Volt egy török, Mehemed,
Sose látott tehenet.
Nem is tudta Mehemed,
Milyenek a tehenek.
Egyszer aztán Mehemed,
Lát egy csomó tehenet.
“Én vagyok a Mehemed!”
“Mi vagyunk a tehenek!”
Csudálkozik Mehemed,
Ilyenek a tehenek?
Számlálgatja Mehemed,
Hányfélék a tehenek.
Meg is számol Mehemed,
Háromféle tehenet.
Fehéret, feketét, tarkát,
Meg ne fogd a tehén farkát!
Nem tudta ezt Mehemed,
S felrugták a tehenek.
Forrás: Szeretem a verseket
Rájöttem: újra kell tanulnom beszélni.
Néhány dolgot alaposan elfelejtettem…
Meg kell tanulnom nemet mondani.
S aztán: elmondani hogy valami fáj.
Meg kell tanulnom: “megbántottál”,
s azt is: “nem muszáj”.
Meg kell tanulnom azt is: “kérlek”
s vele együtt: “nagyon köszönöm”.
Meg kell tanulnom: “igazán semmiség”,
és szívből:”nekem volt öröm”.
Meg kell tanulnom néhány új szót is:
bár sokszor hallom, és régen ismerem,
velem nőtt fel és velem él,
de meg kell tanulnom: “megtennéd nekem?”
Meg kell tanulnom azt is: “sajnálom”,
s kimondani, hogy “megbántottalak” –
de azt is meg kel tanulnom végre,
hogy kimondjam: “igen, régen vártalak”.
Meg kell tanulnom szavakba önteni,
hogy mi az, ami emészt legbelül.
Meg kell tanulnom más szemébe nézve:
“beszéljünk: ez nem megy egyedül”.
Meg kell tanulnom még három dolgot:
a világ legnehezebb három szavát,
és gyakorolni, hogy el ne felejtsem,
perceken, órákon, napokon át.
Meg kell tanulnom: “megbocsátok”
Forrás: Szeretem a verseket
Nehéz bántalmak égető
Könyűje forr szememben,
míg olthatatlan gyűlölet
Szikrákat szór szivemben!
S elfojtani kell könnyei,
Nehogy valaki lássa,
Kacagnom kell, kinomnak hogy
ne halljék sikoltása.
Oh, mert oly édes diadalt
Szerezne a világnak,
Látván, szivemben nyilai
Mi mélyen behatának.
Könnyek, szivembe vissza hát,
Még jobban gyulaszátok,
Mint olajcseppek a tüzet,
haragját úgy oltsátok! – –
Méregkehelylyé lön szívem
A sok keserű könnytül;
Ki szomját benne oltaná,
meghalna egy cseppjétül!
Forrás: Szeretem a verseket
Mint a villám derült égből,
úgy törtél ki tüzes vérből,
s emberségben testet öltve,
mások által gúzsba kötve,
becstelennel harcba szállva,
ostobákkal szemben állva
küzdöttél egy jobb világért,
elhamvadó igazságért,
s míg látták: léted jó haszon,
csak éltél s haltál színpadon;
erős volt lényed, égető:
mással össze nem férhető –
több voltál, mint puszta ember:
“izgága Jézus”, kit nem mer
ma senki méltón tisztelni
(hisz fáj hűséget viselni),
mert lehull erkölcs, kultúra:
itt mindenki csak más ura,
s homály fedi eszméd, tetted:
nevedtől egy ország retteg!…
Elég már a prófétákból! –
Térj hát vissza halálodból,
s hirdess újra tiszta imát:
mondj Adyt, József Attilát!
Égesd megint szavaikat,
mit a magyar büszkén ihat,
hogy az örök megalkuvók,
szíved előtt szemet hunyók
lássák végre, mi benned élt:
a ködszurkáló szenvedélyt!…
Legyen hát, ki érted kiáll,
halhatatlan Színészkirály!
Míg van, ki rád emlékezik,
addig műved el nem veszik,
mert színház az egész világ,
s míg fakad szívedből virág,
lesz majd, ki óv, s átkarol tán,
LATINOVITS ZOLTÁN!
Forrás: Szeretem a verseket
Takáts Vilmosnak
Hiába kutatsz, nem látsz zászlót
sötét kezemben, hűs sisak
se nyomja fürtöm. Nem fogadta
a készülő sereg fiad.
Te hittél bennem, és én benned,
s most nem felejtem már soha,
hogy fegyverkeztem és hiába,
fülembe tép a mostoha,
a drága kürtök búcsuzója,
belém hasít és meggyötör.
Kibomlok, gyenge ág a szélben,
a szív utólszor tündököl.
Utolsót lobban ifjúságom,
s kiolt a vak önkívület.
A többiek nyeregbe szállnak.
Hideg a hajnal és süket.
Mi lesz velem most? Nézz szemembe.
Ha nem te, hát ki szánna meg?
Te nem lehetsz, te nem vagy rosszabb,
te jobb vagy, mint a többiek!
Ha megszültél, most nézz szemembe,
ha szeretsz, most meghallanád,
mit én már mindörökre hallok:
a távozó sereg zaját.
Forrás: Lélektől lélekig
Nincs: vége és többé soha –
Mint sziklakőre a moha:
Szívedre, bár kövitsd és hűtsék,
Halkan kiül a gyönyörűség.
Megyünk és mögöttünk marad
A biztos és a nem szabad –
Sírj és nevess és jer velem,
Ó hajléktalan szerelem!
Forrás: Lélektől lélekig
A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
tesz-vesz szaporán.
Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat,
a sokadik kezével
kinyitja a tehénen a csapot,
s a tehénből máris
friss, meleg tej csobog.
A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.
Forrás: Lélektől lélekig
A műveletlen Afrikában,
Hol sivatag van és vadon,
E jubiláris alkalomból
Eszmét cserél két vén majom.
– „Mester, ma ünnepelni illik,
Darwin barátunk napja van.
Ő mondta ki, hogy minden ember
Olyan majom, akár magam!”
– „Na hallja, elvtárs, hogyha önnek
Ez hízeleg, úgy mondhatom,
Hogy szerfölött tévedni tetszik,
Sőt, ami több, ön nagy majom!”
Forrás: Lélektől lélekig
J
Ötven felé kivetjük önmagunkból
mindazt, ami cifra s szedett-vedett lom,
s oly komor, fönséges lesz a lelkünk,
olyan hideg és kongó, mint a templom.
Kosztolányi Dezső: Ötven felé
Akárhogyan kanyarog az út
lehet emelkedő lehet völgymenet
a végső megaláztatáson kívül
sok meglepetést
számunkra már nem tartogat
Mégis mindenki másként fogadja
az ismerős maskarákat
a kísértő démonokat az unt helyzeteket
Más-más rögeszmét követve gázolunk előre
folyvást fogyatkozva meg-megtizedelve
s újabb tizedelések felé közeledve
Védjük és óvjuk ami még menthető
ami ideig-óráig még becsülhető
egy-egy önzetlen jótanácsot
kéretlenül kapott emberi gesztust
A hamis prófétákat alantas céljaikról
előbb-utóbb mi már biztosan fölismerjük
hiába varázsolnak a semmiből
egyszarvút galambot és bárányt
kavargó színes káprázatokat
Akik a világi hatalomra törnek
gyorsan lelepleződnek
Akik önös érdekeikért föláldozzák
a többiek életét és sorsát
a vesztükbe rohannak
Ilyesféle bölcs szavakra futja csak erőnkből
pedig tudván tudjuk
az ember irányítható és gyarló
s az élete mint szélben a mécsláng
kioltható egyetlen fuvintásra
És mégis csodákra képes
ha önmagán túláradva egyszer
teremtő képzeletére bízza magát
ha elfogadja és vállalja a szabadságát
A lét esélyét a gazdátlan reményt
táplálni és megőrizni kevés a szó
s most már a mi feladatunk volna
botcsinálta fogadatlan prókátoroké
imbolygó és botladozó pasasoké
Ám nem tudom lesz-e elég erőnk s hitünk
türelmünk ügyességünk és ravaszságunk
hogy az előttünk járók példáját követve
átmentsük a hétköznapok sivatagos tájain
a gyanúsítgatások és a vádak poklain
a hiúságunk szakadékos vak homályán
Vajon képesek leszünk-e a lemondásra
elhányni és hátrahagyni érte minden egyebet
az életünk árán is védelmezni amíg lehet
hogy sértetlenül világoljon akkor is
mikor már nem leszünk
Forrás: Lélektől lélekig
Madár dalol itt valahol
Én azt hiszem hogy a te lelked
Virraszt közöttünk ránk hajol
S tépett bakáknak énekelget
Hallgasd csak oly szelíden búg
Nem is tudom hogy melyik ágon
Teli dalával minden út
Bármerre járok e világon
S mit is mondhatnék lélek ez
De dallá lett s dalol a fáról
S a szívből égi rózsa lesz
Mit is mondhatnék e madárról
Bakáknak ő a szerelem
Az én szerelmem mint a rózsa
Oly szép leány és csak nekem
Dalol a kék madár ma róla
Ó kék madár oly kék vagy mint
Égi szerelmem szíve bájos
Gyöngy éneked kezdd el megint
A távol kattogó halálos
Gépfegyvereknek is ne félj
Talán csak csillag hull sziszegve
Az éjre nap jő napra éj
Kék szerelem hajlik szívemre
Forrás: Lélektől lélekig
