https://verskucko.com

Címke: Baranyi Ferenc

  • Baranyi Ferenc: A HIÁNY KALODÁJA

    A közelséged égetett,
    felforrt a víz a Balatonban,
    aztán eljött az „ég veled” –
    s megjött a tél utána nyomban:
    közénk befagyott messzeség
    víztükre állt (föl most sem olvad),
    az út mentén a jegenyék
    jégoszlopokként sorakoztak.

    Kit szerettem? Ki tudja már?
    Téged? Vagy azt a szép vidéket?
    Tőled szépült meg az a táj?
    Vagy az varázsolt szépre téged?

    Ha véletlenül Pest-Budán
    kerülsz elém: nincsen varázslat,
    jánosbogár-fény, itt talán
    a neonok közt meg se látlak,
    ott kellettél, szédült mezőn,
    szerény sugarad lángolás volt,
    de ijedten, védekezőn
    szájad elé kaptad a távolt.

    S negyvenkét éve szomjazom
    megtagadott csókod, miközben
    mások csókjával ajkamon
    szénné naponta pörkölődtem,
    ám mindig, mindenütt jelen
    voltál, te máig csókolatlan,
    mivel nem lettél kedvesem:
    hű a hiányodhoz maradtam.

    Emléked rosszallón kísért:
    csöpp áfonya tengernyi mézben,
    mert arra már, hogy visszakérd,
    amit nem adtál – nincs remény sem.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: ADY-IDÉZŐ

    (Dr. Faragó Ambrusnak)

    Kortársunk lettél, Dózsa unokája,
    népedért síró, bocskoros nemes,
    te lázongó kálvinista, ki az Istent
    bajtársának érezte, nem urának.

    Kortársunk vagy, mert régi verssorokkal
    a perc ma támadt emberkéit épp úgy
    idegesíted, mint sok év előtt
    a vén huncutokat, gonosz ostobákat.

    És lásd, az öreg Kúnnék százezerszám
    készülnek halni újra, mert a gyógyszert
    – mely életükhöz hozzátenne néhány
    hónapot még – nem tudják megfizetni.

    Újpesten, elcsapott legények vackán
    megint a nyomor álmodik s a disznó-
    fejű Nagyúrral nincs, aki kiálljon,
    mert már a böllérkést is rozsda marja.

    Korcsok, cifrálkodók és félig élő
    magyarkodók ítélkeznek fölötted,
    kitépnének e földből, mint a dudvát,
    hiába vagy millió gyökerű.

    Néped megint minden igának barma,
    mert harcot végig – tudjuk – sose harcolt,
    erőt játszik a vertnek született most,
    s közben fejét, jussát, szívét kobozzák,
    őrzői rég cserben hagyták a strázsán
    a hitet, mit az ember Szépbe-szőtt itt.

    És Komp-ország – szennyes hullámot szántván –
    a semmitől a semmihez verődik.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: KIFOSZTVA

    Elvették tőlem a Himnuszt,
    csak mert elénekelték.

    Torkukkal beszennyezték.

    Elvették magyarságomat,
    mert maguk magyarnak mondták.
    S ha ők a magyarok:
    a török meg az osztrák.

    Elvették játszó kedvemet,
    mert silány alakításért
    követelték a tapsot.
    Aminthogy a tetszés jelének vették,
    ha a közönség szisszent, felmorajlott.

    Elvették az életemet,
    mert ifjúságom szép sólyommadarára
    rút kányák bélyegét sütötték,
    miközben füstifecskének hazudták
    a maguk egerésző ölyvét.

    Most itt állok az ország ajtajában,
    hol valaha kopogtatnom se kellett,
    állok a küszöbön, semmit sem érzek,
    mert elfeledtették velem, hogyan kell
    megörülni a hazaérkezésnek.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: MAGYARSÁGVIZSGA

    I.

    Ki itt a jó magyar?
    A szájtépő, a másságot leszóló,
    a mellverő, de vész elől kilógó –
    az lenne jó magyar?

    Ki udvaroncból szökkent népvezérré,
    de „honféltése” népét sem kímélné –
    az lenne jó magyar?

    Ki eladná az országot egy lóért,
    s a lovat, nemzetének, milliókért –
    az lenne jó magyar?

    Ki Európát falná fel, de régi
    ázsiai voltát se jól emészti –
    az lenne jó magyar?

    Kinek az őslakó is rusnya jöttment,
    ha átkokat nem szittya dühhel öklend –
    az lenne jó magyar?

    II.

    Apai ágon áldás eleimre,
    hogy magyar vért pumpáltak ereimbe,
    ezért itt élni s tartozni e néphez
    vérség szerint lehetek illetékes.

    De önmagában ez mit sem határoz,
    csupán elindulás a vállaláshoz,
    ahonnan már csak lélek s ész irányít
    munkálni a világból egy hazányit.

    Anyám ágán is áldom minden ősöm,
    fejfáiknál emlékezőn időzöm,
    mind-mind e hont ápolta tiszta szívvel,
    lett légyen délszláv, felvidéki cipszer.

    Tót sarj Petőfi, német ősű Erkel
    példázza: mitől jó magyar az ember,
    nekik tudom be, nem a vér szavának,
    hogy épeszűen szolgálom hazámat.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: ÍGY VAGYUNK

    Bizonyos már, hogy vele megelégszem,
    és nem is keresgélek már tovább.

    Ha volna még türelmem, felkutatnám
    mosolya virágosabb válfaját
    új asszonyarcokon. De – furcsa módon –
    ma már a mosolyánál fontosabb,
    hogy mosolytalansága sem kietlen
    s hogy könnyei sem vádlón hullanak.

    A bánata tehát kicsit se bántó,
    ha tőlem szenved is – nem ellenem,
    fájdalmának nincs támadó iránya,
    csak tiszta súlya. Ezért szeretem.

    Áldozatot hoz? Nem. Csak tudja jól, hogy
    az önvád – mit szívemben keltene –
    egyensúlyom emésztené el s akkor
    néki is felborulna mindene.

    Hát így vagyunk. Önzés önzést kímél, mert
    eggyé igézne fél harmóniát.
    Bizonyos már, hogy vele megelégszem,
    és nem is keresgélek már tovább?

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: HÁZI FELADAT

    Jaj, istenem, hogyan szeressem?
    Egy mód marad csupán: nagyon.
    Egymásnak tőr vagyunk mi ketten
    és egyedüli oltalom.

    Nem lesz könnyű vele az élet,
    de nélküle nem élhető,
    ha összeadsz két gyöngeséget –
    kijöhet abból egy erő.

    Ilyen a matematikája
    a szerelemnek – logika
    nincs benne. Egyetlen szabálya:
    osztással kell szoroznia.

    E feles számrendszer – mi bölcsre
    s balgára végzetes lehet –
    magát nullázza le, ha össze
    nem osztható az egy meg egy.

    Tudom, ha nem is hiszek benne:
    ő velem összeosztható.
    Oldjuk meg együtt. Ez a lecke.
    S majd jegynek jó lesz rá a jó.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: BALLADA A KUTYÁRÓL MEG A DÉRRŐL

    Elért a méltó büntetés.
    Voltam zsugás a szerelemben,
    rejtett lapokkal nyertem és
    csak cinkezett paklit kevertem,
    de most itt gubbasztok leverten,
    a döntő játszma végetér
    s máris viszi, mit összenyertem –
    eljött a kutyára a dér.

    Elért a méltó büntetés,
    mert az, akit most megszerettem,
    rámzúdít annyi szenvedést,
    amennyit meg sem érdemeltem.
    Ölelése attól kegyetlen,
    hogy nékem szól, ha engem ér.
    Így ölelt mást is, egyperegyben –
    eljött a kutyára a dér.

    Elért a méltó büntetés.
    Csak részletébe teljesedtem
    annak, ki oly nagyon egész,
    hogy egyedül több, mintha ketten.
    Kenyerem javát meg sem ettem
    s végtisztesség, amit igér.
    Halálosan kell hát szeretnem –
    eljött a kutyára a dér.

    Herceg, gyönyör és szenvedés
    percenként váltakozva ér,
    áldás ez és istenverés –
    eljött a kutyára a dér.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: GALAMBNYI SUHANÁS

    Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.

    Mintha égő kazal fölött galamb suhanna
    vagy légörvényeken szirom lebegne át,
    szélvésznek szegve csöpp, esővert illatát.
    Hatalmas harckocsi rollernek is kitérül,
    mikor csatánk egén a szép arc felfehérül
    s már nem is háború, de röppenés a nász,
    égő kazal fölött galambnyi suhanás –
    nem oltja a tüzet, csak karcsúbbnak mutatja.

    Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: AKARATTYA BY NIGHT

    És fürödtünk a csillagok alatt.
    Felgyulladtál, hogy megcsókoltalak,
    tested körül felsistergett a víz –
    beléhullt csillagtól tenger tesz így.

    Izzásodat nem hűtötte a tó,
    inkább felforrt körötted, megadó
    alázattal lett ezer Celsius,
    neked se hagyva módot, hogy kiússz.

    Vízben maradtál hát velem. Ma is
    ott állunk, hol legpörkölőbb a víz,
    rámégeti formád a tó heve:
    tested lehet csak testem bélyege.

    Nincs semmi már, mit meg nem érhetünk:
    megértük, hogy a víz is tűz nekünk,
    ellentétébe fordult minden át,
    nem érvényes a szín, csak a fonák,
    tűz lett a víz és zene lett a csönd,
    te rosszabb lettél, én pedig különb,
    balzsammá lettek iszap-intrikák,
    amikkel összekent a kinti láp.

    Ha visszacsókolsz végre majd te is:
    nemcsak felforr, de lobbot vet a víz,
    egymásba égve izzunk, mint a Nap.

    S nem lesz több éjszakánk sugarasabb.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: TOMPAZÖLD

    Bolond kedvem dunántúli árnyas erdőben maradt.
    Most hiába vártok tőlem szívderítő songokat:
    bolond kedvem dunántúli árnyas erdőben maradt.

    Reményem is tompazöld már, mint az erdei moha,
    megremeg az éjszakában, mint a szélcibálta fa,
    megremeg az éjszakában és hív minden éjszaka.

    Mit kiáltottál felém? Jaj, nem tudom már, kedvesem!
    Kár, hogy a hatalmas erdő oly parányi volt nekem.

    Mondd, mi történt, őzek őze, mért futottál messzire?
    És mi történt énvelem, hogy nem várok már semmire?
    Tollal sebzem szívemet csak, folyton verset vérzek én,
    ahelyett, hogy erdőt járnék húshagyó kedd éjjelén,
    nem tudom, hogy merre mentél, hol vadászod önmagad?

    Szívemben a szomorúság úgy világít, mint a nap.

    🕊️