Címke: barátság

  • Alfred de Musset – Victor Hugóhoz

    Sokat kell e silány földön szeretni, s főleg
    megtudni végre, hogy az ember mit szeret:
    cukorkát, óceánt, játékot, kék eget,
    a rózsát és babért, paripákat s a nőket.

    El kell taposni most-virágzó, zsenge tőket,
    sok búcsút mondani, hullatni könnyeket.
    Majd ráébred a szív, hogy megöregedett,
    s a múló benyomás valahány okra fényt vet.

    A félig élvezett, oly tűnékeny javak
    legjobbjaként a hű barát miénk marad.
    Veszekszünk, szétmegyünk. – Ha összehoz a sorsunk,

    közeledünk, mosoly ragyog, kéz kézhez ér,
    s visszaemlékezünk, hogy egy úton haladtunk,
    hogy múltunk a jövőnk, s lelkünk örökkön él.

    Fordította: Kálnoky László

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hamvas Béla – Idézet

    „A barátságnak négy formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos.
    De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója.
    A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet;
    a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellemi világa;
    a játék az, hogy olyan vidáman játszom vele, mint a gyermek;
    az intim az, hogy feltárom magam.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adam Mickiewicz – Bizonytalanság

    Ha messzire mégy, nem búsulok érted,
    nem bolondulok, ha szemedbe nézek,
    mégis, ha tartósan nem keresel, már
    sajog a lelkem, valakit igen vár,
    s epedve magamtól megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Ha elváltunk, hasztalanul idézem,
    röpke vonásod se bukkan elébem,
    máskor meg napokig, nem kell akarnom,
    érzem, ahogyan szép arcod kibontom;
    s tanácstalan ismét megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Nehéz volt már, de nem jutott eszembe,
    hogy terhemet éppen nálad tegyem le;
    magam sem értem, céltalan bolyongva,
    hogyan érkezem, csak úgy, hajlokodba;
    s küszöböd átlépve megkérdezem:
    mi hozott el? Barátság – szerelem?

    Életedért magamat nem kímélném,
    nyugalmadért poklok tüzét se félném;
    bár szívemet a hév el nem ragadja,
    életed volnék, békéd – egy szavadra.
    S tűnődve ismét csak megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Ha mellemen parányi kezed töpreng,
    valami nyugalom fátyla körülleng,
    súlytalan álomnak tetszik halálom,
    de fölébredek, magam itt találom,
    s riadt szívvel, fönnhangon kérdezem:
    mi ez: barátság? Vagy már szerelem?

    Amikor neked vallottam e verssel,
    látnokok tiszta lelke nem lepett el;
    észre se vettem a nagy ámulatban,
    honnan a szó, rímére mint akadtam,
    s miért hogy a végén megkérdezem:
    mi ihletett? Barátság – szerelem?

    (Kalász Márton fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Barátságod…

    Múló-örvénylő bánatom fölött
    egy érzés suhan át, mint egy angyal…
    szárnya megérintvén, nézd, költözött
    lelkembe remény a virradattal.

    Napok rohannak tova hasztalan,
    de mégis: éled bennem valami.
    Nem lehet örökre vigasztalan
    köröttem minden! Merem vallani.

    Egy kacagás és egy kinyújtott kéz…
    baráti gesztusod lásd, fölemel!
    Mindent remélni ismét oly merész,
    de barátságod új hitre nevel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Találkozás

    Egy barátomhoz

    Egymás mellett ma elmegyünk: hajók,
    A Te hajódon leng a büszke zászló
    S felvonom én is a rongyos lobogót.

    Győztes, Te futsz elől a büszke tornán
    Dagasztja vásznad hazajáró szél –
    Nekem száz rongyba tépve a vitorlám.

    Te élsz. Én már sok halállal meghaltam.
    Te zászlód mellé tűztél egy virágot –
    Nekem nincs. De hát – én így is akartam.

    Így kellett. Fáj mégis, hogy a hajók, lelkek,
    Akikhez kötött tiszta vonzalom –
    A kikötőkbe lassan szertemennek.

    A bóra jő, a fogam megvacog –
    Pár futó év s a messze, nyílt vizen,
    A tengeren egyedül maradok.

    Te tudod, merre mégy, Te nem állsz veszteg,
    Az én iránytűm jaj, átkozott szerszám,
    Bús ívbe leng, bomlottan körbereszket.

    Hadd nézzelek ma: tán utolszor látlak –
    Szerető, forró, könnyes irígységgel –
    Egy percig még – azután elbocsátlak.

    S egy pillantást még, könnytelent, keményet
    Hadd vessek rád, mert én, bár átkozom –
    Tartom a sorsommal a közösséget!

    Hogy is volt, hogy mi tudtunk együtt menni
    Egykor, soká, kar-karban önfeledten?
    Előtted minden – előttem a semmi. –

    Egymás mellett ma elmegyünk – hajók
    S hogy büszke zászlód fennen leng ma, nézd:
    Felvontam én is a rongyos lobogót.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gustave Thibon: Idézet

    „Nem az az igazi barát,
    aki szenvedéseink közepette
    szánalommal fordul felénk,
    hanem aki irigység nélkül tudja
    szemlélni boldogságunkat.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza – A kutya meg a nyúl

    Valamikor réges-régen,
    a világnak kezdetén,
    minden állat békességben
    éldegélt a földtekén.
    Ki volt akkor nagyobb úr,
    mint a kutya, meg a nyúl!

    Erdőn, mezőn együtt jártak,
    együtt éltek, együtt háltak:
    megosztották, amit fogtak,
    szóval: jóbarátok voltak.

    Egyszer, hogy a tél beállott,
    és a földre sok hó szállott,
    azt mondja a füles nyúl:
    – Rakjunk tüzet, kutya úr!

    – Rakjunk tüzet, aki lelke:
    ne reszkessünk a hidegbe!
    Nosza hamar gallyat szednek,
    tüzet raktak, melegszenek,
    melengetik bundájokat,
    általfázott irhájokat.

    Hej, de jó a meleg, télen,
    a havas zord erdőszélen!
    Azt mondja a vidám nyúl:
    – Játsszunk egyet, kutya úr!
    – Mit játsszunk? – Tán lakodalmat!
    – Jól van: játsszunk lakodalmat:
    cincogjunk meg brummogjunk,
    ugrándozzunk, táncoljunk.

    Felszökken hát a víg nyúl.
    Szembe véle kutya úr,
    ugrándoznak, bokáznak,
    keringélnek, cicáznak,
    s hogy a táncot szebben járják,
    egymást hopp, hopp!

    Hanem íme mi történik!
    Az állatok így regélik:
    ahogy ottan ugrándoznak,
    nevetgélnek, bolondoznak,
    meglökte a kutyát a nyúl,
    s tűzbe ugrott a kutya úr.

    – Vaú! – üvölt a kutya:
    Mit csináltál, te buta!

    S hogy így rája kurjantott,
    a farkába kaffantott.

    A nyúl, uccu, vesd el magad!
    farka nélkül tova szalad.

    Nem kergeti a kutya:
    leégett a papucsa!

    Azóta csepp a nyúl farka,
    s meztelen a kutya talpa,
    s azóta van, hogy a nyúl
    fut, ha jön a kutya úr.

    Forrás: magyar népmesei feldolgozás – Gárdonyi Géza

  • Orbán György: Néhány sorban

    Néhány sorban megköszönöm Istennek,
    hogy mindenkit, akit én is, szeret,
    néhány sorban, néhány szóban,
    néha rosszul, néha jobban,
    egyszer félve, másszor bátran,
    olykor fényben, olykor sárban,
    de köszönöm a minden jót
    istenigazában.

    Köszönöm a vendégvárást,
    kitárt szívű vendéglátást,
    köszönöm a barátságot,
    minden otthon legyen áldott,
    legyen béke, legyen fény
    földünk bal és jobb felén,
    északon és délen,
    magasban és mélyben,
    mibennünk és másban,
    egy szent akarásban.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Viszockij / Hobo – Nem tért vissza a csatából

    Miért nem marad mindig ugyanúgy minden,
    a kék ég se legyen soha másból,
    víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is,
    csak ő nem tért vissza a csatából.
    Víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is,
    csak ő nem tért vissza a csatából.

    Ki került ki győztesen, nem emlékszem,
    az álmatlan és dühös vitákból,
    csak most, hogy nincs itt tudom és végre megértem,
    amikor nem tért vissza a csatából.
    Csak most, hogy nincs itt tudom és végre megértem,
    amikor nem tért vissza a csatából.

    Nem tudott hallgatni, ütemre énekelni,
    de mégis részeg volt a muzsikától,
    napkeltével ébredt, nem hagyott aludni,
    és tegnap nem tért vissza a csatából.
    Napkeltével ébredt, nem hagyott aludni,
    és tegnap nem tért vissza a csatából.

    Mint amikor rabságból szökik a tavasz,
    úgy szakadt ki a kérés a számból,
    neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot!
    pedig tegnap nem tért vissza a csatából.
    Neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot, testvér!
    pedig tegnap nem tért vissza a csatából.

    Halottaink nem hagynak minket bajban soha,
    elesett őrangyalaink megvédnek,
    az ég az erdőn tükröződik vissza,
    ezt mutatják a fák: égszínkékek.
    Az ég az erdőn tükröződik vissza,
    ezt mutatják a fák: égszínkékek.

    Kettőnknek tágas volt a lövészárok,
    megosztoztunk időn és dohányon,
    de ma már csak az én időm folyik,
    és úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.
    De ma már csak az én időm folyik,
    és úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Szabó Katalin – Néha kell…

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen az megalázva.
    Mikor ijedten keresed lelked hátsó ajtaját,
    hol a benned megbúvó rosszindulat
    mint titkos szeretőd oson el.
    Mikor aznapi revüd final show-jaként
    öltöd fel hazug mosolyodat.

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen pőrén állni.
    Mikor sietve kapnád magad elé,
    takarni gyarló testedet,
    életed legnagyszerűbb jelmezét,
    a tökéletesen hímzett, csillogó
    színpadi lelkedet.

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen az vértől lüktetve fájni,
    mikor ijedten kapkodsz
    minden feléd dobott szó után,
    hogy megtaláld, mi sebedre tapasz lehet,
    de nem akarsz semmiért, semmiért fizetni.
    Pedig egy nyíltan kimondott „Bocsánat!”
    az ára csupán ennyi.

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen az, a mélybe zuhanni,
    mikor hamis angyalszárnyaid úgy hullanak rólad,
    ahogy Ikarosz ragasztott tolla a naptól megolvadt.
    Mikor érzed, milyen, ha nincs talaj a lábad alatt,
    hogy lejáratott trükkel igazold mennyei mivoltodat.
    Hogy érezd egyszer a valódi zuhanást,
    hol a mélyben lent,
    feszített pokróccal várt rád egykor
    egy igazi jóbarát.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

    Szabó Katalin, önismeret, bukás, bűnbánat, megalázottság, barátság, felelősség