https://verskucko.com

Kategória: Angol költők

  • William Shakespeare: XLIX. szonett

    A jövő ellen, ha jön oly jövő,
    Hogy hibáimtól arcod komorul,
    S szerelmed, fukarkodva, kitűnő
    Szempontok szerint számolni tanul;

    A jövő ellen, ha mégy, idegen,
    S szemed, e nap, nem néz rám, vagy alig,
    S hagyva múltját, benned a szerelem
    Érett kimértséggé komolyodik;

    E jövő ellen sáncot verek és
    Értékem tudatába költözöm,
    S magam fogok magamra kezet és
    A te jogodat védi majd pöröm:

    Szigorú jog, koldust, elhagynod engem,
    Fogalmam sincs, mit tudj szeretni bennem.

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: L. szonett

    De nehezen haladok utamon,
    Tudva, hogy a célban, ha ott leszek,
    Gúnyosan mondja majd a nyugalom:
    »Ennyi mérföldre van a kedvesed!«

    Csügged kínomtól és csak vánszorog
    Az állat, mely visz; a bú nagy teher!
    Szegény, tán az ösztöne súgja, hogy
    Nem siet ura, hisz tőled megy el.

    Sarkantyút mérgem hasztalan merít
    Oldalába, hogy kibuggyan a vér,
    Válasza engem, ha nyög s fölnyerít,
    Jobban sért, mint őt az éles acél;

    Mert hangjára folyton agyamba döbben:
    Elöl bánatom van, s üdvöm mögöttem.

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XLVI. szonett

    Gyilkos csatát vív szemem és szívem:
    Hogy osszák meg látásod birtokát?
    Szívemet képedtől tiltja a szem
    S ez vitatja amannak jogát:

    Úgy tudja, hogy ő őrzi alakod
    (Kristály-szem sose-járta rejtekén),
    Míg a vádlott cáfol, s azt mondja, hogy
    Te csak őbenne élsz, szép tünemény.

    A pörben ítélni gondolatok
    Esküdtszéke, a szív jobbágyai,
    Ült össze, s az végre döntést hozott,
    Hogy a szép szem s a hű szív jussa mi,

    Eképp: szememé külsőd, azt szeresse,
    S szívem joga szíved belső szerelme.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: Hamlet monológja

    Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
    Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
    balsorsa minden nyűgét s nyilait;
    vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
    s fegyvert ragadva véget vet neki?
    Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
    s egy álom által elvégezni mind
    a szív keservét, a test eredendő,
    természetes rázkódtatásait:
    oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
    Meghalni – elszunnyadni – és alunni!
    Talán álmodni: ez a bökkenő;
    mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
    ha majd leráztuk mind e földi bajt,
    ez visszadöbbent. E meggondolás az,
    mi a nyomort oly hosszan élteti.
    Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,
    zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
    útált szerelme kínját, pör-halasztást,
    a hivatalnak packázásait,
    s mind a rugást, mellyel méltatlanok
    bántalmazzák a tűrő érdemet,
    ha nyúgalomba küldhetné magát
    egy puszta tőrrel? – Ki hordaná e terheket,
    izzadva, nyögve élte fáradalmin,
    ha rettegésünk egy halál utáni
    valamitől – a nem ismert tartomány,
    melyből nem tér meg utazó – le nem
    lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
    jelen gonoszt, mint ismeretlenek
    felé sietni? – Ekképp az öntudat
    belőlünk mind gyávát csinál,
    s az elszántság természetes színét
    a gondolat halványra betegíti;
    ily kétkedés által sok nagyszerű,
    fontos merény kifordul medriből,
    s elveszti „tett” nevét. – De csöndesen!
    A szép Ophelia jő. – Szép hölgy, imádba
    legyenek foglalva minden bűneim.

    Fordította: Arany János


  • Thomas Hardy: Nélküled

    Eső dobol, ajtó recseg,
    villám, zöld fényű ég –
    én itt vagyok, te meg amott,
    s köztünk a messzeség.

    Bár ezer mérföld lenne csak
    s a vad, villamos ég,
    ami közénk áll – akkor, ó,
    remény is lenne még.

    De hogy azt átalérje, már
    a vágyunk sem elég,
    jaj, több az, mint villám, vihar,
    több, mint a messzeség.

    Fordította: Tótfalusi István

    Forrás: Lélektől lélekig

    Világlíra, angol, távolság, vágyakozás, reménytelenség

  • William Shakespeare: XLIII. szonett

    Lecsukva lát legjobban a szemem,
    Mert nappal csak lim-lom tűnik elébe:
    De ha álmodom, terajtad pihen,
    És, sötét tűz, tűzként csap a sötétbe.

    Kinek árnyadtól árny felvillan, ó,
    Láng-nappal mily láng-képet tárna fel
    Árny-képed, a még jobban ragyogó,
    Ha másod csukott szemnek így tüzel!

    Hogy üdvözülnék (mondom) eleven
    Nappal látva tégedet, ha halott
    Éjben, nehéz álmom s vak szemeken
    Szép, vértelen képed így átlobog?

    Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
    S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Emily Brontë: Nem érhet kétségbeesés

    Nem érhet kétségbeesés,
    míg csillag gyúl az éjben,
    míg harmatos az alkony és
    reggel arany nap ég fenn.

    Kétség nem győzhet rajtad itt,
    hulljon bár könnyek árja:
    akit szerettél, nincs-e mind
    veled, szívedbe zárva?

    Sírsz, mint más. Kínod sóhaját
    kettőzi szél nyögése,
    s bús tél hint sápadt zúzmarát
    az őszi holt levélre.

    Mégis száz friss virág virul:
    sorsod a sorsuk, hidd el.
    Menj hát tovább. Járj szótlanul,
    de soha megtört szívvel.

    Fordította: Csengery Kristóf

    Forrás: Vers mindenkinek

  • William Shakespeare: XXXIX. szonett

    Hogy hirdessem illendőn érdemed,
    Ha jobb részem mindenestől te vagy?
    Hogy élvezzem az öndicséretet?
    S mi nem az, zengve benned magamat?

    Már ezért is éljünk külön megint,
    S szerelmünk hagyja el az egy nevét,
    Hogy megadhassam, így, elválva, mind,
    Ami jussod, ami csak a tiéd.

    Ó, különlét, mily kín volnál, ha nem
    Lenne e rossz válás jó alkalom
    Merengeni, hosszan, szerelmesen,
    (Ó, édes fátyol időn s agyamon!)

    S ha nem tanítnál kettőt látni egyben,
    Itt dicsérve őt, aki messze innen.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XL. szonett

    Vedd kedveseim, kedves, vedd, igen, mind:
    Amid már volt, ahhoz mit adnak ők?
    Több szív, amely hű szív volna, szívem, nincs:
    Enyém tied volt már e több előtt!

    Ha kedvesem kedvemért akarod,
    Nem hibáztatlak: szerelmemet éled;
    De nem tetszik, ha magadat csalod,
    S mit eldobsz, azt kéri makacs szeszélyed.

    Elnézem rablásod, szép tolvajom,
    Bár viszed minden szegénységemet;
    De, tudja a szív, nagyobb fájdalom
    A szív sebe, mint a nyílt gyűlölet.

    Buja szépség, halmozz bár bűnre bűnt,
    Kínozz, ölj, ellenségek nem leszünk.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXXV. szonett

    Bármit tettél, ne bánkódj; tüske van
    A rózsán, ezüst forrásban iszap;
    Nap s hold elé felhő és árny suhan,
    S rút rák él a bimbó selyme alatt.

    Mind tévedünk; én is, mert képbe zárom
    S így oldozom önkényed tetteit,
    S magam rontva vétkedet magyarázom,
    S túlzott mentéssel túlzom bűneid:

    Értelmezem érzékiségedet
    (Az ügyész véd): szívem ím pörbe száll
    Szívemmel, mert szerelem s gyűlölet
    Benne oly polgárháborúban áll,

    Hogy kényszerére keserű bajomnak
    Cinkosa vagyok édes tolvajomnak.

    Forrás: Lélektől lélekig