https://verskucko.com

Kategória: Angol költők

  • Derek Walcott: Pünkösd

    [Pentecost]
    (ford. Rakovszky Zsuzsa)

    Jobb ha dzsungel lakja az agyat
    mintha gyökértelen beton,
    jobb tévelyegni a fénybogarak
    jelölte görbe után.

    Nem jelzik téli lámpák,
    hol ér a járda véget,
    a Lélekről a hó láng-
    nyelvei nem beszélnek.

    Tetőről hullt szavak
    csöndje megnő a korlát
    mentén. Amit mutat,
    irány, bár nem bizonyság.

    Mégis, legjobb az éji
    hullámverés: nyomán
    homok lassú igéi,
    s egy késő kormorán –

    szavától halrajok
    fénylő ködébe téved,
    mit rég a szent dalok
    úgy neveztek, a Lélek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Elizabeth Barrett-Browning: Hogy hogyan szeretlek?

    (How do I love thee? – részlet, magyar fordítás)

    Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
    Ameddig lelkem ér, oly messze forr
    Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
    A Lét s a Menny határaira lel.

    Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
    Békét – ha nap süt, gyertya haldokol.
    Ahogy a Jogért harcol-robotol
    A hős, akinek dicséret se kell.

    Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
    Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
    S ahogy szerettem vesztett, szomorú
    Szentjeimet – szeretlek én vidám
    Vagy könnyes arccal, mindig! – s ha az Úr
    Hagyja, még jobban halálom után.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Marjorie Pizer – A szerelem létezése

    Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
    veszteség volt és pusztulás,
    fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
    Csak most kezdek rádöbbenni,
    hogy az életed ajándék volt,
    s egyre erősödő szeretet maradt utána.
    A halál miatti elkeseredés
    Elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
    Ám a halál ténye
    Nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
    Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
    nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Michael Drayton: Búcsú a szerelemtől

    Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
    megtagadlak, már nem vagyok tied;
    gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
    hogy ledobhattam bilincseimet.
    Egy kézfogás még, – töröld eskünket
    s ha találkoznak sorsunk útjai,
    ne árulja el se szó, se tekintet,
    hogy a volt vágyból maradt valami.
    Most, bár szerelmünk már-már alig él,
    s ravatalánál zokog a hűség
    és utolsót lüktet a szenvedély
    s a tisztulás lefogja a szemét,
    most még, noha mindnyájan elsiratták
    fel tudnád támasztani, ha akarnád.

    Szabó Lőrinc fordítása.

    Forrás: MEK / DIA-PIM

  • Oscar Wilde: Ajánlás

    Fordító: Góz Adrienn

    Fuss, kis kötet,
    Ahhoz, ki gyöngyházlantjával dalolt
    Arany lány fehér lábacskáiról:
    S ha ráveszed,
    Hogy bepillantson lapjaid közé,
    Tán száz arany szűz táncol ott elé.

    Forrás: Magyar Bábel

  • Oscar Wilde: Az örömlány háza

    Fordító: Israel Efraim

    Táncos lábunk oda szaladt
    Az utcán le a hold alatt,
    Hol pénzért örömökre lelsz.

    Hallottuk jól, hogy odabent
    Hars zenészek zenéje zeng:
    Egy Strauss, a „Treues Liebes Herz.”

    Mint groteszk járógépezet
    Ír le vad arabeszkeket,
    Úgy járt redőny mögött sok árny.

    Láttuk, kísértetraj kering
    Hegedű s kürt szava szerint,
    Mint avart szél kavarva hány.

    Mint felhúzott automaták,
    Véznán sejlő vázak, suták,
    Oldalogtak, ez a quadrille.

    Majd egymást kézen fogta mind,
    Most jött a fennkölt sarabande,
    Visszhangzott sikító kacaj.

    Olykor robotbábszerkezet
    Fantomnővel ölelkezett,
    Olykor a szájuk dalra állt.

    Olykor egy szörnymarionett
    Ajkán szivart látott szemed,
    És mintha élő volna – járt.

    Szerelmemhez fordultam ott:
    „Halottal táncol a halott,
    Mi por csak, pörgeti a port.”

    De ő – ő hallott hegedűt,
    Otthagyott s be szinte repült:
    A bordély szerelmet rabolt.

    Egyszer csak jött a nincstovább,
    Elfáradt a valcer s a láb,
    Már nem keringett a sok árny.

    Le a csendes utcasoron
    Ezüstcipős hajnal osont,
    Mint egy ijedt leány.

    Forrás: Magyar Bábel

  • Oscar Wilde: Tavasztól télig (zenére )


    Boldog tavasszal zöld levelek,
    A víg rigónak dala száll!
    Fényútvesztőben keresek
    Vágyat, mit nem láttak szemek,
    Derűs, aranyszárnyú madár!

    Rőt és fehér rózsák között,
    A víg rigónak dala száll!
    Szerelmem földre költözött
    Eszményi kép s öröm mögött,
    Derűs, aranyszárnyú madár!

    A sárga almán láng ragyog,
    A víg rigónak dala száll!
    A szív, az ajk s a lant dadog,
    Vágy rózsái, kinyíltatok,
    Derűs, aranyszárnyú madár!

    De szürke hó ül ághegyen,
    A bús rigónak dala száll!
    Szerelmem meghalt, jaj nekem,
    Lerogytam, míg ő nesztelen,
    Én, a törött szárnyú madár!
    Ó, madaram, meghalt a szív –
    De lelkem újra visszahív!

    Góz Adrienn

  • Oscar Wilde: Szimfónia sárgában

    Fordító: Babits Mihály

    A hídon át egy omnibusz
    mint sárga lepke mász elő,
    és itt-ott egy járó-kelő
    mint nyugtalan bogárka, kúsz.

    A kikötőben, árny között
    pár sárga szénás-bárka száll;
    és mint selyem-sál, sárga sál
    csügg szerte sárga sűrű köd.

    Hervadni kezd a sárga lomb
    pörögve Temple fáiról.
    Lenn a halványzöld Themze foly
    s ráncos jáspis-hullámot ont.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Oscar Wilde: Szerenád

    Fordító: Rácsai Róbert

    Tisztán fúj a nyugati szél
    az Égei tengeren át,
    s a titkos márványlépcsőnél
    gályám várakozik terád.
    Nézd bíborszín vitorlámat,
    szunnyad a várban az őrszem,
    hagyd ott liliom-ágyadat,
    gyere hozzám, gyere, Hölgyem!

    Nem fog jönni, ismerem jól,
    nem érdekli hű eskü sem,
    kevés jót szólhatok arról,
    ki ily tiszta s ily kegyetlen.
    Nőknek a szív csupán játék,
    bánják is a szív fájdalmát!
    S én, a szívem szeretetét
    mindhiába pazarlom rád!

    Kormányos, a valót mondjad,
    nézd, nem aranyhaj csillog ott?
    Vagy csupán ragyogó harmat,
    mely virágszálon lecsorgott?
    Mit látsz arra, jó matrózom,
    Hölgyem kezét, liliomot?
    Vagy csak fényt a hajóorron,
    talán az ezüst homokot?

    Nem! Ez nem ragyogó harmat,
    s nem is fodros ezüst homok;
    ő az! Nézd az aranyhajat,
    keze, mint a liliomok!
    Gyerünk, irány Trója földje,
    húzd jó matróz a lapátot,
    élet s öröm királynője,
    itt hagyjuk a Hellén partot!

    Lassan sápad s kékül az ég,
    egy órát pihen a csendben;
    fedélzetre, jó legénység!
    Gyere Hölgyem, messze innen!
    Kormányos úr, irány Trója!
    Húzd jó matróz az evezőt!
    Ó, én szívem választottja,
    mindörökre imádom őt!

    Forrás: Magyar Bábel

  • Oscar Wilde: Shelley sírja

    Fordító: Rácsai Róbert

    Mint betegágynál kialudt fáklyák,
    úgy állnak itt körben a ciprusok;
    Árnyukban egy bagoly fészket rakott,
    és ékszerarcuk gyíkok mutatják.

    Hol vörös láng gyúl a pipacskelyhén,
    ott a piramis csendes termében
    egy ősi Szfinx bújik meg sötéten,
    s zordon őrködik a Halál kertjén.

    Ó! Földanya méhe oly édes és
    lágy ölében örök nyugalom van!
    Ám neked édesebb a pihenés,
    ahol visszhang szól kék barlangokban,
    vagy hallatszik a vad hullámverés,
    s hajók tűnnek el homály-habokban.

    Forrás: Magyar Bábel