https://verskucko.com

Címke: elengedés

  • Gámentzy Eduárd: Elfogadni, elengedni…

    Mentünk, s te vittél kézen fogva engem.
    Lehunyt szemeim mögött a világ
    életre kelt, és újra része lettem,
    ahogy a kövek, ahogyan a fák.

    Jártunk a kidőlt pléhkrisztusok között,
    s a félhomályban sírt egy kisgyerek.
    Felemeltem, hogy magamhoz öleljem.
    – Ő rám nézett. És látod? – Már nevet!

    Nem tudtam volna nélküled megtenni,
    feküdtem volna romjaim alatt,
    a térdre esett sorompók tövében,
    ahová nem jön semmilyen vonat.

    S hogy elfogadni, s elengedni is kell,
    tőled tanultam, köszönöm Neked!
    Most hazaküldöm ólomkatonáim,
    a harcnak vége! Isten veletek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Oda kell adni, ami van

    Mindennek ára van,
    vagy ára lesz.
    Oda kell adni,
    ami van,
    hogy megkaphassuk,
    ami lesz.

    Oda kell adni asztalunk,
    oda kell adni ceruzánk,
    és tudni, hogy asztaltalan
    s ceruzátlan lét vár reánk.

    Odaadni a takarónk,
    és langyosra fűtött szobánk,
    és tudni, hogy takaratlan
    és párnátlan lét vár reánk.

    Az is lehet, hogy az a mínusz,
    a földöntúli, pluszt megér,
    és minden láznál égetőbb
    a csillagok termelte dér.

    Papírkosárba vethetők
    a szerzett tapasztalatok,
    és átképzőssé változom,
    ha itt hagyom, mi itt vagyok.

    Mi vagyok itt egyáltalán?
    és megérem-e a papírt,
    amire egykor jobb kezem
    még zsinórírás nélkül írt,

    csak jobbra dőlve egyszerűn,
    mint a szélfútta fák,
    ahogy diktált a tél, az ősz
    vagy amit a május fújdogált,

    lehet, hogy máris ott vagyok,
    a határtalanban kerengő,
    hol színtelenbe torkollik a szín,
    és milliárd év egy esztendő.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Gyurkovics Tibor: Vágy

    Ami után kapkodsz, elvész,
    amit elengedsz, megfogod.
    Karodba röpülnek a fecskék,
    s magadra hagynak a csillagok.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Lyn Lifshin: Hova tűntek

    a hangulatos vidéki
    esték, a bőrödre
    tapadó hó,
    a fenyvesek sötétje.
    Álmaimon
    más légzése
    szűrődik át,
    csuklóm fölött
    régvolt éjszakák
    takarói lengnek.

    Vízesés voltál
    ablakomból, szerelem,
    duzzadó víztömeg,
    nekifeszült
    és szerteáradt,
    őrjöngve, mint
    egy vadállat, mi
    egyszerre vonz s taszít.

    Elenged a szám,
    fiókban őrzött
    arcodhoz többé
    nem szorítom,
    elengedhető mind, amit
    akartam, ami lett,
    gyűlnek bár markomba,
    mint jégkristályok,
    tudom jól, senki emberfia
    meg nem őrizheti őket.

    (Oravecz Péter fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária: Titkos kód

    Ruháidat ne szaggasd meg.
    A lehetetlen után ne epekedj.
    Mondj le róla, s egészen a tied.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Desmond Egan: Ha

    ha többé nem írok rólad
    versikét lázas hangjegyeket se dalt
    ha többé nem is gondolok rád
    Rahmanyinovot se játszom mint hold-kába kamasz
    ha többé a folyópartot se járom
    semmibe meredve mint üres nyaraló
    ha többé nem álmodom rólad
    szemeddel se néz szemem s nem látlak mindenkiben
    ha többé eszembe se jut
    a hátsó szoba a sok tető meg alkony
    fásult forgalom és fakadó szunnyadozás
    ha többé már nem is kellesz
    hát csak azért mert annyira meg akartam tanulni
    gyakoroltam keserűn mint lemaradt futó
    a soha többé semmivel se törődést

    első istenhozzádom ez

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskin: Szerettem Önt

    Szerettem Önt: s talán e mély szerelmem
    A lelkemben nem hunyt egészen el;
    De békéjét ne dúlja már fel ez sem;
    Nem búsítom önt már semmivel.
    Szerettem önt, némán, reményvesztetten,
    Voltam szelíd, majd féltékeny s irigy –
    Mély áhítattal, gyöngéden szerettem,
    Ég adja, hogy más is szeresse így.

    Franyó Zoltán fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Halk kérés

    Szerelmesem, ma el ne hagyj.
    Fáradt ma csókot ringató karom;
    És mellyel sebes szívem takarom,
    Hogy meg ne lássad sok szavad nyomát,
    Bágyadt kezem ma ölembe hanyatlott.

    Szerelmesem, csak ma ne menj.
    Elült a vágyam és hívón utánad
    Nem nyithatom ma ellankadt pillámat.
    Könnyharmat nélkül kemény lesz az út,
    Mely kedvesedtől elvezessen téged.

    Kérlellek, mint kérne anyád:
    “Szebb időben tartsad utazásod,
    Ne indulj ma – sötét az éj – látod.
    Szívem mécsén ma fogytán az olaj.
    Nem vethet fényt távozó utadra!

    Nem lelnél vissza, ha majd visszavágyol.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sólyomfi Nagy Zoltán: Engedd, hadd történjen

    Engedd, hogy az inged alá
    könnyű szél befújjon
    Hajad hosszú fürtjei közt
    játékosan bújjon

    Engedd, hegyi patak vize
    arcod megsimítsa
    Mélyről bukkant hűvösével
    lelked szomját oltsa

    Engedd kelő Nap korongját
    szemedben csillanni
    Tüzesedő vörös fényét
    véredbe olvadni

    Engedd, hogy a föld alattad
    támaszod lehessen
    Lábad hóban, selymes fűben
    útjára mehessen

    Engedd magad friss erdőben
    szűz ösvényen járni
    Nem gondolni semmire sem
    semmire sem várni

    Engedd, szikla repedésén
    ujjad mohát érjen
    Szemlélni csak a világot
    s hagyni, hadd történjen

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kristina Calu: Szélnek eresztem

    Szélnek eresztem a gondot,
    hadd menjen világgá;
    magamban azért imádkozom:
    váljon otthontalanná…

    Szélnek eresztem a könnyet,
    túl soká lakott nálam,
    majd meglátogathat örömömben,
    de ez az én házam, s váram.

    Szélnek eresztem a félelmet,
    messzire kergetem,
    legyen lelkem újra gyermek,
    érzem: ez kell nekem.

    Szélnek eresztem a bánatot,
    ne terheljen tovább;
    holnaptól – ígérem – elhiszem,
    hogy igenis léteznek csodák…

    Forrás: Szeretem a verseket