https://verskucko.com

Kategória: Versek

  • Ölvedi László: Levél Losonczi Annához

    Losonczi Annának adassék e pár sor;
    Lelkem e levélre rálehelem százszor.

    Botor bizalommal máskor is így tettem,
    Csokorba számodra vérvirágot szedtem.

    Végbeli mezőkön döntő büszke torna:
    Mintha nagy szerelmem vallomása volna.

    Sebet érted kaptam, hej, pedig elégszer –
    Vérpiros rubinnál ragyogóbb ez ékszer.

    Összefűztem bíbor gyöngysorba, füzérbe;
    Odaadtam volna, de senki se kérte.

    Híveim elhagytak, jussom elpörölték,
    Lelkedben a lelkem orozva megölték.

    Gonosz vagyok, mondták, hitehagyott, pártos…
    Talán mert a vágyam vissza-vissza szálldos?

    Rossz vagyok lovagnak, lantosnak is hitvány:
    Lelkem ott felejtém szemed kéklő titkán.

    Kiáltják a bűnöm, hogy a szívem máglya:
    Szép arany hajadnak perzseli a lángja.

    És benne szavadnak ezer hangja támad,
    Új hurú kobzomon régi tüzű bánat.

    Mert a lantom ifjú, csak a nóta régi:
    Ügyesebb, erősebb virágom letépi.

    …bókoló beszédre sohase hajoltam,
    Lágy citera helyett sikoltó kürt voltam.

    A dalom elröppent, hitem elcsatáztam;
    Szerelemért magam soha nem aláztam.

    Bocsásd meg, az ajkam ha keményre fordul,
    Pedig ittas vagyok áldott égi bortul.

    Dalom tied; ha kell, véremet is ontom –
    Csak téged szeretlek, bár sohase mondom.

    Tied a jövendőm, tied dacos álmom…
    Losonczi Annának levelem ajánlom.

    Forrás: eternus.hu

  • Ölvedi László: A nyár szeretője

    Szeretője vagyok a nyárnak
    S dalolója az éjszakának.

    Ha pengetem szívemnek húrját,
    Megkönnyezem az ég azúrját.

    Kitör olykor a fájó dallam,
    Mikor a rügy bimbóba pattan.

    Verem a mellem nyakra-főre –
    S ráborulnék egy rózsatőre.

    Gyötör folyvást a vér, az álnok,
    Incselkednek a pajkos álmok.

    A lelkem bugó, bús Lehel kürtje,
    Láncolt erőm a Sámson fürtje.

    Hatalma rajtam nincs Delilának,
    Heroldja lettem a régi mának.

    Úgy epedék életre, másra,
    Mint a kaszás szép aratásra.

    Férfi lettem tavasztól nyárig,
    Forró hitem válóra válik.

    Élesre fenve az ősi szerszám,
    Péter-Pál napját lessük ezerszám.

    Piros nyarát, tenger virágot…
    Eddig éljek, csak erre várok.
    Szemfödőmet éj keze szője…
    Be bolond a nyár szeretője.

    Forrás: eternus.hu

  • Ölvedi László: Kain és Ábel

    Az ifjúság tüze bennem ég,
    Szilaj a lángja;
    Szent áldozat, enyhe füstje kék;
    S mint a harmat, úgy lebeg
    A forró nyári napsugárba’.

    Szép sorsomban lett bús valóság
    Kain meséje;
    Kegyetlen erény és hazug jóság,
    S mégis örök – egy a vér:
    A két testvér ős szenvedélye.

    Pogány álmom volt: büszke Bábel,
    S szemben állt velem
    Másik magam: istenes Ábel.
    És a tornyot, ő meg én,
    Néztük, néztük soká, csendesen.

    Mámorosak voltak csatáim,
    – Futotta vérbül! –
    Ébredt bennem a régi Kain,
    Már-már sújtott a karom:
    Hátha jobb lesz a másik nélkül?

    Ölelésre lankadt, hiába
    Lázad örök-óta;
    Szilaj gyermek, heves és kába;
    Ez is, az is: a lelkem,
    Nagy oltártüzek hordozója.

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: A hazatérő éneke ez

    Közeledünk. A hajnal mosatlan szövetjén
    az áldott táj még alszik, ugatnak a kutyák.
    Terül a sötétség, üt a vigasztalanság,
    sötét a szomorúság, lenyom a szomjúság.

    Szülőházam is itt volt, az ifjúságom itt telt,
    magas, erős fiúvá testem is itt szökött,
    mezítlen fázó gyermek, kit anyja sem vigasztal,
    fázott a talpam váltig, a rongy s a sár között.

    Vajon mit szól anyám majd? Sikolt-e? Sír-e? Vár-e?
    Sok éve messze mentem. Négy éve messze ment
    a fiú, aki anyja kenyeréért küzdött. Kenyérért.
    Akinek van, nem tudja, mit jelent.

    A bőr a csontra száradt. Ki látott ily soványat?
    A hangom oly rekedt lett. A szem kialudt.
    Ó, olyan az ember, mint az az esőcsepp,
    melyet szél kapott fel s vad viharba fújt.

    Munkástáj. Sötétség, megbúvás, alázat,
    csurgatják üresség s baj szenteltvizét.
    Tán örökké menned kell, hogy ki tudj érni innen.
    Haragos vidék ez. Csukott száj. Borús ég.

    Gábor Istvánnak

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Húszévesek

    Húszéves testünk olyan fáradt
    a rossz ágytól s a rossz kenyértől,
    olyan messze estünk a fénytől.

    Az anyáinknak melle nincsen,
    se húgainknak tisztessége,
    a tisztesség kellett kenyérre.

    Se bal, se jobb, se Marx, se Isten,
    itt börtön, ott halottat kell siratni,
    bután középen kell maradni.

    Térdünk fagyottan citerázik,
    beteg testünk jeges szél fújja,
    ősz is és tél is csak szapulja.

    Nincs erőnk barikádra állni,
    nincs erőnk igéket dörögni,
    ma állásért kell könyörögni.

    A jövőt ellopták előlünk
    s a küszöbön állnak és várnak
    nagyszállítói a halálnak…

    1933

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Egyszerü szerelmes ének

    Ugy szeretném szerelmedet
    meghálálni, de nem lehet,
    se csillagot, se kenyeret,
    nem felezhetek meg veled.

    Csak pocsolyát, nem kútvizet
    kap száraz szád, szomjas szíved.
    Nem ragyogás a szerelem,
    árnyék vagyok a szemeden.

    A szobánkba nem süt a nap,
    de sütnek a durva szavak.
    Nem én mondom, ne higyj nekem,
    oly könnyen elkeseredem.

    Sütnek a süket éjszakák,
    felsir az ajk, megszúr az ágy,
    az óra áll, perc nem telik,
    megfúl az ember reggelig.

    Sokat ríkatlak kis madár,
    de Te ne sirj, mert sirni kár,
    te csak repülj, te csak örülj,
    kis ér fölött, nagy ág körül.

    Kicsit várni tanitalak,
    nem igy igértem az igaz,
    szegény asszonnyá tettelek,
    pedig nagyon szerettelek.

    Ez még a dér, ez még a fagy,
    de nő a mag a föld alatt
    s az én kedvesem ajakát,
    édesiti majd nap s virág.

    Forrás: eternus.hu

  • Varró Dániel: Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

    /szonett/

    Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
    valahogy mégis elfelejteni,
    leírod, aláhúzod, kiragasztod,
    szamárfülecskét hajtogatsz neki,

    kisimítod, odateszed a székre,
    az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
    leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
    elalszol, elfelejted, hirtelen

    eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
    a szíved közben összevissza ver,
    sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

    kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
    el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
    mikor megnyugszol, akkor veszted el.

  • Varró Dániel: EMAIL

    Hát el vagyok egészen andalodva,
    és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
    mióta éjjelente, hajnalonta
    veled titokban ímélezgetek.

    Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
    és az se baj, ha nincsen ékezet,
    csak kebelembe vésődjék e négy szó,
    hogy: Önnek új levele érkezett!

    Az egész világ egy linkgyűjtemény,
    az emberek, a tárgyak benne linkek,
    bárhova kattintok, te tűnsz elém,
    te vagy felvillanó websiteja mindnek.

    Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
    Föltettem háttérnek a képedet,
    s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
    látlak, miközben vakon gépelek.

    Hiába nem láttalak még, az embert,
    ha minden betűd mégis eleven,
    ha érezlek, mint kisujjam az entert…
    Van nulladik látásra szerelem?

  • Nemes Nagy Ágnes: Apollinaire-utánzat

    Hogy vártalak hogy vártalak
    a Gyere-vissza-híd alatt
    de nem jöttél az este múlt
    Feliciánnál lámpa gyúlt

    Felicián se mondta meg
    hogy most már hol keresselek
    mert többé nem találtalak
    a Gyere-vissza-híd alatt

    Forrás: Irodalmi Lepkető

  • Orbán György: Néhány sorban

    Néhány sorban megköszönöm Istennek,
    hogy mindenkit, akit én is, szeret,
    néhány sorban, néhány szóban,
    néha rosszul, néha jobban,
    egyszer félve, másszor bátran,
    olykor fényben, olykor sárban,
    de köszönöm a minden jót
    istenigazában.

    Köszönöm a vendégvárást,
    kitárt szívű vendéglátást,
    köszönöm a barátságot,
    minden otthon legyen áldott,
    legyen béke, legyen fény
    földünk bal és jobb felén,
    északon és délen,
    magasban és mélyben,
    mibennünk és másban,
    egy szent akarásban.

    Forrás: Szeretem a verseket