https://verskucko.com

Kategória: Angol költők

  • William Blake: A mások bánata

    (Tótfalusi István fordítása)

    Láthatok búsulni mást
    S ne érezném bánatát?
    Láthatok-e szenvedőt,
    Hogy ne vigasztaljam őt?
    Látva könnyet más szemén,
    Bánatát ne osszam én?
    Apa síró kisfiát
    Nézze, s bú ne járja át?

    Ülhet némán egy anya,
    Míg szorong, sír magzata?
    Nem, nem, ó, ez nem lehet,
    Ez nem eshet soha meg.
    S ki mosolyt hint, merre jár,
    Hallva, hogy egy csöpp madár
    Bútól, gondtól sujtva zeng,
    S egy kisded kínban mint eseng:

    Nem ül fészkéhez talán,
    S enyhít szíve bánatán?
    Vagy a kis bölcső felett
    Nem sír gyermek-könnyeket?
    S ülve éjt-napot vele,
    Könnyeit nem törli le?
    Nem, nem, ó, ez nem lehet,
    Ilyet soha nem tehet.

    Örömét szétosztva mind
    Szinte kisded lesz megint,
    A bú ismerőjeként
    Hordja bánatunk felét.
    S ne hidd, míg száll sóhajod,
    Hogy Teremtőd nincsen ott,
    És ne hidd, ha könnyezel,
    Hogy Teremtőd nincs közel.

    Belénk oltja örömét:
    Hogy bajunk ő zúzza szét,
    És míg meg nem enyhülünk,
    Mellénk ül és sír velünk.

    Forrás: szeretem a verseket

  • John Donne: Elégia a vetkőzésről

    (Faludy György fordítása)

    Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
    vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
    S mint harcos, ha ellenségre talál:
    lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.

    Öved délkörét oldozd meg hamar:
    minden tájnál szebb földövet takar.
    Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
    tapad; más nem lát bele, de nekem
    hadd suttogja a susogó selyem
    esése, hogy most lefekszel velem.

    Fűződre régtől féltékeny vagyok,
    de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
    Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
    kibukkanó nap nyári kert felett.

    Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
    talpadat nászi templomunk, az ágy.
    S le fejdíszed filigrán, csupa fény
    hálójával; hajad szebb diadém.

    Ily fehér ingben égi angyalok
    szállnak a földre; magaddal hozod
    azt, mit Mohamed Paradicsoma
    ígér nekünk, örök gyönyört, noha
    a kísértet is vászoningben jár,
    de főleg égnek nem a hajam áll.

    Engedd szabaddá szeretőd kezét,
    hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
    Amerikám! Frissen fölfedezett
    földem, melyet bejárok, fölfedek,
    aranybányám, országom, hol mohó
    kényúr vagyok, egyeduralkodó,
    s boldog pionír, miközben sötét
    kincseskamrádon ujjam a pecsét.

    A lélek úgy teljes, ha testtelen,
    s a test akkor egész, ha meztelen.
    Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
    mintha Atlanta kincseket hajít,
    s a bolond férfi szeme ott ragad
    gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
    ami képkeret, könyvön díszkötés,
    amatőr-öröm. De ennyi kevés.

    Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
    a szeretőnek a nő teste kell.
    A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
    az ördög sem. Engedd le ingedet.

    Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
    föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.
    Mezítelenül is gondoskodom rólad,
    vagy nem elég egy férfi takarónak?

    Forrás: Faludy György fordítása

  • John Milton: A vak szonettje

    (Tóth Árpád fordítása)

    Tűnődöm olykor, mért szállt rám homály
    Éltem felén? E tág föld vak legén
    Talentumom tétlen mért rejtem én,
    Mely így elásva bennem kész halál?

    Ha majd a számonkérő óra száll,
    Uram feddése nem lesz-é kemény?
    „Mit kezdjek így, ha nincs munkámra fény?”
    Lázongok halkan. Ám vigaszt talál

    Türelmem és szól: „Senki sem viszen
    Méltó munkát Elé. Csak tűrd szelíd
    Igáját, úgy a jó. Hisz Ő a szent

    Király. A szárazföldön és vízen
    Sürögteti szolgái ezreit,
    S az is cselédje, ki csak vár s mereng.”

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Christina Rossetti – Emlékezz

    (Tóth Árpád fordítása)

    Emlékezz rám, ha majd elmegyek
    messzi útra, ahonnan nem jön senki.
    Ha itt leszel, hol én már nem leszek,
    emlékezz rám. De engedd megtenni,
    ha már akarni fogom, hogy feledd,
    midőn borúlmányságba hull örömem.
    Jobb, ha mosolyogsz, s enyhül a szíved,
    mintsem hogy bús légy értem szüntelen.

    Emlékezz rám, de többé semmiért
    ne tarts fogva. Ha néha elborít
    a régi árny, hadd múljék, mint a szél.
    Nem várhatom, hogy benned örökig
    tükrözze magát mindaz, ami volt.
    Szeretném, hogy békén engedj tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Graves – Mint hó

    Hullt, hullt mint hó, hideg homályon át,
    titokban hullt s felébredt a világ.
    Sokan káprázó szemmel, hunyorogva,
    morogva mondták: „Túlsok fény,”
    és behúzták a függönyt.

    Mint hó, de melegebbnek érzi ujjad
    s a föld is barátságosabbnak.
    Az éjszaka történeteit összefogja,
    még meg nem olvadt pályán tartva őket.

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Graves – Elvesztett szerelem

    Bánattól élesült szeme,
    egy rezzenést felfog vele:
    hogy nő, telik levél, fűszál,
    átlát tömör kovakő-falon,
    látja a lelket – fuvalom –,
    amint a hűlt torkon kiszáll.

    Még meg se szólalsz, hallja már
    hegy-völgyön túlról a hangodat.
    Fülébe ér, amint bogár
    lárvája rezzen a föld alatt;
    hallja a földöntúli neszt,
    mikor a fűszál inni kezd;
    moly-állkapocs hogyan reszel
    a gyapjuban; s mikor cipel
    a hangya, ina hogy szakad
    becsületből vitt súly alatt
    (felnyög és vékonyan zihál),
    hogy zizzen pók lábán a szál,
    hogy motyog-sóhajt lárva, báb,
    hogy moccan halkan a szárny, a csáp.

    Tekintetét élezte kín,
    jár-kél a föld ösvényein,
    – isten, csavargó, furcsa árny –
    vesztett szerelme hűlt nyomán.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Christina Georgina Rossetti – Nyugalom

    Ó Föld, temesd be súlyosan szemét,
    édes, fáradt szemét, Föld, zárd le halkan.
    Vedd körül: meg ne hallja, mennyi jaj van,
    és mennyi vad röhej száll szerteszét.

    Nincs néki immár kérdés és beszéd,
    boldog hiány takarja e talajban.
    S felejti, hogy mi fájt sajogva hajdan,
    a hallgatás oly üdv, akár az Ég.

    Homály emelje, fényes délnél élőbb
    és csönd, a legszebb dalnál is zenélőbb.
    A szíve úgy figyel rá, hogy megállott.

    Dajkálja az öröklét hajnaláig
    mély nyugalom, s ha ébred majd az áldott,
    érezze azt, nem is tartott sokáig.

    Kosztolányi Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Christina Georgina Rossetti – Emlékezz

    Emlékezz rám, ha már messze vagyok,
    a távol országban, mely hangtalan,
    ahol kezem megfognod tiltva van,
    s a visszaút is, bár megfordulok.
    Emlékezz rám, már nincsenek napok
    közös jövőnk tervezni céltalan,
    csak emlékezz rám. Kilátástalan
    az ima, nincs tervezgetésre ok.
    Ám, hogyha elfelejtsz egy ideig
    és eszedbe csak későbben jutok,
    sohse búsulj. Abból mi most vagyok
    egy csipetnyi tán holtan is marad,
    ha felejtsz s mosolyogsz, jobban esik,
    mint emlékezve pusztítod magad.

    Károlyi Ami fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Derek Walcott: Pünkösd

    [Pentecost]
    (ford. Rakovszky Zsuzsa)

    Jobb ha dzsungel lakja az agyat
    mintha gyökértelen beton,
    jobb tévelyegni a fénybogarak
    jelölte görbe után.

    Nem jelzik téli lámpák,
    hol ér a járda véget,
    a Lélekről a hó láng-
    nyelvei nem beszélnek.

    Tetőről hullt szavak
    csöndje megnő a korlát
    mentén. Amit mutat,
    irány, bár nem bizonyság.

    Mégis, legjobb az éji
    hullámverés: nyomán
    homok lassú igéi,
    s egy késő kormorán –

    szavától halrajok
    fénylő ködébe téved,
    mit rég a szent dalok
    úgy neveztek, a Lélek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Elizabeth Barrett-Browning: Hogy hogyan szeretlek?

    (How do I love thee? – részlet, magyar fordítás)

    Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
    Ameddig lelkem ér, oly messze forr
    Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
    A Lét s a Menny határaira lel.

    Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
    Békét – ha nap süt, gyertya haldokol.
    Ahogy a Jogért harcol-robotol
    A hős, akinek dicséret se kell.

    Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
    Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
    S ahogy szerettem vesztett, szomorú
    Szentjeimet – szeretlek én vidám
    Vagy könnyes arccal, mindig! – s ha az Úr
    Hagyja, még jobban halálom után.

    Forrás: Versek mindenkinek