Harmincon túl az arc
elszabadul.
A rossz, a jó kiütközik
Javíthatatlanul.
Hiába, ha a tettetés
tökéletes.
A gyalázat az arcot
szétrágja, mint a szesz.
Minden elvétett indulat
belehasít.
Jelzi a hús a jellem
földcsuszamlásait.
Kivési, meglazítja
a réseket.
Kicsap a szenny az arcok
töltései felett.
Az elhagyott vonásokat
fölveri a vadon.
Harmincon túl az arcon
nincs hatalom.
Forrás: Lélektől lélekig
Mindent tudunk. Csak titkolózunk,
akár a találós mesék.
Ki ne derüljön, jól vigyázunk,
amit félünk, s amire várunk, az
iszonyú együgyüség.
Jövendőnk: akárcsak a gyász,
amely már régen megesett,
ismerjük s helyrehozhatatlan.
Mint levelét az ág a fagyban,
számlálgatjuk a perceket.
Forrás: Lélektől lélekig
Fáraszt, hogy mégis hiába ömölt
fejemre a perc lágy, szirupos árja,
a koponyám: kerek, fanyar gyümölcs,
magányom mégis csonthéjába zárja.
Kemény vagyok és omló por vagyok,
nem olvadok és nem köt semmi sem,
ketten vagyunk, mikor magam vagyok,
a lelkem szikla, testem végtelen.
De mindez fáraszt. Indulnék tovább,
Egyiptomba, fürödni, vagy gyereknek,
– csak már az emlék és valami vágy
fogyó türelmem alján felderengtek.
S mig ülök, hűs hajnali ágyamon,
s mint szemem alját kék lepi a házat,
belenyugodni lassan, bágyadón,
majd megtanít a virradó alázat.
Forrás: Lélektől lélekig
Minduntalan megsértenek.
A villamosok, a legyek,
a képzelet, a mozdulat –
percenként öl az indulat.
S az indulatra, mint a zsák,
váratlan hull a bénaság.
Jó volna messze, messze – mindegy.
Meg-megbicsaklik a tekintet.
Még vágyom.
De már hallom olykor,
hogy sustorog, mint függönyön
üres ablakban éji szél,
a közöny.
Forrás: Lélektől lélekig
Emeld szived a csillagok fölé:
Szunyogdöngés lesz ott a földi lárma;
Emlékeknek száll hattyufellege
És énekel a csendnek csalogánya.
Létünk csak szikra két sötét között,
Lobbanjon hát, mint villám éji tájon!
A mindenség fényénél felragyog,
Egy percre csak, hogy mindörökre fájjon.
Szivünk legyen friss harmatos csokor,
Pipacshoz kössünk kék katángot társul
S a bánkódó, elcsüggedt, szomoru
Istennek nyujtsuk fel vigasztalásul.
Időnk lejár, nyiljon hát mosolyod!
Siker, kudarc: zavaros Isten-álom,
Az életem egy futó gondolat
Mig szépséged átvillan a világon.
Forrás: Lélektől lélekig
Legszebbek a néma imák…
Imádkozik minden virág;
kék imát mond a kék katáng,
kék virága kék Miatyánk.
Gyalogútak, dűlők fele
kék katánggal van most tele;
mélyűlt keréknyomok között
milljó kék Miatyánk köszönt.
– Ki itt jársz, légy jó emberünk,
s néma imát mondj mivelünk;
tekints némán az égre fel, –
egy pillantást megérdemel.
Szekérkerékkel töretünk
kocsikenőcs a kenetünk,
innen mi el nem mehetünk;
mégis szép a mi életünk.
Mégis víg a mi életünk,
az égre ment felnézhetünk
s néz ránk a Nap, az ég szeme;
nyitott szemünk felnéz bele.
Minden tövön száz kék katáng
mondja némán hogy „Mi Atyánk”;
s hervad hamar és boldogan,
benne mert új élet fogan.
Mert küllőkkel bár töretünk,
kocsikenőcs a kenetünk:
mig az égre felnézhetünk,
örök élet az életünk…
1972
Forrás: Lélektől lélekig
Uram, ha misén elalszom,
érintsd meg csendesen az arcom.
Éjszaka féltem, nem aludtam,
ott kuporogtam a kapudban.
Nem tudom… melegségre vágytam,
hideg koporsó volt az ágyam.
Bár apám egyszer fölém hajolt,
mint kutya a kölykét megszagolt.
Úgy emlékszem még be is takart,
és valamit mondani akart…
Valami ilyet: befellegzett…
a hiányától hidegebb lett.
Uram, ha a misén elalszom,
ugye lesz, aki betakarjon.
Forrás: Lélektől lélekig
Köszönöm azt, Uram, hogy élek,
Köszönöm azt, hogy ép hitem,
S hogy e világban ím, a lélek
Gyönyörű házát építem
Köszönöm azt, hogy sok bajomban
a Te Igéd vigasztalás,
s hogy ahol ennyi fájdalom van,
Tovaröpít egy jó varázs.
Valami mindig talpra állít,
valaki mindig megsegít,
rövid utunk kálváriáit –
járva az átkok berkeit.
Köszönöm azt, hogy vársz a Mennyben,
s hívogató szód rám talál.
A sugaras, kék végtelenben
köszönöm azt, hogy nincs halál.
Forrás: Lélektől lélekig
Elveszett hangok ülnek itt
apró bokrokban, szárazon,
egy hangot adj, egy hangot adj,
szikkadtan is felfuttatom,
egy jerikói-rózsa-hang,
egy reszelős ördögszekér,
egy szürke, fekete, szürke, zörgő
szakadt gubanc-gyökér,
szakadtan is csak karikázzon,
szálljon, kerek tövis-köteg,
zizegje szét avar csomókkal
az elnémult természetet –
Forrás: Lélektől lélekig
Ritkán születik jó vers,
ha a költő legelőször
a nevét írja az üres papírra.
Forrás: Lélektől lélekig
