https://verskucko.com

Címke: döntés

  • Túrmezei Erzsébet – A harmadik

    Valamit kérnek tőled.
    Megtenni nem kötelesség.
    Mást mond a jog,
    mást súg az ész.
    Valami mégis azt kívánja: Nézd,
    tedd meg, ha teheted!
    Mindig arra a harmadikra hallgass,
    mert az a szeretet.

    Messzire mentél.
    Fáradt vagy. Léptél százat.
    Valakiért még egyet kellene.
    De tested, véred lázad.
    Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
    És a jog józanságra int.
    De egy szelíd hang azt súgja megint:
    Tedd meg, ha teheted!
    Mindig arra a harmadikra hallgass,
    mert az a szeretet.

    Valakin segíthetnél.
    Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
    Tán összetörte a szíved.
    Az ész is azt súgja: Minek?
    De Krisztus nyomorog benne.
    És a szelíd hang halkan újra kérlel:
    Tedd meg, ha teheted!
    Mindig arra a harmadikra hallgass,
    mert az a szeretet!

    Ó, ha a harmadik
    egyszer első lehetne,
    és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
    Lehet, elégnél hamar.
    Valóban esztelenség volna.
    De a szíved békességről dalolna,
    s míg elveszítenéd,
    bizony megtalálnád az életet!
    Bízd rá magad arra a harmadikra!
    Mert az a szeretet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balási András – Középen

    Miért a másik út tűnik, dereng úgy
    mindannyiszor, akárha jobb lehetne,
    s mi eltévedten, tétovázva járunk
    úttól-útig, középutat keresve,
    míg megtanuljuk, hogy nincsen középút,
    sorra lépvén végtelen végletekbe,
    s csak miután már végképp leroskadtunk
    pillantunk kérdőn önnön lépteinkre?

    A kérlelhetetlen kérdés követ,
    s a felismerés-kényszerben, mint omló
    bányában az ottfeledt mécsesek,
    el-elfulladva, pislákolva égnek
    az egymás értelmére világító
    feloldhatatlan ellentétek.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • William Blake: Ha máris letéped

    Ha máris letéped s még bimbós a perc,
    Megbánod, keserű könnyeket ejtsz;
    S ha érett a perc, de te szökni hagyod,
    El nem apasztod a könny-patakot.

    (Görgey Gábor fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Megfagy a szív, ha nem szeret

    Megfagy a szív, ha nem szeret;
    És ha szeret, megég.
    Ez és az baj. E két baj közt
    Melyik jobb?… tudj’ az ég!

    Pest, 1846. június–augusztus

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Gyurkovics Tibor: Lány-szerelem

    Nagyon meggondolandó
    kivel fekszel egy ágyba,
    milyen az ottelója,
    milyen a muskotálya,
    milyen legyen a padló,
    milyen legyen a szék,
    mire az ember lánya
    leteszi mindenét,

    a jersey blúzt, a szoknyát,
    a bugyit, kombinét —
    nagyon meggondolandó,
    milyen legyen a szája,
    a mosolya, a bokája,
    a pihéje, a bája,
    milyen legyen az utca,
    ami hozzá vezet,
    milyen legyen a város,
    a kert, a kerület,

    lesz-e szemében őrült
    lángolás, amitől
    fölgyullad a világ is,
    ha a lány nekidől.

    Nagyon meggondolandó,
    mert aztán ott a lány
    magában a szobában
    meztelenül csak áll,
    szedegeti a cuccát,
    gyönyörű rongyait,
    meztelen köldökével
    világokat vakít,

    kapkodja visszavenni
    a szoknyát, a tüdőt,
    szapora lélegzését —
    milyen volt azelőtt?

    Nagyon meggondolandó,
    kit hogy lehet szeretni,
    milyen legyen az arca,
    milyen legyen a szék,
    mire az ember lánya
    leteszi mindenét,

    milyen az íze szája,
    emléke, muskotálya,
    a poharában a bólé,
    az üvegében a sörlé,
    az asztalán a sercli —
    mert van, ahonnan többé
    már nem lehet magunkat
    sohasem visszavenni.

    Forrás: —

  • Váci Mihály: Két szívdobbanás

    Eldőlt, ki mer szemünkbe nézni,
    ki emeli fel ránk fejét
    bátran, velünk nevetve és mi
    kinek szorítsuk meg kezét;

    kinek hajlik hozzánk a válla,
    ha feszíteni kell az izmokat,
    míg – mint gyermeki indulat, –
    átjár melegen a munka láza;

    ki harcol a mi fegyverünkkel,
    ki az, ki szerszámot emel,
    ki jön, ha hívják nyílt tenyérrel,
    s ki közeleg dugott ökleivel;

    az emberiség kit ölel magához,
    védelmezőn kit karol át,
    s ki az, kit eltaszítva átkoz,
    mint menekülő gyilkosát.

    Összegyűjt ez a karolás itt
    s elválaszt: – tudjuk már e bolygón
    kit kell szeretni forrón,
    s kit kell gyűlölni mindhalálig.

    Szívünk nem bénítja sok kusza érzés,
    benne szánalom s gyáva düh nem él:
    bizonytalan és vívódó verését
    megnyugtatta két tiszta szenvedély:

    a szeretet árasztja szét,
    s összemarkolva gyűlölet dobálja,
    így lüktet már szívünk e két
    legemberibb érzelem ritmusára.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979
    .