https://verskucko.com

Címke: Áprily Lajos

  • Áprily Lajos: Iduska

    Emlékszik még a korhadt kerti padra
    S a kútra, mely a fák tövén fakad?
    Úgy emlékszem, sétáltunk ott, mikor még
    Virág nyílott a lombos fák alatt.

    Virágos volt a vadmirtuszbokor még.
    – Tövébe most lesárgult lomb zizeg –
    Talán én is kissé vidámabb voltam
    S kegyed se volt ily szótalan, hideg.

    Most néha-néha elvetődöm arra,
    S míg más vidáman, gondtalan mulat,
    Egy százszor visszasírt álomvilágba
    Vezet a borús, őszi hangulat.

    Ha majd megint tavasz derül a tájra,
    Tudom, kicsalja önt a vadvirág.
    Ha arra jár, jusson eszébe néha
    Egy összetört, elhervadt mirtuszág.

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: A rím

    Hazája álom és titok,
    szem-nem-legelte pázsitok.
    Egyszer csak itt van s mint kis ér,
    csilingel és kisér, kisér.
    S fürtös csengő lesz: hangpatak,
    amelybe új csengés szakad.
    Mentát locsol, szirmot sodor
    és illatos lesz, mint a bor.
    És mámoros lesz, partot ont,
    kurjongató, vidám bolond.
    A mély felé örvénnyel ás,
    hogy belenézni: kábulás.
    A fényen tündökölve fut
    és fényes tündérvölgybe jut.
    S tó lesz, virágot úsztató,
    habnyugtató és tiszta tó.
    Nem ás, nem ont és nem kering –
    csak ring s a lelkem benne ring.

    Forrás: DIA

  • Áprily Lajos: Karácsony-est

    Tegnap harangszó hívogatott,
    fény-zuhatagban állt az oltár,
    míg lent a csendben, hó alatt
    aludt a temető, a holt ár.

    A város hangja messze szállt,
    s én ott ültem a szentmisében,
    szívemre hullt a fény, a csend,
    mint áldás Isten tenyerében.

    S most, hogy hazatértem, hallgatok,
    s a gyertyák lángja rám ragyog,
    s szemembe könnyet szór a fény:
    kincses kezem hogy lett szegény?

    A régi csillag rám nevet,
    de nem nevet úgy, mint régen,
    s a múltból int felém egy arc,
    s én sírok – halkan, szégyenlőn, mélyen.

    Forrás: Áprily Lajos összes versei (PIM, 1975); magyar-versek.hu

  • Áprily Lajos – Virág-ének

    Virág voltam. A rét zenéjét
    sugaras szélben hallgattam én.
    Rámnézett egy ifjú leány, és
    elvörösödtem hevesen én.

    Aztán jött egy fiú – sietve –,
    s letépett, mint egy gondolatot.
    Tűz szaladt szét az ereimbe,
    mikor ajkához odatartott.

    Aztán a leány hajába
    tűzött s elfutott nevetve.
    Éreztem, hogy hervad a szirmom,
    s boldog voltam – így veszni meg!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Áprily Lajos: Carpe diem…

    Most értelek meg, réges-régi szó.
    Más így nem érthet, csak a búcsuzó,
    ki kedves arcokat lát s nyugtalan,
    mert tudja, hogy már nem sok napja van.

    Carpe diem… Jöjj, drága napsugár.
    Legyen minden napom aranypohár,
    aranypohárban aszubor legyen,
    mely fenn termett a hervadó hegyen,
    olyan bor, melynek alján nincs salak,
    olyan bor, melytől pezsdül az öröm,
    hogy mondhassam, ha csendes óra jön
    s napomnak esti számadása vár:
    öregség kincse, szép aranypohár,
    ma végső cseppedig kiittalak.

  • Áprily Lajos: Ámulni még

    Ámulni még, ameddig még lehet,
    amíg a szíved jó ütemre dobban,
    megőrizni a táguló szemet,
    mellyel csodálkoztál gyerekkorodban.

    Elálmélkodni megszokottakon:
    az andezitre plántált ősi váron,
    virágokon, felhőkön, patakon,
    az azúrban kerengő vadmadáron,

    a csillagon, ha végtelen terek
    hajítják át a késő-nyári égen.
    S ámulva szólni: Most voltam gyerek.
    S vén volnék már, – s itt volna már a végem?