https://verskucko.com

Kategória: Angol költők

  • John Skelton: Margaret Hussey-hez

    Margit, te édes,
    szép, büszke sólyom,
    bő nyár virága,
    vagy ölyv, ott a tornyon:
    ki fény és vigasság
    és nincs benne gazság,
    csak szív és igazság;
    oly ügyes ő,
    oly szüzes ő,
    oly üde, üde nő,
    szava, szeme,
    szíve, kegye –
    tollam hegye
    bármily hevet szít,
    véle nem vetekszik,
    mert Margit édes,
    szép, büszke sólyom,
    bő nyár virága,
    vagy ölyv, ott a tornyon;
    erényes ritkaképp,
    s oly szende, zsönge épp,
    mint Isaphil, a szép,
    édes fűszerecske,
    illatos üvegcse,
    nem jobb Cassandra, szebb se;
    hű gondolatja szikla,
    remek formája ritka,
    s hiába jársz be száz helyet,
    nem lelsz ily kedveset
    és illedelmeset,
    mint Margit, az édes,
    szép, büszke sólyom,
    bő nyár virága,
    vagy ölyv, ott a tornyon.

    Fordította Nemes Nagy Ágnes

    Forrás: Lélektől lélekig

  • George Noel Gordon Byron: Többé nem csatangolunk…

    Többé nem csatangolunk hát
    ily késő éjbe már,
    bár szívünk csöppet se lomhább
    s ragyog még a holdsugár.

    Kardról lehull a hüvely
    és a lélekről a mell,
    nem liheghet szüntelen:
    a szívnek béke kell.

    Bár az éjben érzelem gyúl
    s túlhamar megtér a nap,
    nem csatangolunk ezentúl
    holdas ég alatt.

    Fordította: Devecseri Gábor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXVI. szonett

    Szerelmem lordja, kihez érdemed
    Jobbágyként köti hódolatomat,
    Hozzád küldöm írott hírnökömet;
    Hódol csak, és nem szellemet mutat.
    Oly nagy hódolat, s ha ily kicsi szellem,
    Nyújtja, pőrén hat, nincs szavam elég rá;
    De így is hiszek ötletes kegyedben,
    Hogy az lelkedből takarót terít rá,
    Míg valamely csillag, sorsom vezére,
    Kedvező jegyben rám nem mosolyog
    S talárt nem vet szerelmem rongy-mezére,
    Hogy lásd: figyelmedre méltó vagyok.

    Akkor majd büszkélkedem, hogy szeretlek;
    Addig ne vizsgálj, fejem födje rejtek.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXVII. szonett

    Hogy lesz egykor versemnek hitele,
    Zsúfolja bár nagy érdemeidet?
    Pedig, Ég látja, csak sírod jele:
    Félig se tárva rejti életed.
    Hogyha le tudnám írni szép szemed,
    S volna bájad zengeni friss zeném:
    Hazugság, mondanák az emberek,
    Földi arcot nem fest ily égi fény.
    Nevetnék sárgult papírom: fecseg
    A pletykás öreg, sok szó, semmi tény;
    S a valóság költői őrület
    És dagály lenne, ódon költemény.

    De maradnál meg valami utódban,
    Kettőzve élnél: benne s a dalomban.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Graves: Mi a szerelem?

    Mi is a szerelem? Mondd meg te, kedves.
    Visszatalálás legbensőbb magunkhoz,
    Az ártatlansághoz, a kezdetekhez?

    Talán a lét legelső vad csatája,
    Elérni önmagunk szélső határát,
    S néhány óránk csodás mindentudása?

    Vagy mi még? Eredendő látomás,
    Mely vészes jóslattal ragyog előttünk,
    S a haláltól vár gyors feloldozást?

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XVII. szonett

    Hogy lesz egykor versemnek hitele,
    Zsúfolja bár nagy érdemeidet?
    Pedig, Ég látja, csak sírod jele:
    Félig se tárva rejti életed.
    Hogyha le tudnám írni szép szemed,
    S volna bájad zengeni friss zeném:
    Hazugság, mondanák az emberek,
    Földi arcot nem fest ily égi fény.
    Nevetnék sárgult papírom: fecseg
    A pletykás öreg, sok szó, semmi tény;
    S a valóság költői őrület
    És dagály lenne, ódon költemény.

    De maradnál meg valami utódban,
    Kettőzve élnél: benne s a dalomban.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XVIII. szonett

    Mondjam: társad, másod a nyári nap?
    Te nyugodtabb vagy s az nem oly üde,
    Hisz a május méz-bimbaira vad
    Szél csap, s túl rövid a nyár bérlete;
    Az ég szeme néha gyújtva ragyog
    S arany arca máskor túlfátyolos;
    S mind válik a széptől a szép, ahogy
    Rútítja rendre vagy vakon a rossz.
    De a te örök nyarad nem fakul
    S nem veszíti szépséged birtokát;
    Ne mondja Halál, hogy rád árnya hull:
    Örök dalokban nőssz időkön át.

    Míg él ember szeme s lélegzete,
    Mindaddig él versem, s élsz benne te.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XIX. szonett

    Falánk idő, nyűdd az oroszlán körmét,
    S falasd a földdel édes fiait,
    Törd vad tigris-állkapcsok fogak tőrét,
    S ős főnix vére igya lángjaid;
    S legyen víg s bús kor, amit röptöd elhagy,
    S tégy, amit akarsz, Gyorslábú, te, a
    Nagy világgal s tűnő ékeivel, csak
    Egy szörnyű bűnt ne kövess el soha:
    Ne szántsák kedvesem szép homlokát
    Óráid, s ódon pennád rajzai;
    Suhanj fölötte érintetlen át:
    Szépségminta, mai s mindenkori!

    De tombolj bár, vén Idő, legvadabban,
    Örökifjan él kedvesem e dalban.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Percy Bysshe Shelley: Szabadság

    A tűzszívű bércek egymásra rivallnak,
    s dörgésüket délkör délkörre veti;
    álmából tenger a tengert költi viharral
    s Tél trónja körül rázkódnak jég-hegyei,
    ha megharsannak a Tájfun kürtjei.

    Egy magányos felhőn villám tűze cikázott
    s fényére körbe kigyúl ezernyi sziget,
    földrengés tapossa romba a várost,
    tántorgó, vacogó ezrek; s a siket
    mélyből a hang visszaremeg.

    De villámnál vakítóbb, ha te nézel,
    s a földrengésnél is lépted rohanóbb;
    te megnémítod a tengert, s ha szemmel igézel,
    megvakul a vulkán; s a te fényed előtt
    pislákol a nap, mint lápi ködök.

    Habok közül és hegyoromról, hogy belereszket
    a párás lég, felszökken a nap s kiragyog;
    léleknek a lélek, nemzetnek a nemzet,
    város falunak viszi virradatod
    és szolga, tirannus, mint éjszaka árnya,
    úgy vész el a reggel új sugarába.

    Somlyó György fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • William Shakespeare: XV. szonett

    Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
    Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
    S e roppant színpad csak olyat mutat,
    Amit titkos csillag-parancs irányít;

    Ha látom, egy az ember s a növény,
    Egyazon ég húzza föl s rontja le:
    Friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,
    S kopik daliás emlékezete, –

    A múlás eszméje mindig elő-
    Ragyogtatja legdúsabb tavaszod,
    Melyben küzd már a romlás s az idő,
    Hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;

    S küzdve az idővel, mely elragad,
    Mert szeretlek, én feltámasztalak.

    Forrás: Lélektől lélekig