https://verskucko.com

Címke: Babits Mihály

  • Babits Mihály: A költő szól

    Ha néha behúnyom a szememet,
    szárnycsattogás üti meg fülemet,
    mire szemem megint kinyitom,
    milyen madár volt, már nem tudom.

    Ha sötét szögletbe nézek én,
    rebbenni valamit érzek én,
    szele, hangja megcsap, hasztalan:
    mire látnám, már csak hűlt helye van.

    Szellemcsapat üldöz engemet,
    titkon megcsípkedi étkemet,
    megrántja kabátom szárnyait:
    mire hátranézek, eltűnik.

    Csak egyet tudnék elfogni már,
    boldogabb lennék, mint a király:
    kalitba zárnám a kicsikét,
    hallgatni örökre énekét.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Olvasás közben

    Szobámban ülök. Könyv előttem. Apró
    hangyák mászkálnak feketén a könyvben.
    Jaj… nézd… lecsusznak a világos lapról!
    s fejembe bizsegnek… hosszu sor… tömötten.

    S mindegyik egy-egy darabkát elrabló
    súlyos velőm’… vékony csáp… viszi könnyen…
    s agyam e mindig szikra-éhes tapló,
    elfogy!… hál’isten… s megindúl a könnyem…

    A könny, a szelíd, meleg, enyhítő…
    és attól oly érzékeny lesz a kedvem,
    amilyen nem volt száz esztendő óta.

    Megáll… elég vén: meghal az idő;
    a fülem zúg; s lenn mélyen a szívemben
    örök búgássá szélesül egy nóta.

    1. június

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Őszinteség

    Őszinteség… Óh hogyha a szív
    oly tiszta lenne, mint hegyi víz,
    könnyű, mint vers, ami rímre megy,
    és egyszerű, mint az egyszeregy!…

    Fa vagyok, a lábam sárban áll,
    ezer álmom vétkes kört csinál
    s lelkemben úgy eltéved a fény,
    mint egy labirintus ösvenyén.

    Tán zöld bozót, gazos labirint,
    talán csupa kőfal kacskaring;
    mélyén, hova Röntgen-láng sem ér,
    mily szörnyeteg lakik és henyél?

    A szó ott tévedez, elmarad…
    Fond, Ariadném, szent fonalad,
    és ahová sem igen, se nem,
    tán elvezet majd a szerelem.

    Hogyan mutassa a föld magát,
    ha az ég nem küld feléje sugárt?
    Fa vagyok, lábam a sárba tapad,
    de karjaimat már vonja a nap…

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Húnyt szemmel…

    Húnyt szemmel bérceken futunk
    s mindig csodára vágy szivünk:
    a legjobb, amit nem tudunk,
    a legszebb, amit nem hiszünk.

    Az álmok síkos gyöngyeit
    szorítsd, ki únod a valót:
    hímezz belőlük
    fázó lelkedre gyöngyös takarót.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Új Leoninusok

    Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok,
    hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.

    Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés,
    gyűl a vihar serege: még lila s már fekete.

    Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok,
    csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák.

    Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor;
    szél jön; csattan az ég; porban a puszta vidék.

    Szép est a szerelemre: jövel kegyesem kebelemre;
    sír és fél a világ; jer velem árva virág.

    Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak!
    Hajtsd a szivemre fejed; künn az eső megered.

    Sűrűn csillan a villám; bús szemed isteni csillám.
    Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég.

    Ó, bár gyújtana minket, egy hamuvá teteminket
    a villám, a vihar; boldog az, így aki hal.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Éji dal

    A téjszín léget elkeverte
    fekete borával az éj:
    lelkem ma, vágyak büszke lelke,
    megúnt szavakkal ne beszélj,
    húnyd be az ajkad, nyisd ki szárnyad,
    szabad szemeddel szerte nézz:
    ma messze szállnod
    nem nehéz.

    Mámorosan az éj borától
    szárnycsattogás legyen dalod:
    ki éjt iszik, a kéjre bátor,
    tenéked ez volt italod.
    Sokáig ittad, részegülhetsz,
    azért vagy mostan oly szabad:
    repülhetsz
    magad.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Jó volna most is kívül állni…

    Jó volna most is kívül állni
    de ezt is meg kellett próbálni.

    Ha sohase szerettél volna,
    az ajkam egy panaszt se szólna.

    Ha sohse csókoltalak volna,
    a szívem most is nyugodt volna.

    Jó volna tőled elmaradni,
    jó volna innen elutazni.

    Jó volna rád nevetve nézni,
    a legjobb volna rád se nézni.

    Jó volna lenni illedelmes,
    jó volna nem lenni szerelmes.

    Jó volna erről nem beszélni,
    a legjobb volna nem is élni.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Bilincs ez a bánat

    Az nem igaz, hogy nem birod el,
    csak sírni szeretsz:
    bilincs ez a bánat,
    aranyperec,
    eltörni szánod:
    ily kincset balga, ki eldobál,
    habár
    baltüzü fény ez a matt opál.

    Ó, édes, édes
    szomoruság!
    Ó, illatos ostor!
    Rozmaring-ág!
    Uram, óvj meg a rossztól,
    hogy ne szeressem azt, ami fáj!
    Égi Király!
    Öljem meg a kígyót, szent Mihály!

    Nézd, lelkem, a menny hogyan ragyog:
    A csillagok
    aranyos morzsája hinti.
    (Hát sohase tudhatok
    szabadon ragyogni, mint ti?
    Futkosni, mint a kis nyuszikák?
    Örülni, mint a virág?
    Sírni, mint ősszel a fák?)

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Festett cél, puszta semmi

    Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
    mint a vidám dúshomlokú fiúk:
    érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
    s a nagy dicsőség álmai hiúk.

    Érzem, hogy legjobb resten elpihenni
    s nincsen tovább már törekedni út:
    rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
    nekünk csupán az élet csontja jut.

    És mégis egyre futok, egyre vágyom
    s valamit keresek még e világon,
    mit nem fogok meglelni sohasem.
    A régi vágyat, régi ifjuságot,
    a régesrégen elhervadt virágot
    s leszüretelt gyümölcsöt keresem.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály

    (1883. november 26., Szekszárd – 1941. augusztus 4., Budapest)
    Foglalkozás: költő, író, műfordító, esszéista, tanár

    Anyja: Kelemen Auróra
    Múzsa: Tanner Ilona (Török Sophie, felesége)

    A Nyugat nemzedékének egyik legnagyobb szellemi vezetője, a gondolkodó költő mintaképe.
    Tanárként és szerkesztőként is a hitet, az erkölcsöt és az emberi méltóságot védelmezte.
    Verseiben az értelem és a hit folytat párbeszédet, nyelvezete fegyelmezett, mégis mélyen személyes.
    Súlyos betegsége idején született imái a magyar költészet legfájdalmasabb és legszebb fohászai közé tartoznak.