https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Móricz Zsigmond – A sok juh meséje

    Volt egyszer egy gazdag ember,
    Annyi juha, mint a tenger,
    Mint az árvíz, ujjuju!
    Számlálhatlan sok a juh.

    Gazdag ember gondol egyet:
    Pénzmagra szert hogyan tegyek?
    Hej számadó, szóm van kenddel,
    Annyi juhom mint a tenger,
    Mint az árvíz ujjuju,
    Számlálhatlan sok a juh, –
    Gondoltam én mostan egyet,
    Pénzmagra szert hogyan tegyek?
    Kell nekem a juhok ára,
    Hajtsa kend el a vásárra.

    A vásárra juhász hajtja,
    Előttük egy folyó partja.
    Irdatlan nagy, – Tisza-Duna
    Nem lehetne ija-fija, –
    A híd rajta nagyon keskeny,
    Nem fér a juh csak egyesben.
    Várjunk, míg át mennek renddel,
    S annyi a juh, mint a tenger!
    Mint az árvíz! ujjuju!
    Számlálhatlan sok a juh!…

    – Hogyha egyig általérnek,
    Folytatom majd a mesémet.

    Forrás: www.eternus.hu – Móricz Zsigmond versei

  • Réthy László – Szórakozott szerelmes

    Szerelmes ifjú, hő szívével
    Mindég csak ott, csak „Nála” van,
    Bármit tegyen, bárhogy legyen, csak
    Az „Édest” látja untalan.

    Ha ébred, első gondolatja:
    Alszik-e még szép angyalom?
    S képzeletét napközben feléje
    Űzi, hajtja száz alkalom.

    Ha virágot tűz gomblyukába,
    Ha számol, ír vagy referál,
    A lányka, az az égi tündér
    Mindég ott van, előtte áll…

    Ha cimborák közé megy este,
    Kikkel maholnap már szakít,
    Bárkiért ürül a pohár – ő
    Koccint és gondol – „Valakit”.

    S fejét, szívét az édes mámor
    Ringatja, mint sajkát a hab,
    S egy kéjes érzés súgja halkan:
    – Nem messze már a boldog nap…

    S hazatérőben, mikor a hold
    Halovány fényét szórja szét,
    Kipeseli a szűzi hóba
    Imádottja édes nevét.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Réthy László – Lőwy Árpád császári és királyi kitüntetést vár

    Itt van a császár s Budavára
    Fényes, mint a Salamon-tornya,
    Ős magyarok és új leventék
    Jönnek hódoló díszes sorba’.

    – Lesz ordó s kitüntetés bőven,
    Hisz ilyet sokan érdemelnek,
    Mert hívei vagyunk halálig
    A dicső monarchikus elvnek.

    Én is szeretnék egy kitüntetést, mely
    Lőwy Árpád stílusjében volna írva:
    Szeretnék a császártól egy darab szart
    Monogrammos selyempapírba.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Réthy László – Hölgyestély

    (Discrét vers.)

    Mint egykor ősöm, Lantos Sebestyén:
    Hazám zegzugát úgy járom én;
    Csak azt zengem, mi lelkemből fakad,
    Víg és bús nóta egyformán akad.

    Ma ismét olvastam itt verseket,
    Hölgyeknek is – amit csak lehetett (!),
    – jutalmat én – anyagit – sose várok,
    Boldog vagyok, hogyha köztetek járok.

    – A költőnek legnagyobb diadal,
    Ha rokonérzésre talál a dal:
    Szép hölgyek! csókoljatok homlokon,
    A férfiak meg: – ahol gondolom.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Réthy László – A körtefa

    Vezércikket ír Lengyel Zoltán
    (Hogy odafenn is meghallják tán?)
    Amelynek az a jelszava:
    Hogy hazánk egy nagy körtefa.

    Kemény körte terem a vén fán,
    S hiába is puhítják szalmán,
    Jobbat, mért s hogy teremne hát,
    Ha rosszul ápolják a fát?

    Teljesítsétek minden vágyát,
    Adjatok napfényt, esőt, trágyát,
    S édes körtét terem a fa,
    – Ez Lengyel Zoltán végszava.

    Az „Úr” válaszolni majd így fog:
    Kívánságtok együtt nagyon sok;
    Trágyát azt mindjárt adhatok,
    A többire meg – várjatok.

    Vonatkozással a „Független Magyarország”
    1903. augusztus 21.-iki vezércikkére.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Ölvedi László: Megint Petőfi

    Mikor egy bécsi művész verseit szavalta, Berlin, 1923.

    Berlini Bábel zsivajába
    Besüvöltött a hangod.
    Hallgattunk, mint vasárnap reggel
    Pusztában a zengő harangot.

    Ging – galang… ma hívó szavadra
    Virágosan templomba jöttünk.
    Nagy lobbanások örök magyarja
    Égő szemmel, némán köszöntünk.

    És egy percre remegő csendben
    Messzi pusztává tágult a város.
    Földerengett bohón a múltból
    Szülői ház, rét, lomb, akácos…

    Zúgva sikolt az „Egy gondolat…”
    Csaták füstje, bíbor véreső,
    Szárnyaszegett száz magyar álom,
    Könnybe, búba, gyásztóba vesző.

    A kalapált német lelkeken
    Átsuhant a tarka délibáb,
    S vágtattak a képzelet rónán
    Aranyszőrű táltos paripák.

    Idegenek hullattak eléd
    Sok kései piros virágot.
    Hazátlanok kincsét adom én:
    A dacos, szép szomorúságot.

    Forrás: eternus.hu

  • Ölvedi László: Levél Losonczi Annához

    Losonczi Annának adassék e pár sor;
    Lelkem e levélre rálehelem százszor.

    Botor bizalommal máskor is így tettem,
    Csokorba számodra vérvirágot szedtem.

    Végbeli mezőkön döntő büszke torna:
    Mintha nagy szerelmem vallomása volna.

    Sebet érted kaptam, hej, pedig elégszer –
    Vérpiros rubinnál ragyogóbb ez ékszer.

    Összefűztem bíbor gyöngysorba, füzérbe;
    Odaadtam volna, de senki se kérte.

    Híveim elhagytak, jussom elpörölték,
    Lelkedben a lelkem orozva megölték.

    Gonosz vagyok, mondták, hitehagyott, pártos…
    Talán mert a vágyam vissza-vissza szálldos?

    Rossz vagyok lovagnak, lantosnak is hitvány:
    Lelkem ott felejtém szemed kéklő titkán.

    Kiáltják a bűnöm, hogy a szívem máglya:
    Szép arany hajadnak perzseli a lángja.

    És benne szavadnak ezer hangja támad,
    Új hurú kobzomon régi tüzű bánat.

    Mert a lantom ifjú, csak a nóta régi:
    Ügyesebb, erősebb virágom letépi.

    …bókoló beszédre sohase hajoltam,
    Lágy citera helyett sikoltó kürt voltam.

    A dalom elröppent, hitem elcsatáztam;
    Szerelemért magam soha nem aláztam.

    Bocsásd meg, az ajkam ha keményre fordul,
    Pedig ittas vagyok áldott égi bortul.

    Dalom tied; ha kell, véremet is ontom –
    Csak téged szeretlek, bár sohase mondom.

    Tied a jövendőm, tied dacos álmom…
    Losonczi Annának levelem ajánlom.

    Forrás: eternus.hu

  • Ölvedi László: A nyár szeretője

    Szeretője vagyok a nyárnak
    S dalolója az éjszakának.

    Ha pengetem szívemnek húrját,
    Megkönnyezem az ég azúrját.

    Kitör olykor a fájó dallam,
    Mikor a rügy bimbóba pattan.

    Verem a mellem nyakra-főre –
    S ráborulnék egy rózsatőre.

    Gyötör folyvást a vér, az álnok,
    Incselkednek a pajkos álmok.

    A lelkem bugó, bús Lehel kürtje,
    Láncolt erőm a Sámson fürtje.

    Hatalma rajtam nincs Delilának,
    Heroldja lettem a régi mának.

    Úgy epedék életre, másra,
    Mint a kaszás szép aratásra.

    Férfi lettem tavasztól nyárig,
    Forró hitem válóra válik.

    Élesre fenve az ősi szerszám,
    Péter-Pál napját lessük ezerszám.

    Piros nyarát, tenger virágot…
    Eddig éljek, csak erre várok.
    Szemfödőmet éj keze szője…
    Be bolond a nyár szeretője.

    Forrás: eternus.hu

  • Ölvedi László: Kain és Ábel

    Az ifjúság tüze bennem ég,
    Szilaj a lángja;
    Szent áldozat, enyhe füstje kék;
    S mint a harmat, úgy lebeg
    A forró nyári napsugárba’.

    Szép sorsomban lett bús valóság
    Kain meséje;
    Kegyetlen erény és hazug jóság,
    S mégis örök – egy a vér:
    A két testvér ős szenvedélye.

    Pogány álmom volt: büszke Bábel,
    S szemben állt velem
    Másik magam: istenes Ábel.
    És a tornyot, ő meg én,
    Néztük, néztük soká, csendesen.

    Mámorosak voltak csatáim,
    – Futotta vérbül! –
    Ébredt bennem a régi Kain,
    Már-már sújtott a karom:
    Hátha jobb lesz a másik nélkül?

    Ölelésre lankadt, hiába
    Lázad örök-óta;
    Szilaj gyermek, heves és kába;
    Ez is, az is: a lelkem,
    Nagy oltártüzek hordozója.

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Húszévesek

    Húszéves testünk olyan fáradt
    a rossz ágytól s a rossz kenyértől,
    olyan messze estünk a fénytől.

    Az anyáinknak melle nincsen,
    se húgainknak tisztessége,
    a tisztesség kellett kenyérre.

    Se bal, se jobb, se Marx, se Isten,
    itt börtön, ott halottat kell siratni,
    bután középen kell maradni.

    Térdünk fagyottan citerázik,
    beteg testünk jeges szél fújja,
    ősz is és tél is csak szapulja.

    Nincs erőnk barikádra állni,
    nincs erőnk igéket dörögni,
    ma állásért kell könyörögni.

    A jövőt ellopták előlünk
    s a küszöbön állnak és várnak
    nagyszállítói a halálnak…

    1933

    Forrás: eternus.hu