennek ára van,
    vagy ára lesz.
    Oda kell adni,
    ami van,
    hogy megkaphassuk,
    ami lesz.

    Oda kell adni asztalunk,
    oda kell adni ceruzánk,
    és tudni, hogy asztaltalan
    s ceruzátlan lét vár reánk.

    Odaadni a takarónk,
    és langyosra fűtött szobánk,
    és tudni, hogy takaratlan
    és párnátlan lét vár reánk.

    Az is lehet, hogy az a mínusz,
    a földöntúli, pluszt megér,
    és minden láznál égetőbb
    a csillagok termelte dér.

    Papírkosárba vethetők
    a szerzett tapasztalatok,
    és átképzőssé változom,
    ha itt hagyom, mi itt vagyok.

    Mi vagyok itt egyáltalán?
    és megérem-e a papírt,
    amire egykor jobb kezem
    még zsinórírás nélkül írt,

    csak jobbra dőlve egyszerűn,
    mint a szélfútta fák,
    ahogy diktált a tél, az ősz
    vagy amit a május fújdogált,

    lehet, hogy máris ott vagyok,
    a határtalanban kerengő,
    hol színtelenbe torkollik a szín,
    és milliárd év egy esztendő.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor: A szabály, mint fogság és mint szabadság

    A teljesség felé

    Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.

    A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint.

    A szabály semmit sem ér, ha elhatározásszerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik, és finoman, hajlékonyan támogat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Boda Magdolna: (bakterházban)

    Beláthatatlan vasúti sorompók
    váltanak pirosról zöldre
    és zöldről pirosra
    felemelt kezek
    ezt szabad ez veszélyes
    vagy éppen tilos
    a gondolatok
    szavanként surrannak át
    a tiltó karok alatt
    egy pillanatra elpirulok
    mikor ezredszer csinálom
    a hibából ugyanazt
    tolonganak bennem
    a felbuzdulások
    a tükörben látom
    mögöttem
    a vonat üresen elrobog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárközi György: Szikla

    Szikla vagyok, ülj rám és nézz le a mélybe,
    Amint én nézek le már százezer éve.
    A táj sokszor vedlett, népek jöttek-mentek,
    Csak én nem bontottam meg az ősi rendet.

    Szelek megpofoztak, esők megvesszőztek,
    S meg nem mozdítottak, soha le nem győztek.
    Zord telek száz ráncot vájtak koponyámra,
    De lágy mohok ültek minden kicsi ráncba.

    Szikla vagyok, ülj rám és pihenj meg, vándor,
    Hogyha van kenyered, vedd ki tarisznyádból,
    Hogyha bánatod van, sírjál könnyet bőven,
    Tűrni s megmaradni, ember, tanulj tőlem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Behunyt szemmel

    Jó annak, ki nem borzad el,
    midőn sebet lát, vérbefeslő
    borzalmat, – ott terem, ha kell,
    balesetnél mindig az első,
    nyitott szemekkel néz a holtak
    nyitott szemébe s míg haladt,
    szemei mindig nyitva voltak,
    mint jó úszóé víz alatt.

    Én félek. Fázó gyengeségem
    szemet huny minden rossz előtt,
    de nem irigyli az erőt,
    mert így, csak így tud szólni szépen,
    mint a remegő idegű,
    finom, kijátszott hegedű.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Az utolsó szavak

    Többre már nincs időm.
    Módosítani, javítani,
    a mérlegserpenyők állását
    megváltoztatni nincs erőm.
    Ahogy van, most már
    minden úgy marad.
    Voltam, aki voltam:
    vakon tájékozódó,
    mulatságosan képzelődő,
    boldogtalan reménykedés,
    szárnyatlan madár a porban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Árnykép

    nagy riadalom támad
    az árnyékok hivatalában
    ha tudomásukra jut
    hogy van aki még mindig
    nem ijed meg a
    tulajdon árnyékától

    összedugják a fejüket
    és egyhangúlag
    megvonják a gyanúsított
    tulajdon árnyékát

    majd idő teltével
    kettőzött árnyékkal
    látják el

    kezdetét veszi a szorongás
    mely lassacskán
    rettegéssé fajul

    még a tulajdon árnyékomat
    is követik
    motyogja a boldogtalan
    sejtve-sejtvén
    hogy a sajátjának vélt
    árnyéka sem az övé

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: A Hold ágyában

    A Hold ágyában ágyazz meg nekem,
    két karod legyen egy-egy holdsugár,
    ha tekintetem kérőn rád vetem,
    ránk zuhog majd szikrázó csillagár.

    Fekete selyembe burkol az ég,
    vágyunk szerteszórja a végtelen,
    egy nap nem lesz más, csak egy emlék,
    hogy Te, én, a Hold és a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig