https://verskucko.com

Címke: Babits Mihály

  • Martialis: Phyllis

    fordította Babits Mihály

    Ketten mentek a szép Phyllishez, s meztelen érték:
    mindenik elsőnek vágyta ölelni a lányt.

    „Mindenik első lesz!” – szólt Phyllis. – Jánus a szép nő,
    és kétarcú a kéj: hátra s előre tekint.

  • Propertius: Elmondja gyönyörűségeit

    fordította Babits Mihály

    Boldog idő! Boldogságomtól boldogított ágy!
    Éjjeli boldog idő! Boldog a bölcs szerető!
    Édes az esteli szóváltás a lámpavilágnál,
    és ha a lámpa kihunyt, édes az éjjeli harc.

    Változatos harc volt: majd meztelen emleje lett pajzs,
    majd dacosan komorult, s inge nyakára borult.
    Majd ha a pillákat szemeimre lenyomta az álom,
    csókkal nyitva ki, szólt: „Lanyha, te alva heversz?”

    Két karodat hány-mód és hány ölelésre cserélted,
    s mily makacson késtek csókjaim ajkaidon!
    Óh csak az élvezetet ne vakítsd meg irígy takarással:
    tudd meg: a szem gyönyöre vezeti vágyaimat.

    Lásd, Helenát is meztelenül szereté meg Páris,
    amint Menelaos ágya közül kiszökött.
    S Endymion, kit a Nap ragyogó nővére megejtett,
    a csupasz istennőt meztelenül ölelé.

    Hogyha azért gonoszul takarózván fekszel a párnán,
    meglásd, kandi kezem összeszakítja ruhád!
    Sőt ha tovább ingerled a vágyam durva haraggá,
    rózsákat karodon mély harapás sebe fest.

    Nem gátolhat a játékban tömör és kerek emlőd,
    hadd szégyellje magát az, aki csúf s anya már,
    de te itasd szemem a buja látás drága borával,
    míg csak tűri a sors, s nem jön a végtelen éj.

    Óh bár úgy fonnánk testemmel testedet egybe,
    hogy szent láncaikat szét sose törje idő,
    mint ahogy a gerlék egyforma s örök szerelemben
    csókosan élvezik át isteni életüket.

    Balga keresheti csak végét az igaz gyönyöröknek,
    mert az igaz vágy nem ismeri a zabolát;
    és hamarabb megcsalja a gazdát a bevetett föld,
    és hamarább űz Sol zord fekete lovakat,

    és vizeit hamarább csalogatja vissza a forrás,
    száraz medrében hagyva halott halait,
    mint hogy én máshoz dobogó szívvel közelítsek:
    ő volt hajnalom, és ő legyen alkonyom is!

    Adna ily éjeket, életnek sok volna egy év is!
    s nem sírnék, amikor hívna a csónakos agg.
    Adna sok ily gyönyör-éjt, ragyogó mennyekbe röpülnék:
    koldus is isten lesz isteni karjaiban!

    S bár mindenki csak ezt vágyná: vigadozva heverni
    víg szeretők bor- s mézillatú combjai közt:
    kard, kürt, hadihajó nem volna, se gyilkos erőszak,
    Ádria nem verné harcosaink tetemeit,

    s Róma! örök diadalmaidért gyűlölve örök gyász,
    gyermekeid gyásza most nem alázna porig!
    Engem méltán ér unokák dicsérete: istent
    nem sértette vidám örömeim pohara.

    Te pedig, édesem, élvezz! élvezz! – Csókjaidat ha
    mind elcsókoltad: látni fogod, be kevés!
    Látod? –: az elnyílt rózsáról hullongnak a szirmok,
    sárgúló levelek úsznak a váza vizén!

    Éltünk büszke gyönyör, ragyogás, s holnapra mögöttünk
    döngve becsapja talán érckapuját a halál.

  • Ovidius: Nyári dél

    fordította Babits Mihály

    Forró nyár; fele útját járta meg a nap az égen,
    lankadt tagjaimat lágy kerevetre vetem.
    Félig nyitva zsalum, félig leeresztve a függöny.
    Mint mikor az erdőn lombba szürődik a fény,

    vagy mikor eltün a nap, s halk árnyakkal jön az alkony,
    vagy mikor oszlik az éj: csöndbe dereng a szoba.
    Illik az ily halk fény, ha szemérmes látogatót vársz:
    a remegő lánykát merni tanítja az árny.

    Ime Corinna bejő, öltözve rövid tunikába;
    kettős hajfonata rejti nyakának ivét:
    így mehetett hajdan nyoszolyája felé Semirámis,
    így a híres Láis dús szeretői elé.

    Ritka szövésü finom tunikája, nem sokat árt az:
    mégis tépte kezem, s védekezett a leány,
    védekezett a kacér, noha győzni percre se kívánt,
    s végre mohón önkényt adta föl a diadalt.

    S óh mikor ott állott ruha nélkül előttem! alakján
    szomju szemem nem lelt egy makulányi hibát.
    Mily vállat láttam! mily dús karokat tapogattam!
    mily dagadón idomult emleje ujjam után!

    S csókvert melle alatt mily tündöklő sima has nyúlt!
    Mily buja, dús csípők! Mily fiatal, deli comb!
    Mit soroljam el egyenkint? Nem volt hiba benne,
    s minden szépségét meztelenűl ölelém.

    Gondolhatni a többit!… Lankadtan pihenünk már…
    Óh csak bús nyaraim sok dele volna ilyen!

  • Cornelius Gallus: Szerelmes verse Lidiához

    fordította Babits Mihály

    Lidia, szép leány, ki százszor
    szebb vagy, mint a liliom üde hamva,
    mint a fehér és a pirosan égő
    rózsa és a csiszolt elefántcsont!

    Ontsd le, szép lány, ontsd le hajad selyem
    patakját, mely mint szőke arany ragyog;
    tárd ki, szép lány, tárd ki nyakad havát,
    hókarod és vakítva-büszke vállad!

    Nyisd ki, szép lány, nyisd föl azur-szemed,
    melyet csókolnak puha, könnyü pillák,
    tárd ki, szép lány, tárd ki elém ma rózsa-
    kebled tíruszi biborát!

    Nyujtsd az ajkad, az eleven korált,
    hogy galambcsókod kegyesen betöltse,
    hogy betöltse, megölje balga lelkem;
    szívemig üt gyönyörű ajakad parázsa.

    Mért szivod ki véremet? – Irgalom!
    Född be kebled, rejtsd el az égi, kettős
    dombot, amelyet a tej alighogy duzzaszt!

    Tárt öledből illatosan fahéj és
    méz és dús gyönyörök csapata árad,
    född be kebled, mely ragyogó havával
    elvakítva szemem halálra sebzi!

    Irgalom! – Nem látod, alélva küzdök?
    Félig, drága! megölt máris a Szerelem!

  • Caius Valerius Catullus: Lesbiához

    fordította Babits Mihály

    Kérded, hány ölelésed kéne nékem
    ahhoz, Lesbia, hogy szívem beteljék?
    Kérdjed, hány a homokszem a kiégett
    pálmás Líbia messzi sivatagján,

    hol bús nap tüzesíti ős királyok
    sírját, s templomok ódon kőpárkányát,
    kérdjed, hány lesi csillag titkos éjen
    emberek gyönyörét, s dugott szerelmét:

    annyi kéne szegény Catullus őrült
    szívének ölelésed, hogy beteljék;
    annyi, hogy se kíváncsi ész ne tudja
    számon tartani azt, se rontó, rossz nyelv.

    Caius Valerius Catullus: Lesbiához

    fordította Szabó Lőrinc

    Éljünk, Lesbia, és szeressük egymást;
    hadd zsörtöljenek a mogorva vének:
    nem ér a szavuk egy lyukas fityinget!

    A Nap megteheti, hogy nyugszik és kel:
    bennünket, ha kihunytunk, semmi többé
    föl nem ver soha örök éjszakánkból.

    Csókot ezret előbb, utána százat,
    s ezret másikat adj, és újra százat,
    ezret újra utána, s újra százat,

    s ezrek ezre ha csattant már a szánkon,
    belezavarodunk a számolásba,
    s jobb, ha nem sejti az irigy gonosz, hogy
    ennyi csók is létezik a világon.

  • Theokritosz: Szerelmes párbeszéd

    fordította Babits Mihály

    LEÁNY
    Mind gonosz a pásztor: pásztor csalogatta Helénát!

    PÁSZTOR
    Ment a pásztor után az okos Heléna magátul.

    LEÁNY
    Mit dicsekedsz, te gonosz?… Mondják, hogy a csók csupa semmi.

    PÁSZTOR
    Mennyi drága gyönyör fér ebbe a semmibe mégis!

    LEÁNY
    Megmosom a számat, kiköpöm belőle a csókod!

    PÁSZTOR
    Megmosod a szácskád? Ideadd, hadd csókolom újra!

    LEÁNY
    Szép dolog, ily fiatal leányra kivetni a hálót.

    PÁSZTOR
    Mit dicsekedsz? Mint álom múlik el a fiatalság.

    LEÁNY
    Még nem ért meg a fürt, nem nyílt ki egészen a rózsa.

    PÁSZTOR
    Jőjj az olajfa alá, sugok egy szót drága füledbe!

    LEÁNY
    Nem megyek én, ismerlek, a multkor is így csalogattál!

    PÁSZTOR
    Jőjj no, a szilfa közé, hallgasd meg kis furulyámat!

    LEÁNY
    Gyűlölöm a furulyát, csak menj, furulyázz te magadban!

    PÁSZTOR
    Nem félsz, büszke, hogy Aphroditénak bosszuja megver?

    LEÁNY
    Bánom is Aphroditét; csak Artemis áldjon; elég az!

    PÁSZTOR
    Óh ne mondj ilyeket, mert szörnyen rád veti hurkát.

    LEÁNY
    Vesse csak: akkor is Artemis engem védeni fog majd.

    PÁSZTOR
    Nem kerülöd ki Erost; egy lány se kerülte ki még őt!

    LEÁNY
    Elkerülöm bizony én; csak vidd te magadban igáját!

    PÁSZTOR
    Félek, hogy nem is én, de silányabb lesz szeretőd majd.

    LEÁNY
    Ejhaj, mennyi legény szeretett már, egy se büvölt el!

    PÁSZTOR
    Annyi után magam egy, jöttem könyörögni szerelmed!

    LEÁNY
    Mi tegyek, édesem? A szerelem csupa bú s keserűség.

    PÁSZTOR
    Nem bús, nem keserű, a miénk csupa táncos öröm lesz.

    LEÁNY
    Azt mondják, retteg párjától mindenik asszony.

    PÁSZTOR
    Azt inkább, hogy „nincs amitől rettegne az asszony”.

    LEÁNY
    Rettegek én a gyerektől s kínjától a szülésnek.

    PÁSZTOR
    Artemis istennőd majd megkönnyíti szülésed.

    LEÁNY
    Rettegek attól, hogy szépségemet el ne veszítsem.

    PÁSZTOR
    Gyermekeidben a szépséged szebb napra derűl még.

    LEÁNY
    És ha tied leszek, illendőn te milyen hozományt adsz?

    PÁSZTOR
    Mind az egész csordám, s erdőimet és legelőmet.

    LEÁNY
    Esküdj meg, hogy nem hagysz el, ha betöltöm a vágyad!

    PÁSZTOR
    Nem, soha, bárha magad kergetnél messze magadtól.

    LEÁNY
    Készítesz nyoszolyát, építesz szép kicsi házat.

    PÁSZTOR
    Készítek nyoszolyát, pásztorkunyhómban uralkodsz.

    LEÁNY
    Mit mond majd az apám, mit mondok majd az apámnak?

    PÁSZTOR
    Megdícsér az apád, ha nevem meghallja s örül majd.

    LEÁNY
    Mondd meg hát a neved! (Milyen édes néha a név is!)

    PÁSZTOR
    Daphnis enyém, Lykidas az apám, felesége Nomaié.

    LEÁNY
    Jónevü régi család, de bizony magamé se silányabb.

    PÁSZTOR
    Jól tudom azt: hisz apád maga a jómódu Menalkas.

    LEÁNY
    Merre van az erdőd, nosza mondjad, melyik a földed?

    PÁSZTOR
    Nézd, ahol ott az a pár gyönyörű ciprusfa virágzik.

    LEÁNY
    Rágd a füvet, kecském! megnézem azt a kis erdőt.

    PÁSZTOR
    Csöndbe legelj, tehenem! míg megmutatom kicsiny erdőm.

    LEÁNY
    Mit művelsz, te gonosz? Mért nyúlsz mellemre kezeddel?

    PÁSZTOR
    Gömbölyödik már két kerek almád: hadd tapogassam!

    LEÁNY
    Zsibbadás vesz erőt rajtam; viszed el kezed onnan?!

    PÁSZTOR
    Mit félsz, drága leány? Amit én akarok, nem olyan rossz.

    LEÁNY
    Nézd, árokba tepersz, szép tiszta ruhám csupa sár lesz.

    PÁSZTOR
    Nem lesz sár, aranyom: terítek alá puha gyapjut.

    LEÁNY
    Jaj, mit akarsz? Övemet jaj, mért oldod le csipőmről!

    PÁSZTOR
    Ezt vetem első áldozatul ma Aphroditének.

    LEÁNY
    Várj, nyomorult! Meglep valaki! Nem hallod-e? Szólnak!

    PÁSZTOR
    Egymás közt suttognak a ciprusok ágai rólunk.

    LEÁNY
    Meztelenül maradok: lásd, ronggyá tépted a szoknyám.

    PÁSZTOR
    Új szoknyát, drágábbat adok majd érte cserébe.

    LEÁNY
    Lám, fűt-fát megigérsz, ki tudja, mit adsz meg a végén?

    PÁSZTOR
    Bár a lelkemet, életemet tudnám odaadni!

    LEÁNY
    Artemis, könyörülj, hogy nem maradok csapatodban!

    PÁSZTOR
    Aphroditénak üszőt viszek, egy kis borjut Erósnak.

    LEÁNY
    Szűzlány jött ide, jaj, már nem szűzlány megy el innen!

    PÁSZTOR
    Nem szűzlány, hanem asszony: az én kis arany feleségem.

    Így a titkos nász megesett. És két szeretők ott
    egymásnak nótás szavakat vigadozva feleltek.
    S így aztán a leány juhait ment őrzeni, földre
    sütve szemét, szégyenlősen, de örülve szivében,
    s ment a legény csordája után, betellve a násszal.

  • Paulosz Szilentiariosz: A görög antológiából

    fordította Babits Mihály

    Markolom a mellét… ajakát ajakamra… vakító
    vállát. drága nyakát szomjasan issza szemem.
    Még nem egészen enyém a gyönyör, még harcol a kislány,
    még nem akarna szegény ágyra borulni velem.

    Aphrodité s Pallás harcol: buja vágy s szűziesség;
    s két istennő közt reszketeg olvadok én.

    Paulosz Szilentiariosz: A görög antológiából

    fordította Babits Mihály

    Vesd le ruhád, gyönyöröm: hadd öleljük meztelen egymást,
    s szomjas testemhez fűzd buja tagjaidat!
    Dobd le ruhád, gyönyörűm: ne maradjon semmi se köztünk!
    Most Semirámis-fal lenne a könnyű szövet.

    Nyomjuk a mellet a mellre, az ajkat az ajkra; a többit
    nem nevezem, gyönyöröm; gyűlölöm a fecsegést.

  • Markosz Argentariosz: A görög antológiából

    fordította Babits Mihály

    Keblem az ő keblén, szívem szívére dobogva:
    csókosan itták föl ajkaim Antigonét;
    égő testét testemhez szorítottam… a többit
    fedje titok: csak a mécs látta, mi jött ezután!

  • Meleagrosz: A megtérő hajnalhoz

    fordította Babits Mihály

    Ó, nyomorult hajnal! hol késel most, amikor más
    öleli Démót, s más élvez a paplan alatt?

    Hej, mikor én vígadtam ölén, be sietve dobáltad
    rám kárörvendő gúnymosolyod nyilait!

  • Philodémosz: A görög antológiából

    fordította Babits Mihály

    Ó, láb, ó, lábszár, s amikért elzülleni nem kár,
    ó, comb, ó, lágyék, tompora s gömbölyű far!
    Ó váll, ó, emlők, s te megejtő karcsú nyak íve,
    ó gyönyörű két kéz! ó, szemek, őrületem!

    Ó, buja mozdulatok s szájt szájrafűző buja nyelvek
    csókjai, ó, ideget fölkavaró buja hang!
    Nem görög asszony szült, Flórám, és nem dalolod bár
    Sapphót – Perseus is hindu leányt szeretett!