Leleszi Balázs Károly: A pásztorbot tekervényei I–III

I

Mert a szerelem olyan, mint a megduzzadt hegyi patak.
Sietve lefelé iramlik, őrálló sziklának ütközik, kortalan
erői hiányt vagy láthatatlan szépségeket szimatolva
új medreket vájnak, mígnem lecsendesedve,

pajtaillatú mezőket s pásztorszellős legelőket fedez fel.
Fejemet a jégbordás földre szorítom, hallom, hogy jössz,
azt mondják, néhány perce távoztál el. Ma este
fürkészve jár körbe a fogyó Hold. A téli táj mögött

egy másik táj. Szerelemről már nem is beszélünk,
bár verseimbe visszatérsz. Mikor már úgy gondolod,
hogy távol vagyok, én mindig ott leszek melletted,
tűzbe-merülten, melyet testembe szívtam egészen.

Összegyűjtöm parázs elemeit – egy eljövendő időnek.


II

Ahhoz, hogy megtaláld a pásztortűz békességét, nem kell-e
előtte eltévedned és megismerned a félelmet? És ahhoz,
hogy boldog légy, nem kell-e előtte szenvedned, elmerülnöd
a véraláfutásos éjben, a sakálvonításban? A boldogság

sohasem a boldogság üldözése ordas szőrű vadlovakon.
A boldogság adományként adatik meg a harc, a nyomorúság,
a kitartás után. Erre meg így szóltál, miközben a liget
levélszőnyegén mókusok tettek fogadalmi esküt: az a dolog

nem hiányzik, ami nem történt meg, amit az ember még nem
tapasztalt meg. Ennyi volt hát, gondoltam. Az elképzelt képek
elmosódtak bennünk, bár értjük, hogy az ásványi nedvek
a magok burkait támadják, eggyé válunk a beszélő másikkal,

és mégis oly nehezen hajlunk a jövő virágzati ernyője alá.


III

És így szóltam: magányos pásztor, fújjad, fújjad csak
fűzfafurulyádat! Emlékeid tarisznyádban, vándorsólymod
válladon, indulj el az olthatatlan csapások iramán,
nézd, a malomkövek kisajtolták immár a titkok olaját.

Nyugtalan szív, az idő előrehaladt, kövesd a pillangók
útját az aranybarázdákban, és tilinkózzál, pásztor,
mert már megértetted, hogy a megérkezés akadályokon
és erőfeszítéseken át érhető el, olyan ez, mint a költők

harca a himnusszal, s keresd meg azt az ismeretlen
angyalt, akiről már évek óta sejted, hogy a közeledben él,
a szívedben, a karámodban, a pusztádon, ezt az angyalt
meg kell találnod, mert ő az, aki boldog emberré tehet

téged, amikor a görbe utakat kiegyenesíti a szívedben.

Forrás: Lélektől lélekig