https://verskucko.com

Címke: Dsida Jenő

  • Dsida Jenő: Buzdítás könnyűségre

    Légy könnyű – dal – mint selyemkelyhe a kúszó hajnalkavirágnak
    mint együgyű bohóka szentek füttye és mókusfarkú móka
    mint láthatatlan léggömbökként föllengő pici hímporok
    melyeket estenkint lehel égre a jószagú boróka

    Légy könnyű – dal – mint pamacsos havas csöpp házinyúlfióka
    ki áttetsző fülével tapsol s most itt virít bugrálva most ott
    mint borzas erdei leány szikrákat kacagó szeme
    mely pisztrángokkal zizegő habos hegyipatakba mosdott

    Légy könnyű sziromkönnyű – dal – ugyan miért volnál nehéz?
    az élet percei akár hattyúszárnyról a vízhab elperegnek
    terhed hajítsd útfélre – mindent megnyer ki mindent elveszít
    és angyal oszt kalácsot a sírástól csukló gyermekeknek

    Légy könnyű könnyű könnyű – szív – mint az olvadt lélekharang
    amely az esti háztetőket kék könnyel fröcsköli tele
    mint lélek amely kínok árán cibálta el magát a testtől
    s már jeges illatos szél labdáz csillagtól csillagig vele

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Legyetek őszinték

    Lássátok, fáradt vagyok már
    s nem bírok szavaitok labirintján
    tévelyegni. Szeretem a nyugodt,
    nyílegyenes, biztos utakat.

    Legyetek őszinték, ne zúdítsatok
    rám cifraszép szavakat,
    mert el tudom viselni a meztelen
    igét és ti is el kell, hogy viseljétek.

    Amikor beszélek, ne nézzetek
    a hátam mögé: az nyugtalanít.
    Állítástok legyen: igen, igen –
    és tagadástok: nem, nem.

    Mindnyájan biztosan meghalunk.
    Esik a hó, itt pattog a tűz
    és mindnyájan testvérek volnánk
    és nyájas, jó apánk az Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Csonka koldús

    Öreg vagy. Hiányzik a jobb kezed.
    Az ócska szandálból kilógnak
    lábujjaid.
    Ilyenkor, mikor beköszönt a szeles időszak,
    kegyetlenül fázól, köhögsz
    s reszketegen gyűjtöd a kopott garasokat.
    De a szemedben mégis derű van
    s az apostolok örömével
    kívánsz ezerannyit.
    Házról-házra jársz és hírdeted,
    hogy milyen nagy
    és dicsőséges a nyomorult ember.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Felséges Úr!

    Felséges Úr!
    Ha kis szolgája fehérbe öltöz,
    szabad-e néki bemenni Önhöz?

    Felséges Úr!
    Fáradt vagyok már, sajog a lábam
    állni e fényes előszobában.

    Felséges Úr!
    Lássa, szívemben a reménység jó,
    de Önt meglátni nem vagyok méltó…

    Felséges Úr!
    E házon kívül mindent az ár mos:
    messziről jöttem, s köntösöm sáros,

    Felséges Úr!
    Lázadó vérem jaj, lecsitult rég:
    ottbent csak sírnék, elébehullnék! –

    Felséges Úr!
    Ha kis szolgája fehérbe öltöz,
    szabad-e néki bemenni Önhöz?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Pünkösdi várakozás

    Kész a világ,
    feszült, ünnepi várás
    tereng felette.
    Halotti csend. Csak néha néha
    sóhajt az Isten lelke.

    Kimérve minden pálya
    megtöltve minden lélek-lámpa,
    ahol csak úr a lét…
    De jaj, sötét van,
    mélységes iszonyú sötét!

    A zordon tömeg-árnyék
    némán zokogva kering utjain,
    s csak egyet tud és egyet érez…
    …Most váratlanul vágyon megvonaglik
    és felzug Istenéhez:

    Betelt az idő!
    Sugarat, fényt, szint adj nekünk,
    mert epedünk!
    Fényesség nélkül oly sivár az élet!
    Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet
    Legyen világosság!…

    És ismétlik mindig erősebben
    a felviharzott étheren keresztül
    és felharsan az egek harsonája
    s a végtelennek zsolozsmája zendül
    zsibongva, zsongva…

    Forrás: internet

  • Dsida Jenő: Villámláskor

    A lélek örök, tapogató estjén
    nagy szakadékok mellett
    fekete ciprusok susognak,
    s csüggedt-vonalú szomorúfüzek
    lassú ütemre permeteznek könnyet
    a zizegő pázsitra.

    De olyankor szép, amikor vihar zúg,
    s hatalmas kézzel cibálja és tépi
    s riasztja fel
    az alvó kertnek minden álmait
    a szél,
    s a füstölő felhők fekete fátylán
    átvág a villám cikázó kígyója.

    Villámláskor:
    ózonszagú a levegő,
    s háromszor tátongóbban merednek elénk
    a mélységek és a magasságok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: A legszebb dalom Édesanyámnak

    Fogok dalolni édes szerelemről
    Jövő napoknak bíbor hajnalán.
    Füvek, virágok mind reám figyelnek
    Bűvölten hallgat minden csalogány.
    A föld mámoros, mély álomba szédül
    S a dal csak zeng, csak zeng az ajkamon
    Kezem a lantnak aranyhurjain jár
    De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

    Behatolok a titkos műterembe,
    Hol a nagy Mester vésője alatt
    A jövendőnek márványszobra készül
    S ihletve zengek Isten-titkokat:
    Elzengem végig önfeledt ajakkal:
    Kinek jut bukás, kinek hatalom,
    Nagyobb leszek a régi prófétáknál: –
    De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

    Elzengem halkan, fátyolos kobozzal
    Fájdalmaimnak zordon énekét
    Elpanaszlom, hogy hányszor is csalódtam
    Hogy vesztettem el mindent, ami szép;
    És akkor, aki tündérvarázslatban
    Úgy élt bánattól, bútól szabadon
    Szívéhez kap és forró könnye csordul
    És mégsem ez lesz a legszebb dalom.

    Ott leszek majd a szörnyű harcmezőkön
    Hol bosszút állhat, aki sokat tűrt,
    Hol vért gőzölgő paripák robognak
    S az én ajkamon harsog majd a kürt
    S e kürtnek hangja elnyel ágyudörgést,
    Halálkiáltást véres rohamon,
    Arcokon ég a lelkesülés lángja!…
    De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

    Hanem amikor csendes alkonyatkor
    Úgy ülsz borongón, édes jó Anyám –
    Megtámadva az élet fájdalmától,
    S könnyes szemekkel tekintesz reám;
    Én egy ujjongó, édes dalba kezdek,
    Szívem derüjét mind Neked adom…
    Te átölelsz és némán összecsókolsz…
    És ez lesz nékem a legszebb dalom.

    1. december 15.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: Tündéri éjben érkezel!

    Várlak reggel.
    Várlak délután.
    Este
    fehér zivatar rázza az ősfenyőket.

    Csillogó buckák
    zizegve rohannak.
    A szél
    hörögve lengeti hosszú hósörényét.

    Zuzmarás utakon át
    tündéri éjben
    érkezel
    kunyhóm elé, északifény leánya.

    Prémek vattáznak
    bolyhosan, fehéren,
    szájad
    piros melegén pihék halódnak,

    zöldfényű csillag
    reszket hajadban
    s szánad előtt
    felhőt zihálnak a rénszarvasok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: Akivel néha találkozom

    Úgy irigylem azt az embert,
    akire csak néha találok
    csöndes szobámban, lefekvés előtt,
    vagy a szerkesztőség zajában, kezébe
    temetett homlokkal, szelíden.

    Túl van minden problémán,
    nem komplikálja az életet,
    nem bontja fel százezer elviselhetetlen
    borzongásra; a rémeket elűzte.

    Testét kerékbe törték, de feltámadt
    s ha lassan is, de jár
    s úgy nézi a kezére száradt vért,
    mint valami idegen ékszert:
    a bölcs emberek különös mosolyával.

    Cigarettáját is mélyen odagondolva
    szívja, s míg mellében kihagy
    a szív, s nehéz szúrások fájnak,
    barátaival figyelmesen beszélget.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: Rövid napló

    Bárányfelhőt tartok az óljaimban,
    emlékeimet nevükön szólítom,
    szeretem az embereket.
    A csillagok fényes esője alatt
    böjtölök és imádkozom este
    és a Halálnak minden vacsoránál
    külön tányért teszek asztalomhoz.
    Ha kérdeznek, halkan felelek,
    hiszem a föltámadást.
    Márványba vések egy fehér nevet
    s eltemetem mélyen a föld alá.

    Forrás: Lélektől lélekig