https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Szergej Jeszenyin: A kék tűzeső

    A kék tűzeső hamu lett.
    Lemondtam a kóborlásról.
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    Kívántam a bort, a leányt
    s mi voltam? Elgazosult kert.
    De most az ivást-mulatást megutáltam:
    rontja az embert.

    Csak téged lássalak én,
    az örvényt barna szemedben.
    Ne bolyongj a múlt sűrűjén,
    ne lakjék más a szívedben.

    Te finom-suhanású leány,
    makacs szíved érti-e végre:
    a csibész szeretni tud ám!
    És engedelmes a vére!

    Fene mind az ivó-helyeket,
    verset sem írok, ha kívánod;
    simogatnám lágy kezedet
    s hajadat, mint őszi virágot.

    Örökre nyomodba megyek,
    itthon, vagy akárhova, távol…
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    (Weöres Sándor fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Friedrich Nietzsche: Elhagyatva

    A varjuraj
    város felé surrog tova:
    hó lesz hamar –
    boldog, kinek van otthona.

    Sötéten állsz,
    s hátra meredsz – mióta már!
    Mondd: merre szállsz
    a tél elől, bolond madár?!

    Feléd havas
    sivár puszták ásítanak.
    Nem nyughat az,
    ki oly kifosztott, mint te vagy.

    Sors átka ver:
    téli bolyongással gyötör,
    füst vagy, amely
    mind hidegebb egekbe tör.

    Károgd siket
    pusztákba hörgő gyászdalod!
    Vérzik szived?
    Dacba, jégbe takarhatod!

    A varjuraj
    város felé surrog tova:
    hó lesz hamar –
    jaj, akinek nincs otthona!

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Szép jó reggelt!

    Elaludt már a sok arany csillag,
    megrebbent a tág víz tündér tükre,
    a folyóra hajnal fénye villant
    s pírt dobott a fényháló-egünkre.

    A nyírfák is mosollyal ébredtek,
    szétzilálták selyem hajfonatjuk,
    zöldszín fülbevalóik zizegtek,
    s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.

    Lombos csalán kerítésre kúszva
    ékes gyöngyöket nyakára felvett,
    s pajkosan-bohón fülembe súgta:
    „Szép jó reggelt!”

    (Erdődi Gábor fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Browning: Az elveszett kedves

    Nos vége! s bármily fájó íz is,
    Úgy fáj-e, mint hívém?
    Ehj! jójszakát, cseveg a csíz is
    Már a tornác ívén!

    A szülők ifjú rügye pelyhes,
    Így láttam én ma még,
    De holnap mind pattanva kelyhes,
    – S lásd minden szín kiég…

    Drágám, hát ránk is ily sors vár? – óh,
    Nyúljak kezed után?
    S barát legyek? csak barát már? – jó!
    De annak is jut ám

    Egy nézés, ében fénnyel villanó! –
    Szívem hadd őrzi görcsösen, –
    S hangod, mely ujjong: hulljon még a hó!
    Lelkemből nem múl sohasem!

    De szóm nem lesz hőbb, mint illik, s szokás,
    Csak tán csöppnyit puhább,
    S csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
    Csak tán picinyt tovább…

    (Tóth Árpád fordítása)

    Forrás: versfordítás-gyűjtemények

  • Emily Brontë: Szerelem és barátság

    Vadrózsa a szerelem,
    a barátság magyalág,
    fakó ez, míg a rózsa nyit,
    de kin van állandóbb virág?

    Tavasszal a vadrózsa szép,
    nyáron meg ontja illatát,
    de ha eljő a tél megint,
    ki dicsérné a rózsafát?

    Vesd meg hát a balga füzért,
    magyallal ékesítsd magad,
    s ha tél hervasztja homlokod,
    koszorúd mégis zöld marad.

    Forrás: versfordítás-gyűjtemények

  • Szergej Jeszenyin: Dűlők álmodnak

    Dűlők álmodnak piros alkonyokról,
    bokrok tövén kék kutat ás a köd.
    Kunyhó-anyóka csend-kenyeret morzsol,
    tűnődve rágja ajka, a küszöb.

    Az őszi fagy szelíd még és szemérmes,
    szérűskert alján lopva lépeget.
    Kéklő ablakból szöghajú legény les
    surrogva szálló seregélyeket.

    Zöld füstöt ont a kémény langyos kelyhe,
    veresen izzik a kemence-mély.
    Kutatva jár a szél, sehol se lelve
    valakit, akit elnyelt rég az éj.

    Valaki elment. Cserjés sűrűjében
    nem jár zörögve csorbult lomb alatt.
    Sóhaj szakad fel, útrakél az éjben,
    s egy borzas bagoly csőrén fennakad.

    A csend sűrűl, már sunnyadoz a pajta,
    deres út hímzi a síkos mezőt.
    Zizegve sír a vékony árpaszalma
    el-elbólintó tehénkék előtt.

    Forrás: műfordítás – magyar versgyűjtemények

  • Nahid Bagheri-Goldschmied: Égtájak

    Mindnyájan más égtájról jöttünk,
    szemünk megszokta a világtérképet.
    Találkozásunk helye a Föld középpontjává lett,
    Izgalom fogott el bennünket.

    A szeretet volt közös nyelvünk,
    a Föld a mi közös bőrünk.

    És minden éjjel,
    midőn a Nap parazsa kihűl,
    dideregve melengetem
    az én keleti és nyugati kezem
    a te szemed déli és északi
    lángjánál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire: A zene

    Gyakorta a zene, mint tenger, úgy ragad,
    hűs égbe sodorva,
    vagyok, tág éteren vagy ködplafón alatt,
    hab kósza bitorja.

    Mellem előre dűl, tüdőm telin dagad,
    akár a vitorla,
    megtiprom a torló, hátas hullámokat,
    báj éj fedi sorra;

    érzem, hogy át meg át egy remegő hajó
    fájdalmai járnak;
    vihar és forgatag s lágy szél, lebegni jó,

    keblén a nagy árnak,
    visznek. – Máskor a mély, mint vad kínom fagyott
    nagy tükre ragyog!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alphonse de Lamartine: Lepke

    Tavasszal kelni ki s, halni ha hull a rózsa,
    langy szellőszárnyakon úszni a szűz eget,
    alig kinyílt virág keblén ringatózva
    fények és illatok közt ittasodni meg,
    a zsenge szárny virágporát lerázva,
    lenge sóhajként szállni fel az égi végtelenbe:
    a lepke mámoros fátuma ennyi csak!

    Olyan Ő mint a vágy, mely soha-soha nem hűl,
    mindenen átsuhan, de semmitől sem enyhül,
    s gyönyörre szomjasan végül a mennybe csap.

    Forrás: kötetben megjelent vers (Alphonse de Lamartine művei)

  • Jevgenyij Jevtusenko: Bűvölő

    Tavaszi éjszakán gondolj reám
    és nyári éjszakán gondolj reám.
    És őszi éjszakán gondolj reám
    és téli éjszakán gondolj reám.

    Ha lennék tőled oly távol talán,
    mintha más ország volna a hazám,
    ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
    hanyattfeküdve, mintha óceán
    habja himbálna, lágyan és puhán,
    add át magad ott is nekem csupán.

    Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
    Nappal minden fonákjára kerül;
    imádjanak, lengjen tömjén körül,
    gondolj nappal – búdul vagy élvedül –
    elméd mire gondolni kényszerül;
    de éjszaka rám gondolj egyedül.

    Forrás: Lélektől lélekig