https://verskucko.com

Címke: barátság

  • Áprily Lajos: A kiránduló társ emléke

    Ha kiértünk a szép, szabad mezőre,
    nagyot kurjantott, mint a pásztorok.
    Most a hegyen néma bazalt az őre,
    s szabad hegyekre néző sír-sorok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyimir Viszockij: Nem tért vissza a csatából

    Miért nem marad mindig ugyanúgy minden?
    A kék ég se legyen soha másból!
    Víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is…
    Csak ő nem tért vissza a csatából.

    Ki került ki győztesen, nem emlékszem,
    Az álmatlan és dühös vitákból,
    Csak most, hogy nincs itt, tudom és végre megértem,
    Amikor nem tért vissza a csatából.

    Nem tudott hallgatni, ütemre énekelni,
    De mégis részeg volt a muzsikától,
    Napkeltével ébredt, nem hagyott aludni
    És tegnap nem tért vissza a csatából.

    Mint amikor rabságból szökik a tavasz,
    Úgy szakadt ki a kérés a számból,
    Neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot!
    Pedig tegnap nem tért vissza a csatából.

    Halottaink nem hagynak minket bajban soha,
    Elesett őrangyalaink megvédnek,
    Az ég az erdőn tükröződik vissza,
    Ezt mutatják a fák: égszínkékek.

    Kettőnknek tágas volt a lövészárok,
    Megosztoztunk időn és dohányon,
    De ma már csak az én időm folyik,
    És úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.

    ford.: Földes László

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Ösztöke Simornak

    „Már összeroskadsz, – végre mondd:
    mit is akarsz hát, te bolond?”
    (Váci Mihály: Te bolond)

    Ki mondja el, ha nem te, hogy
    nem az a bolond, ki összerogy,
    hanem ki fölkél s újra lép,
    bár tudja: Abda vár odébb?

    Ki mondja el, hogy nem terem
    fenyőtoboz szőlőhegyen,
    s beléndekből csak ostobák
    próbálnak főzni gyógyteát?

    Ki mondja el, hogy verebet
    fogni dobbal ma sem lehet,
    és hogy a légy ma sem darázs,
    a krumpli meg nem záptojás?

    Tanár úr, mindig kell, aki
    a kézenfekvőt mondja ki,
    bár únja kis- és nagydiák
    a zsáknyi evidenciát.

    Nekünk ma sincs más munka itt,
    mint eldarálni azt, amit
    régen tud már bölcs és hülye,
    csak sohasem gondolt bele.

    Megértük, jó, a hatvanat,
    de kis időnk talán marad
    arra, hogy járjon még a szánk,
    míg érdemes figyelni ránk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János: Barátomhoz

    Petőfihez

    Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:
    S mily szívesen fogadnék szót neked!
    De átkozott gebe az a Pegaz,
    Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.

    Tegnap már mintha írni kezdenék,
    Egészen a tollrágásig menék,
    De, varjú tépje meg a rossz lovát,
    Hiába biztatám, hogy: co tovább!

    Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talán
    Egy kis Petőfiség ragadna rám:
    Lekarcolék egy pár „hozzá”-t, „felé”-t,
    Csuklott a múzsa s rámrivallt: „elég”!

    Mit is haszontalankodom vele,
    Mikor szívem zsibajjal van tele.
    Vendége jött s avval sok a dolog,
    Minden kis érzelem sürög-forog.

    Bolond szeles nép! lót-fut céltalan,
    S egymásba ütközik minduntalan.
    De nem csoda, a szív vendége nagy
    S igen kedves neki, mert az te vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz

    Szatmár, szeptember 9. [augusztus 29.] 1847.*

    Bájdús Jankóm!

    Igazság szerint még csak augusztus 29-e volna, de miután rám parancsoltál, hogy szeptember 9-éről írjak, tehát ezt a dátumot nyomintottam föl oda az eszterhéjra… már megbocsáss, a Jézus áldjon meg, hogy a rendelt időnél előbb találok írnya, mint Jókai mondja. De én neked meg nem bocsátok azért, hogy nem te írtad leveled borítékára a címet. Asszonyírás… fekete pecsét… no disznó teremtette, ezt az embert az ördög elvitte! ez megszakadt a verscsinálásban, meghalt! így gondolkodtam, s remegve bontottam föl leveledet. Máskor ilyen bolondot ne tégy, mert én nemigen szoktam megijedni, de ha megijedek, szörnyűt ijedek. Ha meghalsz, akkor üss fekete pecsétet, de legalább a címet még akkor is te írd.

    Tompát pedig héjjába mentegeted, mert ha én magam ki nem tudtam őt menteni, bizony senki más nem lesz rá képes. Mindenesetre szar ember. Ha Vahothoz hosszabb időre kötelezte magát, megmondhatta volna ő ezt nekem, ahelyett, hogy odaígérkezett az Életképekhez nagy gyáván vagy nagy kétszínűen. Eh!

    A szavadra tökéletesen elhiszem, hogy silányok azok a versek, melyeket írtál, hanem azért csak írd le őket, kedves öcsém, és küldd el nekem, mert két orr többet lát. Nem cselekszel bölcsesség nélkül, ha afféle balladákat írsz, mert azoknak nemcsak szűkében, hanem pláne teljes hiányában vagyunk. Már én rég megpróbáltam volna, de tudj’ isten, nemigen érzek hozzá tehetséget magamban. Toldi Estéjét, ha a lelked kinyögöd is bele, elkészítsd október 10-éig, akkorára majd megírom, hova küldd. Én megírtam Szécsi Máriát… el ne ájulj ijedtedben, nem pályázok vele: az Életképekbe vagy a Szépek Könyvébe adom.

    Koltóra az utósó posta Nagybánya. Legközelebbi leveledet már oda zarándokoltasd. Szeptember 8-án este ott leszünk, s ha tőled jön a levél, ne búsúlj, házasságom első napján is elolvasom. Akar hiszed, akar nem, ezt nem minden emberrel tenném.

    Toldit most olvasom hatodszor. Csakugyan nyomorú fércmű. Még vagy hatszor elolvasom az idén, hogy silányságát minél jobban fölfogjam.

    Tennap voltam ismét Juliskámnál. Hetenként egyszer megyek ki hozzá, s kétszer kapok tőle levelet. Milyen levelek!… Az utósót ezzel végezte: „Rabszolgád vagyok, mert szeretlek; királynéd vagyok, mert szeretsz. Úgy hódolok neked, így felölellek magamhoz. Mind a két helyzet boldogítóbb, mint világok fölött uralkodhatni, mint istennek lehetni!”

    Arra pedig veszett kutya módra számítok, hogy Pesten minél elébb vendégem léssz. Szegény legény voltam eddig is, ezután, másodmagammal, még szegényebb leszek, de valahogy csak elférünk majd, ha szorulunk is, ha mingyárt hárman fekszünk is egy ágyba, s hárman eszünk is két tányérból. És ha hármunknak kevés lesz az étel, én majd azt mondom, hogy nem ehetném, vagy hogy beteges vagyok, s ti jóllaktok. Denique* ne aggódjál egy garas árát se.

    Hanem inkább bíborba-bársonyba öltöztetlek, hogysem még többet írjak. Elég tőlem ennyi, „elég, talán sok is”, mint Vahot Sándor mondja egy költeményében igen költőileg. Tehát agyba-főbe ölelvén és csókolván benneteket egy szálig, vagyok atque maradok

    (jelenleg éppen viszkető tökű) barátod
    Petőfi Sándor

    [Kívül] Tekintetes Arany János úrnak barácságos tisztelettel, Nagyvárad, Nagyszalontán

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Római tél, Weöres Sándornak

    Emlékszik a római télre?
    (Kis jel-szeletként említem meg ezt.)
    Mely úgy úszik a múltjainkban,
    mint egy jegelt narancsgerezd.

    Na és a macskák ott, hosszanti csíkkal.
    (Milyen gerezd-forma sávok!)
    Kérem, csináljon, úgy, mint eddig is,
    gerezdekből teljes, kerek világot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor: Aligha érdemem

    Aligha érdemem szerint szerettek
    ti mind, akik most mellék álltatok.
    A vállatokra löktem a keresztet,
    mit felcipelni nékem adatott.

    Még gyászom is pelyva-füstöt virágzott,
    még bánatom is lángolón rivallt;
    és arcotokba csaptak mind e lángok,
    s rátok verettek minden régi bajt.

    De konok hűségetek körülállott
    s testvér-kezek szövedékein át
    látom, hogy van nyomoromra bocsánat,
    s körülöttem kiderül a világ.

    Hull, hull a juhar aranysárga lombja;
    és megtorpant az őszi pillanat:
    rezzenetlen fák közt felém hajolva
    szelid szirmokkal símogat a nap.

    Forrás: garaigabor.wrm.hu

  • Szép Ernő: Ne hidd

    Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
    Ami kegyetlen, ami gaz,
    Mi ocsmány és alávaló
    Ne hidd, ne hidd, ami való.Hazugság, amit a lap ír,
    Félrebeszél az a papír,
    Meredt szemekkel aki sug
    Az mind gyalázatos hazug.Ugratnak, játszanak veled;
    Nem lehet az, hogy képzeled!
    Nem hihetett, ha van hited,
    Gazember vagy, ha elhiszed.Ne hidd el, ne hidd el, mi gaz,
    Ordítsd az égre: nem igaz!
    Szeme közé kacagj neki,
    Ki a borzasztót hirdeti.Hátrálj, zárkózz el, menekülj,
    Vigyázz, ne süllyedj, el ne züllj,
    Vigyázz, a szenny meg ne egyen,
    Ne rothadj itt elevenen.Hallod, ne hidd, mi rút, mi vad,
    Mi undort és gyötrelmet ad,
    A fényképed, meg a tavasz,
    S az Igazság, az igaz.Csak ami szép, jó, mindig az,
    Mit álmodtál, az igaz,
    Mi nem divat, mi nem haló,
    Az, ami örökkévaló.Csak a kedvesség, az öröm,
    A pardon, meg a köszönöm,
    A gyöngédség, a figyelem,
    Csak az igaz idelenn.Csak a segítség, a vigasz,
    A barátság, az igaz.
    Csak az a gyémánt-szeretet,
    Mi a szívekre veretett.Beléd döfték a kést: nem hidd,
    Kiszaggathatják beleid,
    Míg lélegzel s eszmél agyad,
    A bűnt tagadd, tagadd, tagadd.Megmarkolom két válladat,
    Szemembe nézz, ne hadd magad,
    Tiszta maradj, maradj szabad,
    Ne bukj el, meg ne add magad.Légy tiszta, hős légy, légy erős,
    Holtrészeg légy, légy eszelős,
    A Földre felhőkből tekints.
    Te légy az isten, hogyha nincs.

  • Tamási Lajos: Ha azt hallod majd…

    Ha azt hallod majd rólam egyszer,
    hogy legszebb álmom megtagadtam,
    s elmondanak mindennek, rossznak,
    csak mosolyogj, mert jól tudod, hogy
    az, aki voltam, az maradtam.

    Följajdul a lomb is a szélben,
    virágain vad keserűség,
    de gyökere feszül a mélyben,
    így kötöz engem, kezem-lábam,
    szívemet így fogja a hűség.

    Ha elmennék messzire, s onnan
    nem írnék, csak egy levelet sem,
    s mondanák, hogy: látod, a hűtlen,
    vágj a szavukba csöndesen, és
    mosolyogj, te jól ismersz engem.

    S utam ha véget érne, és a tenger
    torlódva összecsap fölöttem,
    s koromba fúlt napom kilobban,
    úgy emlegess, kérlek, ki egykor
    tágra nyitott szemedben tükröződtem.

    Te láttál engem, s jól tudod, hogy
    milyen nehéz ragyogás vár rám,
    mert ember voltam, ki hajóra
    szállt, hogy egyszer kikössön végül
    valahol az igazság táján.

    Forrás: lapunk.hu

  • Wass Albert: Ha visszatérek

    Szerető szóért könyörögve, egyszer,
    ha visszatérek: kolduló eretnek,
    szeretni fognak, akik most szeretnek?

    Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak,
    s hitetlenebb leszek, mint bármikor:
    a barátaim barátok maradnak?

    Ha harcban járok, s véres lesz a lelkem,
    villám szakad, és mennydörög felettem,
    ha kitagad az ég, s a földön
    életemet Isten-tagadva töltöm,
    és átkokat szór rám a félvilág:

    vajjon, ha akkor visszatérek,
    megismernek ezek a régi fák?

    Forrás: Lélektől lélekig