A szorítóban
övön alul ütött a másik.
Tíz másodperc – csak ennyi
maradt a föltámadásig.
Hát megkóstoltam a halált.
Tisztességtelen volt a harc.
Mert ott sosem akarhatod,
amit akarsz.
Énnekem nem kell jutalom
(nem mintha kapnék valahol) –:
csak annyi, hogy fölmentsetek
a MÁSOK bűnei alól.
Forrás: Magyarul Bábelben
Mi örömöt tartogat még az élet?
(Tartogat-e valamit egyáltalán?)
A mások örömét,
örömeinkből fakadottak örömeit
(az öröm megmaradásának elve,
ha mi már meg nem maradhatunk).
Örömeinkből fakadott örömök
visszaszállnak fejünkre,
mint az áldás,
mint az átok
(egy tőből fakadt e két szó,
egy törzsnek két hajtása,
egy arcnak két orcája,
egy madárnak két szárnya:
egyikkel előre röpül,
a másikkal hátrafelé;
és közös sírba temetődik,
élni az öntudatlanságot
halál után,
mint éltük
születés előtt –
hisz azelőtt is megvolt mindkettő,
csak éppen nem tudtunk róluk,
mint ahogy nem fogunk
tudni majd azután sem).
Forrás: Magyarul Bábelben
Gyermekként álmodtam felnőttkoromról,
felnőttként álmodtam gyermekkorom.
“Majd cigarettázni fogok!”
“Hogyan is volt a kanyaróval?”
A háború is játék volt, amíg
ki nem nézte számból a falatot.
Csak akkor riadtam, kis állat –
beteggé tett a beteg világ.
Bartók halálos ágyán
kottafejekkel írt receptet
minden leendő nyavalyánkra.
Forrás: Magyarul Bábelben
hazafelé menet szeretnél ilyen otthoni meleget
mint a mai éjszakáé
egybefonódott testek melege
szem melege
lásd így kellene tudnunk megérteni ahogy ölelni tudunk
mert több vagyunk mint a megkívánás
pördül a szél
táncol a szél
vijjog a szél
ne félj
ne félj
ölelésem boldog erőit tebenned tovább álmodom
tebenned tovább érlelem
nem suhanhat el nyomtalanul fejünk fölött az értelem
szerelmes tüzek táncán
ujjong az ég
amint elmentél megláttalak egészen
búcsúzó zsebkendőjük lengetik künn a hópihék
Forrás: Magyarul Bábelben
Boldog vagyok kicsit,
mert kínjaim kicsik
(Szabédi)
Se ébren, se alva,
se élve, se halva,
se szomjan, se étlen,
se munkán, se tétlen,
se így, se amúgy –
rokkantan vagy épen,
nem megy semmiképpen –
szólj hozzám, hazudj,
mondj igazat, mindegy –
olyan lettem, mint egy
csecsemő, olyan
magatehetetlen és gyámoltalan;
se ébren, se alva,
se élve, se halva,
se szomjan, se étlen,
se munkán, se tétlen –
túl a megváltáson:
élő feszület.
Senki meg ne lásson,
Anya, nélküled.
Forrás: Magyarul Bábelben
Katonája a mindenségnek,
bakája a nyomorúságnak,
teszünk azzal valamit is,
hogy a füvek zöldellő erejébe
visszahelyezzük a halottat?
Forrás: Magyarul Bábelben
At nobis, Pax alma, veni spicamque teneto,
perfluat et pomis candidus ante sinus.
(Tibullus)
Nem szabadulsz
az üszkös napok kísértenek
Nem szabadulsz
hány halál halott int neked
Nem szabadulsz
álmodban nyögsz kiáltozol
Nem szabadulsz
soha e lidércnyomán alól
Nem szabadulsz
lelkeden bűzös átok tesped
Nem szabadulsz
nem feledhet elkínzott tested
Nem szabadulsz
csupa csont-bőr emlékeidtől
Nem szabadulsz
pokolban égett éveidtől
Nem szabadulsz
beléd süttettek visszajárnak
Nem szabadulsz
nem szabadulsz csak a halállal
Nem szabadulsz
viaskodsz tűnt kísértetekkel
Nem szabadulsz
– de izzó vád vagy élő fegyver
Mennyi erő
pusztán az is hogy nem feledhetsz
Mennyi erő
e gyönyörű új küzdelemhez
Mennyi erő
hogy harcrakész vagy mindhalálig
Mennyi erő
hogy nincs halál amely megállít
Mennyi erő
hogy volt értelme jajnak kínnak
Mennyi erő
álmodni hús-vér álmainkat
1960
Forrás: Magyarul Bábelben
HAJDAN eke nyomán hajoltunk a föld kitárt ölére,
pult mögött sürögtünk, esztergapadnál hámoztunk acélt,
főkönyv égignyúló számoszlopait mászta meg szemünk,
gyermeket nemzettünk, sztrájkoltunk béremelésért, gyülekezési jogért,
repülőgépről csodáltuk a bogárházú városokat,
szavaltunk, énekeltünk, sírtunk, verset írtunk,
gyaluval deszkát szelídítettünk, míg kezünk elvadult,
vertük az üllőt lihegő kalapáccsal, lovat csutakoltunk,
töltényt is gyártottunk, ha kellett, s nem tudtuk, hogy önmagunk ellen,
sorbaállottunk kenyérért, nem tudtuk, hogy az éhségnél is van borzalmasabb,
óvóhelyen tipródtunk, nem tudtuk, hogy a halálnál is van borzalmasabb,
halat árultunk gyűrött pénzért, élőfát öltünk, hogy mást melegítsen,
ruhát szőttünk lyukas könyökű kabátban,
képet festettünk éhomra, szombaton fröccsöt ittunk,
olykor elmentünk moziba, keresztelőre, temetésre –
még volt nevünk, hangunk, egünk, dalunk, kedvesünk, reményünk
nyugodt halálra –
de szétloccsant a világ, mint koponya a puskatus alatt – –
itt megtanultuk: Jedem das seine! –
csíkos a ruhánk, csíkos a lelkünk –
itt megtanultuk: Liebe zum Vaterlande! –
szeresd a szögesdrótot, megvéd a betörőktől –
és megtanultuk: Sauberkeit! –
tartsd tisztán a szemétdombot, mert asztalod –
és megtanultuk: Pünktlichkeit! –
gyakoroljuk a pontos halált –
és megtanultuk: Gehorsamkeit! –
halj meg engedelmesen, hogy mennybe juss –
és megtanultuk: Wahrhaftigkeit! –
valld be őszintén, hogy tetszik neked itt –
és megtanultuk: Fleiß! –
szívjuk szorgalmasan a ciánhidrogént –
és megtanultuk: Opfersinn! –
szegény, éhező vérebeknek adj a combodból egy kicsi húst –
és megtanultuk: Arbeit macht frei! –
– gyerünk, gyerünk, emeld, cipeld, izzadj, lihegj,
gyerünk, mozogni, ez még élet, egyetlen, súlyos, ronda kegy,
gyerünk – los! – görnyedj, nyögj, jajgass, üvölts, ha
mersz vagy üss, ha tudsz,
mert itt a fő a Tisztaság, Pontosság
s az, hogy Ne Hazudj,
s Áldozatkészség, Szorgalom,
Sok Szép Honpolgári Erény,
Engedelmesség, ó, csodás, és a szívekben lángoló
Honszeretet –
amíg lerogysz, tarkódról lesiklik a fény –
Es gibt nur einen Weg der Freiheit!!
és megszabadít egy golyó.
Forrás: Magyarul Bábelben
Aludj, aludj, szép sasfiókom,
aludd csak az igazak álmát.
Baglyok vigyázzanak szemedre,
lelked csípjék szuronyos bolhák.
Csíjja, tente, csicsíjja.
Álmodj horogkeresztes álmot,
halálhörgés vájjon füledbe,
arcodra kifolyt szem csurogjon,
aludj, vitézem, csíjja, tente.
Csíjja, tente, csicsíjja.
Aludj, kis hős, kis Hoess, te kedves,
bűvöljön bátrak büszke álma.
Mások halála: lám, a pálma;
az alvilág tenéked áll ma.
Csíjja, tente, csicsíjja.
Aludj, liliomok lovagja,
szüzek, árvák, özvegyek őre.
Aludd csak az igazak álmát,
s ne ébredj föl soha belőle.
Csíjja, tente, csicsíjja.
Forrás: Magyarul Bábelben
Összevont szemöldökű felhők sorakoznak csatarendben
hunyt szemű ég alatt megfullad a csönd
megfullad a zaj
megfullad a lapuló tábor
a hajlott hátú barakkok a földet nézik komoran mint aki nem érti
hogy került ide mit keres itt mikor lesz vége –
– csordulj haragos eső
csordulj végig letarolt koponyánkon
csordulj haragos eső
csordulj végig pofonokkal szántott arcunkon
csordulj haragos eső
csorogj le ványadt vállunkon
bordáktól csíkos mellkasunkon
gyámoltalan gerincünkön
csordulj haragos eső
áztasd nyöszörgő hasunkat
áztasd rajtunk a fagyos simogatású inget
sűrű éhségtől növesztett fájdalmainkat szétmaszatolt emlékeinket
áztasd a ragadós álmokat az enyv-ízű alázatot –
hunyt szemű ég alatt megfullad a csönd megfullad a zsivaj
megfullad a lapuló tábor –
– csordulj, haragos eső!
villanj, villám!
ess! üss! dörögj! vágj! zúzz! szabadíts!
Forrás: Magyarul Bábelben
