https://verskucko.com

Címke: Babits Mihály

  • Babits Mihály: Messze… messze…

    Spanyolhon. Tarka hímű rét.
    Tört árnyat nyújt a minarét.
    Bús donna barna balkonon
    mereng a bíbor alkonyon.

    Olaszhon. Göndör fellegek.
    Sötét ég lanyhul fülleteg.
    Szökőkút víze fölbuzog.
    Tört márvány, fáradt mirtuszok.

    Göröghon. Szirtek, régi rom,
    ködöt pipáló bús orom.
    A lég sűrű, a föld kopár.
    Nyáj, pásztorok, fenyő, gyopár.

    Svájc. Zerge, bércek, szédület.
    Sikló. Major felhők felett.
    Sötétzöld völgyek, jégmező:
    harapni friss a levegő.

    Némethon. Város, régi ház:
    emeletes tető, faváz.
    Cégérek, kancsók, ó kutak,
    hízott polgárok, szűk utak.

    Frankhon. Vidám, könnyelmű nép.
    Mennyi kirakat, mennyi kép!
    Mekkora nyüzsgés, mennyi hang:
    masina, csengő, kürt, harang.

    Angolhon. Hidak és ködök.
    Sok kormos kémény füstölög.
    Kastélyok, parkok, labdatér,
    mért legelőkön nyáj kövér.

    Svédhon. Csipkézve hull a fjord,
    sötétkék vízbe durva folt.
    Nagy fák és kristálytengerek,
    nagyarcú szőke emberek.

    Ó mennyi város, mennyi nép,
    ó mennyi messze szép vidék!
    Rabsorsom milyen mostoha,
    hogy mind nem láthatom soha!

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Sok súlyos álom

    Sok súlyos álom háborít gyakorta,
    amilyen álma senkinek se volt,
    és lelkem mint az óriás retorta,
    amelyben egykor Isten főztje forrt,

    midőn a világ tésztáját sodorta
    remekké gyúrva a sötét gomolyt,
    hogy bár nem édes, ékes lett e torta,
    s díszíti felül a nap és a hold.

    Így lelkem új világok vegyedénye,
    de zárt edény és szája, csőre nincs;
    az én szobámnak nem nyílik redőnye,
    az én kincsem elásott, néma kincs,
    az én álmom felejtett, régi álom:
    saját szívemnek kulcsát nem találom.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: A lírikus epilógja

    Csak én birok versemnek hőse lenni,
    első s utolsó mindenik dalomban:
    a mindenséget vágyom versbe venni,
    de még tovább magamnál nem jutottam.

    S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
    de hogyha van is, Isten tudja hogy’ van?
    Vak dióként dióban zárva lenni
    s törésre várni beh megundorodtam.

    Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,
    csak nyílam szökhet rajta át: a vágy –
    de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

    Én maradok: magam számára börtön,
    mert én vagyok az alany és a tárgy,
    jaj, én vagyok az ómega s az alfa.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Bálterem most az ősz…

    Bálterem most az ősz
    sárga selyemmel.
    Legyezők röpködése.
    Táncok lengése.

    Ha tánc van, ahol tánc van,
    minek az a sok szőnyeg?
    Oly puhák, vastagok,
    és folyton fölgyűrődnek…

    Uram, mi a levegőben
    táncolunk, szállunk,
    s ha fáradtan táncból kiállunk,
    a szőnyegre lehullunk.

    Sűrű, kemény zene fáraszt,
    millió hegedű hangja;
    látatlan cigányok csücsülnek
    a felhő karzatán.

    Lenge lankadás, minden könnyű!
    Csak egy nehéz: a lábam.
    Csetlek és botlok,
    mint kábult részeg a bálban.

    1. ősz

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Extasis

    Villámlik a villám
    messze az éj.
    Mélyül a mély.
    Hullámlik a hullám.
    Csillámlik a csillám,
    hószínű tej.
    Ó csupa kéj!
    Zenéjit is hallám.

    Hol kell járnom?
    Nincs nekem álmom;
    messze az éj.
    Mélyül a mély.
    Édes a jármom
    és csupa kéj.

    1. (?)

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Arany

    Mélán ültük még az iskolát,
    s ittuk már a lelked italát
    tejnek, mint a jó bor elejét:
    ó csak most érezzük erejét!

    Lelked íze lelkünkön maradt
    s lelkesebb a lelkünk általad.
    Ó most hull a test és hull a vér,
    addig élünk míg a lélek él!

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: A bús rom

    Ki tesz,
    ki vesz,
    s igaz vigaszt
    talál a tettben, boldog az,
    ha tűrt is, boldog mindig az:

    de én,
    szegény,
    csupán tunyán
    búsulok s pusztulok csúnyán,
    búsulva elveszek korán.

    Bár kincs,
    ha nincs:
    arany,
    ha van:
    dúsabb, kinek fájdalma van;
    csak az, csak az vigasztalan,

    akin
    a kín
    nyomot nyomott
    s úgy hagyta őt, mint egy romot,
    úgy hagyta, mint egy bús romot.

    1. február

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Elgurult napok

    Napjaim mint az elgurult gyümölcsök
    botlanak, futnak, sárban hemperegnek,
    végre megállnak, éjjel, s vég időkig
    kicsi gödrökben poshadnak, felejtve.

    Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
    Kis gödrökből a poshadó gyümölcsöt?
    Sárból, szemétből a szennyes gyümölcsöt?
    Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?

    Óh kedvesem, ne engedd így gurulni
    a lejtőn, fogd köténybe, fogd öledbe
    a bús hullókat, ízlelje meg ajkad
    perceim ízét, mely csak frissen édes!

    Jön a favágó már hallom a léptét
    ütemre s mint a gyilkos szívverése
    konokabb egyre – mit tudom a hangról,
    messze-e még vagy mikor ér idáig?

    Másodpercenként lép egyet kegyetlen.
    És a táj dobban, mint az ágyuzott vár.
    A fiatal fák inganak, recsegnek
    S a vének lepke levelei fogynak.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Korán ébredtem

    Korán ébredtem. Ablakom még
    ki nem nyitotta a szemét,
    s a Csönd nem hagyta abba a zenét,
    örök zenéjét, melyet minden éjjel
    elkezd és folytat, míg a durva ember
    ki nem üti kezéből hegedűjét.

    Egy vékony résből a falon
    fény ömlik egy kis vonalon.
    Alálebegnek a fogasról
    ruháim, mint kísértetek,
    kísértetei nappali magamnak,
    a rabnak, rútnak, gondolattalannak,
    amaz ügyetlen öklözőnek,
    kit gyűlölök, ki majd föltámad,
    s elfoglalja helyem e testben.

    Ölelj, ölelj, ó ne eressz még,
    ágyam, te különös vacok,
    akit nem szőttelek magamnak,
    mint fészkét a madár,
    de enyém lettél szolgaságban,
    te jó, te jó, te ölelő,
    meleg és messze és magányos…

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Homérosz

    Ó könyv, amelybe ezrek álma révedt!
    Dús serleg, melyet Héphaisztosz gyártott
    s amelybe ajkat hajdan annyi mártott,
    hogy száz király szájíze beleévedt.

    Téged miként a jó bort lassú évek
    minden század külön zamattal áldott.
    Kit új korokba küldtek régi révek,
    aranyhajó! rozsda neked nem ártott.

    Im új korlát nyílt ős pályánk előtt
    s Prométheusz fiának szárnya nőtt,
    leget hadarva gúnyol agg vitorlát:

    de téged, Kor hajósa, a gonosz
    horgaselméjű ősz király Kronosz
    legebb tengerben visz, hol semmi korlát.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei