https://verskucko.com

Kategória: Angol költők

  • William Blake: A nyárhoz

    Ó, ki virulva kelsz át völgyeinken,
    Nyár, zabolázd meg büszke méneid,
    Enyhítsd cimpáik lángoló tüzét!
    Gyakran veréd fel arany sátrad itt
    S aludtál tölgyeink között, s mi néztük
    Rózsás tagjaid s virágzó hajad.

    Sűrű árnyak alatt hangod gyakorta
    Hallott, hogy tüzes kocsiján a dél
    Elvágtatott a menny mélyén; pihenj meg
    Forrásainknál, s mohos völgyeinkben,
    Kristályfolyók partján dobd el selyem
    Palástod és vesd magad a habokba:

    A völgyek kevély pompádban szeretnek.
    Ezüst-lantú bárdjaink híresek,
    Ifjaink bátrabbak, mint Dél szülötte,
    És lányaink szebbek víg táncaikban:
    Van ének itt és bűvösszavú hangszer
    S édes visszhang s víz, tiszta, mint az ég,
    S a tikkadt főkön babérkoszorú.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: Az őszhöz

    Ó, gyümölcsterhes és szőlők levétől
    Vérfoltos Ősz, ne menj még, ülj le árnyas
    Tetőm alatt; itt jó, ha megpihensz,
    S hangold vidám sípomhoz hangod, ó, hadd
    Libbenjenek az év leányai!
    Virágok és gyümölcs dalát dalold.

    „A kis bimbó a napra tárja kelyhét
    És szerelem fut remegő erében,
    Száz virág ring a reggel homlokán és
    Dúsan virul az este fényes arcán,
    Mígnem a füstös Nyár dalába fog
    S fejére tollas felhő hint virágot.

    Gyümölcs-illatban fürdenek a légi
    Szellemek, s a szárnyas gyönyör a kertben
    Kóborol vagy a fákra ül s dalol.”

    Így énekelt, ülvén, az édes Ősz,
    Majd megborzongva felkelt és a dombok
    Fölött eltűnt, itthagyva drága terhét.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A télhez

    „Ó, Tél! rekeszd el gyémánt ajtaid:
    Észak tiéd: ott ástad mélyre odvas,
    Sötét lakásod. Ne rázd meg tetőid
    S ne zúzd szét oszlopaid vas-kocsiddal.”

    Nem hallgat rám s a tátott-szájú mélység
    Felett elvágtat, acél viharát
    Kirántva; már felnézni sem merek,
    Mert ő az úr széles világ fölött.

    De nézd az őrült szörnyet! csontjain
    A bőr feszül s a nyögő szirtre hág:
    Csenddé hervaszt mindent, lerongyolódik
    Kezén a föld s elfagy a zsenge élet.

    Sziklákon trónol, s hasztalan kiáltoz
    A tengerész, szegény! kire vihar tör,
    Míg elmosolyodik az ég s a bőgő
    Szörnyet Hekla-hegyi odvába visszaűzi.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: Ha máris letéped

    Ha máris letéped s még bimbós a perc,
    Megbánod, keserű könnyeket ejtsz;
    S ha érett a perc, de te szökni hagyod,
    El nem apasztod a könny-patakot.

    (Görgey Gábor fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: Felriadtam egy hajnalon

    Felriadtam egy hajnalon:
    „El innen, el! Mi kell? vagyon?
    Kincsért fohászkodsz? El, csak el!
    A Mammon szürke trónja e hely!”

    Szóltam: „Ugyancsak érdekes,
    Azt hittem, Isten trónja ez,
    Hisz amiért fohászkodom,
    Nem is lehet más, mint a vagyon.
    Lelki Vígságom, Lelki Javam,
    Barátok, Egészség bővibe van.
    Van Nőm, ki szeret, s én is szeretem –
    Csak Testi Gazdagságom nincs nekem.

    Éjjel és nappal vélem az Úr,
    Orcája előttem el nem borul.
    Ki a bűnnel vádol, mellettem áll,
    Pénzes zsákom a lábainál.

    A földieket az Úr véle adatja
    S ha őt imádnám, még többet is adna,
    Így hát gyötörhet bármily gonoszan,
    Én nem imádom Önt, Sátán Uram!

    Imádkoznom se kell kincseimért,
    Isten kevés imámból is ért,
    És miként tornyáról ismert egy templom,
    Imám ha száll is, csak másokért mondom.

    Ha – mondja – Istenként nem tisztelem,
    Megrontja jósorsom és ételem.
    Ám mit sem adok én, Sátán Úr, arra,
    S ön is úgy tesz majd, mint Isten akarja.”

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A beteg rózsa

    Beteg virág vagyok:
    Láthatatlan féreg
    Éji vihar szárnyán
    Egy szirmomra tévedt;
    Ágyat vetett bennem,
    Szép kármin ölemben,
    S most sötét szerelme
    Titkon megöl engem.

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

    K

  • William Blake: Gazdagság

    Szerető szemben gyöngy s rubint tüzel,
    Aranyat teremnek boldog szívek.
    A tétlen ebből mit sem adhat el,
    A kapzsi mindezt nem veheti meg.

    (Orbán Ottó fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A szerelem megriaszt

    A szerelem megriaszt,
    Mert emésztő lánggal ég –
    Ám a nyájas álnokság
    Megnyeri bárki szívét.

    (Végh György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Byron – Egy újfunlandi kutya síremlékére

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Ha új lakót kapnak a temetők,
    nem is dicsőt, csak épp előkelőt,
    a gyász pompázik szoborrá virulva
    és az elhunytat zengi név meg urna:
    nem azt, aki csakugyan volt, hanem
    akinek kellett volna hogy legyen;

    s a szegény kutya, a leghűbb barát,
    ki boldogan áldozza föl magát,
    kinek szíve gazdája szíve volt,
    dicstelen hull el, bármilyen derék,
    s földi lelkét megtagadja az ég:

    míg az ember, hiú féreg! csodákat
    s kizárólagos eget kér magának.

    Óh ember! napod gyorsan alkonyul,
    rabnak becstelen vagy, s romlott, ha úr,
    aki kiismert, undor tölti meg
    tőled, lélegző, hitvány sártömeg!

    Szerelmed kéj, barátságod csalás,
    szavad és mosolyod képmutatás!
    Neve nemes csak megromlott csírádnak,
    rád pirít minden becsületes állat.

    Ki itt jársz, s látod ezt a sírjelet,
    menj tovább – nem fajtádnak tiszteleg:
    barát emlékét őrzi ez a jel;
    egy barátom volt csak – s az itt hever.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Percy Bysshe Shelley – A szerelem filozófiája

    Forrás folyóba ömlik,
    folyó az óceánba;
    az egeknek folyton özönlik
    vegyülő suhogása;
    magány sehol; isteni jel
    s rend, hogy minden tünemény
    keveredjék valamivel –
    Mért ne veled én?

    A hegy csókolva tör égbe,
    habot hab ölel, szorít, átfog;
    egymást ringatva, becézve
    hajlonganak a virágok;
    a földet a nap sugara,
    a hold a tengereket:
    minden csókol… – S te soha
    engemet?

    Forrás: Szeretem a verseket