https://verskucko.com

Címke: bűntudat

  • Helen Thompson: Idézet

    „Egy jólnevelt kutya nem tesz rá kísérletet, hogy rávegyen, oszd meg vele az
    ebédedet. Egyszerűen csak olyan bűntudatot ébreszt benned, hogy képtelen
    vagy jóízűen enni.”

    Forrás: —

  • H. Gábor Erzsébet: Az utolsó rétes

    Káposztát reszelt, rétesbe valót,
    a torzsáért álltam oda,
    s nem akartam érteni a szót –
    azt mondta: fáj a feje, a foga,
    de hiába mondta, s zavart volna el,
    nem mozdultam – nekem a torzsa kell!
    Váratlan kaptam egy pofont,
    én hisztiztem ordítva –
    s még egyet rám csapott.
    S gyerek, ki ilyet még nem kapott,
    a lisztet kiborítva
    löktem rajta egy nagyot.
    A reszelő megvágta –
    láttam, egyik ujja véres,
    nem sejtettem akkor, hogy
    ez lesz az utolsó rétes.
    Csak szótlanul húzta, gyúrta,
    míg szanaszét szakadt darabokra,
    s míg ép nem lett újra.
    A padkára ültem szipogva.
    Nagyapám odajött, s titokba`
    adott egy csókot. – Gyere!
    A kezemet húzta, de még
    nem tudta, hogy mondja el.
    Szorosan ölelt, s jöttek a szavak –
    zokogtunk mindketten ott kinn,
    a göcsörtös szilvafa alatt.
    S a rétes illata bejárta lelkünk és a kék eget!
    Nagyanyám kijött, észrevett,
    s egyszeriben olyan árva volt!
    Tudta, hogy nagyot vétkezett,
    magához húzott, átkarolt,
    s megcirógatott lisztes, vén keze…
    Az volt az utolsó rétese.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd – Bocsánat!

    A favágók megölik a fákat,
    és nem mondják Istennek: – Bocsánat!
    Olyan hangosak a láncfűrészek,
    ha mondanák, úgysem értené meg!?

    A fák sírnak, s rettentő haraggal
    farkasszemet néznek még a Nappal
    utoljára, majd recsegve dőlnek.
    Azután csak ölelik a földet.

    Mozdulatlan karjaikba zárva
    pihen kicsi mókusok halála.
    S a madarak… – Őket úgy szerettem! –
    Mondja már ki valaki helyettem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – A kezdete volt csak…

    De hát mért nem voltál elég, ha így
    szerettelek? – Lassan derült ki, hogy
    mit értünk egymásnak: bűntudatom
    sokszor hitte: jobb, ha bárhogy szakít;
    a fájó üdv új fájdalmakba vitt,
    s közösségünk így maradt zaklatott,
    ideiglenes: kegyetlen kapocs
    zárta gyönyörét és tiltásait.
    Gyöngék, gyávák, bolondok mind a ketten,
    nem bíztam benned eléggé, s te bennem;
    a legnagyobb jó voltál életemben
    és most mégis a kevésért siratlak:
    minden kincs a kezdete volt csak annak,
    mit bűneim benned eltékozoltak.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Szabó Lőrinc – A kezdete volt csak…

    De hát mért nem voltál elég, ha így
    szerettelek? – Lassan derült ki, hogy
    mit értünk egymásnak: bűntudatom
    sokszor hitte: jobb, ha bárhogy szakít;
    a fájó üdv új fájdalmakba vitt,
    s közösségünk így maradt zaklatott,
    ideiglenes: kegyetlen kapocs
    zárta gyönyörét és tiltásait.
    Gyöngék, gyávák, bolondok mind a ketten,
    nem bíztam benned eléggé, s te bennem;
    a legnagyobb jó voltál életemben
    és most mégis a kevésért siratlak:
    minden kincs a kezdete volt csak annak,
    mit bűneim benned eltékozoltak.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Szabó Lőrinc, szerelem, bűntudat, veszteség, szakítás, önvád, líra

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Gámentzy Eduárd – Vallomás

    Gyenge voltam, s úgy zuhantam a földre,
    Mint házfaláról hulló vakolat.
    És ott maradtam összetört tagokkal,
    A megfakult cseréptetők alatt.

    Belém rúgtak, tapostak rajtam, fáztam.
    És vártam! – Egyre vártam, hogy segíts!
    S te nem hallottál mikor kiabáltam!
    Százszor, ezerszer, újból és megint!

    De én sem hallottam meg suttogásod!
    Kérő-könyörgő szelíd hangodat.
    Nem érezhettem gyengéd érintésed,
    S megöltem lassan minden álmodat…

    S a szégyen és a bánat egyre hajtott,
    Lettem hazátlan gyilkos, vad fegyenc.
    Egyszerre bíró, áldozat és hóhér.
    – Szívedből messze űzött… idegen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Tudom, hogy senki…

    Nem lesz ott velem
    majd azok közül,
    kiket szerettem
    és elhagytam,
    akit imádtam,
    s elhagyott,
    vagy kit megbántottam,
    s nem kértem bocsánatot,
    — tán megbocsátott
    nekem, ha tudott —
    abban az utolsó,
    fájdalmas pillanatban,
    mikor mennem kell
    e Földről.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Salamon Ernő: Egyszerü szerelmes ének

    Ugy szeretném szerelmedet
    meghálálni, de nem lehet,
    se csillagot, se kenyeret,
    nem felezhetek meg veled.

    Csak pocsolyát, nem kútvizet
    kap száraz szád, szomjas szíved.
    Nem ragyogás a szerelem,
    árnyék vagyok a szemeden.

    A szobánkba nem süt a nap,
    de sütnek a durva szavak.
    Nem én mondom, ne higyj nekem,
    oly könnyen elkeseredem.

    Sütnek a süket éjszakák,
    felsir az ajk, megszúr az ágy,
    az óra áll, perc nem telik,
    megfúl az ember reggelig.

    Sokat ríkatlak kis madár,
    de Te ne sirj, mert sirni kár,
    te csak repülj, te csak örülj,
    kis ér fölött, nagy ág körül.

    Kicsit várni tanitalak,
    nem igy igértem az igaz,
    szegény asszonnyá tettelek,
    pedig nagyon szerettelek.

    Ez még a dér, ez még a fagy,
    de nő a mag a föld alatt
    s az én kedvesem ajakát,
    édesiti majd nap s virág.

    Forrás: eternus.hu

  • Babits Mihály: Az életemet elhibáztam

    Az életemet elhibáztam,
    rossz szögletet mértem falán,
    törölhetetlen drága vásznam
    terhes szinekkel mázolám:
    emlékből raktam össze rőzsét,
    multból máglyát jövőm alá,
    s tegnap tüzére holnap hősét,
    magamat dobtam égni rá.

    Ah, mennyi szépre, mennyi jóra
    lett volna bennem késve mersz!
    De hasztalan töpreng az óra,
    ha ihletet nem ád a perc.
    Az órák és évek kövéből
    nehéz kriptát emeltem én:
    az évek falának tövéből
    nem költ föl többet több remény.

    Kriptámban hát nosza kinyújtom
    rossz, multak-törte testemet
    és máglyámat vigan kigyújtom,
    melyről fölkelni nem lehet:
    Lelkem! ha éltünk lángba lebben,
    legalább szép legyen a láng:
    minden bibornál fényesebben
    adja palástját ölni ránk!

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Zelk Zoltán – Nem volt jogom

    Nem volt jogom
    válladra raknom életem,
    hogy te viseld el az elviselhetetlent –
    hogyan viseljem el?
    Nem mentségem, ha bárhogy is szeretlek,
    és bűntudatom az is, hogy szeretsz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Juhász Gyula: A muszka

    A Kárpátokban ellenünk vezették,
    Hozzánk a télen így került Prokop.
    Szakálla kender, a szeme tengerkék,
    Ó, ez a szem sok szépet álmodott,
    Jogról, örömről, lányról, mely övé lesz.
    De ember tervez és Atyuska végez.

    Most szenet és fát hord az iskolában,
    Kis nebulóknak némán melegít,
    És él szelíden, bizton, új hazában,
    És várja, várja, hogy elengedik,
    Mert rab a rab, ha jó is, aki tartja.
    Ám szenteltessék az Ő akaratja!

    Prokop Petőfi nyelvét töri lassan,
    S a Volga híján nézi a Marost.
    Ó, a Tiszát is látta akaratlan,
    Hogy januárban vérrel áradott.
    Jaj, mennyi vér és víz folyt el azóta,
    S még mindig, mindig, mindig az a nóta.

    Az iskolába jár egy szőke gyermek,
    Kis hadiárva, kékszemű, szegény,
    Katonaapja akkor, ott esett el
    A becsület kárpáti mezején.
    Prokop ezt tudja s nézi lopva, hosszan,
    És varjakat lát szállni Mármarosban.

    És odamegy halk lassan a gyerekhez,
    S megsimogatja lágyan a haját,
    Az ujjai oly fázósan remegnek,
    És hallja távol haldoklók jaját,
    S mintegy magának rebegi szegény:
    Bocsáss meg, ó nem én voltam, nem én!

    Forrás: MEK