Valamikor a világ,
Olyan csendes, mint a tó.
Amikor a szél se rezzen,
Békés, nyugalmat adó.
Lábujjhegyen jön az éj,
Nagykabátján csillagok.
Zsebébe minden belefér,
Boldog s boldogtalanok.
Akinek csak szíve van,
Odabújik egy kicsit.
Átfázott nappalok után,
– Holddal takarózni itt.
Forrás: Lélektől lélekig
Már hatodik napja, hogy a kedvesem visszatért;
kék tengerekről, arany szigetekről tért vissza a kedvesem.
A selyemhullámos ég volt az a tenger;
arany szigetek a szikrázó csillagok; az ég a tenger.
Ma is oly szép és fiatal, mint amikor messzehajózott,
pedig hány tavasz múlt el azóta, hogy elhajózott!
Hány nyár koszorúi hervadtak el azóta;
hányszor kivirultak azóta a sírok koszorúi!
Arany szigetekről tért vissza a kedvesem,
már hatodik napja, – és még nem mertem megölelni.
Kék tengerekről tért vissza a kedvesem;
hajában hét arany csillagot hozott nekem.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy bükki kirándulás emlékére
Egy szénaboglya tövén heverésztünk:
Kicsiny társaság, heten, magyarok,
Nők, férfiak – s a csillagokba néztünk,
Néztük: a Göncölszekér hogy ragyog.
Szállt, szállongott a sarjú friss szaga,
S a lelkeink úgy összehangolódtak
Mint a Göncölszekér hét csillaga.
Derült este volt. Búját, baját, gondját
Egy pillanatra ki-ki levetette,
Becsomagolta töprengéseit,
S hátizsákjában feje alá tette.
Ott fenn fénylett a nagy Harmónia,
Egy csöpp belőle szíveinkbe tévedt,
S szívünk betelt – nem volt több óhaja.
Elfeledtük, hogy innen menni kell,
A következő perc már szétszakít,
Eltörik a csillagtelt csend-tükör,
S mi kereshetjük tört darabjait.
Hét csillag-hajó összehangolódhat
Egy ezüstfényű örök béke-útra, –
De más az útja hét magyar hajónak.
Forrás: Lélektől lélekig
„Ha valaki szeret egy virágot,
amely csak egyetlen példányban létezik
a csillag-milliókon:
ez épp elég neki, hogy boldog legyen,
ha a csillagokra pillant.”
Forrás: Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg
Mi van a csillagokon túl
tudod-e, Kedvesem?
Szeretnél elmenni oda
s elbújni szerelmesen?
Csak szólj, elviszlek, hova akarod,
mert erőm s hatalmam végtelen,
hiszen itt vagy, s én boldog vagyok!
Forrás: Lélektől lélekig
Nem alszik még kis Jézuska,
lágy szalmában fekszik ébren.
Három csillag áll fölötte,
mosolyogva fönn az égen.
Szól egy csillag két társának:
„Nem mennénk le Jézuskához?
Melegítsük, hátha fázik!…
Keljünk útra jászolához.”
Így beszélnek, jődögélnek
égi útról, földi útra.
Kis Jézuska jászolához
visz a három csillag útja.
És odalent már az ajtón
fűszállal kis bárány tér be,
s így szól: „E füvecskét hoztam
én Jézuska örömére.”
S jönnek lepkék édes mézzel,
jön a szellő virágporral,
jönnek a három királyok,
s jönnek pásztorok nagy bottal.
Mosolyogna Jézus rájuk,
de alszik már, nincsen ébren.
Három pásztor őrzi álmát:
három csillag fönn az égen.
Jönnek messzi földről népek,
hoznak nótát, hoznak kincset.
Erdő, porszem súgja vélük:
„Megszületett, ím, a kisded…”
Forrás: Szeretem a verseket
Már tudom, hogy a csillagok nem
akárhogy futnak fenn az égen,
és nem csoda, és nem varázslat,
ami ott tartja őket féken.
…és jó, hogy elkerülik egymást,
és jó, hogy nincs találkozás,
mert világokat törhet össze
egy szörnyű égi robbanás.
Mind így vagyunk. Sodor a sorsunk.
Távoli ívek közt szabály,
vonzás – taszítás: ez az élet.
S míg lefutunk az ég falán,
vannak, kik elkerülik egymást.
Jobb is talán…
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
Augusztusban, mikor születtem,
a ködös nyári ég
hullatta ezer csillagát.
Fénylett a vidék.
Mint zsákból a búzát, az ég
öntötte ezer csillagát.
Ahogy hullt, csengve, zúgva
mind a földre szállt.
A küszöb, az ablak, a kerítés
mind csillaggal lett tele,
az ágakra szállt a kéklő égi fák
gyémánt levele.
Éjfélig mosott anyám, s mikor
a teknő mellől jajongni ágyba hullt,
e ragyogásban szült meg engem,
nagyobbik fiút.
Így születtem, tudjátok-e?
Nem fénytelen!
S aludtam emlői barna csillagán
a tejtől részegen.
Forrás: MEK
Fiatalok, még itt vagyok.
Az éveimnek száma sok,
A gyászaimnak sora nagy
És megőszített kora fagy.
Tán nem is voltam fiatal
És nem jött soha diadal,
Halálos volt a szerelem,
Utódom sem lesz már nekem.
És mégis, mégis jó dolog,
Hogy élek és hogy dúdolok,
Magányos lelkem égre néz
És megszépül a szenvedés.
Az égen örök csillagok,
Fényesek és fiatalok,
A földön is ifjú szemek:
Még egy ideig nem megyek.
Forrás: Versek mindenkinek
Ha felnézünk a csillagokba
S megejt a fény, a szép, csodás,
A szív azt mondja: égi pompa!
Az ész szól: hiú ragyogás!
A bölcs azt látja, nagy világok,
Hasonlók, mint a durva föld;
A költő nem lát, csak sugárt ott,
Mely lelket álmokkal betölt.
Forrás: Versek mindenkinek
