https://verskucko.com

Címke: belső feszültség

  • Sárhelyi Erika: Derengés

    Milyen nehéz tud lenni az éj!
    Mint ma, mikor a Hold szigorú és kevély,
    s a csillagok sem csókolnak homlokomra álmot.

    Úgy ül lelkemre a sötét, mint súlyos,
    rám kiabált átok, s terhe alatt csak nyögnek
    a meglassúdott órák.

    Csak bámulom a kertet az ablakon át,
    követem, mint surrannak odakint az árnyak,
    a szél mint öleli a jajgató fákat, s hogy
    bújnak egymásba a reszkető levelek.

    A világ bódultan szendereg, mikor én még
    virrasztom a konok-rút időt. Itt várok a
    szunnyadó virradat előtt, s lesem, mikor
    fényesül a mélybe zuhant horizont.

    S végre látom, ahogy a kelő nap lágy színeket
    bont. Halványsárga és rózsa terül el a tájon,
    valahol éppen megszökik egy álom,
    s a hajnal csöndesen az ablakomra hull.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zágorec-Csuka Judit: Valami angyali létre vágytam…

    Valami angyali létre vágytam,
    ütközések, szembenállások,
    kritikák nélküli fájdalomnélküliségre,
    hogy a csönd fuvallatában belém merüljön
    lélegzetetek, teremtő lehetőségeket nyissak,
    s megőrizzem szívetek békéjét!

    Mégis kierőszakoljátok kényszerű,
    látszólagos hallgatásom, besodortok
    az ellenállás falai közé, szűkre szabott
    kapuitok beszűkítik túlpartjaitokat,
    várakozásom küzdelem rejtett, láthatatlan
    pólusaitokhoz, hol van az egyszerű természetességetek?

    Gyakran csak tapogatózva haladok, kiragadtok önmagamból,
    máshova tesztek, a kiengesztelődéseteket sötétség
    fedi, mégis magatokban mossátok meg vesztességeteket,
    én angyali létre vágytam, lángok helyett fénycsíkokra,
    összeragadt angyali tollakkal nem repülhetek, jó
    sem lehetek, ha el kell szenvednem bűneiteket.

    Angyalaim, szomorú angyalaim…
    Nehogy fekete hollóvá változzatok!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rab Zsuzsa: Kívüled élek

    Órák, napok
    jéghártyás ablaküvegét
    lehelgetem, hogy megláthassalak.
    Gyönyörű arcod tanulom
    utcán, sínek között, örök életveszélyben,
    nem tudom hova tartó villamosokon.

    Kívüled élek,
    olyan bátran, hogy abban már
    megláthatnád a vacogást,
    ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
    De nem is ismersz.

    Én vagyok az,
    aki meg tudom szelidíteni
    szemöldököd egymást-maró kígyóit,
    aki nem félek, hogy összezúzódom
    fekete köveiden,
    aki talán még megbirkózom egyszer
    iszonyú angyalaiddal,
    aki be merek lépni hozzád
    a magad-fonta kettős rács mögé
    és enni adok neked naponta
    és megitatlak.
    Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.

    Érted-e még az egyszerű beszédet?
    Bogozd ki göbös sorsodat.
    Segítek.
    Aztán visszaadom.

    Kívüled élek,
    ilyen siralmas-bátran.
    Te itt keringsz, még oldozatlanul,
    csontjaim fehér izzószálai
    tízezer voltos áramában.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Csend

    Én nem tudok
    A csendről, melybe száz forró titok
    És jövendő viharok lelke ébred;
    Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
    A csendről, melyre mennydörgés felel,
    Idegzett húr most, oh most pattan el,
    Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
    Az életet, az üdvöt, a halált,
    Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
    – – Ily csendről nem tudok.

    De ismerem
    Hol bús töprengés ág-boga terem,
    A csonka múlt idétlen hordozóját,
    Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
    Melyből a szótalan, közömbös árnyak
    Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
    S a szívnek várni, – várni nincs joga, –
    Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
    Míg percre perc születni kénytelen,
    – – – E csöndet ismerem.

    Forrás: Lélektől lélekig