https://verskucko.com

Címke: barátság

  • Sík Sándor: Isten lánca

    Nem, nem engedlek, fogom a kezed:
    Az Isten lánca vagyok én neked.

    Kötlek magadhoz élő kötelekkel,
    Komoly, virrasztó, nehéz szeretettel.

    A ködlő múltat akarom, feledd,
    S állj meg hajnalló mélyeid felett.

    És nézz magadba boldog félelemmel:
    Isten szemével és az én szememmel.

    És tépd el mind a félig-fátylakat.
    Akarom: láss és megszeresd magad.

    Hogy lásd magad: ifjúnak és igaznak,
    Erősségnek és mosolygó vigasznak.

    Lásd, hogy világol a boldog titok:
    A zengő porta, mit Isten nyitott.

    Akarom: keljen új életre benned
    Alvó dala az építő igennek.

    És mosolyogd rám, édes jó barát,
    Az erős Isten élő mosolyát.

    Forrás: versgyűjtemények

  • Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (részlet)

    „Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra.”

    Forrás: A kis herceg

  • Gustave Thibon: Idézetek

    „Nem az az igazi barát, aki szenvedéseink közepette szánalommal fordul felénk, hanem aki irigység nélkül tudja szemlélni boldogságunkat.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Régi pajtás szemüveggel

    Galambősz lettél, gyerekkori pajtás.
    Jaj, merre jártál,
    milyen malomban, hombárban aludtál,
    te lisztes molnár?
    Tízperceink bohóca, szemtelen kis
    csörgő szarkája,
    sehogyse illik hozzád e paróka
    meg a komolyság.
    Virgonc szemeden is üveg van, vékony
    jéghártya rajta,
    alóla bámulsz, ümmögsz, hogy „Dezsőkém,
    édes Dezsőkém.”
    Én nézem egyre, nézem a szemed most,
    az ismerős, víg,
    régi szemed, befagyva ott a jégben,
    a jég alatt lenn.
    Milyen nyugodt és távoli, milyen bölcs,
    majdnem hideg már.
    De az enyém az forró, cimborám, lásd,
    csorog a könnytől.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Kamarás Klára: Búcsú egy régi baráttól

    Meghaltál? Élsz még? Mindegy, úgysem értem.
    A szél elfújta léted és neved.
    Vagy tán a sors törölt le, mint egy írást…
    Barát voltál? Mindegy… Isten veled!

    Felrémlik néha-néha kedves arcod
    Egy-egy borultas őszi alkonyon.
    A remény olcsó, a hit drága jószág:
    Hogy élsz, remélem, hinni nem tudom.

    Ha a vadszőlőt kinn a szél cibálja
    S sötéten leng az omladó falon,
    Káprázó szemmel szinte-szinte látom,
    Te nézel be hozzám az ablakon.

    Te szólsz hozzám a zörrenő levélben,
    Bús ködpalástban te jársz, kedvesem,
    Foszló árnyékod látom átsuhanni
    A dérrel hintett, fáradt kerteken.

    De lám, az ég oly szürke, szürke egyre
    És nem idézi kérdő kék szemed…
    Meghaltál? Élsz? Ki tudja, jobb talán így.
    Barát voltál? Mindegy… Isten veled!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Voltaire – Rögtönzés

    Kell gondolkozni; ha nincs gondolat,
    bár lelke van, az ember léte aljas;
    kell szeretni; célt, értelmet ez ad:
    az emberélet enélkül siralmas.

    Kell, hogy legyen meghitt baráti kör,
    kiművelt, nem önhitt fők társasága,
    amelyben otthonos számos gyönyör,
    mely nélkül végtelen a napok hosszusága.

    Kell, hogy legyen egy kipróbált barát,
    kit az ember megkérdez, kire hallgat,
    ki csillapítja lelkünk viharát,
    élét vevén a kéjnek és a bajnak.

    Kell, hogy legyenek pompás estebédek,
    hol, fesztelen, az ember csemegél,
    jó borokat és szellemes igéket,
    és mégse részeg, hogyha végetér.

    És vallani kell, éjjel, ráborulva,
    a drága tárgynak, kit szívünk imád,
    és ha felébredtél, folytatni újra
    s álmodban is gondolni rá tovább.

    Barátaim, elismerhetitek,
    s én már tudom, hogy élhető az élet!
    Nos, a perctől, hogy Silvia szeret,
    mindez magától, könnyen az enyém lett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Voltaire: Rögtönzés

    Kell gondolkozni; ha nincs gondolat,
    bár lelke van, az ember léte aljas;
    kell szeretni; célt, értelmet ez ad:
    az emberélet enélkül siralmas.

    Kell, hogy legyen meghitt baráti kör,
    kiművelt, nem önhitt fők társasága,
    amelyben otthonos számos gyönyör,
    mely nélkül végtelen a napok hosszusága.

    Kell, hogy legyen egy kipróbált barát,
    kit az ember megkérdez, kire hallgat,
    ki csillapítja lelkünk viharát,
    élét vevén a kéjnek és a bajnak.

    Kell, hogy legyenek pompás estebédek,
    hol, fesztelen, az ember csemegél,
    jó borokat és szellemes igéket,
    és mégse részeg, hogyha végetér.

    És vallani kell, éjjel, ráborulva,
    a drága tárgynak, kit szívünk imád,
    és ha felébredtél, folytatni újra
    s álmodban is gondolni rá tovább.

    Barátaim, elismerhetitek,
    s én már tudom, hogy élhető az élet!
    Nos, a perctől, hogy Silvia szeret,
    mindez magától, könnyen az enyém lett.

    (Jékely Zoltán fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bertók László: Boldogság-dal

    Eljön a napja meglásd,
    tán észre sem veszed,
    csak sokkal szebben süt rád,
    csak mindenki szeret.

    Nem tudod, mitől van,
    egyszer csak énekelsz,
    s nevetsz mert a dallam
    arról szól, hogy szeretsz.

    Sétafikálsz az utcán
    s mindig jön egy barát,
    és ha a kedved fogytán,
    ő énekel tovább.

    Szomorú vagy, magad vagy,
    úgy érzed, dől a ház,
    egyszer csak kopogtatnak,
    s ott áll, akire vársz.

    A boldogság egy hajszál,
    egy szó, egy mozdulat,
    csak mozdulj meg, csak szólj már,
    csak el ne hagyd magad.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Bertók László, Boldogság-dal, boldogság, remény, barátság, szeretet, hétköznapok, líra, magyar költészet

  • Hamvas Béla – Idézet

    Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között.
    … Miért csillag a barát? – És miért barát a csillag? …
    – Mert olyan távol van, és mégis bennem él?
    – Mert az enyém, és mégis elérhetetlen?
    – Mert az a tér, ahol találkozunk, nem emberi, hanem kozmikus?
    – Mert nem kíván tőlem, és én sem kívánok tőle semmit? csak azt,
    hogy legyen és így, ahogy van: és ő van, és én vagyok,
    ez kettőnknek tökéletesen elég?
    – Nem lehet rá válaszolni. Nem is kell! De ha nem is lehet, barátom
    iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag, a világegyetemnek
    rám ragyogása.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin – Barátságod…

    Múló-örvénylő bánatom fölött
    egy érzés suhan át, mint egy angyal…
    szárnya megérintvén, nézd, költözött
    lelkembe remény a virradattal.

    Napok rohannak tova hasztalan,
    de mégis: éled bennem valami.
    Nem lehet örökre vigasztalan
    köröttem minden! Merem vallani.

    Egy kacagás és egy kinyújtott kéz…
    baráti gesztusod lásd, fölemel!
    Mindent remélni ismét oly merész,
    de barátságod új hitre nevel.

    Forrás: Lélektől lélekig