https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • B. Radó Lili – Lelki tusa

    Az én lelkemben vesztett a szerelem
    Az érzelem felett győzött az értelem.
    Szerelem! mely úgy lebbent lelkünk tavára
    Mint a fecske, mint az ima szárnya
    Mely olyan mint összekulcsolt kezek
    Egymásba nézők, puhák gyermekek

    Becsukott ajtók, szent magunkba szállás
    A közös gyertyák, értő megbocsátás!
    Ki minden durvát álomszínre festő
    Az én lelkemben elbukott a szerető.
    Zavart szívem folyton azt zokogja
    Nem lehet igaz, csak zavart elme álma
    Száz gyertyafény piciny reszkető lángja
    Gyulladj körül villódzva babonázva

    Vedd válladra nyomasztó álmom
    Repülj vele messze, át száz határon.
    Segítsd meg lelkem, adj tanácsot nekem
    Ki győzzön? Az értelem, vagy az érzelem?

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

  • Máté Péter – Vallomások

    Te légy a párnám, ha fáradt vagyok
    Te légy az ágyam, ha elszunnyadok
    Te légy az árnyék, ha bánt már a fény
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy az írás, és te légy a szó
    Te légy a friss méz, és te légy a só
    Te légy a csónak az idő vizén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy a jókedv és te légy a gond
    Te légy a vessző és te légy a pont
    Te légy a léggömb a múltam egén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy a virág, ha elmúlt a nyár
    Te légy a mécses, ha későre jár
    Te légy a tűzhely az élet telén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Forrás: Lelektöredék – blog.hu

  • Berda József – A húsleves dicsérete

    Ragyogj szemem, csordulj ki nyálam az örömtől:
    az ízletes húslevest tálalják, íme, eléd.
    Nézd csak, mily aranysárgán csillog, mily
    orrcsiklandó szaga van! S az íze! A mennyei íz!
    Abban van aztán a lélek! Ez kell neked igazán! –
    Érzed-e, mondd, a velős csont, az illatos-ízes
    zöldség, s a még fűszeresebb gyömbér testet-lelket
    gyógyító erejét? – Csak ezért érdemes élni még, hidd el,
    csak így tudsz nemesebb dolgokra figyelni, különben
    kedve-vesztett fogatlan kutya vagy, ki mindenkit
    mérgesen megugat s a legszebb sonkafalatra sem kíváncsi.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Balási András – Középen

    Miért a másik út tűnik, dereng úgy
    mindannyiszor, akárha jobb lehetne,
    s mi eltévedten, tétovázva járunk
    úttól-útig, középutat keresve,
    míg megtanuljuk, hogy nincsen középút,
    sorra lépvén végtelen végletekbe,
    s csak miután már végképp leroskadtunk
    pillantunk kérdőn önnön lépteinkre?

    A kérlelhetetlen kérdés követ,
    s a felismerés-kényszerben, mint omló
    bányában az ottfeledt mécsesek,
    el-elfulladva, pislákolva égnek
    az egymás értelmére világító
    feloldhatatlan ellentétek.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Pocsai Piroska: Ne siess!

    Ne siess,
    Az idő úgyis rohan,
    Ami neked jutott,
    Azt éld meg boldogan!

    Ne siess,
    Sétálj az ég alatt,
    Csodáld színe kékjét,
    Míg az idő halad!

    Ne siess,
    Lásd meg a csodát:
    Zöldellő fákon a mohát,
    Évgyűrűibe rejtett korát,
    Virágszirmon a szorgos méhet,
    Amint gyűjtögeti neked a mézet,
    Halld meg a madarak énekét,
    Amint fiókáinak zengi életét.

    Nyisd ki füled a tücsökzenére,
    Szíved a napsugár melegére,
    Sétálj a park bársonyos gyepére,
    Halld meg, mit mesél a szél,
    Lágyan susogva hozzád beszél!

    Ne siess,
    Hamar leég a gyertya lángja,
    Jusson időd barátra, családra!
    Ha kínálsz feléjük egy teát,
    Legyen a tányéron keksz és marmelád.

    Feléd nyújtja kezét gyermeked?
    Öleld meg, mondd, hogy szereted,
    Ha tett is olyat, mivel megbántott,
    Éleszd magadban újra a lángot,
    Zárd palackba a vélt haragot, s
    Adj szívedből egy újabb darabot!

    Lassíts,
    Az idő úgyis rohan,
    Ezt elfelejtik sokan!
    Szelektálj, mi fontos, mi az, mi nem:
    Nem kell megfelelned úton-útfélen,
    Mert ha átrepül feletted az őrangyalod,
    Másként festeni a múltat hiába akarod,
    Az ecsetet a kezed leejti, s itt hagyod.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Palágyi Lajos – Költők és műértők

    Poéta az van itt temérdek,
    Csak műértő kevés e honban.
    Volna csak sok műértő lélek,
    Kevés poéta volna nyomban.

    Forrás: www.eternus.hu – Palágyi Lajos versei

  • Édes Gergely – Oly sokszor nyomorgó okosról, kit víg hír dícsír

    Óh okos! óh nyomorogj; dolgodhoz fontos okon fogj,
    Jót gondolj; jót szólj; sok gonoszoktól oszolj.
    Így kiki, mint hív szív, mint tisztit is írni kinyílt mív,
    Dícsír, s így víg hír nyílni, viritni kiír.

    Értelmesben

    Te, aki okos vagy, ámbár nyomorogj,
    De illő, munkádhoz hogy mindig bölcsen fogj.
    Soha ne zúgolódj, se gonoszt ne gondolj,
    Gonoszt ne szólj; sőt még színétől is oszolj.
    Minden hív szív így fog téged megdícsírni,
    S eltörölhetetlen betűkkel kiírni.

    Forrás: www.eternus.hu – Édes Gergely versei

  • Édes Gergely – Szőr köntöst öltő bölcshöz

    Bölcs! szőr köntöst ölts, örömödhöz több örömöt tölts:
    Könnyözönök közt nyögj, s jöjjön öröm könyörögj.
    Úgy kurucúl bút futsz, úgy rút bún túl kurucúl jutsz;
    Úgy múl rút hurutunk, s burkusul uccu! futunk.

    Értelmesben

    Te, ki bölcs vagy, ne vágyj pompás köntösökre,
    Se felettébb való bolond örömökre.
    Se szomorú sorsod közt kétségbe ne ess,
    Minden jót Istentől kérj, hogy boldog lehess.
    Úgy minden szívfojtó eseteken túl jutsz,
    S ellenségeiden vitézül által futsz.

    Forrás: www.eternus.hu – Édes Gergely versei

  • Endrődy János – Az ellenkező

    Ha mondom: hideg van, te forrsz melegedben,
    Ha melegem vagyon, te fázol mentédben.
    Ha én fehéret mondok, dunnogsz te feketét;
    Nyúlok, ha kapához, te fogod az ekét.

    Ami énnálam szép, azt te rútnak mondod;
    Amit bizonyítok, te aztán tagadod.
    Hogy hát véget vessünk, íme csak azt mondom:
    Ó, be jó ember vagy! Tagadd. Semmi gondom.

    Forrás: www.eternus.hu – Endrődy János versei

  • Fazekas Mihály – Még gyertyám el nem oltottam…

    Még gyertyám el nem oltottam,
    tisztát akarván venni,
    mantlizsákom felbontottam,
    s mellém találám tenni.

    Hát egyszer lassú mozgással
    szobám ajtaja nyílik,
    s rajta csendes suhanással
    egy rózsaszál benyílik.

    Hogy magamat aludtattam,
    lábujjhegyen lépeget,
    Ruszánda megáll felettem,
    s rám csókokat hintet.

    Amint pillám közt sejtettem,
    felém kezdett hajolni,
    ugyan miket érezhettem,
    ki ne tudná gondolni?

    Tovább magamat hogy titkolnám?
    Karom kiterjesztettem,
    s amint magamhoz kapcsolnám,
    az ágyról leejtettem.

    Én leugrottam megrettenve,
    hogy felkapjam lyányomat.
    Mit kaptam fel, felserkenve?
    Veres mantlizsákomat.

    Forrás: www.eternus.hu – Fazekas Mihály versei