Mikor a sárga trombita-virág
még felém fordulva magyarul zenélt,
tetőgerinci macskák bandukoltak
az Araráton galamb-combokért.
A sufniban boncoltunk holt madárkát,
kutatva a mozgás eredetét,
s megleltük egymás anatómiáját –
szeretsz-e még, szeretünk-e még!
Nappal aludt a lámpa, mint a dandy,
fehér dunnákat döncölt a sötét.
Beöltöztem tüzes ágytakaróba,
királyra várva én, tüköri kép.
Galamb meg macska apellált szívemhez,
s az Ararát, s fönn a mennyei kék.
Ó, szajha élet, hozzám igenis jó –
szeretsz-e még, szeretünk-e még!
