Kategória: Világlíra

  • Émile Henriot: Ó, testvérem

    (Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Én is ember vagyok,
    szenvedek és megindulok, te, ismeretlen testvérem, aki
    elolvassz engem,
    te, akinek talán sohasem szorítom meg a kezét,
    te, aki tán meg is vetsz, mert azt hiszed, hogy csak
    magamról beszélek neked.

    Hát nincsenek-e gyermekeid, mint nekem, nem vérzik-e
    szíved, mint az enyém,
    nem vesztetted-e el azokat, akiket szerettél?
    Hát nem riadsz-e fel éjszakánként a zörrenéstől –
    mert nem tudod, ki vagy, sem hogy hova mehetsz.

    Forrás: Émile Henriot – Ó, testvérem, fordította Kosztolányi Dezső

  • Paul Morand: Fürdő Douglas Fairbanks-szel

    (Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Egy nikkeles, forgó borbélyszékbe várok.
    Nézegetem magam a tükörben.
    Jaj, Istenem! mi lesz, ha már negyven éves leszek…
    Márványlapon tégelyek, mindenféle harsány
    mozi-festékek.
    Kendőzni magunkat, pingálni: to make up.

    Itt építi Fairbanks a hősöket, tükréből kelnek elő,
    mint a Bagdadi tolvaj katonái a földből…
    Gumilépésekkel közeledik Fairbanks.
    Rám pillant, előretolja kék állkapcsát,
    nagyon fehér fogaival,
    morcolja mélyen ülő, kis szemeit, busa
    szemöldjei alatt,
    mik akkorák, akár a bajuszok.

    Golfpályáról érkezik, kitornászott tagjai
    nesztelen forognak,
    mint az amerikai házak ajtai-ablakai.
    Mutogatja a falakon azt, mire büszke:
    Chaplin arcképét,
    művészeti oklevelét, mit Párizsban állítottak ki.

    Nem vezet be dolgozószobájába,
    akár a yankeek, de cocktail shakerrel kezében
    kinyitja uszodáját.
    – Fürdik?
    – Fürdöm.
    – Kétszáz font tengeri só minden reggel.

    Balra a törökfürdő, meleg levegővel,
    jobbra az oroszfürdő, gőzzel.
    Fairbanks meztelenre vetkőzik.
    Hasa lapos, gyomra kemény, bőre kicserzett,
    négy hónapig fürdőzött nyáron a birtokán.

    Most egy kicsit ugrat,
    egyszerre belenyom egy villamosszékbe,
    zsámolyra tessékel, miből szög bújik ki.
    Szakasztott olyan, mint a királyok.

    Érdeklődik nálam Európáról is,
    mint valami nagyon súlyos betegről.
    Pucéron borotválkozik. Közben magyarázza,
    hogy vonattal egész Moszkváig jutott el,
    s tudja, hogy Európa rengeteg kis állam,
    mindegyiknek megvan a maga szokása, nyelve,
    vámsorompója, intézménye.

    Japáni sofőrje bedugja a fejét:
    – Miss Pickford is there.

    Forrás: Paul Morand – Fürdő Douglas Fairbanks-szel, fordította Kosztolányi Dezső

  • Paul Morand: Beauty Parlor

    (Fordította: Kosztolányi Dezső)

    …Mert itten a Szépség beszél.
    Tessék besétálni, szabad bemenet a föld alatt.
    Kék, fehér, piros,
    lázba hoznak ezek a színek, mivelhogy
    az amerikai fodrászok színei.

    Mindenütt tükrök és tükrök,
    sohase verik vissza ugyanazt a dolgot,
    jobbak, mint Giotto.
    E fehér zománcos nikkel-vidéken
    szörnyű kaland vár
    a hajra, a bőrre,
    fölhámra,
    körömre.

    Benn a kirakat üvegei mögött
    hadihajók fényszóró-pászmái alatt
    műtétek folynak, mitől a Szépség élete függ!
    Ledöntik az embert
    forgó kínpadokra,
    gőzölgő szalvéta borítja a főt,
    csak az orr hegye látszik,
    s csikaró, pörzsölő, gyomrozó
    dolgot mívelnek
    a testtel.

    Minden kézen egy körömápoló
    kisasszonyka lóg,
    hogy a páciensek ki ne iszkoljanak.
    Nem éreznek semmit,
    mert közben a lelküket, azt is kivették
    s fertőtlenítik.

    Zöldernyős teniszjátékosok
    skalpolják a fiatal lányokat, e bálványos
    nőstény-orszlánokat,
    gumisarkaikkal tiporva
    hulladék hajuknak
    kukoricahéj-almát.

    Nem merem fölszedni s teletömni vele a zsebem.
    Egy néger szemlét tart a cipők fölött,
    szigorú arccal,
    krétával keresztet ír a talpaikra,
    s elhatározza, melyiket eszi majd meg.

    Forrás: Paul Morand – Beauty Parlor, fordította Kosztolányi Dezső

  • Paul Morand: Budapest 545 hullámhossz!

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Forgathatom mahagóni-dobozomat
    a hertzi szemhatár valamennyi pontja felé,
    a napnyugati béke fölött
    iparkodom összeköttetésbe lépni az éjszakai költészettel
    (Hilversum 26, 3, 35)

    vagy Stockholmon át
    a skandináv istenekkel,
    kik Normandia igazi urai.
    Kis kertem mélyén,
    a Szajna alsó folyásánál
    0 h 42′-kor
    valami eltévedt hullámon
    egyszerre édes panaszt fogok:

    kiemelem a különös sipítások, tengerész-jelek zavarából,
    megtisztogatom a recsegő viharoktól
    s magamhoz vonom.
    Valami csárdás ez,
    mely a Hórák orsói s a holdtól zsibbadt tájak fölött
    libeg erre az elpihenő középeurópai éj gömbölyű hátán.

    A szőke Magyarország beszél tanúk nélkül
    a zöld Normandiának,
    szilaj paripák köszöntik a teheneket.
    Sárga, varkocsos parasztok,
    kik merev báránybőr-bekecset viselnek, szironyos tavaszi virágokkal,

    felém nyújtogatva tülök-kupáikat,
    fancsalognak almaboromra,
    közben pedig sóhajt az egyre halódó,
    egyre megújuló
    hegedűszó,
    s a cimbalomból ólomzivatar ömlik
    a piros tatárok verői alatt.

    Magyarországon már mindenütt betakarították a termést,
    csak én pironkodom, hogy szénám az éjszakába fülled,
    s még mindig nem szárad meg a sarjum…

    Forrás: Kosztolányi Dezső fordítása – Paul Morand

  • John Donne: Elégia a vetkőzésről

    (Faludy György fordítása)

    Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
    vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
    S mint harcos, ha ellenségre talál:
    lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.

    Öved délkörét oldozd meg hamar:
    minden tájnál szebb földövet takar.
    Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
    tapad; más nem lát bele, de nekem
    hadd suttogja a susogó selyem
    esése, hogy most lefekszel velem.

    Fűződre régtől féltékeny vagyok,
    de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
    Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
    kibukkanó nap nyári kert felett.

    Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
    talpadat nászi templomunk, az ágy.
    S le fejdíszed filigrán, csupa fény
    hálójával; hajad szebb diadém.

    Ily fehér ingben égi angyalok
    szállnak a földre; magaddal hozod
    azt, mit Mohamed Paradicsoma
    ígér nekünk, örök gyönyört, noha
    a kísértet is vászoningben jár,
    de főleg égnek nem a hajam áll.

    Engedd szabaddá szeretőd kezét,
    hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
    Amerikám! Frissen fölfedezett
    földem, melyet bejárok, fölfedek,
    aranybányám, országom, hol mohó
    kényúr vagyok, egyeduralkodó,
    s boldog pionír, miközben sötét
    kincseskamrádon ujjam a pecsét.

    A lélek úgy teljes, ha testtelen,
    s a test akkor egész, ha meztelen.
    Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
    mintha Atlanta kincseket hajít,
    s a bolond férfi szeme ott ragad
    gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
    ami képkeret, könyvön díszkötés,
    amatőr-öröm. De ennyi kevés.

    Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
    a szeretőnek a nő teste kell.
    A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
    az ördög sem. Engedd le ingedet.

    Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
    föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.
    Mezítelenül is gondoskodom rólad,
    vagy nem elég egy férfi takarónak?

    Forrás: Faludy György fordítása

  • Paul Géraldy: Múlt

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Valaha, hogy a párom lettél,
    most három éve már,
    riadva-tétován szerettél.
    De minderről letettél.
    S úgy érzem, érte kár.

    Ma idejössz hozzám, levetkezel,
    feltűzöd a hajad, enyém leszel…
    Bezzeg nem voltál akkor ily gyors.
    Így hívtalak becézve: kislány.
    Halkan suhantál, drága-titkos,
    a fénytől is remegve, tisztán.

    A legnagyobb lázunkba sem
    adtad magad át teljesen…
    S haragudtam rád. Hogy a csókod
    oly roppant-szűzi, elfogódott,
    és nem jutott ki soha részem.

    Emlékszel, ezt mondtam: „Hohó,
    nem félsz te majd így, kis bohó,
    csak egyszer megszeress egészen…”
    S most a komolykodó lányt visszavágyom,
    és visszasírva fordulok feléje,
    ki, hogy szemérmesebb legyen, az ágyon
    mezítlen karját nyomta a szemére.

    Forrás: Géraldy Te meg én – Kosztolányi Dezső fordítása

  • Victor Hugo: Ha földereng a táj

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Ha földereng a táj, holnap a pirkadással
    elindulok. Tudom, hogy várod jöttömet.
    Az erdőkön megyek, megyek a hegyen által,
    nem, tőled messze már maradnom nem lehet.

    Megyek majd, két szemem merőn néz önmagamba,
    nem látom majd a fényt, nem hallok semmi neszt,
    görnyedten, egyedül, kezemet összefonva,
    mélán megyek, s a nap olyan lesz, mint az est.

    Nem nézem az arany tüzeket alkonyatkor,
    sem, hogy Harfleur felé vitorlák szállanak,
    és ha megérkezem, sírodra teszem akkor
    virágzó hanga és zöld magyal csokromat.

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • John Milton: A vak szonettje

    (Tóth Árpád fordítása)

    Tűnődöm olykor, mért szállt rám homály
    Éltem felén? E tág föld vak legén
    Talentumom tétlen mért rejtem én,
    Mely így elásva bennem kész halál?

    Ha majd a számonkérő óra száll,
    Uram feddése nem lesz-é kemény?
    „Mit kezdjek így, ha nincs munkámra fény?”
    Lázongok halkan. Ám vigaszt talál

    Türelmem és szól: „Senki sem viszen
    Méltó munkát Elé. Csak tűrd szelíd
    Igáját, úgy a jó. Hisz Ő a szent

    Király. A szárazföldön és vízen
    Sürögteti szolgái ezreit,
    S az is cselédje, ki csak vár s mereng.”

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Christina Rossetti – Emlékezz

    (Tóth Árpád fordítása)

    Emlékezz rám, ha majd elmegyek
    messzi útra, ahonnan nem jön senki.
    Ha itt leszel, hol én már nem leszek,
    emlékezz rám. De engedd megtenni,
    ha már akarni fogom, hogy feledd,
    midőn borúlmányságba hull örömem.
    Jobb, ha mosolyogsz, s enyhül a szíved,
    mintsem hogy bús légy értem szüntelen.

    Emlékezz rám, de többé semmiért
    ne tarts fogva. Ha néha elborít
    a régi árny, hadd múljék, mint a szél.
    Nem várhatom, hogy benned örökig
    tükrözze magát mindaz, ami volt.
    Szeretném, hogy békén engedj tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Graves – Mint hó

    Hullt, hullt mint hó, hideg homályon át,
    titokban hullt s felébredt a világ.
    Sokan káprázó szemmel, hunyorogva,
    morogva mondták: „Túlsok fény,”
    és behúzták a függönyt.

    Mint hó, de melegebbnek érzi ujjad
    s a föld is barátságosabbnak.
    Az éjszaka történeteit összefogja,
    még meg nem olvadt pályán tartva őket.

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig