Aligha érdemem szerint szerettek
ti mind, akik most mellék álltatok.
A vállatokra löktem a keresztet,
mit felcipelni nékem adatott.
Még gyászom is pelyva-füstöt virágzott,
még bánatom is lángolón rivallt;
és arcotokba csaptak mind e lángok,
s rátok verettek minden régi bajt.
De konok hűségetek körülállott
s testvér-kezek szövedékein át
látom, hogy van nyomoromra bocsánat,
s körülöttem kiderül a világ.
Hull, hull a juhar aranysárga lombja;
és megtorpant az őszi pillanat:
rezzenetlen fák közt felém hajolva
szelid szirmokkal símogat a nap.
Forrás: garaigabor.wrm.hu
