Vicceket mondott vihogva néha
potyaleshelyén hülyén a hiéna.
Aztán epedve hűlt dögért,
csak üldögélt,
remélve, a jópofaság
segít megtölteni hasát.
Majd rákezdte újra, hogy a nagyvadak
jutalmul valamit mégiscsak hagyjanak.
Az epét, a belet oda is dobálták,
Hogy fogja be végre a mocskos pofáját.
Ez idő óta
az idióta
undok kis állat
kiadja magát humoristának…
Forrás: Szeretem a verseket
Harkály kopácsolta a fa vastag kérgét,
úgy találom-formán. Sikert nem remélt még.
Bizony néha az is kevés,
ha egy tucat lyukat bevés,
mert mire az asztal terül,
a lakoma elmenekül.
De alig koppantott kettőt, avagy hármat,
a szerencse hozta már az aranytálat:
Egy tudatlan féreg ült a kéreg alatt,
s kikiáltott: „Szabad!”
Forrás: Szeretem a verseket (FB-csoport)
Szerette volna a
gyík, ha kitudódna:
ő a félelmetes
bősz sárkány utóda.
Hogy sor ne kerüljön
kétkedő vitákra,
dúlt-fúlt, pofikáját
szörnyűre kitátva.
Aztán bizonyságul
mesékből idézett,
hogy váltak ebéddé
szüzek és vitézek,
miként mondott misét,
szagosat a püspök,
hogy egyházmegyéje
ne lehessen früstök.
Röhögte a szájast
szűz lúd, vitéz kácsa:
– Itt az ebéd! Kapj be,
te mafla pojáca! –
Hátrált a regélő
kínos zavarában,
erre már a légy is
felkuncogott bátran.
Ám nyomban megtudta
szegény saját kárán:
Aki ennek bohóc,
lehet annak sárkány…
Forrás: Szeretem a verseket (FB-csoport)
Erdőszélen nagy a móka, mulatság,
iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.
A tanító ott középen az a nyúl,
kinek füle leghosszabbnak bizonyul.
Kezdi az oktatást egy fej káposztával,
hallgatják is tátott szájjal.
Az egymást tapasztó
táposztó
levelek képezte káposzta
letépett
levelein belül tapasztalt betétet,
mely a kopasztott káposzta törzse,
úgy hívják, hogy torzsa.
Ha most a torzsára
sorjába
visszatapasztjuk
a letépett táposztó káposztaleveleket,
a tapasztalt rendben,
akkor szakasztott, helyesen
fejesen
szerkesztett káposztát képeztünk.
Ez a lecke! Megértettük? –
kérdezte a nyúltanár.
Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.
– Akkor rögtön feleltetek! –
lapult a sok tapsifül,
füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül!
– Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj kétlábra, s vázold hát,
mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát?
– Jóllakok! – felelte elképesztő képzetten
a kis káposzta-kopasztó ebugatta,
de a tanár megbuktatta.
Forrás: (pl. MEK / Romhányi József versei – ahova majd beteszed)
(Első variáció)
A róka szájában egy jó darab rokfort.
Megette a felét, de már az is sok volt.
Komoran ült ott fenn a holló a hársfán,
s megakadt a szeme mesebeli társán.
Nosza ő is rögtön ravaszkodni kezdett,
fondorkodott, tervelt, s az eredmény az lett:
Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét,
megadta a sors a sajtszerzés esélyét.
És máris megszólalt, cifra ódon módon:
Ó, rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom!
Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád,
le is nyúzzák rólad, mielőtt megunnád,
mégis tekintélyed csorbítja a szégyen,
hogy hangod megcsuklik fenn a magas cé-ben.
Rókánk e sértésre tágra tátva száját,
cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát.
De meg kell jegyeznem erről az estről,
hogy a sajt a fára azért nem esett föl.
Forrás: Szeretem a verseket
Egy varjú nótát írt a dalosversenyre.
Rezgett faháncs-bogáncs, amikor elzengte:
Elszáll a nyár, kár!
Lucskos ősz vár már.
Ha túl nagy a sár,
felszállok a fár.
Nem okozott bajt a sor végén az űr,
ezt a dalt hozta ki győztesnek a zsűr.
Forrás: Romhányi József versei / gyűjteményes kiadás
A költözők vándor V-je
éket vág a téli szélbe.
Így halad a célja felé a szárnyas csapat,
mert így írja elő a bölcs tapasztalat.
Ám egyszer csak megrövidül a V betű szára,
s néhány ifjonc összefog a rend megbontására.
Más betűbe tömörülünk! A formásabb S-be! –
Elindultak, s nem jutottak estig egyenesbe.
Majd a fagyos éjszakába’
átcsaptak Zébe, Kába,
és végül az önmagába visszatérő O-ba,
míg holtan hulltak a tóba.
Forrás: Szeretem a verseket
Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.
Csőrében trappista hivalkodott sárgán.
Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet
megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt hát álnok bájjal: – Tollad ó be ékes,
hogy primadonna légy, régen esedékes!
És a neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
De hiába várta a ravaszdi róka,
hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta.
Mi volt eme nem várt, különleges, ritka,
szerény, józan, okos hallgatásnak titka?
Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?
Nem!… Az igaz viszont, hogy fehér holló volt…
Forrás: Szeretem a verseket
Fejéhez vagdosott minden csúfot, rosszat
a finnyás antilop a rinocérosznak:
• Maga vaskos tuskó! Bamba, bárgyú kába!
Tévedésből került Noé bárkájába!
Formátlan, ormótlan,
iromba, goromba!
Önmagánál rútabb, olyannyira ronda!
Ó, bár rúghatnám jól faron,
maga faragatlan barom!
Böffent, mocskol, piszkít bárhol,
s nem sül le a bőr a kérges pofájáról!
Pislogott a rinocérosz:
• Bár tudnám, hogy mire céloz!…
Forrás: Szeretem a verseket
Egy strucc úgy vélte, hogy különb társainál,
eltökélte tehát, hogy karriert csinál.
Hogy ezt gyorsan vigye véghez,
úgy döntött, hogy ellenzék lesz,
és mint egyszemélyes tábor
elszakad a gyáva struccpolitikától.
Szembe is fordult a többivel dohogva,
és onnét fúrta be fejét a homokba.
Forrás: Lélektől lélekig
