Címke: angyal

  • Viljo Kajava: Csupasz, fiatal angyallal találkoztam

    Csupasz, fiatal angyallal találkoztam
    egy éles sziklaormon
    birkózott éppen önmagával.

    Válláról leszaggatta a tollakat
    És a tollak szálltak
    A szélben, mint a hó, mely a nedves időben
    rögtön sárvízzé olvad.

    Több éjszaka láttam a harcos angyalt,
    egyszer az éji ösvényeket járta
    szárnyatlanul és minden isteni
    ismérv nélkül, szemében barna láng,

    s a láng pörkölte a finom kezeket.
    S hogy illatokban fürdő sóhajuk
    ölelni akarta az alvadt homályban:
    nem érezte csak szárnyuk hűs legét a

    szárnyát régen elhajított angyal:
    az ember.

    Fordította: Jávorszky Béla

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Angyal

    Én láttam angyalt. Az se jó.
    Futott, nem értem el.
    Olyan mindenki angyala,
    amilyet érdemel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Megfelelések

    A még nagyobb hideg
    ellen hideggel. –
    Hó… hó… Ki érti meg,
    hogy mit közöl szivemmel?

    Lám, rajta szigorú
    aszkéta-leplek:
    fél-életemmel egykorú
    kötelmek.

    A várhatót s a vártat
    szivem mint régi-régi
    újrataláltat
    fogadja, éli.

    S a dér-gyöngy-lepte fák
    hegyén azért is angyal ül,
    azért is egy-virág
    a puszta táj köröskörül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: Madárhangon

    Utolsó interjú a televízióban Weöres Sándorral

    A kertben, könnyű szélre rebbenőn,
    madárhangon beszél a költő, halkan,
    nem is beszél, csak lengedez egy dalban,
    időn kívül (egy őszön, télelőn?) – –

    hunyorg a szem, csukózik fény elől,
    elővetül a rég volt, akkor, hajdan –
    és botlik a szó a gégefő-kanyarban,
    és révedés vall minden múlt felől. – –

    Hová mered ilyenkor égi másod,
    amíg kering az űri képzelet?
    Hová merülnek végső álmodások,

    mikor egy angyal száll a kert felett? – –
    … És ím, elér a hallgatások csöndje…
    (Álmából felriad leányom, Csönge.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Elindul újra a mese!

    Fényt porzik gyémánt szekere!
    Minden csillag egy kereke!
    Ezeregy angyal száll vele!
    Jön, emberek, jön, jön az égből
    Isten szekerén a mese!

    Karácsony készűl, emberek!
    Szépek és tiszták legyetek!
    Súroljátok föl lelketek,
    csillogtassátok kedvetek,
    legyetek ujra gyermekek
    hogy emberek lehessetek!

    Vigyázzatok! Ez a mese
    már nem is egészen mese.
    Belőle az Isten szeme
    tekint a földre lefele.
    Vigyázzatok hát emberek,
    Titeket keres a szeme!

    Olyan jó néha angyalt lesni
    s angyalt lesve a csillagok közt
    Isten szekerét megkeresni.
    Ünneplőben elébe menni,
    mesék tavában megferedni
    s mesék tavában mélyen, mélyen
    ezt a világot elfeledni.

    Mert rút a világ, fekete.
    Vak gyűlölettől fekete.
    Vak, mint az emberek szeme:
    az égig sem látnak vele.
    Pedig az égből lefele
    porzik már Isten szekere!

    Minden csillag egy kereke,
    ezeregy angyal száll vele,
    az Isten maga száll vele
    és csillagtükröt nyujt felénk,
    mesetükröt, a keze.

    Szent tükrébe végre egyszer
    Pillantsatok tiszta szemmel,
    tiszta szemmel, Istenszemmel
    milyen szép is minden ember!
    Minden ember szépségtenger
    s mint a tenger csillagszemmel
    telve vagytok szeretettel…!

    Tagadjátok…? Restellitek…?
    Elfordulnak fejeitek…?
    Megvakultak szemeitek…?
    Szépségteket, jóságtokat
    nem érzitek, nem hiszitek…?
    Csillaggyertyák fénye mellett
    Isten elé nem viszitek…?

    Akkor bizony rútak vagytok,
    szégenyek és vakok vagytok,
    ha szépek lenni nem akartok.
    De még így is, szegényen is,
    rútan, vakon, mégis, mégis
    Isten gyermekei vagytok!

    Rátok süti fényes szemét,
    elindítja fényszekerét,
    jó emberek játékszerét.
    Milyen kár, hogy áldó kezét
    nem érzitek, nem nézitek
    s nem hiszitek már a mesét.

    A rút világnak gondja van,
    minden embernek gondja van,
    a sok angyalnak mind gondja van
    s az Istennek is gondja van,
    mert mindenekre gondja van.
    S így múlik el a szép s a jó
    az ember mellől, nyomtalan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake: Az angyal

    Az Angyal – születésem elnöke –
    Így szólt: „Kéj- s kedvből gyúrt lényecske, te,
    Menj, szeress, Földi Hívság ne vonzzon sose.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Czesław Miłosz: Az angyalokról

    (Zsille Gábor fordítása)

    Mindenetektől megfosztottak: patyolat ruhátoktól,
    Szárnyatoktól, még létetektől is.
    Mégis hiszek bennetek,
    Égi hírnökök.

    Arrafelé, hol visszájára fordul a világ,
    Hol csillagok s állatok vastag kelméje szövődik,
    Kószáltok ti, s lesitek: minden öltés a helyén van-e.

    Időtök szűkre szabott közöttünk:
    Egy-egy reggeli órán, ha derült az égbolt,
    Egy madár százszor is ismételt dalában,
    Vagy az almaillatban napnyugtakor,
    Ha a fény varázslatosra festi a gyümölcsöst.

    Úgy mondják, valaki csak kiötlött benneteket,
    Ám ez számomra vajmi kevéssé meggyőző,
    Hisz az emberek csak magukat szeretik kigondolni.

    Hangotok – igen, ez döntő bizonyíték,
    Hisz ily hangjuk csakis tündöklő lényeknek lehet,
    Kiknek szárnyuk van (miért is ne lehetne?)
    És súlytalan lebegnek, cikázó fényekkel övezve.

    Álmomban számtalanszor hallottam ezt a hangot,
    S ami a legfurcsább, érteni véltem
    A szférák nyelvén súgott kérést vagy parancsot:

    tüstént virrad
    egy újabb nap
    tedd meg, mi tőled telik

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Leleszi Balázs Károly: A pásztorbot tekervényei I–III

    I

    Mert a szerelem olyan, mint a megduzzadt hegyi patak.
    Sietve lefelé iramlik, őrálló sziklának ütközik, kortalan
    erői hiányt vagy láthatatlan szépségeket szimatolva
    új medreket vájnak, mígnem lecsendesedve,

    pajtaillatú mezőket s pásztorszellős legelőket fedez fel.
    Fejemet a jégbordás földre szorítom, hallom, hogy jössz,
    azt mondják, néhány perce távoztál el. Ma este
    fürkészve jár körbe a fogyó Hold. A téli táj mögött

    egy másik táj. Szerelemről már nem is beszélünk,
    bár verseimbe visszatérsz. Mikor már úgy gondolod,
    hogy távol vagyok, én mindig ott leszek melletted,
    tűzbe-merülten, melyet testembe szívtam egészen.

    Összegyűjtöm parázs elemeit – egy eljövendő időnek.


    II

    Ahhoz, hogy megtaláld a pásztortűz békességét, nem kell-e
    előtte eltévedned és megismerned a félelmet? És ahhoz,
    hogy boldog légy, nem kell-e előtte szenvedned, elmerülnöd
    a véraláfutásos éjben, a sakálvonításban? A boldogság

    sohasem a boldogság üldözése ordas szőrű vadlovakon.
    A boldogság adományként adatik meg a harc, a nyomorúság,
    a kitartás után. Erre meg így szóltál, miközben a liget
    levélszőnyegén mókusok tettek fogadalmi esküt: az a dolog

    nem hiányzik, ami nem történt meg, amit az ember még nem
    tapasztalt meg. Ennyi volt hát, gondoltam. Az elképzelt képek
    elmosódtak bennünk, bár értjük, hogy az ásványi nedvek
    a magok burkait támadják, eggyé válunk a beszélő másikkal,

    és mégis oly nehezen hajlunk a jövő virágzati ernyője alá.


    III

    És így szóltam: magányos pásztor, fújjad, fújjad csak
    fűzfafurulyádat! Emlékeid tarisznyádban, vándorsólymod
    válladon, indulj el az olthatatlan csapások iramán,
    nézd, a malomkövek kisajtolták immár a titkok olaját.

    Nyugtalan szív, az idő előrehaladt, kövesd a pillangók
    útját az aranybarázdákban, és tilinkózzál, pásztor,
    mert már megértetted, hogy a megérkezés akadályokon
    és erőfeszítéseken át érhető el, olyan ez, mint a költők

    harca a himnusszal, s keresd meg azt az ismeretlen
    angyalt, akiről már évek óta sejted, hogy a közeledben él,
    a szívedben, a karámodban, a pusztádon, ezt az angyalt
    meg kell találnod, mert ő az, aki boldog emberré tehet

    téged, amikor a görbe utakat kiegyenesíti a szívedben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – Merre száll?

    Madár zeng s villan az égen
    fut árnya sötéten a réten
    fent tűzben két lila szárny ég
    lent hamuszürke az árnyék

    Röghöz tapad életem – ó jaj
    szállni be bús örök óhaj
    örök de örökre hiába
    embernek földön fut a lába

    Valahol fent két lila szárny ég
    rohanok mord és hideg árnyék
    botladozom magam összesebezve
    messzire messzire – messze

    Ó merre száll az a langy dal
    az a fényes mennyei angyal?
    kinek lila szárnya ragyog
    kinek én csak az árnya vagyok.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Benedek Elek – Jövel, jövel!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    Szívem, mint régen, meg-megrebben,
    Itt vagy közel!
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    Rajtad csüng lelkem, semmi máson,
    Jövel, jövel!

    Jövel, jövel, én várva várlak,
    Még itt se vagy, már áldva áldlak,
    Vidul szívem.
    Az ég alatt bárhová térsz be,
    Öreg szívet gyermekké téssz te
    Mindenkiben.

    Jövel, jövel, mint egykor, régen,
    Hadd éljem újra gyermekségem
    Szép esteiét,
    Mikor a földet hó megeste,
    Dal s mese közt karácsonyeste
    Vígan telék.

    Dió meg alma, más se kellett,
    Szegénynek is, óh, erre tellett!
    Volt asztalán.
    Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
    Angyalok akkor is voltak már…
    De voltak ám!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    Szívem, mint régen, meg-megrebben,
    Itt vagy közel.
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    Rajtad csüng lelkem semmi máson,
    Jövel, jövel!

    Forrás: Szeretem a verseket