https://verskucko.com

Címke: bűntudat

  • Gámentzy Eduárd – Vallomás

    Gyenge voltam, s úgy zuhantam a földre,
    Mint házfaláról hulló vakolat.
    És ott maradtam összetört tagokkal,
    A megfakult cseréptetők alatt.

    Belém rúgtak, tapostak rajtam, fáztam.
    És vártam! – Egyre vártam, hogy segíts!
    S te nem hallottál mikor kiabáltam!
    Százszor, ezerszer, újból és megint!

    De én sem hallottam meg suttogásod!
    Kérő-könyörgő szelíd hangodat.
    Nem érezhettem gyengéd érintésed,
    S megöltem lassan minden álmodat…

    S a szégyen és a bánat egyre hajtott,
    Lettem hazátlan gyilkos, vad fegyenc.
    Egyszerre bíró, áldozat és hóhér.
    – Szívedből messze űzött… idegen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Tudom, hogy senki…

    Nem lesz ott velem
    majd azok közül,
    kiket szerettem
    és elhagytam,
    akit imádtam,
    s elhagyott,
    vagy kit megbántottam,
    s nem kértem bocsánatot,
    — tán megbocsátott
    nekem, ha tudott —
    abban az utolsó,
    fájdalmas pillanatban,
    mikor mennem kell
    e Földről.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Salamon Ernő: Egyszerü szerelmes ének

    Ugy szeretném szerelmedet
    meghálálni, de nem lehet,
    se csillagot, se kenyeret,
    nem felezhetek meg veled.

    Csak pocsolyát, nem kútvizet
    kap száraz szád, szomjas szíved.
    Nem ragyogás a szerelem,
    árnyék vagyok a szemeden.

    A szobánkba nem süt a nap,
    de sütnek a durva szavak.
    Nem én mondom, ne higyj nekem,
    oly könnyen elkeseredem.

    Sütnek a süket éjszakák,
    felsir az ajk, megszúr az ágy,
    az óra áll, perc nem telik,
    megfúl az ember reggelig.

    Sokat ríkatlak kis madár,
    de Te ne sirj, mert sirni kár,
    te csak repülj, te csak örülj,
    kis ér fölött, nagy ág körül.

    Kicsit várni tanitalak,
    nem igy igértem az igaz,
    szegény asszonnyá tettelek,
    pedig nagyon szerettelek.

    Ez még a dér, ez még a fagy,
    de nő a mag a föld alatt
    s az én kedvesem ajakát,
    édesiti majd nap s virág.

    Forrás: eternus.hu

  • Babits Mihály: Az életemet elhibáztam

    Az életemet elhibáztam,
    rossz szögletet mértem falán,
    törölhetetlen drága vásznam
    terhes szinekkel mázolám:
    emlékből raktam össze rőzsét,
    multból máglyát jövőm alá,
    s tegnap tüzére holnap hősét,
    magamat dobtam égni rá.

    Ah, mennyi szépre, mennyi jóra
    lett volna bennem késve mersz!
    De hasztalan töpreng az óra,
    ha ihletet nem ád a perc.
    Az órák és évek kövéből
    nehéz kriptát emeltem én:
    az évek falának tövéből
    nem költ föl többet több remény.

    Kriptámban hát nosza kinyújtom
    rossz, multak-törte testemet
    és máglyámat vigan kigyújtom,
    melyről fölkelni nem lehet:
    Lelkem! ha éltünk lángba lebben,
    legalább szép legyen a láng:
    minden bibornál fényesebben
    adja palástját ölni ránk!

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Zelk Zoltán – Nem volt jogom

    Nem volt jogom
    válladra raknom életem,
    hogy te viseld el az elviselhetetlent –
    hogyan viseljem el?
    Nem mentségem, ha bárhogy is szeretlek,
    és bűntudatom az is, hogy szeretsz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Juhász Gyula: A muszka

    A Kárpátokban ellenünk vezették,
    Hozzánk a télen így került Prokop.
    Szakálla kender, a szeme tengerkék,
    Ó, ez a szem sok szépet álmodott,
    Jogról, örömről, lányról, mely övé lesz.
    De ember tervez és Atyuska végez.

    Most szenet és fát hord az iskolában,
    Kis nebulóknak némán melegít,
    És él szelíden, bizton, új hazában,
    És várja, várja, hogy elengedik,
    Mert rab a rab, ha jó is, aki tartja.
    Ám szenteltessék az Ő akaratja!

    Prokop Petőfi nyelvét töri lassan,
    S a Volga híján nézi a Marost.
    Ó, a Tiszát is látta akaratlan,
    Hogy januárban vérrel áradott.
    Jaj, mennyi vér és víz folyt el azóta,
    S még mindig, mindig, mindig az a nóta.

    Az iskolába jár egy szőke gyermek,
    Kis hadiárva, kékszemű, szegény,
    Katonaapja akkor, ott esett el
    A becsület kárpáti mezején.
    Prokop ezt tudja s nézi lopva, hosszan,
    És varjakat lát szállni Mármarosban.

    És odamegy halk lassan a gyerekhez,
    S megsimogatja lágyan a haját,
    Az ujjai oly fázósan remegnek,
    És hallja távol haldoklók jaját,
    S mintegy magának rebegi szegény:
    Bocsáss meg, ó nem én voltam, nem én!

    Forrás: MEK

  • Karinthy Frigyes: Derengés

    Vak voltam – látom a szemed
    Süket voltam – hallom a hangod
    Néma voltam – gügyögni kezdek,
    Légy csendben, hallod?

    Hallod? Torkomba zümmög
    Elnyújtott, furcsa, vádoló panasz:
    De messze, messze, de régi, de mély –
    Hogy sír! Mi az?

    Asszonyt igéző férfi búg,
    Vagy ölbekúszó, gyönge gyermek?
    Anyám, nem jó volt. Szülj meg újra.
    Rossz voltam. Verj meg.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Miért?

    Már nem bír el a talpalattnyi föld,
    s már nem győzöm az arcát ütni, rugni;
    és kérdeni, mért állok egy helyen?
    s mért gyengülök, ha el akarok futni?

    Mért szerettem meg a kívánkozások
    föl-fölgyulladó, lápos zöld vizét?
    Mért hallja meg koponyám fakó csontja,
    minden lépésem átkozott neszét?

    Mért áll az ember csöndbe!
    Mért fáj a fáknak zöldje!
    Mért bomlik ráncba száz selyem,
    hideg nyoszolyás éjjelen!

    Mért villog asszony válla!
    S ezer asszonyhaj-párna,
    mért gyúl ki halvány éjszakán?
    S mért nézek mindig hátra?!…
    Mért nézek mindig hátra?…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Babits Mihály: [Lelkem kiszikkadt mezején…]

    (1938. március)

    Lelkem kiszikkadt mezején
    pár szál virágot keresek
    annak, ki lelkem lelke és
    minden virágnál kedvesebb,

    kit boldog lennék boldogan
    tudni, álomnál édesebb
    életben, s mégis én teszem,
    hogy az élete csupa seb.

    Fojtó szélverte zord mezőn
    böngészve, sírva keresek…
    Szegény, szegény virágaim,
    be fonnyadók, be kevesek,

    bús menekültek, mint magam,
    s halálra szántak, s kékesek,
    s utolsó pár szál ez talán,
    amit most lábadhoz teszek.

    Tünődöm olykor, édesem,
    jobb lesz-e, ha már nem leszek?
    Lesz-e nyaradnak ősze még
    vidámabb, és virága szebb?

    Forrás: Szívzuhogás

  • Székely János: Maradj velem

    (1962)

    Ne hagyj el engem. Valahogy, akárhogy
        Maradj velem.
    Otromba voltam, durva és kegyetlen,
        Beismerem.

    Féltés gyötört, vad vágyak uszítottak,
        Meg annyi más!
    Betegség volt az életem, kietlen
        Viaskodás.

    Nem így akartam, tudhatod. Nem erre
        Vártál le sem.
    Nem így képzeltük ezt a csúf világot,
        Szerelmesem!

    Elváltak tőlünk, elhagytak a legjobb
        Barátok is.
    Mi lesz velünk, ha el kell végre válnunk
        Egymástól is?

    Kibámulok a függönyön az éjbe:
        Vak és süket.
    Nem értem, édes, hogy lehet megélnem
        Tenélküled.

    Eszembe jut mosolygó, kedves arcod,
        Öled, karod.
    Maradj velem, s én jobbá válok érted,
        Ha akarod.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek