https://verskucko.com

Címke: Ady Endre

  • Ady Endre: Az élet

    Az élet a zsibárusok világa,
    Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
    Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
    Megvehető akármi ritka kincs.

    Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
    Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
    Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
    A jelszó mindig: eladok, veszek!…

    Raktárra hordják mindenik portékát,
    Eladó minden, hogyha van vevő:
    Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
    Rajongás, hit, eszmény és szerető.

    Aki bolond, holmiját olcsón adja,
    Az okos mindig többet nyer vele,
    A jelszó: egymást túl kell licitálni,
    Ádáz versennyel egymást verve le!

    A szív az üzlet leghitványabb tárgya
    S eladják mégis minden szent hevét.
    Akad vevő rá, egymást licitálja,
    Hogy a holmit atomként szedje szét.

    Folyik a vásár harsogó zsivajban,
    Az egyik kinál, másik meg veszen,
    Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
    Kifosztott lélek zokog csendesen.

    Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
    Bolondok bizton, balgák szerfelett,
    Eddig az ő példájukat követtem,
    Ezután én is másképpen teszek,

    Lelkem, szívem kitárom a piacra,
    Túladok én is minden kincsemen…
    …De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
    Óh, nincs erőm, én édes Istenem!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Farsangi dal

    Szép úri nép, didergő itt a fény,
    Szükség van itt vidám harangozóra…
    Lecsúszott vén napunk az ég ivén:
    Szép úri nép, hisz ez farsangi óra,
    Édes, pogány, vidám farsangi óra…

    Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
    A lelkünk vers, a lelkünk csupa ének,
    A lelkünk, hej, régibb, mint mink magunk,
    Nagy Pán sípjában ez vala az élet
    S azóta él a vers és száll az ének…

    Szép úri nép, kegyes szívvel fogadd
    Az élet ez örök farsangolóit,
    Ha tapsra készt’, nincs nálunk boldogabb,
    Akár borús, akár tréfás bohó itt,
    Családjuk egy s még mindig egyre hódít.

    Szép úri nép, hej, fordult a világ!…
    Kihuny a gáz… Ős Hellász napja éget,
    Amerre nézek, fény, dal és virág,
    Olimpiának síkja, szines élet,
    Virágeső hull s mámort zeng az ének…

    Szép úri nép, a vér csodás, nagy úr,
    A vérből az életnek titka árad,
    Hiába nyit virág s az ég azúr,
    Hideg a fény, a vérünk hogyha bágyadt:
    A vérből az életnek titka árad…

    Szép úri nép, hallatszik a zene!
    Szaturnusz hív ünnepre deli népet,
    Egy mennyország minden asszony szeme,
    Milyen vágyó, milyen erős legények,
    Éljen a vér, a kedv, a mámor, ének!…

    Szép úri nép, mámorban hinni jó,
    Mámorban hinni földi, boldog, édes,
    Mámort tanít a tarka hisztrió,
    A dal, a hit, a mámor üdvösséges,
    A dal örök, csupán az óra véges…

    Szép úri nép, arcod megváltozott,
    Emlékezünk, mi már régente élünk:
    Farsangi nap mikor leáldozott,
    Óh, mint gerjedtél vágyra, dalra vélünk,
    Emlékezünk, mi már régente élünk.

    Szép úri nép, bágyadt a vér s ideg,
    Olimpiának szentelt síkja néma,
    A lelkünket fagyasztja a hideg,
    Szaturnuszhoz hiába hív poéma,
    Vidám, pogány, farsangi óra néma.

    Szép úri nép, jambus-dal száll feléd,
    Szájam sövényén egy-egy szava reszket:
    Mikor eldobtad a mámor egét,
    Ez a mi népünk ezer édent vesztett,
    Mi vonszoljuk, hej, a te bús kereszted!

    Szép úri nép, didergő itt a fény,
    Szálljon csoda e kis harangozóra,
    Frissülj meg, vér, te bágyadt, lomha, vén,
    Fakadj ki multból, valamelyik óra,
    Édes, pogány, vidám farsangi óra!…

    Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
    A szó, a dal legyen a régi máma,
    Szent mámorral teljék fáradt agyunk,
    Ez a világ ma itt a Pán világa,
    Mi dédapánk, a nagy Pánnak világa…

    Szép úri nép, ez itt egy más világ,
    Az időből kitépett ez az óra,
    Sirász e hely, hull reánk a virág,
    A mult s jövő jöttek találkozóra
    S nagy Pán vigyáz e szép találkozóra!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Sárban veszett hó

    Fehér hópelyhek, pici melódiák,
    Gazdátlan álmok, fagyott angyal-szárnyak,
    Jöjjetek, szálljatok, segítsetek
    A sárnak.

    Fent, a Semmiben, fehér, szűz a világ.
    Óh, szép a Semmi, de jobb a valóság.
    Jobb a sár, mint a köd s mint köd-kertben
    A rózsák.

    Sáros, édes Föld (milyen régi e dal),
    Te vagy álmok s hópelyhek menedéke:
    Élsz és sarad kacag a Semmire,
    Az Égre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Seregély és galamb

    Emlékszel-e egy csúf madárra?
    Hollók és varjak kósza népe
    Így vallat éjről-éjre.
    Emlékszel-e egy csúf madárra,
    Egy véres, bűnös, vén seregélyre?

    Nem láttam soha seregélyt én,
    Gyönge, finom fióka-szárnyam
    Ugy-e, hogy makulátlan?
    Nem láttam soha seregélyt én,
    Nem láttam én, jaj, sohse láttam.

    Éjben, csókban, borban, szemétben
    Tört szárnnyal én sohse loholtam,
    Sebekkel, félig-holtan,
    Éjben, csókban, borban, szemétben
    Az nem én voltam, az nem én voltam.

    Nem emlékszem a csúf madárra,
    Valaki itt galambnak vélten
    Járt helyettem a vérben.
    Nem emlékszem a csúf madárra,
    Újszülött vagyok, nem is éltem.

    Előttem egy vén seregély járt
    Bizonnyal gonosz, bűnös kedvben,
    Dacolva, istenetlen.
    Előttem egy vén seregély járt,
    De én, ime, újraszülettem.

    Pihés, fehér, szűzi galambként,
    Aki nem küzd, sorsot nem vállal
    Egy csúf seregély-árnnyal,
    Pihés, fehér, szűzi galambként
    Halok meg szép galamb-halállal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A lelkeddel hálni

    Mit sarjú-hajak csiklandozva fednek,
    Szeretném megcsókolni
    Két vakszemed, a halványt,
    Két kies völgyét a te szép fejednek.

    Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni,
    Belopózni fejedbe,
    Szűz szeretnék maradni
    S valami újat lelni, kitalálni.

    Most én a Halál szárítóján lengek
    Tele gondolatokkal.
    Óh, talán testem sincs már.
    De test nélkül is vágyok és esengek.

    Csókosan s szűzen akarnék én válni
    A fejedet csókolván,
    Azt a két kies völgyet:
    Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A hivalkodó ember

    Csak az a fontos, ami: Én
    S minden csak ezért történik
    A Föld alatt s a Föld szinén:
    Be nagy a hivalkodó ember.

    Csak az a fontos: ki vagyok?
    S itathatják a világot
    Üres, ostoba vér-habok:
    Be nagy a hivalkodó ember.

    Csak az a fontos ami: Én,
    Halállal és Halál nélkül,
    Holott mindenki halni mén:
    Marad a hivalkodó ember.

    Mikor a világ megveszett
    S a minden-jók dögbe hullnak,
    Tudom, hogy a legnemesebb:
    Szegény, hű hivalkodó ember.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Kacagás és sírás

    Kacagni nehéz, sírni könnyebb:
    Mikor én nagyokat kacagok,
    Dermedten menekülnek
    Szívembe vissza a könnyek.

    Víz-könnyekkel gyászolnak mások,
    Az én könnyeim már szárazok,
    Bolond és furcsa könnyek:
    Vad, nyugtalan kacagások.

    Úgy cseng, mint egy babonás emlék,
    Riadozón, ez a kacagás,
    Mintha valami ősi,
    Nagy átoknak felelgetnék.

    Forrás: Lélektől lélekig – Ady Endre versei

  • Ady Endre: Véresre zúzott homlokkal

    A Mában élni a Jövőért,
    Az Újnak tenni hitet:
    Valamikor csináltam én ezt?
    Mintha valami baj ért volna,
    Dobása valakinek,
    Homlokomon éles, nagy kő ért.

    Harcos valómból kiszakadtam?
    Véres-e a homlokom?
    Igaz-e csúf menekülésem,
    Vagy csak véres ésszel, homlokkal
    Álmodom és gondolom?
    Jaj, be szörnyűen megriadtam.

    S mégis most már váltott a kedvem:
    Régieket keresek.
    Pedig, ugy-e, nem történt nagy baj?
    Tán egy kicsit megzavarodtam
    És a szavam kevesebb
    S csak még hitből van kevesebbem.

    Ugye, azért tartnak a harcok
    S nem változott a világ?
    Csak az én vén homlokom vérzik?
    A Jövőt is el csak én dobtam
    S tagadom a mai Mát?
    Én, jaj, a régiekkel tartok.

    Drága Tegnap, sebetlen homlok,
    Hajh, nagyon szeressetek,
    Nagyon szeress, éltem leéltje,
    Hátha mégis baj van a Földön
    És igazak a sebek
    S minden Leendő összeomlott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Temetetlenül

    Érzem: a mámor csöndes éjjelében
    Háborgó lelkem már pihenni kezd
    És lassan… lassan… csaknem észrevétlen…
    Reám borul a virradatlan est…
    Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent,
    Ami még nemrég lelkemig hatott;
    Mi lett belőlem? Emberek közt járó,
    El nem siratott, bús élőhalott.

    Még kacagok, ha rám borul a mámor,
    De ez a kacaj már nem az enyém:
    Kisértő hang halottak országából,
    Melynek ittfeledt tagja vagyok én –
    Tán ajkamon víg nóta is megcsendül
    S hallgat a régi méla, keserű –
    Szivem megrezdül ismerős hangokra,
    Mint egy eldobott, rozzant hegedű.

    Olykor meg mintha visszaemlékezném
    Egy szép életre, mely el-tovaszállt,
    Melyben még volt hatalmas, izzó eszmém
    Megostromolni magát a halált
    S aztán… megtörve, éjjeltől borítva
    Járom tovább a kiszabott utat;
    Mi lett belőlem? Temetői fejfa,
    Mely a világnak egy nevet mutat…

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre: Éles szemmel

    A világ az izmos butáké,
    Kik hangulatban, hitben élnek,
    A magamfajta nyomorékok
    Csak vizsgálódnak és henyélnek,

    Annyi édes, színes hazugság
    Környékezi szegény szívünket,
    Mért nem vagyunk hivő buták mind,
    Éles szemmel vajjon ki büntet,
    Nyomorékokat, bennünket?

    Szamár hirben, dús hangulatban
    Másoknak lelke, teste épül,
    Minket vad kerubok űztek ki
    A hazugságok édenéből,

    Hitünk nincsen, hogy szebbnek várjuk
    A jövő percet, mint a tüntet
    S a mult örökre hal meg nékünk…
    Éles szemmel vajjon ki büntet,
    Nyomorékokat, bennünket?

    Forrás: Lélektől lélekig