https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Tóth Árpád – Olykor éjjel…

    Olykor éjjel… szívem hogy zakatol!
    Az ágyon ujjam tévedezve jár,
    S nagyon közel, mellettem valahol
    Halkan megkoccan a vizespohár…
    S nem tudom, hol vagyok… akadozón
    Rémlik elém az elmúlt, messzi est,
    S az ujjam a fagyos márványlapon
    Reszketve egy gyújtót keres…

    Áldott a fény, mely sercegőn, fakón
    Ilyenkor gyűrt párnám mellett kigyúl,
    S a kedves, vén tapétát a falon
    Megcsillantja, s bús orcámhoz simul!
    Jól esik látnom: csendesen pihen
    Minden bútor és békén feketül,
    S az iszonyú és néma semmiben
    Föllélegzem: nem vagyok egyedül…

    Kabátom összegyűrve lóg szögén,
    A rózsa rajta hervadóra vált,
    S egy percre, a klublépcső szőnyegén,
    Látom a rózsaáruló leányt:
    A lámpák közt mily búsan oson át,
    Apró teste mily zsenge s mily hajolt…
    Látom álmos és szelíd mosolyát…
    Szegénynek festett arca volt…

    Csönd… vén poétám könyvét fölveszem,
    Hová este dobtam, a szék alól,
    S míg lankadtan lapozgat a kezem,
    Zörgő lap s agg rím álomba dalol.
    Félfüllel hallom, s halkan nevetem:
    Künn egy papucs mily furcsán csoszog el,
    S puha Nirvánám, csöndes fekhelyem
    Altatón, hűsen átölel…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Gábor – Szerenád

    Azért jöttem, hogy felkeresselek.
    Azért jöttem, hogy fenyegesselek,
    hogy megharapjalak, hogy üsselek.
    Azért jöttem, hogy megszeresselek.

    Azért jöttem, hogy megsirassalak.
    Azért jöttem, hogy szívig hassalak,
    hogy könnyeimmel vérig mossalak.
    Azért jöttem, hogy felforgassalak.

    Azért jöttem, hogy cirógassalak,
    hogy dédelgesselek, nógassalak.
    Kettőnk fölött is lebukik a nap:
    Azért jöttem, hogy egyszer lássalak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás – Szerencse

    A véletlen lehet bármennyire is nagy,
    a legnagyobb szerencse, hogy az is Te vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás – Hazavársz

    Indulok haza, mert hazavársz,
    s mire hazaérek,
    te is otthonra találsz
    bennem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna – Bizalom

    Biztos bizalom és szorongás
    váltják fel egymást hű szívemben:
    engem te százszor megpróbálhatsz,
    élet, megbízhatsz gyermekedben.

    Szeretlek én! Zúgó platánok
    fejük csóválják nagy egedben,
    éji felhőid vonulása
    itt tükröződik hű szívemben.

    Ezer év múlva, mint ma éjjel,
    vad tücskök zengnek szerelemben,
    s én szólok hozzád a világba
    szóródott porban, hű szívemben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Boda Magdolna:(célegyenes)

    Eljutattam odáig,
    hogy számolgatom
    a kalóriát,
    az éveket,
    hogy méregetem,
    ami rám rakódik,
    az anyagmegmaradás törvénye
    szerint honnan hiányzik,
    s amim fogy, hol lesz majd fölösleg.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő

    Jegenyék

    Figyelted-e
    szélben a fákat?
    A két jegenyét
    nézd csak a kert
    közepén, ama két
    nyúlánk jegenyét.

    Zümmög a távol
    torka, süvölt
    az ősz szele,
    borzong a föld
    s a két sudár fa
    bólogat és leng.

    Jobbra az egyik,
    jobbra a másik,
    balra az egyik,
    balra a másik;
    egyforma ütemre
    ringanak ők.

    A légben, a szélben,
    fent, odafent
    egyszerre tagadnak
    s intnek igent
    és – jaj, sose tudnak
    összeborulni…

    Ez tipikusan kuckó-kompatibilis: csendes, képes, finoman szomorú, nem harsány, nem aktuálpolitika, hanem tiszta líra. Jólesik olvasni – és nem csak egyszer.

    Ha jönnek a „simábbak”, jöhetnek bátran. 🌿

  • Bodnár Éva: Biztatás

    Mindig csak várni, hogy a dolgok eléd jönnek,
    nem lehet.
    Folyton azt lesni, mikor kapsz újabb
    esélyeket,
    Buta döntés: ne tedd!

    Inkább lázadj fel, kelj ki önmagadból őrülten,
    hogyha kell,
    Ne mondhassák azt rólad, gyáva kolonca vagy
    a sorsnak…
    Vigyázz, mit miért teszel!

    Vedd kezedbe a sorsod, hisz nem vagy
    ostoba.
    Ne hagyd, hogy elkábítson a vesztesek
    mosolya.
    Emberként élj, emberként harcolj!
    Úgy, ahogy megálmodtad egykor.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna: Akit szeretsz…

    Akit szeretsz sebezhetetlen?
    akit szeretsz az halhatatlan?
    akit magadnak választottál
    azt megpróbálod szakadatlan.

    Annak oroszlán szívet adjál,
    hogy rettentésedet megállja.
    kedvenced elcsuklott fejére
    súlyos kezedet tedd vigyázva!
    Mégse görbüljön haja szála.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: Tótágas

    A bohóc sírógörcsöt kapott.
    Könnye tompán kopogott a deszkán,
    a deszka feketére volt festve,
    festve volt, álarcban volt,
    kényszerű részvét-álarc mögé rejtette
    gyalultfa-közönyét,
    dehogy akart ő fekete lenni,
    pácolt, meleg fényű,
    berakásos, tükrös diófa-szekrény
    lett volna legszívesebben,
    de egyszerű asztal is inkább lett volna,
    viaszosvászonnal borított konyhaasztal,
    mint fekete, fekete deszka,
    melynek vaslakk-részvétét
    nem hatották meg a bohóc könnyei,
    a sírógörcsbe menekült bohócéi,
    aki most nem volt álarcban,
    lemosta magáról a púdert, a rúzst,
    lemosta a hahotát,
    a vigyort, a röhejt,
    lemosta, és most sírt, zokogott,
    vörössé pöffedő szemhéja mögött
    látta az artistát, látta a kötélen,
    amint ott lépked délceg-magabiztosan,
    s látta, látta a porond porában,
    szájából iramló vér-kígyóval,
    látta, amint tört testét kiviszik,
    s ő, a bohóc, már ott volt,
    hogy elvonja a nagyérdemű figyelmét,
    vigyorgott, hahotázott,
    hasra esett ezerszer,
    aztán rosszul lett az öltözőben,
    percekig öklendezett a mosdó fölött –
    – mindezt látta most
    vörössé pöffedő szemhéja mögött,
    mindezt látta a bohóc,
    a sírógörcsbe menekült,
    aki mögött gyászhuszárok álltak,
    fekete álarcba merevült gyászhuszárok,
    dehogy akartak ők feketék lenni,
    parádés huszárok, nyalka testőrök
    lettek volna legszívesebben,
    vagy ha nem, hát inkább kardforgatók,
    káromkodó lovasok,
    mintsem feketébe kényszerült gyászhuszárok,
    akikből most feltartóztathatatlanul,
    ellenállhatatlanul kibuggyant a nevetés,
    nem tudni, miért,
    talán mert felismerték a bohócot
    és eszükbe jutott a sok hasraesés,
    talán ezért bukott fel belőlük a hahota,
    remegett a válluk, elakadt a lélegzetük,
    még a könnyük is megeredt.
    A gyászhuszárok röhögőgörcsöt kaptak.

    Egy pillanat múlva,
    a maguk-feledés csúcsán
    már semmi sem különböztette meg őket,
    a röhögőgörcsös gyászhuszárokat
    a sírógörcsös bohóctól,
    egy kívülálló
    talán észre sem vette volna,
    hogy ön-fejükön taposnak mindahányan.

    Pár pillanatig tartott csak,
    aztán lecsitultak,
    halk hüppögésbe fúlt az indulat,
    s lassan megindult a menet
    a komor koporsó mögött.

    A bohóc a távolba nézett.
    Tudta,
    a vándorcirkusz lampionos sátra alatt
    friss fűrészporral
    most szórják fel a porondot.

    Forrás: Lélektől lélekig