https://verskucko.com

Kategória: Sárhelyi Erika

  • Sárhelyi Erika: Szonett a szerelemért

    Néha feledem, hogy időnk véges,
    hogy szeretni itt a földön van jussom.
    Míg ver szívem, míg érezni képes,
    míg szép szívedbe magamat rajzolom,
    míg tegnapom igaz holnapra ébred,
    s hinni tanul bennem a kétkedés,
    míg köszönni tudlak a sorsnak téged,
    s mosolyod örökre elmémbe vés,
    addig tudom, hiába nem éltem,
    s lelket sem koloncnak adott az ég,
    nem baj, ha a vég korán jön értem,
    csak téged engedjen szeretni még.
    Futnak a napok, s vele az évek,
    most kell szeretnünk, nincs másik élet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Naplemente

    A fény csuklik keresztbe az ágon,
    Reszketőn, mint lágy tavaszi szellő.
    Szelíd lankák közt búcsúzik a Nap,
    Kendője bíbor palástú felhő.

    Megnőnek az árnyak, hív a távol,
    Sötétkék bársony hegyek intenek.
    Hangok élednek szunnyadó fűben,
    Pislognak aprócska, tünde fények.

    Rezgőn izzik egy röpke pillanat,
    Majd a valót elnyeli a sötét.
    Csendhangok születnek a táj ölén,
    Az éj felölti ében köntösét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika – Kapj el, ha tudsz

    homlokod borult egére
    napfényt csókolok
    friss szélként fújom el
    a felhősereget
    harmat leszek tündöklő
    nyári reggelen
    s fűszálon táncolva
    incselgek veled

    meztelen talpadat
    megcirógatom
    fáradt arcodon
    mosollyá leszek
    mint bohókás lepke
    kezedre szállok
    s mire eszmélnél
    messzire röppenek

    kapj el ha tudsz
    zárj tenyeredbe
    ujjaid közül nézem
    majd a felkelő napot
    s ha eljön az éjjel
    csillagod leszek
    szívedbe mindörökre
    szerelmet álmodok

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Valahogy mindig félúton vagyok

    Remélem nem vagyok útban senkinek.
    S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
    talpam alá éles kövek görögnek.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    Úton a múltból talán a most felé.
    S ha elhiszem, szép jelenem élem,
    hegyek zúdulnak a két lábam elé.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    S néha félek, elfogy alólam az út.
    Olykor elfog az a furcsa érzés,
    hiába megyek – minden út körbefut.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    S azt mondják, az út a fontos, nem a cél.
    Vezet hitem eltökélt magamban,
    s hogy minden lépés a csillagokig ér.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    Mint ki örökké utazni kényszerül.
    Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
    S próbálok úton maradni – emberül.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Sárhelyi Erika – A világ vége

    Egyszer elmennék a világ végére.
    Csak hogy tudjam végre, le tudok-e
    ülni a szélére. Megnézném, milyen
    onnan a kilátás, s elvész-e a kiáltás,
    vagy egy másik világból megjön
    rá a felelet. Elvégre meglehet,
    a világ vége csak egy másik kezdet.
    Talán egy híd is vezet oda át.
    Már látom, ahogy sok óriásplakát
    hirdeti: „Last minute ajánlat, vissza
    nem térő alkalom, megnézheti
    – most akciós áron – mi van odaát,
    a másik oldalon!” Ha a hídon túl
    nagy lenne a forgalom, fizetnék egy
    révészt, aki átvisz. S ha sokat nem is,
    de maradnék néhány röpke órára,
    s kipróbálnám, milyen egy másik
    világból fütyülni erre a világra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika – [talán sosem]

    ha aznap én nem arra…
    és te nem pont akkor…
    ha én nem éppen jobbra…
    s te nem este hattól…

    ha én nem leszek olyan…
    s te épp nem egészen…
    ha én nem túl komolyan…
    s te csak a szeszélyem…

    ha nem úgy és nem annyi…
    ha helyettem egy más…
    ha neked az a randi…
    s ha nekem felemás…

    ha aznap az éjszaka…
    ha a csillagok nem…
    s ha nem kószál arra a
    sors nevű véletlen…

    talán sosem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika – Szerelmes altató

    Tíz körmöm tíz ragyogó csillag,
    hátamon folyik el a Tejút,
    szempillámmal Téged takarlak,
    s mondok neked mesét, halk szavút.

    Tekintetem óvó végtelen,
    ajkam gyöngéd, dél-nyugati szél,
    hajnalként simít a két kezem –
    súg-búg a lélek, a test beszél.

    Tenyerem est, szemem a holdfény,
    két karom akár az alkonyat,
    éj lobban az ujjaim hegyén –
    kedves, álmodj édes álmokat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika – Sóvár hold

    és jött az este.
    hűvös teste köré
    mélykék brokátot
    csavart, mire
    előző éjjel
    kedvtelésből fénylő
    csillagokat varrt
    karcsú nyakán
    holdfényből
    szőtt selyem,
    lágy és rebbenő,
    s mint leány,
    kiből férfi láttán
    születik a nő,
    párduc módra
    nyújtózott
    a sóvár Hold előtt.

    … és jött a hajnal,
    hajában fénnyel,
    vöröslő arannyal…
    s az este a mohó
    szemeket már
    a tegnapban kereste.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: A világ néha

    A világ néha gömbölyű, elfér a kezedben,
    Szikrázóan gyönyörű gyémánt az egekben.
    Fel-feldobott üveggolyó, kékre festett márvány,
    Felhőcsipkés ragyogásban tündöklő szivárvány.

    A világ néha ordító, farkasfogú rémség,
    Ki nem mondott gondolatban benne rekedt kétség.
    Szertefoszló tünde álom, vérszomjas valóság,
    Műmosolyba becsomagolt látványos hazugság.

    A világ néha egyszerű, néha túl bonyolult,
    A szív nem felejti el, mit a tegnaptól tanult.
    Ma brokát borul bús lélekre súlyos-feketén,
    Fellebbenti könnyű szellő egy új nap reggelén.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Hangodért

    Hangod ma úgy jött át az éteren,
    Mint nyugodtan áradó, lassú folyó.
    Belemerítkeztem, s hagytam,
    hadd járjon át hús hullámként a jó.

    Nem várt nyugalmadba kapaszkodva
    Hullott le rólam lelkem rozsdás lánca,
    S én ernyedten, hálásan hallgattalak,
    A feloldozásra várva.

    Nem volt rá szükség, hangod elárult.
    S én úgy szerettelek, mint ájult
    Nyári mező az életet adó esőt,
    Mint félholt aléltan tikkadó füvek.

    Ma csak ennyiért,
    Ma a hangodért szerettelek.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig