Címke: állatok

  • Áprily Lajos: Fegyvertelen vadász dala

    Völgyek felett hangos torokkal
    üzenhet a vadásztülök.
    Békét kötök az állatokkal,
    az erdővel kibékülök.

    Rejtőzve már többé nem állok
    zsákmánnyal csábító lesen.
    Márciusi szalonka párok
    suhanjanak szerelmesen.

    Jöhet a bükkös karcsú vadja,
    a lenge-leányos őz-alak,
    nem puska-dörrenés fogadja,
    csak egy szelíd: „nem bántalak”.

    Völgyben, vadonban, rónaságon
    a békesség bolyong velem.
    Csak egy öröm van a világon
    s ez az öröm fegyvertelen.

    S a régi őz, aki annyi vérrel
    pirosítva havat, mohát,
    s reám nézett rémült szemével,
    a régi őz is megbocsát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Állatok beszéde

    Medve

    — Mindig ölelnék, mindent, a világot,
    a fát, a sziklát, a kisgyerekeket,
    vagyok a lompos és otromba jóság,
    a láncravert, esetlen szeretet…

    Vadkan

    — Zrínyi Miklósnak aljas gyilkosa.
    Röfögve száz alakot öltök,
    s amint elbántam a dicső magyarral,
    ármánykodással vagy kemény agyarral
    irtok a földön mindenféle költőt.

    Víziló

    — Csak azt tudom, hogy lenni, enni jó!
    Leírni szörnypofám nincs semmi szó!
    Iszonyú száj, hús-poklokhoz nyíló!
    Négyszögletes tömb, kétezer kiló!
    Grammban kimondva ép két millió!
    Egyiptom álma! Roppant vízió!
    Lidércnyomás! Húszmázsás víziló!

    Nyúl

    — Bátor vadász, ki átlövöd acéllal
    alázatos és tiszta szívemet,
    tiszteld az én százszor-szent gyávaságom,
    ki meghalok, az életért zokogva,
    mint az egyéves, síró kisgyerek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Falusi hangverseny

    Háp! Háp! Háp!
    Jönnek a kacsák!
    Hej, de szomjas, hej, de éhes
    ez a társaság!

    Bú! Bú! Bú!
    Boci szomorú!
    De hogy feszít tyúkjai közt
    a Kukurikú!

    Röf! Röf! Röf!
    Orra sárba döf:
    sonka-lábán Kucu néni
    fürödni döcög.

    Gá! Gá! Gá!
    Szalad világgá
    Liba mama, ha a Szamár
    rábőg, hogy „I-á”!

    Rút! Rút! Rút!
    Föl is, le is út:
    mérges Pulyka, te szereted
    csak a háborút!

    Bú! Röf! Háp!
    Síppok, trombiták:
    víg zenével így köszönt e
    díszes társaság.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Gárdonyi Géza – A kutya meg a nyúl

    Valamikor réges-régen,
    a világnak kezdetén,
    minden állat békességben
    éldegélt a földtekén.
    Ki volt akkor nagyobb úr,
    mint a kutya, meg a nyúl!

    Erdőn, mezőn együtt jártak,
    együtt éltek, együtt háltak:
    megosztották, amit fogtak,
    szóval: jóbarátok voltak.

    Egyszer, hogy a tél beállott,
    és a földre sok hó szállott,
    azt mondja a füles nyúl:
    – Rakjunk tüzet, kutya úr!

    – Rakjunk tüzet, aki lelke:
    ne reszkessünk a hidegbe!
    Nosza hamar gallyat szednek,
    tüzet raktak, melegszenek,
    melengetik bundájokat,
    általfázott irhájokat.

    Hej, de jó a meleg, télen,
    a havas zord erdőszélen!
    Azt mondja a vidám nyúl:
    – Játsszunk egyet, kutya úr!
    – Mit játsszunk? – Tán lakodalmat!
    – Jól van: játsszunk lakodalmat:
    cincogjunk meg brummogjunk,
    ugrándozzunk, táncoljunk.

    Felszökken hát a víg nyúl.
    Szembe véle kutya úr,
    ugrándoznak, bokáznak,
    keringélnek, cicáznak,
    s hogy a táncot szebben járják,
    egymást hopp, hopp!

    Hanem íme mi történik!
    Az állatok így regélik:
    ahogy ottan ugrándoznak,
    nevetgélnek, bolondoznak,
    meglökte a kutyát a nyúl,
    s tűzbe ugrott a kutya úr.

    – Vaú! – üvölt a kutya:
    Mit csináltál, te buta!

    S hogy így rája kurjantott,
    a farkába kaffantott.

    A nyúl, uccu, vesd el magad!
    farka nélkül tova szalad.

    Nem kergeti a kutya:
    leégett a papucsa!

    Azóta csepp a nyúl farka,
    s meztelen a kutya talpa,
    s azóta van, hogy a nyúl
    fut, ha jön a kutya úr.

    Forrás: magyar népmesei feldolgozás – Gárdonyi Géza

  • Szécsi Margit: Galamb-macska-virágének

    Mikor a sárga trombita-virág
    még felém fordulva magyarul zenélt,
    tetőgerinci macskák bandukoltak
    az Araráton galamb-combokért.

    A sufniban boncoltunk holt madárkát,
    kutatva a mozgás eredetét,
    s megleltük egymás anatómiáját –
    szeretsz-e még, szeretünk-e még!

    Nappal aludt a lámpa, mint a dandy,
    fehér dunnákat döncölt a sötét.
    Beöltöztem tüzes ágytakaróba,
    királyra várva én, tüköri kép.

    Galamb meg macska apellált szívemhez,
    s az Ararát, s fönn a mennyei kék.
    Ó, szajha élet, hozzám igenis jó –
    szeretsz-e még, szeretünk-e még!