Címke: derű

  • Joseph Joubert – (idézet)

    „Aki szeret, aki mindig szeret,
    nem ér rá panaszkodni
    és boldogtalannak lenni.”

    Forrás: Joseph Joubert gondolatai

  • Fodor Ákos – Xénia

    A Derűs él jól:
    bölcs-bután. A Borúsnak
    csak igaza van.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: A legnagyobb művészet

    A legnagyobb művészet tudod, mi?
    Derűs szívvel megöregedni…
    Pihenni ott, hol tenni vágyol,
    Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.
    Nem lenni bús, reményvesztett.
    Csendben viselni a keresztet!
    Irigység nélkül nézni végig
    Mások erős, tevékeny éltit.
    Kezedet betenni öledbe
    S hagyni, hogy gondod más viselje.
    Hol segíteni tudtál régen,
    Bevallani nyugodtan, szépen,
    Hogy erre most már nincs erőd,
    Nem vagy olyan, mint azelőtt.
    S járni amellett vidáman,
    Istentől rádszabott igában!

    De ezt a békét honnan vesszük?
    Onnan – ha azt erősen hisszük,
    Hogy a teher, mit vinni kell,
    Az égi honra készít el.
    Ez csak a végső simítás
    A régi szíven, semmi más!
    Ez old fel minden köteléket,
    Ha a világ még fogna téged.
    Az Úr nem szűnik meg tanítani.
    Azért kell sok harcot vívni
    Idősen is, míg csendesen
    A szív az Úrban megpihen,
    S kész vagy az Ő kezéből venni:
    Hogy minden Ő, s te nem vagy semmi!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Tóth Árpád: Derűt dalolnék…

    Derűt dalolnék, édesem, tenéked,
    Mely, mint az alkony enyhe fénye, reszket,
    És édes lánggal, mely gyújt s mégsem éget,
    A fák közt még kis, zöld napokat rezget,

    Derűt, mely úgy lebeg le könnyű szárnyon,
    Szép, tarkarajzú szárnyon, mint a lepke,
    Opál színekkel lengve még az árnyon,
    Amely a lankadt lombokat belepte…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit – Fényben

    Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
    Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
    Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
    És ősz fejemmel magam maradok.

    Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
    A darvak búcsúzása idején
    Ráérek majd jövők titkát keresni,
    S borongva sírni emlékek ködén.

    De ki töpreng édes tavaszi reggel
    Fagyos pusztákon, hulló levelen, –
    Mikor csillámos, szőke napsugárral
    Végigragyogja útját a jelen…

    Forrás: Kedvesch versek

  • Nagy Attila: Míg elszárad a fű

    Anyám, ki voltál, Anyám, ki vagy,
    Ajánlj be, kérlek, odafönt,
    Magamra ne hagyj!

    Ha szavad nem értenék
    Elbúsult angyalok:
    Semmint hogy vétenék –
    Karodban hallgatok.
    Mint eltévedt madarak,
    Az elvetélt szavak –
    Nem hozzák vissza
    Tavaszok, nyarak…

    Anyám, ha madrigál,
    Ha mozarti derű –
    Föld és Menny addig áll,
    Míg elszárad a fű!

    Anyám, ki voltál, Anyám, ki vagy,
    Ajánlj be, kérlek, odafönt –
    Magamra ne hagyj…

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Fodor Ákos: Impromtu hommage a Kavafisz

    Hedvignek

    Tegnapi terveidet töröld.
    A legszebbeket is. Azokat először.
    – Mire megépítenéd: ezért, azért már úgyse laknád,
    s onnan ide törmelékek halmát miért cipelnéd?
    Temess derűsen. Ami élt: mindig föltámad; ami nem? sosem.
    Ragyogó szemmel, ne tört szívvel bámulj
    a leáldozott, gyönyörű nap után. Állhass tisztán
    a kelő elébe.

    Forrás: —

    !

  • Kaffka Margit: Fényben

    Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
    Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
    Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
    És ősz fejemmel magam maradok.

    Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
    A darvak búcsúzása idején
    Ráérek majd jövők titkát keresni,
    S borongva sírni emlékek ködén.

    De ki töpreng édes tavaszi reggel
    Fagyos pusztákon, hulló levelen, –
    Mikor csillámos, szőke napsugárral
    Végigragyogja útját a jelen…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben

    „Csak a derű óráit számolom”,
    mondta pár szó s egy vasrúd a falon,
    a napóráé. Láttam én is a
    latin szöveget, s lelkem bánata
    irigyelte a vidám öreget,
    aki oly bölcs betűket vésetett
    a buta kőbe… Bár, ki tudja, nem
    rögtönzés volt-e csak, szellemesen
    dacos sugallat az a gondolat?
    Dac és sugallat bennem is akadt
    egykor, de az árny mindig súlyosabb
    maradt a fénynél… A felhők fölött
    kellett volna elfogni az örök
    tündöklést! a nap arany árvizét,
    tengerét! az édes könnyelműség
    lepkeszárnycsókú pillanatait,
    s főképp azt, melyben a mámor lakik,
    az ifjú gyönyört, melynek kései
    mása most annyi váddal van teli:
    a szeszként libbenőt, a legvadabb,
    a villámgyors tigris-szitakötőt,
    a kékzománc tüzet, a zizzenőt,
    ki kedvesével a kéj nyolcasát
    gyűrűzve libben láng-deleken át
    s alkonyi csöndön!… Tavak, mocsarak
    szittyói közt, szikrázó ég alatt
    ma is szállok én… csak testben öreg…
    (Nono! – mordul bennem a szörnyeteg
    igazság)… Igen, azt a testtelen
    úszást, lebegést kéne, istenem,
    utolérni, a könnyűt, úgy, amint
    a gyermekkor csinálta, most, megint:
    a sellőkét a vízben, szúnyogét
    fátyolködében, csak az örök ég
    örök hajósa lenni, ahogyan
    ma is visz a képzeletem-agyam,
    valahányszor párologtat-emel
    a kép, mint karmestert a pálca, mely
    fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!
    Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,
    illatok táncát, szélhalk őzikét,
    s fent a kékben a habos gőzökét,
    azt kellene most visszahozni, hogy
    átjárjanak új, forró áramok,
    nem a grönlandi szörnyek, nem ezek
    a jegesmedve s rozmár hidegek,
    melyektől annyit szenved a szegény,
    hogy a pokolba vágyik, s annyit én; –
    kinti rémüktől félve hallgatom
    Mozartot, s tűnődöm a tavaszon
    vagy akárcsak a múlt nyáron (pedig
    az is vén volt már, ötvenötödik!):
    és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,
    te, Mindenségé, édes üteme
    a fájdalomnak, Varázsfuvola,
    varázsjáték, te, tündér mámora
    hitnek, reménynek: árnycsík a falon
    a nagy fényben, s a szívben nyugalom
    s üvegparázsként égő sugarak
    az élő lomb tengerzöldje alatt,
    s bölcsesség, a vidám öregeké,
    amilyen azé lehetett, azé
    a napórásé, ki – „Non numero
    horas nisi serenas!” – drága jó
    intelmét adja, még most is, tanácsul:
    „Csak derűs órát veszek tudomásul!”

    Forrás: DIA

  • Ady Endre: Adjon Isten mindenkinek

    Adjon Isten békét, kedvet
    Asszonyoknak, embereknek,
    Sok örömet mindenkinek,
    Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.
    Gyönyörű-kék itt az Ég.

    Úgy szeretném megtalálni,
    Úgy szeretnék azzá válni,
    Kinek az élet teher:
    Az ember könnyen megy el.
    Gyönyörű-kék itt az Ég.

    Általadni úgy szeretném
    Sok hirtelen vágyam, eszmém,
    Sok drága kincset, nagyot,
    Amihez már vén vagyok.
    Gyönyörű-kék itt az Ég.

    Néha-néha szerelemmel
    Telik meg az ilyen ember.
    Néha-néha úgy megsajog,
    Más bánat, bú és más bajok.
    Gyönyörű-kék itt az Ég.

    Adjon Isten ifjúságot,
    Szabadságot, boldogságot,
    Egészséget, pénzt és hitet,
    Szerelmet, hírt mindenkinek.
    Gyönyörű-kék itt az Ég.

    Forrás: MEK