https://verskucko.com

Kategória: Rab Zsuzsa

  • Rab Zsuzsa: Fütyörésző

    Ha ki gyáva
    engem merni,
    jobb lesz annak
    továbbmenni.

    Köd mögöttem,
    fény előttem.
    Lelek utat.
    Ahogy jöttem.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Dúdoló

    Felhővé foszlott az erdő,
    söprik nyers szelek.
    Heggyé tornyosult a felhő.
    Hol keresselek?

    Korhadt tönkön üldögélek,
    nyirkos fák alatt.
    Nem tudom már, merre térjek,
    honnan várjalak.

    Virrasztom a fák tövében
    szunnyadó telet.
    Éneklek a vaksötétben
    lámpásul neked.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Lehet

    Hát még lehet? Mégis lehet?
    Lehet?
    Virágos isten küldött tégedet!
    Megint veled? veled, veled, veled?

    Az ócska sláger-dallam is nevet,
    sajnos, a vénkisasszony is nevet,
    mi tagadás, a bácsi is nevet –
    nevet, nevet, hogy lehet,
    hogy veled,
    megint veled, hogy azértis, lehet,

    hogy tiporjuk vakon az éveket,
    külön-külön, mégis veled, veled,
    a metrólépcsőn ifjú szédület
    röpít és részegít, s az is nevet
    és csúfolódón nyelvet öltöget,
    azt mondja mégis, hogy lehet, lehet,

    bócorgok majd, vénasszony, nélküled,
    és zörgő szíved is szeret, szeret,
    s már nem számoljuk rég az éveket,
    már rég nem tudjuk, mi is lehetett,
    kicsoda játszott velem és veled,
    csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet –

    sors ez? vagy harc? szerelem? szeretet?

    Majd vénülök magamban, nem veled,
    mint olvasón, morzsolok éveket,
    pereg a múlt, a majdnem-lehetett,
    és minden éjszakám veled, neked,
    és minden reggelem neked, veled,
    és mindig nélküled és nélküled,
    halálos ágyamon, ott is veled.

    Lehet, lehet, lehet? Már nem lehet.
    Amire nem jutott szavam neked,
    elmondja majd istenem-istened.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Parafrázis

    Nem szoktam, nem szoktam
    kalickában hálni,
    de szoktam, de szoktam
    szerte széjjel szállni.

    Valahol leszállni,
    magamra találni,
    mindent odaadni,
    tollam ragyogtatni.

    Szárnyammal rácsaim
    szálig lekaszálni,
    szoktam én, szoktam én
    földön is kószálni,
    százfelé osztatni,
    tollam szikráztatni.

    Nem is szikráztatni:
    halált halasztgatni.

    Szerelem, szerelem,
    jaj, velem mit tettél?
    Hogyha már ezt tetted,
    kicsit időzhetnél.

    Maradj deres őszig,
    maradj nap hulltáig,
    fehér hold keltéig,
    koporsóm teléig.

    Nem szoktam, nem szoktam
    társamra találni,
    de szoktam, de szoktam
    társakra találni.

    Szívemet eloldom
    mindig, amikor kell.
    De tetőled, sorsom,
    a halál sem old el.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Három alakban

    VOLTAM –
    már csupa titok vesz körül.
    Arcom fölött regényes fűzfa bókol.
    Foszló nyakkendőm lóg ki egy fiókból,
    és özvegyem arcára gyász kövül.

    LESZEK –
    még csupa titok vesz körül.
    Ész tisztelet pátyolja megszülőmet.
    Leszek – még nem ígértem semmi többet.
    De elég ennyi. Mindenki örül.

    VAGYOK –
    csak közöny vesz körül,
    és mindenkinek a könyökén jönnek ki
    szavaim és mozdulataim –
    én vagyok a fölösleges, ha már megtelt
    a villamos,
    én vagyok a sorban előtted álló,
    én vagyok, akitől
    szürkék a hétfő reggelek,
    én vagyok, ki folyton az életével traktálna téged.

    Fölkelek és lefekszem, ásítok és eszem, titkom nincs.
    Kiszámítható vagyok és fölmérhető,
    robotgépbe táplált adataimból megszületnék újra,
    ugyanilyennek.
    Viselj el mégis, mert ennyi adott –
    vagyok.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár

  • Rab Zsuzsa: Fény a parton

    Messziről nézem a vizet.
    Hullámok játszanak a széllel,
    a parton gyerekek nevetnek,
    és a nap egyre mélyebbre hajol.

    Valahol túl a látóhatáron
    valaki szintén nézi ezt a fényt.
    Talán nem is tud rólam,
    mégis összeköt bennünket a víz,
    a csend,
    meg az, hogy mindketten várunk valamire.

    A nap már a vízbe csúszik,
    de a hullámok aranyba borulnak.
    Így búcsúzik a világ,
    amikor élni akar.

  • Rab Zsuzsa: Visszhang

    Szóltál egyszer,
    s azóta visszhangzik bennem minden.
    A csend is.

    Nem tudom, mit mondtál –
    már rég elmosta az idő.
    Csak a hang maradt,
    mint üres kagylóban a tenger zúgása.

    Néha még fölriad bennem,
    amikor elhiszem,
    hogy végre elfelejtettelek.

    És olyankor újra kezdem:
    hallgatni a semmit,
    amiben te szólalsz meg újra.

  • Rab Zsuzsa: Kora reggel

    A város még álmos,
    az utcák közt párák keringenek,
    mint gondolatok a félálom és az ébredés között.

    A pék már dolgozik,
    a villamos csikorogva próbálja
    összerakni a napot.

    Én kávét főzök,
    és hallgatom, hogyan ver az óra:
    minden kattanás egy újabb lehetőség,
    hogy ma ne legyek közönyös.

    A fény lassan benéz az ablakon,
    megcirógatja az asztalon a morzsákat,
    és hirtelen minden kicsit elviselhetőbb lesz.

  • Rab Zsuzsa: Emlékezés

    Nem őrzöm a szavaidat,
    mégis itt vannak bennem,
    mint a tenger sós illata
    a sziklákban.

    Nem őrzöm az arcod,
    mégis látlak,
    ha lehunyom a szemem,
    s átsüt rajtam a fény,
    amit te hagytál bennem.

    Nem őrzöm a kezed,
    mégis érzem,
    ahogy valahonnan messziről
    megérint,
    mikor fázni kezd a szívem.

    Mert ami elmúlt,
    az nem tűnik el,
    csak megtanul bennünk
    csendben maradni.

  • Rab Zsuzsa: Tél előtt

    Már csak a fény maradt,
    s az is fakulni kezd.
    A fákon nincsen levél,
    csak a madár maradt vendégnek.

    A szél már hideg, mint a hallgatás,
    s a felhők alatt
    a város reszket,
    mint egy elhagyott gyermek.

    De bennem még meleg van.
    Nem tűz, nem láng –
    csak a szívem halk izzása,
    amit senki sem lát.