Címke: barátság

  • Reményik Sándor: Sínek, az utolsó kocsi ablakából nézve

    Mint az egy-sín, a lélek oly magányos,
    Bár rokon fémből öntetett a társa:
    S bár néha boldog, mert látszólag páros:
    Egyedülség a szívnek valósága.

    Körülöttük vad pusztaság terül,
    Csillogva futnak a vad messzeségnek,
    Egymás mellett – és mégis egyedül –
    A végtelenben talán összeérnek.

    Barátság, testvériség, szerelem:
    Minden érzés e súlyos sorsot hordja,
    De néha enyhül ércbeöntött sorsa.

    Olyankor vonat jár a síneken:
    Fensőbb gondolat, fensőbb szeretet,
    S a sínek benne összecsengenek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Guillaume Apollinaire: Cica

    Szobámban – hogy értelmet adjon
    Neki – mindig legyen egy asszony,
    Egy cica a könyvek között,
    S mindig baráti szó marasszon;
    Mert nem élhetek nélkülök.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Sarkadi Imre halálára

    Pálinka, fanyar alma s kenyér az asztalon.
    Köztük sovány kezed emléke, mint a kés.
    Önkéntelenül is pusztulást idéz
    e zöldbeforduló, korláttalan napon.

    Lásd, ez a csendélet maradt utánad, és a
    mozdulatlan sár gyásza, amelyben lépkedek.
    Drámád a föld alatt tovább nem élheted:
    széthasadt koponyád a semmi buboréka.

    Ahogy a szél mulandó, mulandó a halál.
    Bűnös vagy, mert te tudtad ezt, s nem hagytál semmi álmot,
    nem hagytad meg a látszat üdvét, ez arany szalmaszálat.

    A fák részegségét csodálja egy madár.
    Pálinkát innék veled vagy vért, míg föllángol egy rózsa
    csonton is átderengő értelme s víziója.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Adrian Plass: Krédó

    Szavakkal krédóm el nem mondhatom.

    Hogyan írhatnám le félelmeim,
    örömem, bánatom,
    ámulatom, haragom, bizonyosságom
    és hitetlenségem?

    Hogy sűrítsem mondatokba
    álmatlan éjszakáim?
    Ki legyen az alany,
    és ki a tárgy?

    Ha távol marad egy Barát,
    majd ismét felbukkan váratlanul
    – megkésett pirkadat,
    felhők közül vakító napsugár?

    Miért talállak ott a titkos, néma helyeken,
    hová örök szavad elől rejtőzöm?

    Gyűlöllek, imádlak, akarlak és várlak,
    s néha azt kívánom,
    bárcsak elhagynál!

    Mégis, tudom, réges-régen
    tündérmesét fűztél nekem egy napról,
    mikor éles kardod előhúzod,
    s leszabdalod a rám forrt vastag páncélt.

    Életet csókolsz belém, akár a mesebeli herceg,
    és egy csipkerózsika életre kel.

    Amikor megébredek,
    szívembe nézve mindent megértek,
    ott megszűnik némaságom és
    krédóm végre szavakkal is elmondhatom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • José Martí: Guantanamera

    Egyenes derékkal jöttem
    Onnan, hol nőnek a pálmák.
    Mielőtt meghalok, lelkem
    Versekben osztja el álmát.
    Guantanamera, guajira Guantanamera

    Versemben lángragyúlt kármin
    Váltja a nyugalom zöldjét.
    Versem mint sebesült szarvas,
    Hegyekre cseréli völgyét.
    Guantanamera, guajira Guantanamera

    Egy fehér rózsát gondozok csak,
    Néked ápolom télen-nyáron,
    Őszinte, kedves jó barátom,
    Ki hű szívedet hozzám hoztad.
    Guantanamera, guajira Guantanamera

    S a szívem kitépő gazoknak,
    Kik miatt halódva élek,
    Kórót nem ápolok, se férget:
    E fehér rózsát gondozom csak.
    Guantanamera, guajira Guantanamera

    Szétosztott sorsom a földnek
    Mindegyik szegénye kapja.
    Szívemnek nem kell a tenger
    Füröszti hegyek patakja.
    Guantanamera, guajira Guantanamera

    Tímár György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Prérivadászok

    Prérivadászok
     

    Megint kenyeres pajtások vagyunk,
    de nem vadócok, nem a régi nyersek,
    kurjongatással, poffal felhagyunk.
    Az irkalapra írt szerelmi versek
    is kiderülnek lassankint. Agyunk
    lázas szavaktól zsibbadozva hemzseg
    s megyünk, megyünk. Alig lengedezőn
    kószál a szél a jószagú mezőn.
     

    Erdők, mezők világa! Enyhe dombok!
    A nagy folyónál zsong, zizeg a nád,
    szunyogzenétől dong a parti zsombok,
    (álmodban mintha most is hallanád)
    a réten százszorszépek, tarka gombok,
    emitt sárgállik egy pimpó-család,
    az a boglárka, ez a hosszú ringó
    az orbáncfű, amott a kék iringó.
     

    Bámulnak, mint a kedves őzike,
    zöldelnek, illatoznak, növekednek:
    kapotnyak, menta, gyíkfű, tőzike,
    csikorka, porcsin, zsombor, zsálya, lednek! –
    Emlékemet még vajjon őrzik-e,
    vagy rendre-rendre ők is elfelednek,
    amint nem voltam hozzuk én se hű?…
    Mizsót, kökörcsin, kosbor, fecskefű…
     

    Három évszak virága mind személyes
    jó ismerősöm volt. Csalit, bozót,
    havas, patakvölgy, lanka, terebélyes
    erdők tisztása nem tiltakozott,
    ha titkukát kutattam szenvedélyes
    örömmel. A növényhatározót
    minden sétán zsebembe szorítottam
    s a tündérkéket néven szólítottam.
     

    Az illat elszállt, csak a név maradt,
    a lényeg eltűnt, itt maradt a lárva.
    Mégis – idézvén most e szép nyarat
    négy füstös, fojtó fal közé bezárva,
    úgy rémlik, füttyöt hallok s madarat,
    patak csörög, lomb zúg. – Repülj csak, árva
    robotos lelkem, merre vonz ama
    néhány virágnév tündérbalzsama.
     

    (Hát amikor hó púposul a fákon
    s az ember vígan felköti a sít
    s porzik alá a vad hepehupákon
    s a szél fütyölve karmol és hasít!
    Farkas-szabadság volt az én világom,
    mely szívet edz és orcát hamvasít!)
    Kötelesség! Csak ez a szó ne rágná
    fülemet, rögvest indulnék világgá!
     

    Mennék, mennék, mint akkor délután,
    mely szép volt, Isten a megmondhatója.
    Elől a kislány, én a lány után…
    … Ilonka ujjong: – Nézd csak, gólya, gólya! –
    – Hol van? – az égre sanditok bután.
    – Ni, ott sétál a békák pusztítója! –
    – Ahá! – s kacagva firtatjuk, miért
    oly méltóságos, peckes és kimért.
     

    Lesből figyeljük, mint prérívadászok.
    (Ez ismét olyan indián dolog.)
    Súgom: – Maradj, én csendben odamászok. –
    – Hogy is ne! – súgja vissza és dohog.
    Egyszerre szánkra fagynak a vidám szók,
    lopódzunk négykézláb, szívünk dobog,
    a nagy madár meg, mint a gólya-illem
    kívánja, hetykén féllábára billen.
     

    Elvétve mozdul, lassan lépeget,
    a röghöz kattan hosszú dárda-csőre
    és hozzá olyan súnyi képeket
    vág, mintha látná a lomb közt előre
    kúszó-mászó rézbőrű kémeket.
    Amint kilépünk a szabad mezőre,
    rettenve rebben s rémülten, vakon
    elnyargal nyurga gólyalábakon.
     

    Mi persze rögtön üldözőbe vesszük.
    – Te arra fuss és vágj elé, ha tudsz! –
    – Törött a szárnya! – Nehogy eleresszük! –
    – Vigyázz te, ott egy szántóföldre jutsz! –
    Mikor szorító gyűrünk már egész szűk,
    erőt kettőzve száguld, mint a strucc,
    majd hirtelen felborzolódva, zordul
    megáll és elszánt dühhel szembefordul.
     

    Tudom, hogy elborzaszt a borzalom,
    – ahh, olvasóm! – melyet a harci tények
    felsorolásával okoz dalom,
    de hidd el, minden megfelel a ténynek,
    amivel itt ideged borzolom.
    A vers az époszok s lovagregények
    fenséges dübörgésébe csap át,
    zúgván az ádáz, öklelő csatát.
     

    A grifmadár, mint megveszett boszorkány,
    bősz, csattogó csőrrel nekünk esett,
    süvítve forgott, őrvénylett az orkán,
    mit szárnyával szemünkbe verdesett.
    Ilonka rítt, ahogy kifért a torkán
    s bevallhatom, a hökkentő eset
    bennem se keltett nagy derűt. (Ne tessék
    azt hinni, hogy könnyű a hősiesség!)
     

    No, rajtad múlik, fiatal vadász,
    hogy Old Shatterhand és a többi hősök
    méltó utóda légy s amerre jársz,
    tábortüzeknél indián regősök
    zengjék a híred!… Majd kitört a frász,
    hogy elgáncsolt egy korhadó fatörzsök
    s látszat-vitézül én korántse rest
    ellenfelemre buktam egyenest.
     

    De mindegy! Most már nem megyek le róla!
    Vágások érnek, égetők, marók…
    Belécibálok… szétrepül a tolla…
    köpök… zihálok… győzni akarok.
    …Már karjaim közt vergődik bomolva,
    csőrét szorítja reszkető marok:
    a lángokádó, gyilkos grifkakasból
    megtört fogoly lett és – Ilonka tapsol.
     

    Tapsol s a hangja mámorral tele:
    – Vigyük haza! Enyém a harci zsákmány
    s úgy-e, enyém a dicsőség fele?! –
    Tombolva táncol, mint egy vad kozáklány,
    még a füle is megpirul bele.
    …A balhüvelykemből meg, mintha csákány
    csapása zúzta volna szét, kövér
    patakocskákban csurdogál a vér.
     

    Elrejtem, hogy a kislány meg ne lássa
    és titkolom, hogy ég, sajog a seb.
    (Ma is látszik még keskeny forradása,
    mint fordított ruhán a régi zseb, –
    de jaj, hány sebnek nincsen gyógyulása,
    sőt napról-napra kínzóbb, mérgesebb,
    belül rejtőzik, izzó szénre válik
    és vérzik, vérzik, vérzik mindhalálig.)
     

    Mucius Scaevola példát mutat:
    mi, férfinépség, ne sokat nyafogjunk! –
    Ilonka, mint egy furcsa, nagy ludat,
    cipeli gornyadt egyiptomi foglyunk
    s míg vérem jelzi hosszan az utat,
    arról cseveg, hogy “békát kéne fogjunk”.
    Végre elérjük tágas kertjüket
    s a gólya ismét szabadon üget.
     

    Lucskos sebem mind lüktetőbbre fájul
    s egész valómban szenvedem a kínt.
    – Kötözd be – mondom. Ő kezem után nyúl,
    halálfehérre váltan rátekint,
    majd meginog s a puha gyepre ájul.
    Ébresztgetem, becézem, míg megint
    a régi nem lesz arca pírja-hamva,
    aztán apámhoz indulok rohanva.
     

    Nem tudtam akkor s nem tudtad te sem,
    kis pajtásom, hogy pár év mulva formás
    ajkad közül szivárog csöndesen
    a vér, e mélyről buggyant, forró forrás,
    álladra csurran, majd tűzveresen
    párnádra foly, mint kézimunka-varrás
    rőt csíkjai, bíbor hímzései
    s az orvos jötte immár kései.
     

    Azóta lelked, e nyájas kisértet
    és cérnavékony, kissé vontatott
    hangocskád oly kitartóan kisérget,
    mint néma pusztán hold a vonatot.
    És néha gyorsan hátranézek, érted
    kutatva, mert érzem: két meghatott,
    nagy, csillogó, örökké gyermeteg szem
    figyel, amerre élek és öregszem.
     

    Most is itt állsz, kis indián ara,
    és hűs lehelleted hajamba borzol,
    halkan dudol az angyalok kara,
    szólnak csengők, ezüstből, tiszta bronzból
    s két kis copfodról csillag-zuzmara
    hull írásomra, amint hallgatózol
    szívemen, mely most rímmel játszogat
    s nézed rajtam az ifjú ráncokat…
     

    Jaj, holtaink, az élet fut merészül,
    nem torpanhat meg nálatok, ki él.
    Jó, kedves arcotok porrá enyészül
    s a gyászoló, ha sürgeti a dél,
    búcsut vesz hantotoktól s – enni készül…
    Szüzi neved szép emlékeinél
    e dal sem állhat félbeszegve, csonka
    oszlop gyanánt. – Nos, ég veled, Ilonka!

  • Szép Ernő: Könyv

    Nincs könyv olyan drága,
    Hogy olcsó ne lenne,
    Annyi, annyi kincs van benne.

    Annyi gyönyörű vers,
    Annyi szép történet,
    Annyi mese, annyi élet.

    Hipp-hopp Londonban jársz,
    Meg az Indiákon,
    Mindenütt jársz e világon.

    Élsz a messzi múltban,
    Az örök jövőben,
    Jut így néked élet bőven.

    Könyv vigasztal bajban,
    Ha beteg vagy, gyógyít,
    Jót tesz azzal, ki kínlódik.

    Megnevettet a könyv
    S néha könnyre indít,
    Ez is gyönyörűség mindig.

    Olyan jó pajtásunk,
    Hogy ott lakik nálunk,
    Tőle soha el nem válunk.

    Forrás: internet

  • Alfred de Musset: Victor Hugóhoz

    Sokat kell e silány földön szeretni, s főleg
    megtudni végre, hogy az ember mit szeret:
    cukorkát, óceánt, játékot, kék eget,
    a rózsát és babért, paripákat s a nőket.

    El kell taposni most-virágzó, zsenge tőket,
    sok búcsút mondani, hullatni könnyeket.
    Majd ráébred a szív, hogy megöregedett,
    s a múló benyomás valahány okra fényt vet.

    A félig élvezett, oly tűnékeny javak
    legjobbjaként a hű barát miénk marad.
    Veszekszünk, szétmegyünk. – Ha összehoz a sorsunk,

    közeledünk, mosoly ragyog, kéz kézhez ér,
    s visszaemlékezünk, hogy egy úton haladtunk,
    hogy múltunk a jövőnk, s lelkünk örökkön él.

    Forrás: fordítás: Kálnoky László

  • Petőfi Zoltán: Búdal

    De meguntam már e hitvány életet!
    Hiszen nekem nincs is senkim ki szeret;
    Te vagy kis lány, te vagy magad egyedül,
    Kinek szivén, sorsom miatt bánat ül.

    De nincsen is a világon senki sem,
    Kiért olyan hőn dobogna fel szivem,
    Mint dobog fel az teérted szép leány,
    Akinél nincs kedvesebbem, csak hazám!

    És még te vagy, hü barátom, ki szeret,
    Ki fönntartja én bennem még a hitet;
    Ne volnátok, ma megásnám síromat,
    Eltemetném velem együtt kínomat.

    Csákó, 1864. november 28.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Adam Jackson: Az igaz szeretet 10 titka

    Az igaz szeretet első titka – a gondolat ereje

    Az igaz szeretet a gondolattal kezdődik.

    Azzá válunk, amiről gondolkodunk. A szeretettel teli gondolatok szeretettel teli életet és szeretettel teli kapcsolatokat hoznak létre.

    A pozitív megerősítések meg tudják változtatni másokkal és magunkkal kapcsolatos meggyőződésünket és gondolatainkat.

    Ha szeretni akarsz valakit, akkor figyelembe kell venni az ő igényeit, kívánságait, elvárásait.

    Az ideális partnerről kialakított elképzelés segít felismerni őt, amikor találkozol vele.

    Az igaz szeretet második titka – a tisztelet ereje

    Nem lehet szeretni valamit vagy valakit, ha nem tiszteljük.

    Mindenekelőtt magunkat kell tisztelnünk.

    Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban önmagunk iránt, kérdezzük meg magunktól: „Mit tisztelek magamban?”

    Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban mások iránt – azok iránt is, akik nem tetszenek nekünk –, kérdezzük meg magunktól:

    „Mit tisztelek ebben az emberben?”

    Az igaz szeretet harmadik titka – az adni tudás ereje

    Ha szeretetet akarsz kapni, egyszerűen csak adnod kell.

    Minél többet adsz, annál többet kapsz.

    Szeretni azt jelenti, hogy egy részt adsz magadból, fizetséget nem kérve és feltétel nélkül.

    Cselekedj jót, csak úgy.

    Mielőtt egy életre szóló kapcsolatba lépnél, ne azt kérdezd magadtól, hogy a másik ember mit tud adni a számodra, hanem azt, hogy te mit tudsz adni a másik embernek.

    Az egész életre szóló, boldog szerelmes kapcsolatok titkos receptje a következő:

    Sohasem arra kell figyelni, hogy mit kaphatunk, hanem mindig azt kell nézni, hogy mit adhatunk.

    Az igaz szeretet negyedik titka – a barátság ereje

    Ahhoz, hogy megtaláljuk az igazi szerelmet, először igaz barátra kell lelnünk.

    Szeretni azt jelenti, hogy nem egymásra nézünk, hanem együtt nézünk azonos irányba.

    Ahhoz, hogy igazán szeressünk valakit, azért kell szeretnünk őt, aki, nem azért, ahogy kinéz.

    A barátság táptalaj, ahol a szerelem életre kelhet.

    Ha szerelmet akarsz vinni egy kapcsolatba, akkor először barátságot kell vinni bele.

    Az igaz szeretet ötödik titka – az érintés ereje

    Az érintés a szeretet egyik legerősebb megnyilvánulása, amely legyőzi a gátlásokat és megerősíti a kapcsolatokat.

    Az érintés megváltoztatja a fizikai és érzelmi állapotunkat, és érzékenyebbé teszi az embereket a szeretetre.

    Az érintés meggyógyítja a testet és felmelegíti a szívet.

    Ha ölelésre tárod karjaid, azzal szíved is kitárod.

    Az igaz szeretet hatodik titka – a „szabadon hagyni” elv ereje

    Ha szeretsz valakit, engedd szabadon.

    Ha visszatér hozzád, akkor ő a tiéd, ha nem, akkor soha nem is volt a tiéd.

    Még az igazi, szeretetteljes kapcsolatban is szüksége van az embernek a mozgástérre.

    Ha meg akarsz tanulni szeretni, akkor először meg kell tanulni megbocsátani, és megszabadulni a múltbéli sérelmektől és fájdalmaktól.

    A szeretet azt jelenti: megszabadulni a félelmektől, előítéletektől, egótól és fenntartásoktól.

    „Ma megszabadulok minden félelmemtől, a múltnak nincs hatalma felettem – ma van az új életem kezdete.”

    Az igaz szeretet hetedik titka – a szavak ereje

    Amikor megtanulunk nyíltan és becsületesen kommunikálni, az élet megváltozik.

    Szeretni valakit azt jelenti, hogy ápoljuk a vele való kapcsolatunkat.

    Adjuk tudtára az embereknek, akiket szeretünk, hogy szeretjük és értékeljük őket.

    Soha ne féljünk kimondani a varázsszót:

    „Szeretlek.”

    Ne hagyjuk ki az alkalmat, ha valakit megdicsérhetünk.

    Mindig fejezzük ki a szeretetünket annak, akit szeretünk – lehet, hogy utoljára látjuk őt.

    Ha megtudnád, hogy hamarosan meghalsz, és lehetőséged lenne felhívni azokat, akiket szeretnél – kit hívnál fel, mit mondanál, és miért nem teszed meg ezt most?

    Az igaz szeretet nyolcadik titka – az elkötelezettség ereje

    Ahhoz, hogy a szeretet igazi szeretet legyen, elkötelezettnek kell lenni iránta, és ennek az elkötelezettségnek tükröződnie kell a gondolkodásban és a cselekedeteinkben.

    Az elkötelezettség a szeretet valódi próbája.

    Ahhoz, hogy igazi, szeretettel teli kapcsolatunk lehessen, elkötelezettnek kell lennünk ebben a kapcsolatban.

    Ha elkötelezettjei vagyunk valakinek vagy valaminek, akkor a feladni nem lehet alternatíva.

    Az elkötelezettség különbözteti meg a felszínes és tartós kapcsolatot.

    Az igaz szeretet kilencedik titka – a szenvedély ereje

    A szenvedély lángra lobbantja a szeretetet, és nem hagyja kihunyni.

    Az örök szenvedély nem egyedül a fizikai vonzalom, hanem az erős elkötelezettség, lelkesedés, érdeklődés és örömteli izgalom együttes segítségével jön létre.

    A szenvedélyt újra lehet ébreszteni a múlt eseményeinek újbóli átélésével, amikor éreztük ezt a szenvedélyt.

    Szenvedély nélkül sem barátság, sem szerelem nem létezhet.

    A spontaneitás és a meglepetések létrehozzák a szenvedélyt.

    A szeretet és a boldogság lényege egy és ugyanaz:
    szenvedéllyel kell élni minden nap.

    Az igaz szeretet tizedik titka – a bizalom ereje

    A bizalom életbevágóan fontos az igazi, szeretetteljes kapcsolatban.

    Bizalom nélkül az egyik partner gyanakvóvá válik, nyugtalanná, és tele lesz előítéletekkel, félelmekkel; a másik úgy érzi, lélektani csapdába került, azt hiszi, hogy nem hagyják szabadon lélegezni, és érzelmileg megfojtják.

    Lehetetlen valakit igazán szeretni, ha nem bízunk meg benne teljesen.

    Cselekedjünk úgy, mintha kapcsolatunk a szeretett emberrel sohasem érne véget.

    Az egyik módja annak, hogy eldöntsük, megfelel-e nekünk a másik ember: kérdezzük meg magunktól:

    „Feltétel nélkül és teljesen megbízom a partneremben?”

    Ha a válasz „nem”, akkor alaposan el kell gondolkodni, mielőtt elköteleznénk magunkat.

    Forrás: Adam Jackson