https://verskucko.com

Címke: boldogság

  • Jókai Anna – Újesztendőre

    Békés álmainkba ne csalódjunk soha,
    Oltalmazzon minket angyalok mosolya!
    Lelkünkben béke és szeretet virítson,
    Düh és gaz álnokság meg ne szomorítson.

    Ostoba szólamra ne hajoljon szívünk,
    Gazdagság kísérje minden vidám léptünk.
    Útjaink vigyenek igaz célunk felé,
    Jövendőnk munkája ne váljon keresztté.

    Éjszaka pompásan ragyogjon csillagod,
    Veled lehessek, amikor csak akarod.
    Egymásra találjon most minden kereső,
    Társával éljen minden egymást szerető.

    Közösen tegyük szebbé ezt a világot,
    Ízleljünk már most mennyei boldogságot.
    Váljon minden titkos, szép álmunk valóra,
    Áldott legyen minden együtt töltött óra.

    Nevetni tudjunk és őszintén örülni,
    Odvas idő fogát messze elkerülni.
    Keveset mondok végül, de szépet:
    Kívánok Boldog Újévet!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Reviczky Gyula: II. Gondoljon a világ akármit

    Gondoljon a világ akármit,
    Az emberek gúnyoljanak;
    Büszkébb szivem van, hogysem értük
    Félénken cserben hagyjalak.

    Kiket a vak tömeg szokásból
    Szépeknek, jóknak ünnepel,
    Nem tudnak oly forrón ölelni,
    Mint te, midőn hizelkedel.

    S a kikre irigykedve néznek
    A dőrék, nem oly boldogok,
    Mint a minő te vagy szerelmem,
    Ha szomjas ajkam csókolod.

    Óh, áldhatná sorsát akárhány,
    Ki most lenéz negédesen,
    Ha oly lánykát találna, mint én
    Benned találtam, édesem!

    Forrás: Arcanum

  • Zelk Zoltán: Kis mese a nincs erdőről

    Nincsen fája, nincsen bokra,
    mégis erdő és susog,
    puha lombokban alusznak
    mogyorószín mókusok.

    A nincs-fákon száz nincs-mókus,
    nincsen-fűben fekszem én,
    szerelemre, boldogságra
    nincs-erdőben leltem én.

    Be boldog lehetnék itten,
    de hajnalban négy madár
    csőrébe fogja az erdő
    négy sarkát és tovaszáll…

    Hull a könnyem, de szívemben
    rezeg, búg még a derű,
    s olyan édes gyerekhangon,
    mint a nádihegedű.

    Forrás: DIA – PIM

  • Petőfi Sándor – Szeretlek, kedvesem!

    Szeretlek, kedvesem,
    szeretlek tégedet,
    szeretem azt a kis
    könnyű termetedet,
    fekete hajadat,
    fehér homlokodat,
    sötét szemeidet,
    piros orcáidat,
    azt az édes ajkat,
    azt a lágy kis kezet,
    melynek érintése
    magában élvezet,
    szeretem lelkednek
    magas röpülését,
    szeretem szívednek
    tengerszem-mélységét,
    szeretlek, ha örülsz
    és ha búbánat bánt,
    szeretem mosolyod
    s könnyeid egyaránt,
    szeretem erényeid
    tiszta sugárzását,
    szeretem hibáid
    napfogyatkozását.

    Szeretlek, kedvesem,
    szeretlek tégedet,
    amint embernek csak
    szeretnie lehet.
    Kivűled rám nézve
    nincs élet, nincs világ,
    te szövődöl minden
    gondolatomon át,
    te vagy érzeményem
    mind alva, mind ébren,
    te hangzol szívemnek
    minden verésében.

    Lemondanék minden
    dicsőségről érted,
    s megszereznék érted
    minden dicsőséget.
    Nekem nincsen vágyam,
    nincsen akaratom,
    mert amit te akarsz,
    én is azt akarom.

    Nincs az az áldozat,
    mely kicsiny ne lenne
    éretted, hogyha te
    örömet lelsz benne;
    s nincs csekélység, ami
    gyötrelmesen nem sért,
    hogyha te fájlalod
    annak veszteségét.

    Szeretlek, kedvesem,
    szeretlek tégedet,
    mint ember még soha,
    sohasem szeretett!
    Oly nagyon szeretlek,
    hogy majd belehalok,
    egy személyben minden,
    de mindened vagyok:
    aki csak szerethet,
    aki csak él érted,
    férjed, fiad, atyád,
    szeretőd, testvéred.

    És egy személyben te
    vagy mindenem nekem:
    lyányom, anyám, húgom,
    szeretőm, hitvesem!
    Szeretlek szívemmel,
    szeretlek lelkemmel,
    szeretlek ábrándos,
    őrült szerelemmel!…

    És ha mindezért jár
    díj avvagy dicséret,
    nem engem illet az,
    egyedül csak téged;
    a dicséretet és
    díjat te érdemled –
    mert tőled tanultam
    én e nagy szerelmet!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Balassi Bálint – Hogy Júliára találván így köszöne neki

    Ez világ sem kell már nekem
    nálad nélkül, szép szerelmem,
    ki állasz most énmellettem,
    egészséggel, édes lelkem.

    Én bús szívem vidámsága,
    lelkem édes kívánsága,
    te vagy minden boldogsága,
    véled isten áldomása.

    Én drágalátos palotám,
    jóillatú piros rózsám,
    gyönyerő szép kis violám,
    élj sokáig, szép Júliám!

    Feltámada napom fénye,
    szemüldek fekete széne,
    két szemem világos fénye,
    élj, élj életem reménye!

    Szerelmedben meggyúlt szívem,
    csak tégedet óhajt telkem,
    én szívem, lelkem, szerelmem,
    idvez légy, én fejedelmem!

    Júliámra hogy találtak,
    örömemben így köszönök,
    térdet-fejet neki hajték,
    kin ő csak elmosolyodék.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Áprily Lajos – Virág-ének

    Virág voltam. A rét zenéjét
    sugaras szélben hallgattam én.
    Rámnézett egy ifjú leány, és
    elvörösödtem hevesen én.

    Aztán jött egy fiú – sietve –,
    s letépett, mint egy gondolatot.
    Tűz szaladt szét az ereimbe,
    mikor ajkához odatartott.

    Aztán a leány hajába
    tűzött s elfutott nevetve.
    Éreztem, hogy hervad a szirmom,
    s boldog voltam – így veszni meg!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Illyés Gyula – Jó érezni

    Jó érezni azt, hogy szeretlek
    nagyon és egyre-egyre jobban.
    Ott bujkálni a két szemedben,
    rejtőzködni mosolyodban.

    Érezni, hogy a szemeid már
    szemeimben élnek és néznek,
    s érezni azt, hogy szép, veled szép,
    és csak veled teljes az élet.

    Mit el nem értünk,
    külön tévelyegve;
    talán egy kis fészek adja meg
    nekünk,
    hol ajk az ajkon egymást
    átölelve,
    nevetve-sírva boldogok leszünk.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal

    Van már kenyerem, borom is van,
    van gyermekem és feleségem.
    Szívem minek is szomorítsam?
    Van mindig elég eleségem.

    Van kertem, a kertre rogyó fák
    suttogva hajolnak utamra,
    és benn a dió, mogyoró, mák
    terhétől öregbül a kamra.

    Van egyszerű, jó takaróm is,
    telefonom, úti bőröndöm,
    van jó szívű jót-akaróm is,
    s nem kell kegyekért könyörögnöm.

    Nem többet az egykori köd-kép,
    részegje a ködnek, a könnynek,
    ha néha magam köszönök még,
    már sokszor előre köszönnek.

    Van villanyom, izzik a villany,
    tárcám van igaz színezüstből,
    tollam, ceruzám vígan illan,
    szájamban öreg pipa füstöl.

    Fürdő van, üdíteni testem,
    langy tea beteg idegeimnek,
    ha járok a bús Budapesten,
    nem tudnak egész idegennek.

    Mit eldalolok, az a bánat
    könnyekbe borít nem egy orcát,
    és énekes ifjú fiának
    vall engem a vén Magyarország.

    De néha megállok az éjen,
    gyötrődve, halálba hanyatlón,
    úgy ásom a kincset a mélyen,
    a kincset, a régit, a padlón,

    mint lázbeteg, aki föleszmél,
    álmát hüvelyezve, zavartan,
    kezem kotorászva keresgél,
    hogy jaj, valaha mit akartam.

    Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
    a kincs, amiért porig égtem.
    Itthon vagyok itt e világban,
    s már nem vagyok otthon az égben.

    Forrás: MEK

  • Váci Mihály: Hol van…

    Hol van, amit kerestünk, és mi az,
    amit kerestünk, s ha megleltük,
    adott-e boldogságot, értelmes örömöt
    amit kerestünk és az volt-e végre
    a megtalált ajándék, amit kerestünk?
    És azt kerestük-e, amire vágytunk,
    azt kerestük-e hát, amire szükségünk volt,
    az volt-e a boldogság, amit kerestünk,
    a lét célja, értelme, az volt-e a lényeg,
    amit kerestünk, és kerestük-e végső
    erővel, és kell-e azt keresni,
    vagy csak mert nincs sehol soha, nem létezik,
    azért kerestük?

    Forrás: Magyarul Bábelben