https://verskucko.com

Címke: Ady Endre

  • Ady Endre: A grófi szérűn

    Nyár-éjszakán a grófi szérűn
    Reccsen a deszka-palánk
    S asztag-városban pirosan
    Mordul az égre a láng.

    Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,
    Nincs párja, napja, neve.
    Fut, reszket a riadt mezőn
    Az égő élet heve.

    Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
    Lompos, bús kutya csahol.
    Az egész táj vad fájdalom
    S a gróf mulat valahol.

    Szenes kalászok énekelnek
    Gonosz, csúfos éneket:
    »Korgó gyomrú magyar paraszt,
    Hát mi vagyok én neked?«

    »Mért fáj neked az égő élet?
    Nincs benne részed soha.
    Ne sírj, grófodnak lesz azért
    Leánya, pénze, bora.«

    »Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
    Mint máskor, hogyha akar.
    Élethez, szemhez nincs közöd,
    Grófi föld ez és magyar.«

    S mégis, amikor jön a reggel
    S pernyét fújnak a szelek,
    A grófi szérűn ott zokog
    Egy egész koldus-sereg.

    Siratják a semmit, a másét,
    – A gróf tán épp agarász –
    Érzik titkon, hogy az övék
    E bús élet s a kalász.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Csák Máté földjén

    Nyakatokon vad, úri tatárok,
    S mégis büszke a ti fejetek.
    Frissek a vérben, nagyok a hitben;
    Csák Máté földjén ti vagytok az Isten.
    Előre, magyar proletárok.

    Ami csak szépség s ami reménység,
    Mind ti vagytok a Tisza körül.
    Nincs a világon még annyi bánat
    S annyi láncosa nincs még a világnak,
    Mint itt és nincs annyi nagy éhség.

    Éhe kenyérnek, éhe a Szónak,
    Éhe a Szépnek hajt titeket.
    Nagyobb igaza sohse volt népnek,
    Hitványabb Nérók még sehol se éltek.
    Vagytok: a Ma; vagytok: a Holnap.

    Én, beteg ember, csupáncsak várok,
    Vitézlő harcos nem lehetek.
    De szíveteket megérdemeltem,
    Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem:
    Véreim, magyar proletárok.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A Hadak Útja

    Vörös jelek a Hadak Útján:
    Hunniában valami készül,
    Rongyos hadak, roppant hadak
    Seregelnek vígan, vitézül.

    Máma Tűz-ország Magyarország,
    Fagyott testét a láng befutja.
    Csoda esett. Földre esett,
    Benépesült a Hadak Útja.

    Százezernyi parittyás Dávid
    Készül bízón, dalolva rátok:
    Ejh, jó urak, dicső urak,
    Ilyen gyávák a Góliátok?

    E roppant nép nem Csaba népe,
    Melyről legenda szólott nektek.
    Más nép e nép, ez csak: a Nép,
    A fölkelt Nép. S ugye, remegtek?

    Dobban a Föld s piros virágos,
    Nagy kedvvel a Napot köszöntjük.
    És láng-folyó, szent láng-folyó
    Minden utca, ha mi elöntjük.

    Új hadsereg a Hadak Útján,
    Új legenda, új harcos ének:
    Ez a jövő, a kész Jövő
    S pirkadása a magyar Égnek.

    Ez az ezer évig nyomorgók
    Százszor lesújtott, bús csapatja,
    De az erő, a friss Erő
    S vígságát a nagy Élet adja.

    Ágyú, gyilok, úri bitangság
    Nem fog a mi dús ereinken:
    Ha meghalunk, hát meghalunk
    S ha meghalunk, meghalt itt minden.

    Mi vagyunk: Jövő és Igazság,
    Engesztelés és nagy Itélet,
    És mi vagyunk, csak mi vagyunk
    Jó Sors, ha kell s ha nem kell: Végzet.

    Minden mienk, csak a tűrés nem
    S nincs hatalom, amely megingat
    És hangosan, nagy-hangosan
    Idézzük meg hóhérainkat.

    Ez az ország a mi országunk,
    Itt most már a mi kezünk épít.
    Tobzódtatok, tobzódtatok,
    Éppen elég volt ezer évig.

    Hír és dal ma riongva vág szét
    Városfalak közt, falvan, pusztán:
    Itt van a nép, megjött a Nép
    Vihar-irammal, Hadak Útján.

    Itt van a nép, trónt ülni fog most
    Ezer évig férge a rögnek,
    Itél a nép, ítélni fog
    S ezerszer jaj a bűnösöknek.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Dózsa György lakomáján

    Sebő pajtás, mit szól a gyomrod?
    Pajtás, ebeké a vérünk:
    Fejünk fölött varjak kárognak.
    Pajtás, meghalt a vezérünk.

    Különb volt, mint nyolcvan apátúr,
    Szentebb úr nem vala itten,
    Úgy trónolt ott, a tüzes trónon,
    Mint az egekben az Isten.

    Tréfás gyilkosok csiklandozták
    S meghalt komoly, büszke fővel.
    Háta mögött egy püspök állott
    Szentelt vízzel és füstölővel.

    Sebő pajtás, jóllaktunk egyszer,
    Holt ember varjaknak étkük.
    Pajtás, mi voltunk a rossz varjak.
    Mi éhesen széjjeltéptük.

    Gyomrunkban az élet s az átok,
    Hajh, gyomor, haj, kutya bendő,
    Ti vagytok Magyarország sírja
    S ti lesztek majd a jövendő.

    Lesz bőjtje a nagy lakomának,
    Lesz új vezér és új Dózsa,
    Sebő pajtás, ne köpködj: megvált
    Bennünket a Dózsa trónja.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A lelkeddel hálni

    Mit sarjú-hajak csiklandozva fednek,
    Szeretném megcsókolni
    Két vakszemed, a halványt,
    Két kies völgyét a te szép fejednek.

    Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni,
    Belopózni fejedbe,
    Szűz szeretnék maradni
    S valami újat lelni, kitalálni.

    Most én a Halál szárítóján lengek
    Tele gondolatokkal.
    Óh, talán testem sincs már.
    De test nélkül is vágyok és esengek.

    Csókosan s szűzen akarnék én válni
    A fejedet csókolván,
    Azt a két kies völgyet:
    Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az asszony jussa

    Bíbor-vágyaiból a Múlt­nak
    Obeliszkként te megmaradtál:
    Mályva-színű, bús asszony-sírkő
    A síromnál.

    Tudom én, hogy magad őrzöd csak,
    Mikor az én síromat őrzöd,
    De a Halált s ami több nála,
    Megelőzöd.

    Ott fogsz pompázni tompa fénnyel
    S mikor síromhoz latrok jőnek,
    Hirdetni fogod szent, nagy jussát
    A volt nőnek.

    Hirdetni fogod: te akartad
    S mindent, mi történt, te akartál
    S hogy nálam is hatalmasabb vagy
    S a Halálnál.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Lédával a tavaszban

    Az ő testét s az enyémet is,
    Óh, tavasznak sokfajta nedve,
    Száguldjátok be vetekedve.

    Kicserélődve, fiatalon,
    Szomorú kedvvel, víg haraggal
    Legyünk mi két kárhozott angyal.

    Legyünk a Tavasz gyermekei,
    Kik arcukat vetik az Égnek,
    Kik nedvesek s mégis elégnek.

    Csönd legyen akkor az Ég alatt,
    Bomolva, szökve, válva rügybe
    Mi leszünk a Tavasznak üdve.

    Mi legyünk akkor az Ég alatt
    A legszebb két tavaszi jószág,
    Túlzás, betegség, de valóság.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Négy-öt magyar összehajol

    Itt valahol, ott valahol
    Esett, szép, szomorú fejekkel
    Négy-öt magyar összehajol
    S kicsordul gúnyos fájdalmukból
    Egy ifjú-ősi könny, magyar könny:
    Miért is?

    És utána, mint a zápor
    Jön a többi könny:
    Miért is, miért is, miért is?
    S nincs vége könnynek és miértnek.

    Fölöttük hahota köszön,
    Hahotája, akik nem értnek
    S akik sohase kérdik s kérdték:
    Miért is?

    És csöpög a könny:
    Miért is, miért is, miért is?
    És hömpölyög fönt a hahota,
    Hogy soha, soha, soha.

    Ennyi búsulással fényesen
    Nyílnék meg az Ég,
    Ahol csak Ég és okos üdvösség van.
    S itt nem elég.

    Itt nem kell csak a könny
    S itt valahol, ott valahol
    Esett, szép, szomorú fejekkel
    Négy-öt magyar összehajol.
    Miért is, miért is, miért is?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Nekünk Mohács kell

    Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
    Veréshez szokott fajta,
    Cigány-népek langy szívű sihederje,
    Verje csak, verje, verje.

    Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
    Én magyarnak születtem.
    Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
    Üssön csak, ostorozzon.

    Ha van Isten, földtől a fényes égig
    Rángasson minket végig.
    Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
    Mert akkor végünk, végünk.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Magyar jakobinus dala

    Ujjunk begyéből vér serken ki,
    Mikor téged tapogatunk,
    Te álmos, szegény Magyarország,
    Vajon vagy-e és mink vagyunk?

    Vajon lehet-e jobbra várni?
    Szemünk és lelkünk fáj bele,
    Vajon fölébred valahára
    A szolga-népek Bábele?

    Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
    Végül egy erős akarat?
    Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
    Mindigre egy bánat marad.

    Hiszen gyalázatunk, keservünk
    Már ezer év óta rokon.
    Mért nem találkozunk süvöltve
    Az eszme-barrikádokon?

    Dunának, Oltnak egy a hangja,
    Morajos, halk, halotti hang.
    Árpád hazájában jaj annak,
    Aki nem úr és nem bitang.

    Mikor fogunk már összefogni?
    Mikor mondunk már egy nagyot,
    Mi, elnyomottak, összetörtek,
    Magyarok és nem-magyarok?

    Meddig lesz még úr a betyárság
    És pulya had mi, milliók?
    Magyarország népe meddig lesz
    Kalitkás seregély-fiók?

    Bús koldusok Magyarországa,
    Ma se hitünk, se kenyerünk.
    Holnap már minden a mienk lesz,
    Hogyha akarunk, ha merünk.

    Forrás: MEK