https://verskucko.com

Kategória: Szécsi Margit

  • Szécsi Margit: Fekete gallyon

    Fekete gallyon jégburok,
    tündér-üveg, nem földi.
    Jégburkos dió a kavics,
    nem érdemes feltörni.

    Öreg, fázós nagymamák,
    tudom én, nektek jó a hit.
    Én is jártam istenért,
    de az az isten nem hevít.

    Vad vagyok és nyers vagyok,
    bolond angyal, kegyetlen.
    Öregasszonyt ellökök,
    s lába elé lefekszem.

    Nyár, ha igéz messziről:
    ideér, jönni kell neki.
    Minden kabátot szögre tétet,
    szívemet bizsergeti.

    Én a hittel ráérek:
    nyekergő cipőm hóban jár.
    Halál minden lépésem:
    éppúgy lehetne rózsaszál.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Szécsi Margit: Körülötted bolyongok

    Körülötted bolyongok
    belső zsebedbe bújva
    lehetne élni szépen
    dobogós boldogságban
    halálig szívverésben.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Szécsi Margit – Körülötted bolyongok

    Belső zsebedbe bújva
    lehetne élni szépen
    dobogós boldogságban
    halálig szívverésben.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Szécsi Margit: A magyar Gulág

    Nem töri át táltos mese,
    a hétmérföldes csizma se.
    Nem a rácsos tábor-világ –
    ő: a sors, a magyar Gulág.

    Lélek ellen örök blokád,
    ő: a sors, a magyar Gulág.
    Frontális köd, köd-gyülevész,
    megőrül benne a vitéz.

    Szív nem nemes, szabály hamis,
    nyílt sisakod: halálod is.
    Ez az eleven nem-levés,
    az eleve elrendelés.

    A pénzváltók, a praktikák,
    a ríkató vastaktikák –
    hogyha kinek gyarmata vagy:
    kölkeidben is az maradj.

    Belepusztul ősöd, apád,
    ez a sors, a magyar Gulág.

    Jaj, aki tarkódon tapos,
    a nép legyen alázatos!
    Jaj, cinikus zsoldos-golyók…
    Ezer év itt a büntetés.

    Ne-tudd-ki-vagy kitüntetés –
    megölt múltunk: magyar Gulág.
    S kidobják a dögcédulát.

  • Szécsi Margit: A csillagos Golgota

    Kire az Alvilág sújt,
    kire a csillagok pora –
    mélység, magasság: egy út,
    ez a csillagos Golgota.

    Bastille-döngető tenger,
    s a krizantémos García.
    Kit az Alvilág vert meg,
    kit meg a csillagok pora.

    Halottas, néma virtus
    révedez megrontóira.
    Mélység, magasság: egy út,
    ez a csillagos Golgota.

    Mert megadatott minden:
    sokaság, virtus, García.
    És eladatik minden –
    rövid a vágta mámora.

    Kit az Alvilág nyergel,
    kit meg a csillagok pora,
    s elhallgattatik minden –
    ez a csillagos Golgota.

    Mélység, magasság: egy út,
    csók zuhog, barát mostoha.
    Kit az Alvilág vert meg,
    kit meg a csillagok pora.

    Meghal akár a latrok,
    vagy elmarja a glória.
    Ég és pokol kezet fog –
    ez a csillagos Golgota.

    Aranyfüst, rongy ígéret,
    sírig hívő az ostoba.
    Kit szalmazsák deleltet,
    kit meg a csillagok pora.

    Szívedből, szent batyudból,
    amivel jöttél: mind oda.
    Kit Alvilág motoz meg,
    kit meg a csillagok pora.

    Mert megadatott minden:
    sokaság, virtus, García.
    S kit Alvilág bitangol,
    kit meg a csillagok pora.

    Aranyfüst, rongykatarzis,
    az utószó aranykora.
    Arcom csupa özönvíz –
    ez a csillagos Golgota.

  • Szécsi Margit: Hallgatás Hídja

    Hídépítő álma: híd.
    De nem ő jut által rajta.
    S ha már mehet: bunkó hajtja,
    vérrel virágzik a híd.

    Rakja szivárványait,
    más szedi a vámot rajta.
    A bolond, ki műve borja,
    ebben meghunyászkodik.

    Szívünk bár rugaszkodik,
    hogy e romlást hírül adja:
    a bolond, ki sorsa rabja,
    abban megragaszkodik.

    Évre év és ívre ív,
    nincs buzgalom vakság nélkül.
    Híd a Kwai-folyón megépül,
    minden folyón minden híd.

    Szép a rút és rút a szép,
    ha a gonosz pártul fogja.
    Hogy ne lenne sorsa rabja –
    ember megpróbálkozik.

  • Szécsi Margit: Mi a nép?

    Mi a nép? Eredője van-e?
    Maga-magáról fogalma van-e?
    Övé lesz-e az édeni alma?
    Lakodalma-e forradalma?

    Alázattá hogy lesz a szilaj vágy?
    Remek ősemberből a jobbágy?
    Vívódva az ábránd hóhéraival
    mit akar? tér neki e csont-ravatal?

    Vétke-e, hogy vállán a zsarnok?
    Mikor veri arcul a sorsot?
    S ha lövet rá a rémuralom:
    nép-e, aki rátüzel? vagy hatalom?

    Mi a nép? Akarata van-e?
    Erejéről fogalma van-e?
    S ha beindul ősz csudamalma:
    kinek őröl a föld sokadalma?

  • Szécsi Margit: Káin és Ábel

    Rege mondja róluk szent vadregény:
    Káin csupa füst, Ábel csupa fény.
    Régi rege, új is,
    régtől tudott –
    Káin ma is él,
    Ábel halott.

    A szíved üres,
    a szádban halál,
    a kezedben megfullad a madár.
    A füstöd rühes,
    a porban mohog,
    de égre van írva,
    hogy Ábel halott.

    Kontár vagy!
    Így vagy elvetemült –
    de Ábel egy fűszálon is hegedült,
    s a zengésen örökkön rajtaüt a bot.
    Sújtott vala Káin –
    s Ábel halott.

    Tűz fészke a szívünk,
    vesztünk az erőnk,
    mert gyűlöli Káin
    s áhítja e főt.
    Vagyunk áldozók
    s áldozatok,
    s a bárányszín lángban
    Káin vakog.

    Az orcád hazug,
    patyolatod vitás,
    a zsebedben alku
    és brutalitás.
    Egyremegy: gumibot,
    pásztori bot –
    a nép, aki eltűr,
    veszteni fog.

    A borda betört,
    a vér kiomlott,
    fehér álarcban
    a nappali hold.
    Nap süt, sivatag,
    megőszül a zöld –
    Káin ma is él,
    Ábel örök.

  • Szécsi Margit: Fegyver és Délibáb (részlet)

    Ez a túlerő deres brigádja,
    ez gyűri le a nép iramát.
    Két pokolország császárja-cárja
    ontja világra Szibériát.

    Majd elfakul a vérpanoráma,
    felejt a férfi, elhagy a nő,
    vetkezi lelkét a hollók havára,
    vesztegeti a szörnyű idő.

    Közel az alku dög-parolája,
    rothad a vér, elhull a virág,
    lesztek a lélek Szibériája,
    s lelkem perzseli Szibériát.

    Lovam eladtam – nincsen adósság,
    arkangyal-szárnyam suhogva nő,
    kifizettem az utolsó rózsát,
    nincs veled alku, szörnyű idő.

    Hóban a költő vértanú-lángja,
    de új tilosba gyújtja magát –
    ember az ember Szibériája,
    s lelkünk perzseli Szibériát.

  • Szécsi Margit: Freskó a Szolgafalra

    Isa por és hamu-kor.
    Nem az égbolt, csak a boltja.
    Halálba űzik a hőst,
    a gyávát a hatalomba.

    Nem a csillagközi por,
    de a lélek-közi banda.
    Porond-cár por-markában
    a titkos értelmű bomba.

    Jaj, a sivatagi csók!
    Jaj, a megemésztő szolga!
    Merre hajtsuk a csikót –
    halálba vagy hatalomba?

    Égilovas-buktató
    kozmikus törpe, te ronda!
    Halálba űzöd a hőst,
    a gyávát a hatalomba.