https://verskucko.com

Címke: belső világ

  • Csorba Győző: Őszi kérdés

    Megtágul ismét a tömött
    világ. Ágbogaik között
        egyre nagyobb darabokban
        őrzik a fák az eget.

    A végtelenből jő a szél,
    szárnyán madár és holt levél,
        messze röpülnek a széllel –
        lankad a nyári verő.

    Az ablakodnál ülsz, s figyelsz,
    vagy tán csak ülsz, nem is figyelsz –
        szürke ború a szívedben,
        hallgatod énekeit.

    Volt egyszer pártod és hadad,
    most itt tűnődöl egymagad –
        ó, nem elég, ha szeretnek,
        hogy te szeress, az a fő.

    Sötét-hajú, mi lesz veled,
    ha majd az ősz benned temet,
        benned alél el az élet,
        száll a levél, a madár?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sárhelyi Erika: Rejtekemben

    Emlékek ezreit őrizem magamban.
    Ujjam végében érintések hevét,
    két tenyerem közt egy-egy éjszakát.
    Lépteim nyomán, a por verte úton
    keresztutak fái integetnek át.
    Hajamban megbújnak copfos éveim,
    pántlikát köt bele egy ifjúkori nyár,
    tudatom legmélyén nem várt válaszok,
    s pár kérdés még megtorpanva áll.
    Szememben tükörfény szemeket vigyázok,
    mélybarna íriszem elrejt téged is.
    Ajkamon feldereng néhány elfeledett csók,
    s képzeletem néha messze-messze visz.
    Mosolyok ívébe simítom az arcom,
    neveket dajkálok a homlokom mögött.
    Ha futott is szívem szerte a világba,
    megbékélt végre, s hazaköltözött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Rövid napló

    Bárányfelhőt tartok az óljaimban,
    emlékeimet nevükön szólítom,
    szeretem az embereket.
    A csillagok fényes esője alatt
    böjtölök és imádkozom este
    és a Halálnak minden vacsoránál
    külön tányért teszek asztalomhoz.
    Ha kérdeznek, halkan felelek,
    hiszem a föltámadást.
    Márványba vések egy fehér nevet
    s eltemetem mélyen a föld alá.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Helen Keller: Idézet

    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük. Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fjodor Tyutcsev: Szilencium!

    Hallgass, bújj el, s titkold, tagadd
    érzéseid, álmaidat!
    Mint fénylő csillagmiriád
    szállhatnak a lelkeden át,
    érkezve s tűnve, mint az éj:
    csodáld őket és – ne beszélj!

    Szív hol s kinek nyílhatna meg?
    Ki értheti az életed?
    Ki érthetné, ki vagy, mi vagy?
    Hazudik a kész gondolat!
    Merítve sár a tiszta mély:
    igyál belőle s – ne beszélj!

    Tanulj magadban élni! Egy
    világ töltheti be szíved,
    álom, varázs, szent pillanat –
    de külső zajra elriad
    s megvakul, ha nap fénye kél:
    figyelj dalára s – ne beszélj!

    /Szabó Lőrinc fordítása/

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adamis Anna – Az legyél, akinek látszol

    A húrok s a hangszerek
    nem mindenkinek zengenek.
    Néha jobb, hogy csendesek,
    mert a belső zenét nem egy kéz játsza el.

    Az legyél, akinek látszol,
    és annak látszódj, aki vagy.
    Az legyél, akinek látszol,
    s aki vagy.

    Mint foltok egy farmeren,
    oly porból áll az életem,
    mint foltok egy kopott farmeren.
    De egy színes rongy nekem nem sokat mond.

    Az legyél, akinek látszol,
    és annak látszódj, aki vagy.
    Az legyél, akinek látszol,
    s aki vagy.

    Szépség az arcokon
    elkábít, nem tagadhatom,
    de várj, van egy mondatom:
    ó, a belső zenét nem egy kéz játsza el.

    Az legyél, akinek látszol,
    és annak látszódj, aki vagy.
    Az legyél, akinek látszol,
    s aki vagy.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Reményik Sándor: Csillag a víz alatt

    Ott lenn, a víz alatt
    Egy másik, mélyebb ég;
    S hogy kisímult a tükör:
    Ezernyi csillag ég,
    Ragyogj, ragyogj,
    Te vízalatti ég!

    Ragyogj, ragyogj,
    Te örök Ideál,
    Tőled el nem választ
    Sem élet, sem halál,
    Ragyogj, ragyogj, örök-idegenül,
    Fenn is, lenn is elérhetetlenül,
    Ragyogj, ragyogj!

    Ragyogj, ragyogj,
    Örökkön tiszta kép
    E lélek vízalatti, mély egén,
    Én már tudom: Csak azt nem vesztem el,
    A miről sose mondhatom: enyém.
    Ragyogj, ragyogj
    Éjféli Csillag, lelkem mély egén.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edgar Allan Poe: Külön

    (Tellér Gyula fordítása)

    Gyerekkoromtól fogva nem
    Olyan vagyok, mint más. Szemem
    Nem úgy lát, nem közös kutak
    Habja bennem az indulat.
    Nem közös forrásból ered
    Bánatom. Gyújtva szívemet
    Más fokra izzik örömöm.
    S ha szeretek: azt is külön.

    Ott – gyerekkoromban – a vad
    Élet hajnalán: ott fakadt
    Ez a varázs – a jó s hamis
    Mélyekből –, mely kötöz ma is:
    Forrásból lett, gyors patakból,
    Sziklahegyen rőt falakból,
    Napból, mely lekörözött
    Őszi aranyfény között,
    Villámból az ég alatt,
    Amint elszállt, elszaladt,
    Dörejből, vihar ha forrt,
    S fellegből, mely olyan volt
    (Bár kéklettek az egek)
    Szemre, mint egy szörnyeteg.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyiszlav Hodaszevics – Lélek

    A lelkem, mint a telehold, olyan:
    oly tiszta fényt sugárzik fagyosan.

    Magának ég az égen, odafent –
    és nem szárítja fel könnyeimet:

    s nem fáj neki soha az én bajom,
    s nem érti szenvedélyes sóhajom;

    s hogy szenvedésből nékem mennyi jut –
    a fénylő lélek erről mit se tud.

    Forrás: ismeretlen fordítás

  • Babits Mihály: Húnyt szemmel…

    Húnyt szemmel bérceken futunk
    s mindig csodára vágy szívünk:
    a legjobb, amit nem tudunk,
    a legszebb, amit nem hiszünk.

    Az álmok síkos gyöngyeit
    szorítsd, ki únod a valót:
    hímezz belőlük
    fázó lelkedre gyöngyös takarót.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig