https://verskucko.com

Címke: Babits Mihály

  • Babits Mihály: Az életemet elhibáztam

    Az életemet elhibáztam,
    rossz szögletet mértem falán,
    törölhetetlen drága vásznam
    terhes szinekkel mázolám:
    emlékből raktam össze rőzsét,
    multból máglyát jövőm alá,
    s tegnap tüzére holnap hősét,
    magamat dobtam égni rá.

    Ah, mennyi szépre, mennyi jóra
    lett volna bennem késve mersz!
    De hasztalan töpreng az óra,
    ha ihletet nem ád a perc.
    Az órák és évek kövéből
    nehéz kriptát emeltem én:
    az évek falának tövéből
    nem költ föl többet több remény.

    Kriptámban hát nosza kinyújtom
    rossz, multak-törte testemet
    és máglyámat vigan kigyújtom,
    melyről fölkelni nem lehet:
    Lelkem! ha éltünk lángba lebben,
    legalább szép legyen a láng:
    minden bibornál fényesebben
    adja palástját ölni ránk!

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Festett cél, puszta semmi

    Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
    mint a vidám dúshomlokú fiúk:
    érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
    s a nagy dicsőség álmai hiúk.
    Érzem, hogy legjobb resten elpihenni
    s nincsen tovább már törekedni út:
    rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
    nekünk csupán az élet csontja jut.

    És mégis egyre futok, egyre vágyom
    s valamit keresek még e világon,
    mit nem fogok meglelni sohasem.
    A régi vágyat, régi ifjuságot,
    a régesrégen elhervadt virágot
    s leszüretelt gyümölcsöt keresem.

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Bilincs ez a bánat

    Az nem igaz, hogy nem birod el,
    csak sírni szeretsz:
    bilincs ez a bánat,
    aranyperec,
    eltörni szánod:
    ily kincset balga, ki eldobál,
    habár
    baltüzü fény ez a matt opál.

    Ó, édes, édes
    szomoruság!
    Ó, illatos ostor!
    Rozmaring-ág!
    Uram, ójj meg a rossztól,
    hogy ne szeressem azt, ami fáj!
    Égi Király!
    Öljem meg a kígyót, szent Mihály!

    Nézd, lelkem, a menny hogyan ragyog:
    A csillagok
    aranyos morzsája hinti.
    (Hát sohase tudhatok
    szabadon ragyogni, mint ti?
    Futkosni, mint a kis nyuszikák?
    Örülni, mint a virág?
    Sírni, mint ősszel a fák?

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Éji dal

    A téjszín léget elkeverte
    fekete borával az éj:
    lelkem ma, vágyak büszke lelke,
    megúnt szavakkal ne beszélj,
    húnyd be az ajkad, nyisd ki szárnyad,
    szabad szemeddel szerte nézz:
    ma messze szállnod
    nem nehéz.

    Mámorosan az éj borától
    szárnycsattogás legyen dalod:
    ki éjt iszik, a kéjre bátor,
    tenéked ez volt italod.
    Sokáig ittad, részegülhetsz,
    azért vagy mostan oly szabad:
    repülhetsz
    magad.

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Húnyt szemmel…

    Húnyt szemmel bérceken futunk
    s mindig csodára vágy szivünk:
    a legjobb, amit nem tudunk,
    a legszebb, amit nem hiszünk.
    Az álmok síkos gyöngyeit
    szorítsd, ki únod a valót:
    hímezz belőlük
    fázó lelkedre gyöngyös takarót.

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Széchenyi

    Szegény, lankadt lelkek, hova, hova csúszunk?
    Csak lefelé csúszunk, föl már sohse kúszunk
    uj idők árjával tehetetlen úszunk,
    régi partjainktól aggódva bucsúzunk.

    Régi nagy ujítónk, más ujító voltál
    harcod áldozat volt és eszményed oltár,
    eveződ viz ellen, ajakadon zsoltár
    tártál uj csatornát, hogy folyjon a holt ár.

    Hogy ne legyen posvány Magyarország földje,
    munkával vidúljon mezeinek zöldje,
    boldog legyen népe, áldott hegye-völgye.

    Nem lenne-e jobb még a Pruth és Szeret közt,
    mint sárban evezni tél és kikelet közt,
    tehetetlen korcs nép Nyugat és Kelet közt?

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Őszinteség

    Őszinteség… Óh hogyha a szív
    oly tiszta lenne, mint hegyi víz,
    könnyű, mint vers, ami rímre megy,
    és egyszerü, mint az egyszeregy!…
    Fa vagyok, a lábam sárban áll,
    ezer álmom vétkes kört csinál
    s lelkemben úgy eltéved a fény,
    mint egy labirintus ösvenyén.
    Tán zöld bozót, gazos labirint,
    talán csupa kőfal kacskaring;
    mélyén, hova Röntgen-láng sem ér,
    mily szörnyeteg lakik és henyél?
    A szó ott tévedez, elmarad…
    Fond, Ariadném, szent fonalad,
    és ahová sem igen, se nem,
    tán elvezet majd a szerelem.
    Hogyan mutassa a föld magát,
    ha az ég nem küld feléje sugárt?
    Fa vagyok, lábam a sárba tapad,
    de karjaimat már vonja a nap…

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Korán ébredtem

    Korán ébredtem. Ablakom még
    ki nem nyitotta a szemét,
    s a Csönd nem hagyta abba a zenét,
    örök zenéjét, melyet minden éjjel
    elkezd és folytat, míg a durva ember
    ki nem üti kezéből hegedűjét.
    Egy vékony résből a falon
    fény ömlik egy kis vonalon.
    Alálebegnek a fogasról
    ruháim mint kisértetek.
    kisértetei nappali-magamnak,
    a rabnak, rútnak, gondolattalannak,
    amaz ügyetlen öklözőnek,
    kit gyűlölök, ki majd föltámad,
    s elfoglalja helyem e testben.
    Ölelj, ölelj, ó ne eressz még,
    ágyam, te különös vacok,
    akit nem szőttelek magamnak,
    mint fészkét a madár,
    de enyém lettél szolgaságban,
    te jó, te jó, te ölelő,
    meleg és messze és magányos…

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: A bús rom

    Ki tesz,
    ki vesz,
    s igaz vigaszt
    talál a tettben, boldog az,
    ha tűrt is, boldog mindig az:
    de én,
    szegény,
    csupán tunyán
    búsulok s pusztulok csunyán,
    búsulva elveszek korán.
    Bár kincs,
    ha nincs:
    arany,
    ha van:
    dúsabb, kinek fájdalma van;
    csak az, csak az vigasztalan,
    akin
    a kin
    nyomot nyomott
    s úgy hagyta őt, mint egy romot,
    úgy hagyta, mint egy bús romot.

    1. február

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Arany

    Mélán ültük még az iskolát,
    s ittuk már a lelked italát
    tejnek, mint a jó bor elejét:
    ó csak most érezzük erejét!
    Lelked íze lelkünkön maradt
    s lelkesebb a lelkünk általad.
    Ó most hull a test és hull a vér,
    addig élünk míg a lélek él!

    1. február 25.

    Forrás: ma – Magyar versek