https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Nagy László: Én és a fájdalom

    Jön a fájdalom fölfelé,
    hogy a sípcsont reped meg tőle,
    földemé, anyaföldemé,
    tolul sisaknak fejtetőmre,
    megingat, barbár vállamon
    rezegtet selyem-szárnyakat,
    zúzik a fog, sírnék nagyon –
    s értelme nincs, nem is szabad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Emberentúli kék

    Oly kurta volt az élet.
    Oly csonka volt a szépség.
    Oly ritka volt a béke – –
    S minden fél-boldog percbe
    Annyi fájdalom s félelem vegyült:
    E szín-skálának kellene legyen
    Emberentúli kékje:
    Valahol egy ősz, hosszú és derült.
    Ahonnan vissza-látva
    Szükségszerű minden gondunk-hibánk.
    Fénylik felénk értelme-felfedetten – –
    De már többé nem tartozik reánk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás: Itt állok

    Itt állok
    s szemben önmagam,
    s ha kiáltok, visszhangzik szavam,
    mely visszapattanva
    a közeli kopasz dombról,
    nem azt adja vissza,
    amit mondok, nem azt szóról-
    szóra.

    A sok szó,
    mely bent megfogant,
    nem hallható,
    mert az öntudat
    más szabályt követel,
    mely szíveden végigvonul,
    megüt az „átölel”,
    s béke helyett vad háborút
    felel.

    Eltorzult
    minden igaz szó
    és felborult
    sok igaz hajó,
    békés egyetértés
    és együtt érző szánalom
    helyett nem remélés
    és mély csikorgó fájdalom
    terem.

    Elmegyek,
    itt hagylak, világ,
    én nem leszek
    bús rabod tovább;
    ide jöttem egyszer,
    mert hát ide küldött sorsom,
    s lehet, nem feledsz el,
    de nem te vagy az otthonom
    nekem.

    Állomás,
    röpke pillanat,
    minden sírás,
    minden itt marad,
    csak lelkem bújik ki
    mozdulatlan testemből,
    és ha megérdemli,
    nem lesz hiánya örömből
    soha.

    Felnézek…
    s ott fenn az égen,
    ott beszélget
    a csendes éjben,
    beszélget két csillag,
    szavaik szikrákat vetnek.
    …s vakító fény villan:
    szánalmasan kinevetnek
    minket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Beney Zsuzsa: Euridiké

    Lelkem, mondd, mennyi szenvedést viselsz el?
    S te, lelkem társa, akiért a föld
    kemény kérgét taposva elmerültem,
    háromszor el a mélységes homályba –
    te értem mennyi szenvedést viselsz el?

    A gyalázat torkából kilökötten
    sivatagodnak naptalan fehér
    izzó homokjából a sűrű tenger
    sós-keserű árjába lemerültem

    szenvedésed elöntött, mint a tenger

    és csontig mart halál és fájdalom.
    A gyenge dal, fuvolád halk patakja
    visszavezet? Hiszen téged sötét
    halálom elborított, mint a tenger.

    Visszavezetsz-e? Élve a pokol
    mélyére szálltál, engem elragadni,
    gyenge dal láncán engem, aki érted
    éltem, haltam, és benned elmerültem

    énértem mennyi szenvedést viselsz el?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth János: A zene varázsa

    Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
    Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
    Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
    Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
    Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
    Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
    A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
    A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
    Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
    A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.

    Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
    A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
    Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
    Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
    Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
    Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komáromi János: Ha boldog vagy

    ha boldog vagy
    játék az élet
    játék a fájdalom
    játszva bolyongunk
    élet-utakon
    ami fontos
    csupán az öröm
    ha boldog vagy
    megköszönöm

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: A kiránduló társ emléke

    Ha kiértünk a szép, szabad mezőre,
    nagyot kurjantott, mint a pásztorok.
    Most a hegyen néma bazalt az őre,
    s szabad hegyekre néző sír-sorok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Sebezhetetlenül

    Támadhatsz – a tőröd méreggel se hat,
    megöltem a sárkányt: hiúságomat.
    Mennyi vére elfolyt, amíg vége lett –
    megfürdettem benne kényes lelkemet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: MAGÁNYOS FA A PARTON

    Ne csapj le rám, fejsze, ne sodorj magaddal szél,
    egyedül állok itt, akár az elátkozott,
    s tudom, panaszaimat sem hallja meg senki,
    miket tagjaim remegései kísérnek.
    Valaha erdő állhatott itt és körülvettek
    testvéreim, hozzám hasonló valamennyi,
    örömük és bánatuk olyan, mint az enyém,
    összedugtuk fejünket, s száz erős karjukkal
    megsimogattak, miközben bársony rügy fakadt,
    és illatos virág nyílott rajtuk nevetve.

    Miért ily haragot tartó felettem az ég,
    gyökereim miért tengnek a málló homokban?
    Lám, egyik évszak elvonul a másik után,
    és megvénülök majd anélkül, hogy egyszer is
    vőlegény, vagy szép menyasszony lehettem volna.
    Milyen lehet a világ e holt partokon túl?
    Olykor benézek a ringó folyó tükrébe,
    s látom, nem kellhetek én már többé senkinek,
    csak állok itt az éhes, zümmögő legyek között,
    s kegyetlen viharok tépik sárgult fürtjeim.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: A nehezebb

    Miért fenyegetsz a Mindenséggel?
    Félek a Földön is.
    Miért ijesztgetsz az atomfelhőkkel?
    Meghalok nélkülük is.

    Miért zokogtatsz a csillagok között?
    A Földön is szenvedek.
    Könnyű az isteni gondokat emelgetni,
    ha az emberit leteszed.

    Forrás: Lélektől lélekig