https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Makay Ida: Csönd, halál

    A szél se jár. A Nap se ég.
    Halott sivatagvidék.
    Sebző kövek. Fekete ég.
    Elég a kín. El az öröm.
    Ellobbannak a csillagok.
    Csönd, halál minden délkörön.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Cseri Kálmán: Idézet

    „Ősi törekvése az embernek, hogy látni akar és nem hinni.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Makay Ida: Egyszerre feketül el

    Az elboruló kertben,
    ahol már bronzsötétre
    vált a fű napfényzöldje,
    csak hallgatnánk. – Csak lennénk.
    Hallanánk, hogyan halad
    az idő percegése
    fatörzsek kérgében
    és vérköreinkben.
    Néznénk, hogy száll messze az ég,
    míg mindkettőnk szemében
    egyszerre feketül el a Nap.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Makay Ida: Itt vagy egészen

    Szüntelen gyötrő vízió:
    az álom hínáros partján érted hívom
    a sűrűlő sötétet,
    s érted a hajnali fényt is,
    amelyben égsz.
    Itt vagy. Egészen itt.
    És eltűnsz rezgő fényhullámokon,
    mielőtt megérintenélek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Makay Ida: Mintha sohasem

    Lombkoronákon átszűrt fényben,
    nyárég alatt, sugárzó kékben,
    míg pilleszárnyú szél emel.
    Verset, zsolozsmát zsong a tenger.
    Mintha most, itt kezdődne minden.
    Mintha semmi nem múlna el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Makay Ida: Végleges

    Akár egy régvolt csillag,
    az ismeretlen tengerek.
    Legendák. Elmerült korok.
    Úgy vagy messze.
    S éppúgy biztos.
    Mozdíthatatlan.
    Másíthatatlan.
    Végleges.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Vajon hol jár?

    Hiszen ismertétek a mosolyt!
    Fehér és gyapjas bárányka volt,
    nem hasonlított a bivalyfekete
    síráshoz, a cinikus, rókaveres
    kacajhoz sem. Most elveszett.
    Pedig nagyon szerettem, olyan tiszta,
    olyan őszinte, szelíd és meleg
    volt. Most elveszett. S odakünt már
    esteledik, farkasok üvöltenek
    mindenfelé, kísértetek járnak
    a városvégi elhagyott romoknál,
    készülő vihar lengeti a fákat,
    a kapukat is be kell zárni,
    a gyertyákat is meg kell gyújtani.
    Vajon hol jár, hol reszket, milyen
    vadon erdőben béget és sír utánam?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Üzenet, messzire

    Messze vagy, de foglak, elérlek.
    Legázolt kilométereken át
    ágyúk, gépek, villámok kezei
    viszik így, messzi, messziről
    a fényt és halált.

    Féltelek és fölragyogtatlak.
    A szivem fuldokló vihar.
    Vad varázsló, magamat bűvölöm,
    s megdermedek, míg megdermesztelek
    lelkem parancsaival.

    Messze vagy, de én nem eresztlek.
    Vágyaim éhes hadseregek.
    Vannak gépeim: leszögez a fény;
    ami enyém volt, mindig enyém
    és én sohasem feledek.

    Vannak gépeim: ami engem,
    az kell, hogy kössön téged is:
    nem segít szó, könny, semmi dac,
    ahogy enyém voltál, úgy maradsz;
    és üdvözűl, aki hisz.

    Kép, ne mozdúlj! – Ragyogva állsz
    szemeim fényszórója alatt:
    legyőzött kilométereken át
    vakítva hullanak reád
    az örök sugarak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Ülünk egymás mellett

    Ülünk egymás mellett a padon.
    Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
    Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.
    – Mért kell a csüggedtnek búsan – mégis élni?
    Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
    Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
    A lelke-szerelme csupán értem ég,
    S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.

    Forrás: Arcanum

  • Petőfi Sándor: Sok embert ismerek…

    Sok embert ismerek,
    Ki önmagát legjobban szereti;
    De másnak ismét vannak kedvesi,
    Kiket magánál forróbban szeret,
    S ezeket sokszor mégis megbántja.
    Aztán megbánja,
    Hogy könnyeket facsart szeméből,
    Kinek egy vidám pillantatáért,
    Kinek egy mosolyáért
    A legszebb részt od’adná életéből.
    Ilyenkor tudja csak: mi a gyötrelem?
    Mik a keservek?
    És kéri szivét: repedj meg, oh szivem!
    És ez – büntetésül – nem reped meg.

    Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt

    Forrás: Lélektől lélekig