Címke: egység

  • Kisfaludy György: Élet himnusza

    A Föld vagyok én, a Végtelen,
    az Óceán, a szárnyaló Értelem.
    Kezem a csillagokba ér,
    s nem teszek semmit mindezért.

    Az Ég, a Szél, a Fény vagyok.
    Én vagyok Istened, s angyalod.
    Én vagyok benned minden őserő,
    vágy, szerelem, mindent elnyelő akarat,
    csodák, minden alkotás,
    bosszú, gonoszság és megalkuvás.

    Minden viruló parány önvaló,
    a múltnak árnya, s jövőbe szárnyaló.
    Jelenek szerelme, teremtő ölelés,
    herék tüze, életnedv, öled és fogant gyümölcse,
    színes lepkeszárny,
    libbenő szellő és gonosz árny.

    Viharnak villáma én vagyok,
    Apám a Nap és anyám a csillagok.
    Úgy lettek egy, hogy minden ér, patak,
    folyó és minden vad folyam
    már régen én voltam, én, magam.

    Én vagyok te és te vagy én.
    Mi vagyunk Krisztus az Olajfák hegyén.
    Öröklét vagyunk és sosem pusztulás,
    időknek tükre s irdatlan szárnyalás.
    Bennünk vibrál múltnak rezdülése,
    mi vagyunk asszonyunk ölelése.
    És mi vagyunk minden rút is,
    a szép, lépteink vezető út is.
    Mi vagyunk állatok, fák, ti vagy én,
    Anyagkáprázat az idők tengerén.

    A Föld vagyok én, mi eltakar,
    cigány vagyok, zsidó és magyar.
    Palesztin vagyok, s elűzött indián,
    kurd, afgán, néger vagy ausztrálián.
    Kis kínai vagyok minden tank előtt,
    én vagyok az is, kit törvényed lelőtt.

    Hit vagyok szívedben és éledő remény,
    szeretet, örömtánc és zengő költemény.
    Aszály után az első csepp eső.
    Madárfióka, a kezedben verdeső.
    Jézusnak teste, a szádban a kenyér.
    Szeretet nélkül az életed mit ér?

    Én voltam veled minden vad csatán.
    Kit dicsérsz helyettem, lelki sarlatán?
    Érett gyümölcsnek íze én vagyok,
    végső bajodban reményt én adok.
    Szeresd kedvesed és az ölelést,
    gyönyör és minden pezsdülés
    hozzám zengi az élet himnuszát.
    Hisz én csináltam énalkotta szád.

    Belőlem, bennem, rajtam, általam
    mindenben Isten, Allah, Bráhma van.
    Hiába miriád és százezernyi nép,
    a perc olyan, mint a milliónyi év.
    Én vagyok bölcsőd és a sírodon a rög,
    egyek vagyunk s bennünk a lét örök.

    Szülőid ölére én alkottalak,
    léted kezdetén csupa tiszta lap.
    Megéled, alkotod, gyűröd, mocskolod.
    Kétkedsz, vagy a hit vezet,
    ott te hallgatsz és te ítélsz magadról újabb életet.

    A Szeretet vezessen, fiam!
    Ég veled.

  • Somlyó Zoltán: Álmomban Afrikában jártam…

    Álmomban Afrikában jártam,
    szikrázó, dús mezőkön…

    A fák törzséből kaucsuk ömlött
    és tej zuhogott, csak szomjas szájra várt…

    És mentem meztelenül… a tikkasztó nap
    ruhát vetett rám sűrű hősugárból…

    És a vadállat szőre közt a villany
    szikrája fénylett álmatag szemembe…

    S itt minden: állat, növény, kő meg én,
    mind tudtuk, hogy mit hol kell megkeresni…

    Ím, itt a víz hűs kortya… itt a banán,
    itt meg a mézga, mindre rátalálhatsz.

    S a forró csendben, a hő némaságban
    mindennek hős, rikoltó szája volt.

    Szívükkel és szagukkal kiabáltak
    a dolgok ott, a mély kék ég alatt…

    Színek s szagok, mint élő transzparensek
    feszültek ott az éternek falán…

    Álmomban Afrikában jártam,
    s még vissza sem jöttem onnan talán…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Szerelmes vers

    Hiába, hiába mondom: “Lesznai Anna
    több szerelmes verset nem ír”,
    minden papír bűvölve titkos írással,
    s ha örömmel vagy sírással rácsöppen kezem,
    felgyullad rajta a te képed mása.
    Néha haragszom hogy az egész mindenség
    számomra egy csók gyűrűjébe szorult,
    hisz valaha tágléptű, bátor vándor voltam,
    utam mindenik fája más-más színnel borult rám.
    De lám, sorsom seregei mind hozzád boldogultak,
    mint a szentek kik az Úr arcát pillantva megvakultak.
    Büntetés ez – vagy megváltó csoda,
    nem tudom – de tudom, te viszel el oda
    hová az egy-utam elküldetett.
    Mert kezem és kezed közt nincs hézag ha érintesz,
    én mindig tudom mit akarsz ha intesz,
    mert eleven élet, nem holt határ jár köztünk.
    Két boldog meteor olyan édesded összeütköztünk
    hogy egybeolvadván, helyreütöttük az ős bűnt,
    az elszakadást.
    Igaz – nem mást – csak szegény magunkat tüzeltük egybe,
    de ki tudhassa, az ilyen kis szerelmi zsarátnok melegén
    nem ége-e el egy nagy rőzse ősi átok!
    S itt is, ott is, fűben, fában, csillagban, szívben
    felcsillannak boldog barátok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Koltay Gergely: Légy csak úgy – szerelmem

    Légy csak úgy szerelmem,
    ahogy napfény csillan a hallgatag tavon
    szikrázón és változón,
    borítson fényeddel forrón és vallatón…
    Légy olyan mint a hullám,
    mely felemel, ölel, majd mélybe ránt,
    és meleg fészek, megbújva lombok hajlatán.
    Légy nekem árnyak hely a pusztán,
    hosszú út után, vagy messze látszó torony
    fagyott szirtek fokán…
    Légy illatos kávé, egy fáradt reggel,
    légy őrjítő vágy s az értelem…
    Adj magadból többet, add egész önmagad,
    kívánom önzőn:
    Ne ölelj többé másokat!
    Légy most már vak!
    Hisz láttál mezítelen,
    agyad hátsó zugában is csak nekem legyen helyem!
    Úgy nézz rám, hogy magadat lássad!
    Légy árnyék, s én leszek hűen követő társad!
    Légy apám, s szeretőm, légy férjem, s fiam,
    enyém légy egészen, engedd,
    hogy lehessek TE,
    s önmagam…
    Légy TE, mint én lennék,
    s én leszek Te Magad!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rapai Ágnes: A stílusával átkarol

                                      Philip Roth-nak

    Az arcát én nem ismerem,

    Nagyságos Úr, csak szép kezét,

    Tudom virágot félve tép,

    sóhajt, gyengéden megkötöz.

    Most félrelép. Hát istenem!

    A stílusával átkarol,

    Míg más csupán ötöl-hatol,

    Ön a lényeg fölött köröz.

    Fogalmam sincs, milyen, ha kér.

    Farmert visel? Vagy tweed zakót?

    Kedvenc étke? Lazac? Spenót?

    Szerelmes férj? Netán facér?

    A könyv felénél tartok épp.

    A kétszázadik oldalon.

    Magával lenni jó nagyon!

    Magával lenni jó nagyon!

  • Sólyomfi Nagy Zoltán: Benned és bennem

    Benned született dal vagyok,
    Megénekeltél engem.
    Újra születek benned,
    Újra születni jöttem,
    Szüless újra bennem.

    Tárd ki, csak tárd ki
    A lelked,
    Hald meg a dalt, mely
    Benned született meg

    Bennem született dal lehetsz,
    Megénekellek téged
    Újra születhetsz bennem,
    Újra születni jöttél,
    Újra születek benned.

    Tárom, csak tárom
    A lelkem,
    Hallom a dalt, mely
    Bennem született meg

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kelemen Erzsébet: Jobb lenne talán

    A szerelem-szeretet törvényszerűsége, megnyilvánulása a testi, lelki, szellemi eggyéválás igénye, amely során az ember mindig átéli, hogy mindez csupán merő próbálkozás: a szeretett személybe való beolvadás örökös vágya végigkíséri életünket. Éppen ezért jobb lenne talán
    ha mi ketten
    lángnyelvek lennénk,
    jobban, teljesebben,
    egymásba ölelkezhetnénk.

    Vagy magas hegyoldalról
    csörgedező kis patakocskák,
    akkor együtt
    óriási folyamként
    hullámozhatnánk tovább.

    Vagy legyünk inkább
    egymásba épülő hangok,
    amelyek adják
    a csodaszép dallamot.

    Esetleg egy szó csupán,
    amely csak veled s velem
    lenne igazság,
    s nélküled-nélkülem
    értelmét vesztené ám

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Őrizni fogsz

    Mint százkezű szél a riadozó
    vetéseket, megrohanlak,
    vagy mint a nap, mikor reggel beleveti magát
    karjaiba a meztelen tavaknak.

    Megrohanlak: a hálám rohan meg.
    Rettenetes fény gyúl át rajtam:
    nem látlak tőle, pedig itt vagy
    s te magad keresed az ajkam.

    Nem látlak – Emberek vagyunk még?
    Káprázat visz hintázva föl-le.
    Egyszer, súgod, egyetlenegyszer!
    Aztán zuhanok, mindörökre.

    Egyszer, súgod még, s én kialszom,
    feketén, kábultan, halottan,
    de te már megőrzöl, ahogy a napfényt őrzi
    a föld sötét s nehéz aranyban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Stephan George: Vagyok az egy…

    Vagyok az Egy s vagyok a Kettő
    Vagyok a fa s a tűz-elem

    Vagyok az íj s vagyok a vessző
    Vagyok a jel s az értelem

    Vagyok az öl s vagyok az ágyék
    Vagyok a hüvely és a kés

    Vagyok a test s vagyok az árnyék
    Vagyok az áldozat s döfés

    Vagyok a látás és a látó
    Vagyok a dús és semmiség

    Vagyok az oltár és imádó
    Vagyok a kezdet és a vég.

    Forrás: fordítás (Áprily Lajos)

  • Paul Éluard: Bizonyosság

    Ha szólok hozzád csak azért hogy halljalak
    Ha téged hallak bizonyos az értelem

    Ha mosolyogsz csak azért hogy még jobban elboríts
    Ha mosolyogsz a világ tárul ki elém

    Ha átölellek csak magamat folytatom
    Hogyha mi élünk minden csak örömöt ad

    Ha elhagylak egymást idézzük azzal is
    S elválásunkkor is találkozunk.

    Forrás: Lélektől lélekig