https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Stefan George – A sziget ura

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Halászok mesélik, hogy messze délen
    egy olajos, fűszeres szigeten,
    hol drágakő szikrázik a homokban,
    volt egy madár, amely a földön állva
    csőrével magas törzsek koronáját
    szét tudta verni; s ha bíborcsiga-
    színű szárnyait nehéz, alacsony
    repülésre nyitotta: hát akár
    egy sötét felhő, egészen olyan volt.

    Napközben, mondták, az erdőbe bújt,
    esténkint pedig kisétált a partra
    s az algaszagú és sós szélben oly
    édesen dalolt, hogy a delfinek,
    a dal barátai, mind odaúsztak
    az aranytollas és szikrás vizekben.

    Így élt, ősidők óta, és csak a
    hajótöröttek látták, senki más.
    Mert amikor az emberek fehér
    vitorláit először vitte jó szél
    a sziget partjaira, birodalmát
    még egyszer belátni a dombra hágott,
    s azt mondják, széttárta nagy szárnyait
    és tompán sírva, jajgatva kimúlt.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Viszockij / Hobo – Nem tért vissza a csatából

    Miért nem marad mindig ugyanúgy minden,
    a kék ég se legyen soha másból,
    víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is,
    csak ő nem tért vissza a csatából.
    Víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is,
    csak ő nem tért vissza a csatából.

    Ki került ki győztesen, nem emlékszem,
    az álmatlan és dühös vitákból,
    csak most, hogy nincs itt tudom és végre megértem,
    amikor nem tért vissza a csatából.
    Csak most, hogy nincs itt tudom és végre megértem,
    amikor nem tért vissza a csatából.

    Nem tudott hallgatni, ütemre énekelni,
    de mégis részeg volt a muzsikától,
    napkeltével ébredt, nem hagyott aludni,
    és tegnap nem tért vissza a csatából.
    Napkeltével ébredt, nem hagyott aludni,
    és tegnap nem tért vissza a csatából.

    Mint amikor rabságból szökik a tavasz,
    úgy szakadt ki a kérés a számból,
    neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot!
    pedig tegnap nem tért vissza a csatából.
    Neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot, testvér!
    pedig tegnap nem tért vissza a csatából.

    Halottaink nem hagynak minket bajban soha,
    elesett őrangyalaink megvédnek,
    az ég az erdőn tükröződik vissza,
    ezt mutatják a fák: égszínkékek.
    Az ég az erdőn tükröződik vissza,
    ezt mutatják a fák: égszínkékek.

    Kettőnknek tágas volt a lövészárok,
    megosztoztunk időn és dohányon,
    de ma már csak az én időm folyik,
    és úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.
    De ma már csak az én időm folyik,
    és úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Arthur Rimbaud – A meghökkentek

    József Attila fordítása

    Feketéllőn hóban, homályban,
    a pince fénylő ablakában,
    faruk kerek,
    öt kicsi térden leskelődve
    nézi, hogy készít a Pék szőke,
    nagy kenyeret.

    Látják nagy, fehér karját, éppen
    szakít egyet a szürke pépen
    s láng-lukba tol.
    Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.
    A kövér mosolyú Pék régi
    nótát dudol.

    Az ölmeleg, piros luk mellett
    kuporognak, hol száll a szellet,
    egy se mozog.
    Majd mikor lakomára készen
    a cipót kiveszik a résen
    s a füstfogott

    gerendák alatt a befröcskölt
    a cipók fölzengenek s a prücskök
    a padlaton,
    hogy életet lehell e langy luk –
    lelküket elbűvölik rongyuk
    alatt nagyon.

    Úgy érzik, igen-igen élnek,
    a zúzos Jézuskák, szegények,
    mind, amikor
    bedörmögnek a résen s rózsás
    állat-orrocskájuk a vasrács
    rudjára forr,

    midőn úgy sírnak, mint a barmok
    s úgy görnyednek a megnyílt csarnok
    fényeinél,
    hogy mindnek szétreped nadrágja
    s kilógó ingüket babrálja
    a téli szél.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pablo Neruda: Ha elfelejtesz…

    Ha feltekintek a holdra
    Ha meglátom a vánszorgó ősz
    Vörösbe hajló árnyait
    Minden ami létezik
    Illatok, fények, anyagok
    Hozzád vezetnek
    Szerelmem amit szerelmed éltet
    Mindaddig míg lélegzel
    Karjaidban létezik anélkül
    Hogy elhagynák az enyémet

    Ha apránként megszűnsz szeretni
    Apránként megszűnlek szeretni
    Ha hirtelen elfelejtettél
    Ne keress, hiszen én már
    Réges rég elfelejtettelek

    Szerelmem amit szerelmed éltet
    Mindaddig míg lélegzel
    Karjaidban létezik anélkül
    Hogy elhagynák az enyémet

    (Szeretném ha tudnál valamit
    Tudd, hogy ez hogyan működik)

    Ha úgy döntesz otthagysz a parton
    Hol szívem gyökeret eresztett
    Ne feledd, karom más partot
    Keresni kénytelen

    De ha minden nap minden percben
    Úgy érzed hozzám tartozol
    Ajkaid keresik ajkaimat
    Számomra semmi sem elfeledett

    Szerelmem amit szerelmed éltet
    Mindaddig míg lélegzel
    Karjaidban létezik anélkül
    Hogy elhagynák az enyémet

    Fordította: Somlyó György

    Forrás: szeretem a verseket

  • Carl Spitteler: Csak király

    Cornelius Clemens konzul szólt. „Kívánom,
    hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
    kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
    Csak mit szívesen, azt végezzük jól el.
    Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
    jó fazekas is kontár kerti munkán.”

    De egyszer szemlét tartott birtokán
    s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
    a többiek, mert az sután s ügyetlen
    munkált az úton, tétován, ütése
    saját ujját sebezte kalapáccsal.
    Kedvetlenül fordul tiszttartójához
    a konzul és szemével kérdi, mint van.

    „Bocsáss meg” – szól az –, „mindent megpróbáltam
    a kallótól a takács műhelyéig,
    de ez bizony nem értett semmihez sem.”

    Cornelius Clemens most türelme-vesztve
    ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
    „Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?”

    A rabszolga bánatfelhőzte arcát
    sötét gőggel emelte: „Csak király.”

    A konzul hallgatott, részvéte felkelt
    s az ember sorsán hosszan eltűnődött.
    S mert kegyes úr volt, így szólt: „Öljétek meg.”

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Lao-ce – Az út és az erény könyve (67. rész)

    Nagy az én utam, tudja egész világ,
    s nem apad soha:
    mert végtelen,
    azért nem apad soha.
    Hogyha fogyna,
    az időben már elfogyott volna.

    Három kincsemhez ragaszkodom:
    első a szeretet,
    második a mérték,
    harmadik a tartózkodás.

    Szeretek, ezért bátor vagyok,
    mérték által hatalmas vagyok,
    visszavonulok, hát vezető vagyok.

    Manapság
    szeretet nélkül merészkednek,
    mérték nélkül vezérkednek,
    tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
    ezért elpusztulnak.

    Aki tapintattal vezet hadat,
    győzelmet arat;
    a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
    A természet fegyverezi
    s a szeretet védelmezi.

    Weöres Sándor fordítása

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Pierre de Ronsard – Ölelj meg, kedvesem…

    Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,
    lehelj belém, tüzesítsd át e testet,
    adj még ezer csókot és még tízezret;
    a szerelem nem számol s mindig szomjas.

    Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,
    ne kíméld, úgyis megfakul maholnap,
    s az Alvilág sápadt ködébe olvad,
    hol porrá válik, többé sem lesz.

    Szorítsd körém öled piros rózsáját,
    amíg mézédes, szédült vonaglásunk,
    a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;

    s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;
    csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunk
    a kurta napnak s rövid éjszakának.

    Ford. Faludy György

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin – A kék tüzeső

    A kék tüzeső hamu lett.
    Lemondtam a kóborlásról.
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    Kívántam a bort, a leányt,
    s mi voltam? Elgazosult kert.
    De most az ivást-mulatást
    megutáltam: rontja az embert.

    Csak téged lássalak én,
    az örvényt barna szemedben.
    Ne bolyongj a múlt sűrűjén,
    ne lakjék más a szívedben.

    Te finom-suhanású leány,
    makacs szíved érti-e végre:
    a csibész szeretni tud ám!
    És engedelmes a vére!

    Fene mind az ivóhelyeket,
    verset sem írok, ha kívánod:
    simogatnám lágy kezedet
    s hajadat, mint őszi virágot.

    Örökre nyomodba megyek,
    itthon, vagy akárhova, távol…
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Nikolaus Lenau – Puszta semmi

    A puszta semmi int, amerre nézek;
    Agyonpéldázott vándorút az élet,
    Sivár bolyongás, jobbra-balra széled,
    S az út során a friss erők enyésznek.

    Igen, ha végső célig úgy mehetne
    Az ember, víg suhanc gyanánt haladva,
    Amint az első pár lépést szaladta,
    A játékon nevetni tán lehetne.

    De létünk zord erők kezén forog,
    S ütődik perctől perchez, s törve már,
    Mint rossz korsó, mely titkon elcsorog
    A tikkadt föld porán, amerre jár.

    Immár üres. Kinek kell? Már nem ép ez,
    Jobb lesz; dobják a többi tört cseréphez…

    Forrás: Kedvesch versek

  • Johann Wolfgang Goethe

    Vándor éji dala

    (Wanderers Nachtlied)

    Eredeti szöveg (német)

    Über allen Gipfeln
    Ist Ruh’,
    In allen Wipfeln
    Spürest du
    Kaum einen Hauch;
    Die Vöglein schweigen im Walde.
    Warte nur, balde
    Ruhest du auch.

    Magyar fordítások

    Kosztolányi Dezső fordításában

    A vándor éji dala

    A szikla-tetőn
    tompa csönd.
    Elhal remegőn
    odafönt
    a szél lehellete is.
    Madárka se rebben a fák bogára,
    várj, nemsokára
    pihensz te is.

    Szabó Lőrinc fordításában

    Vándor éji dala

    Csupa béke minden orom.
    Sóhajnyi szinte a lombokon
    a szél s megáll.
    A madár némán üli fészkét.
    Várj, a te békéd
    sincs messze már.

    Kányádi Sándor fordításában

    A vándor éji dala

    Minden bércen néma
    csönd van;
    egy-egy levél ha
    még moccan.
    Ültek a kis
    madárkák is el mind a fákra.
    Már nincs sok hátra,
    s pihensz te is.

    Tóth Árpád fordításában

    Vándor éji dala

    Immár minden bércet
    csend ül,
    halk lomb, alig érzed,
    lendül;
    sóhajt az éj.
    Már búvik a berki madárka,
    te is nemsokára
    nyugszol, ne félj…

    Dsida Jenő fordításában

    Vándor éji dala

    Csúcson, élen hallgat
    az éj.
    A lombfuvallat
    is csekély
    sóhajnyi nesz;
    fészkén elült a madárka.
    Várj – nemsokára
    te is pihensz.

    Móricz Zsigmond fordításában

    Ott nyugszik a csúcsokon
    a csend.
    És itt a lombokon
    alig leng
    szellő, ha sejted is.
    Az erdőn is hallgat a kis madár,
    várj csak, nemsokára már
    megnyugszol te is.

    Forrás: Kedvesch versek
    Eredeti nyelv: német
    Műfaj: líra
    Szerző: Johann Wolfgang Goethe